Egyetemes magyar kézilabdasport
Egyetemes magyar kézilabdasport
Megtörve a hosszú csendet, úgy gondoltam éppen itt az ideje, hogy a klaviatúra elé üljek és újult lendülettel írni kezdjek. Több hónapi hallgatás után a korábbi „lelki hullámverés” elcsitult és tudatosult bennem, hogy a rossz dolgok azért történnek meg velünk, hogy tanuljunk és erényt kovácsoljunk belőle. Használjuk fel tapasztalatainkat és a sors akaratával változtassunk. Nos, éppen azon vagyok
Egyetemes magyar kézilabdasport
Ellent kell mondanom Antoine de Saint-Exupéry elhíresült gondolatának, miszerint „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Nos, a mondat első része számomra nem kérdés, azonban a második részt a mi esetünkben átalakítanám. Habár a képzés alatti részelem hibákat nem könnyű észrevenni, de nagyon lényeges, mert a dolgok a részletek nélkül nem állnak össze!
Egyetemes magyar kézilabdasport
Véleményem szerint, hol az elméleten, hol pedig a gyakorlatban szükséges a közeghez alkalmazkodó irányelveket, stratégiákat kidolgozni, annak érdekében, hogy e két terület között életszerű összefüggés legyen. Gondolkodásomban nem az a probléma, hogy az egyik alkotórész eltér a másiktól, hanem az, hogy ezek többsége nem képes alkalmazkodni, illeszkedni egymáshoz.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Sok érdekes dologgal lehet találkozni a hazai utánpótlás-nevelés területén. Persze, ehhez nyitott szemmel és odafigyelő füllel, mozgásban kell lenned. Milyen érdekes és színes tud lenne az edzői kreativitás. A magyaros finesz, találékonyság a célhoz vezető utakban eltérő megoldásokat tárhat fel. Ezzel nincs is baj. A lényeg, hogy a cél elérése legyen garantált. Évek óta azon dolgoztam, hogy az oktató nevelőmunka legyen egységes gondolkodásba helyezve sportágunkban. Legyenek bizonyos szakmai területeken prioritások, kiemelkedően fontos mindenki számára egyértelmű célirányultság és követendő tendencia.
Egyetemes magyar kézilabdasport
A jó döntéseket csak alaposan és átgondoltan lehet meghozni. A türelmetlenség és a kapkodás zavarokat okozhat, a dolgok félre mehetnek és az elképzelt terv részecskéi külön életet kezdenek élni. Egy jó edző, jó stratéga is, hiszen a nap minden percében döntéseket kell meghoznia.
Egyetemes magyar kézilabdasport
A rendszerekben gondolkodó és a struktúrákhoz idomult fej, a fejlődés folyamatát, tervek és azok időrendbe elhelyezett megvalósíthatóságot programoz. De lássuk be, hogy nem az idő a permanens ebben a folyamatban, hanem a fejlődés egyes fázisainak elérése. A tanulás és az ezt követő képzési fázisok adhatnak egyértelmű válaszokat számunkra, életkortól függetlenül.
Egyetemes magyar kézilabdasport
1994 aug.13. szombat , 15 óra ,Dunaujvaros , Szalki sziget : az ELSŐ magyarorszagi strandkézilabda mérkőzés (PemüSE Solymár - Elektromos ) kezdete ! Az alábbi képen a két csapat látható. Aki megszervezte Papp László volt.
A magyar strandkézilabda története jóval több, mint 18 évre nyúlik vissza, de bizonyos értelemben még mindig gyerekcipőben jár.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Sokat és sokféleképpen képezhetjük tanítványainkat az edzések, mérkőzések alkalmával. Minden írásomban, ami közvetve vagy közvetlenül a nevelés témaköréhez tartozik, megemlítem a kommunikáció jelentőségét! Beszélgessünk el tanítványainkkal és ne csak elmondjuk nekik kívánalmainkat, hanem hallgassuk is meg Őket! Legyen párbeszéd közöttünk! Ha már ebben előre léptünk a következő fontos állomás a tanítványaink mentalitásának kialakítása, formálása. Nevelés kérdése ez is a javából.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Sok esetben előfordul, hogy tanítványaink edzésen, de főleg mérkőzésen elveszítenek valamit, ami nélkül gyengének, tehetetlennek, szerencsétlennek érzik Magukat. Megijednek, félnek, összezavarodnak egy hibás döntésük miatt, vagy egyetlen rossz cselekedetük kapcsán. Határozatlanná, tanácstalanokká válnak, és ezt követően, hibát, hibára halmoznak. Ugye ismerős helyzetek ezek?
