Mi az eredmény és legfőképp, mi a siker az utánpótlás-nevelésben?

Sokan közülünk azt nem akarják megérteni, hogy az utánpótlás-nevelés egy hosszú, óriási türelemmel és nagy felelősséggel járó felkészítő folyamat! Gondoljunk arra, hogy a kisiskolás első lépésétől kezdődően, végig kell kísérni Őt azon az úton, hogy élsportoló váljék Belőle! Hiszen mi lehet más célja bármelyik sportágnak, ha nem ez? A hiba akkor következik be, ha ebben a permanens, egymásra épülő folyamatban, felelőtlenül és meggondolatlanul belenyúl egy „nevelőedző” saját maga sikere elérése kapcsán! Pontosabban, egyik vagy másik fejlődési periódusban, az eredménykényszer hatására a nevelőedző elfelejti, hogy a sportoló palánta nem az Ő sikereinek eszköze! Így könnyen áldozattá válhat a gyermek! Miben is van felelőssége, a szakembereknek az utánpótlás nevelésben? Talán pont annyi, hogy ne csak oktassanak, hanem neveljenek is! Ne csak csapatot építsenek, hanem egyénileg is képezzék a játékosaikat, mert így talán nemcsak az eredményességre fognak koncentrálni, hanem arra is, hogy utánpótlást képezzenek a felnőtt csapatok részére! Mert hiszen az utánpótlás nevelés nem az érmek, oklevelek és a helyezések hajszolásáról szól! Meg kell szerettetni a játékot mindenkivel! Barátokat, társakat kell szerezni a gyerekeknek egy csapaton belül. A túl korai eredménykényszerben elvész a lényeg, maga a képzés! Ha nincs idő edzeni, mert állandóan versenyekre járnak, korábban kiéghetnek, vagy lesérülhetnek a gyerekek, mint azt mi gondolnánk!

Óriási hiba miniatűr felnőttet csinálni a gyerekekből!

Lényegében miről is szólna a verseny az utánpótlás korú csapatok esetében? A verseny, vagy a mérkőzés a felkészülés egy része, méghozzá fontos eleme, mert ilyen körülményeket nem képes produkálni egyetlen edzés helyszín sem! A gyerekek a versenyek alatt megtanulnak alkalmazkodni a körülményekhez. Tévedés, ha valaki azt állítja, hogy győzni tanulnak meg! Győzni az edzéseken tanulnak meg, azzal, hogy megismerik a helyzeteket felismerni, azzal, hogy képesek legyenek más más szituációban a helyzeteket kialakítani és végül, a helyzeteket ki is tudják használni! Az edzéseken kell megszerezni a jártasságot a képességek fejlesztésén keresztül, a jó technika elsajátítása érdekében. Az edzéseken kell felépíteni a gyerekek jó döntési készségét, ami később, segíteni fogja Őt, az ellenfele legyőzésében! Jószerivel, nem is tudatosul a gyerekekben 10-12 éves korig, hogy valójában miről is szól a verseny?

A játéknak, a játékosságnak és a játékokon keresztüli tanításnak, óriási jelentősége van a nevelés fázisaiban. Azon felül, hogy a játék képes örömet és más érzelmeket is felszínre hozni, eleve a győzelmet teszi a rangsor elejére! De nem azért játszunk, hogy győzteseket neveljünk. Hanem azért lesznek a győztesek, mert a játékban való hozzáállás, győztessé teheti! Nem fog sikerülni mindenkinek! De el kell jutni arra a szintre, hogy a győzelem értéke nem csak azé az egy gyereké legyen, aki éppen elérte, hanem mindenkié, aki a játékban részt vett!

Mik lehetnek a nevelő, vagy képzőmunka negatív hozadékai?

Ha a képzés, vagy tanítás folyamata elfordul a gyermek szükségletétől, óriási károkat idézhet elő! A gyerek szükséglete az élvezet, az öröm és a siker átélése! Ha a versenyzés, és a gyerekeket irányító edző egy csapaton belül szelektál, minősít, vagy rangsorol, ezzel könnyen egymással szembe fordíthatja a gyerekeket. Ami még rosszabb a szülőket is! Az edző és a szülők ezt a tudatot, hogy „Én vagyok a király!”, még erősíthetik is! Züllesztik a csapategységet! Kicsi felnőttekként kezeli Őket! Ha a környezet és a szakmai stáb a győzelemre koncentrál, elrabolja a nevelést a tanítványoktól! Túl korán alkot ítéletet egyesekről, míg másoknak, szárnyalásra ad okot érdemtelenül!