Egyetemes magyar kézilabdasport
Miként tudod érvényre juttatni az akaratodat egy olyan szituációban, amikor Te sem vagy biztos abban, hogy a javaslatod meg fogja állni a helyét? Hiszen, nem rendelkezel kellő felkészültséggel ebben a témában. Nem volt még ilyen problémával dolgod a praxisod alatt. Vigyázz! Ne tegyél elhamarkodott kijelentést a játékosaidnak! Azonban valamit kell mondani, az nem lehet, hogy nincs véleményed!
Egyetemes magyar kézilabdasport
Sokan közülünk azt nem akarják megérteni, hogy az utánpótlás-nevelés egy hosszú, óriási türelemmel és nagy felelősséggel járó felkészítő folyamat! Gondoljunk arra, hogy a kisiskolás első lépésétől kezdődően, végig kell kísérni Őt azon az úton, hogy élsportoló váljék Belőle! Hiszen mi lehet más célja bármelyik sportágnak, ha nem ez?
Egyetemes magyar kézilabdasport
Nem tudom, hogy miért, de valamik nagyon nem arra az iránya haladnak, amit azért találtak ki, hogy oda érkezzenek, ahová tervezték. Sok dolog van így manapság, és ezek a pályát tévesztett elképzelések vagy vélemények, alapjaiban váltanak ki megosztottságot a közvéleményben, vagy egy szűkebb hallgatóságban.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Sokan közülünk azt nem akarják megérteni, hogy az utánpótlás-nevelés egy hosszú, óriási türelemmel és nagy felelősséggel járó felkészítő folyamat! Gondoljunk arra, hogy a kisiskolás első lépésétől kezdődően, végig kell kísérni Őt azon az úton, hogy élsportoló váljék Belőle! Hiszen mi lehet más célja bármelyik sportágnak, ha nem ez?
Egyetemes magyar kézilabdasport
Mitől lehetne hatékonyabb az oktató-nevelőmunka? Milyen élettani vagy pedagógiai ismeretek szükségesek a továbblépéshez? Mikor és hogyan építsük fel a szakmai képzést? Miben segíthet az antropometria vizsgálat a kisiskoláskorban? Hogyan tervezzük a jövőt és milyen ütemben haladjunk az egyes technikák tanítása során? Miért fontos az életkori sajátosságokat figyelembe venni a nevelés fázisaiban? Miért tegyünk különbséget a lényeges és az általános dolgok között? Hogyan legyünk nyertesek az utánpótlás-nevelésben, érmek és oklevelek gyűjtögetése nélkül? Miért fontos, hogy a fejlődési szakaszok egymásra épüljenek és folytatólagosak legyenek? Miért lényeges a képességfejlesztés és ezt hogyan és milyen lépésekkel oldjuk meg? Mik azok a szenzitív periódusok és miért fontos figyelembe venni ezeket?
Egyetemes magyar kézilabdasport
Ha nem érzékelhető az erős tömegbázis, mert foghíjas a felmenőrendszer, ilyenformán elszigeteltté, hatástalanná válhat a “hátország”! Évekre, évtizedekre visszaminősítheti egy sportág nemzetközi elismertségét, eredményességét! Az elmúlt esztendők, egyértelműen igazolják, hogy a kézilabdasport tömegbázisa szélesedik.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Minden kezdő sportoló palánta számára kezdeti előnyt jelent, ha pedagógus, vagy ilyen felkészültséggel, beállítódással rendelkező szakember segíti az első lépéseket. Nem jelenthet hátrányt, ha jó kapcsolatot alakítanak ki a tanítványuk testnevelő tanárával és a szüleivel egyaránt. Lényeges, hogy a foglalkozások alkalmával, ne csak szűk értelemben vett szakmai kézilabdás oldal erősítése kerüljön be a képzés folyamatába, hanem a nevelés általános, illetve egy adott gyermek személyiségének formálása pedagógiai megközelítésben.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Tételezzük fel, hogy nem a legmagasabb osztályban dolgozol, de játékosaid életkora a felnőttekéhez közelit, vagy már az is. Teljesen mindegy, hogy lányok vagy fiúknak, vagy az edzője. Gyakran előfordulhat egy olyan állapot, amikor hirtelen, vagy egy folyamat negatív hozadékaként, minden összedőlni látszik és ezért értetlenül állsz a kialakult helyzet miatt.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Több alkalommal elhangzott már, hogy a sport és maga a sporttevékenység nagy szerepet játszik a fiatalok személyiségének formálódásában, fejlődésében. Azonban, hogy ténylegesen magát a fejlődést idézze elő egy fiatal sportoló esetében, maga a közeg az ingereket kiváltó és azokat rendszerező edző személye az igazi motorja e folyamatoknak.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Az elmúlt hat hétvégén jártam az országot és igyekezetem elmagyarázni közel 2000 edző számára, hogy mit és hogyan tudnának tenni annak érdekében, hogy a szülők szemlélete, magatartása, viselkedése támogató és segítő legyen gyermekük sportolása, versenyeztetése kapcsán. Sokszor éltük át azokat a nem kellemes pillanatokat, amikor a szülők alpári és igen nem megengedhető módon viselkednek gyermekeik mérkőzésein.
Egyetemes magyar kézilabdasport
A nevelőedzői feladat kezdetekben inkább a nevelés, mint a tanítás. Ezt követheti maga az oktatás és csak mind ezek után kerülhet előtérbe a képzés folyamata. A változatos ingerek megismertetésére törekedjen minden edző a kisiskolás életkorú gyerekekkel való foglalkozás kezdeti szakaszában. Ez az életszakasz, a koordináció fejlődésének szenzitív periódusa, ami a későbbiekben szélesebb alapokra képes helyezni a specializálódás fázisát. Pontosabban a fentiekkel összefüggésben, a képességek fejlesztése a képzések útján valósuljon meg a nevelőmunka későbbi időszakában. Az állandó versenyek és mérkőzések csak eszközök e folyamatban, nem célok!
Egyetemes magyar kézilabdasport
A kialakult helyzetre való tekintettel, mindenki aggódik s jogosan tart a fertőzés terjedésétől. A vírus agresszív, alattomos, de nem kivédhetetlen. Kerülni kell a zárt helységekben lévő, sok embert összezáró programokat, helyszíneket. Folyamatosan ügyeljünk az egészségünkre! Tartsuk be az alapvető higiéniai előírásokat. A bajnokságok felfüggesztésre kerültek, a zárt helyiségekben rendezett edzések megtartása, az intézmények bezárása miatt érthető módon nem lehetséges, mint ahogy az iskolákban is távoktatást írt elő hatóság. Szóval egy olyan helyzetbe került sportágunk a többi más labdajátékkal egyetemben, amire még nem volt példa. A jelenlegi passzivitás még nem rengeti meg sem gyerek, sem felnőtt sportolóink edzettségi állapotát, azonban fel kell készülni a távlatokra is! A teljes leállás aggasztó helyzetet teremthet! Minden sportszervezetnek gondolkodnia kell a megoldáson. Központilag csak javaslatokat tudunk adni egymásnak, mert a lehetőségek tárháza eltérő az egész országban.
Egyetemes magyar kézilabdasport
Attól lehet emberközeli és életszerű egy pedagógiai folyamat, ha a párbeszéd oda-vissza működik. A pedagógia nem arról szól, hogy a tanítót az oktatót, vagy az edzőt értsék meg a tanítványai, hanem főleg arról, hogy Te, aki tanítod Őket, akard hallani, meghallgatni és megérteni a tanítványaidat. Nemcsak megfigyelni kell Őket, hanem együtt gondolkodni is!
Egyetemes magyar kézilabdasport
Az államilag támogatott akadémiai rendszer felállása károsíthatja a „hátország” és a topcsapatok között korábban kialakult egyensúlyi rendszert. A veszély akkor okoz bonyodalmakat, ha a kisebb életterek, szakmai műhelyek munkája, lehetőségei szűkülnek vagy ellehetetlenülnek.
Egyetemes magyar kézilabdasport
A tudás utáni vágy mindenkiben megvan. Még abban az egyénben is, aki ezt nem mondja ki vagy titkolja. Az érdektelenség, a befelé fordulás és a közömbösség ellen hadat kell viselni mindenkinek, aki változást akar. Sajnos a versenysport utánpótlás-nevelésében a féltékenység, az irigység és olykor a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyít a vállalkozó szellemen a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. A negatív szemlélet és az örökös kifogások keresése lefedi az igazi problémák felismerését! A folyamatos eredménykényszer, a részletek és az úgynevezett „kis dolgok” figyelmen kívül helyezése beszűkítheti a gondolatokat, és ezért szűk látóteret alakíthat ki.
Egyetemes magyar kézilabdasport
The essence of the CTMP is to develop talented children between the ages of 12 and 14, in cooperation with their sports organization, individually in three age groups (6th, 7th and 8th graders) of both sexes. Talented 6th- grade children who achieved the best results in the preliminary selection events are included in the program - every year, building from the bottom up to the top.
Egyetemes magyar kézilabdasport
A KTP lényege, hogy a 12-14 éves életkor közötti tehetséges gyerekeket sportszervezetükkel együttműködve, egyénileg fejlesszük három életkori csoportban, (6. 7. és 8. osztályos) mindkét nemben. Az előzetes válogató események legjobb eredményeit elért tehetséges 6. osztályos gyerekek kerülnek be a programba - minden évben alulról építkezve.