Mi a siker, ebben a folyamatban? A győzelem, ami jön és elmúlik? Vagy az élsportoló kinevelése, ami lényegesen hosszabb és bonyolultabb dolog! A siker egyben múlandó, az élsportoló kinevelése hosszú és türelemmel járó folyamat! Ott követi el a hibát sok nevelőedző, hogy a győzelemre koncentrál és elveszi a gyerekektől a fejlesztés lehetőségét és a nevelés értékeit!

A szülő felelősségéről még nem beszéltünk, de mélyen benne van Ő is, hogy gyermeke miként élheti meg ezt a számára fontos periódust! Nem a gyerek választ sportágat általában hanem, a szülő. Sajnos elég gyakran nem a sporttevékenység a cél, hanem a szülő önmegvalósulásának egyik eszköze a gyermeke által! Önmagát látja gyermekében, és úgy éli meg, mintha Ő maga lenne a történet főszereplője! A sikert magáénak érzi, a kudarcot viszont keményen számon kéri a gyerektől! Borzasztóan visszataszító hozzáállás!

Az eredménykényszer hatására a következő negatív dolgok történhetnek meg!

Ha figyelmen kívül hagyják az edzők bizonyos képességek fejlesztéséhez szükséges szenzitív periódusokat, a későbbiekben nehéz vagy lehetetlen lesz pótolni ezeket! Nincs idő a hibák javítására, vagy még rosszabb, nem ismerik fel ezeket, és felnőnek úgy gyerekek, hogy helytelen technikák rögzülnek. Hatástalan vagy gazdaságtalanná válhat a cselekvőképes tudás. Elhitetik a gyerekkel, hogy tehetséges, holott csak a csapat egyik, talán „lényegtelen” tagja. Ezt nem árulják el még a szülőnek sem. A lényeg, hogy a csapat funkcionáljon. Az utánpótlás-nevelés nem az eredmények hajszolásáról szól.

Az ilyen „edzők” miatt, rengeteg gyerek adja fel és kerül ki a rendszerből. Jól tükrözi azt a folyamatot, amelynek során az utánpótlásképzés elfordul a gyermekek szükségleteitől és a felnőttek értékeit helyezi előtérbe. Megöli mindazt, ami a sport leglényegesebb eleme: a klasszis keresését. Gyerekek csapdába kerülnek, áldozatai lesznek a felnőttek megszállottságának, amely a sportsikereket csak és kizárólag győzelmekben és vereségekben képesek mérni. Ne beszéljünk félre, ez megöli az utánpótlást. A legtöbb klub olyan környezetet teremt, amely csak a győzelemre koncentrál, ahol a fejlesztésnek semmilyen értéke nincs. Ez a megközelítés elrabolja a gyerekektől a sportnevelést és a későbbi életben is bukásra ítéli őket.Ezek az edzők gyakran hangoztatják, hogy ők nyerteseket nevelnek, de ez nem igaz. Valójában veszteseket nevelnek, mert nem adják a gyerekek kezébe azokat az eszközöket, amelyek révén versenyképesek lehetnének és később, magasabb szinten győzni tudnának. Jól látják, egy tízéves kézilabdást megtanítani, cselezni, azzal jár, hogy nagy valószínűség szerint elveszítünk néhány meccset. Egyúttal azonban, ez a tízéves gyermek jobb kézilabdás lesz. Nagyon sokan azt gondolják, különösen a sportban, hogy a siker és a klasszissá válás ugyanaz a dolog, pedig ez egyáltalán nem igaz. A klasszissá válás olyasmi, ami hosszú távra szól, megbízható, és legnagyobb részben az egyén kontrollja alatt áll. Ezzel szemben a siker múlandó és gyakran nem tudjuk befolyásolni. Akik a kitűnő egyéniséget tartják a legfontosabbnak és van elég türelmük, végül sikeresek lesznek. További terhet jelent a siker hajszolásának áldozatai számára, hogy a mások sikere állandó fenyegetettséget jelent a rájuk, miközben az igazi kiválóságra neheztelni fognak. Azokat az embereket viszont, akik a minőséget értékelik, elbűvöli, ha azt másban látják meg.”A kitűnő egyéniség a folyamatról szól, a győzelem csak egy eredmény.

„….Az MKSZ, és ezen belül a NEK (becsült) kimutatása szerint, 2012 évben még csak 64 fő, míg 2015 évben ez a szám már 1200 fő „C” licensszel rendelkező edző tevékenykedik az országban. Az MKSZ-NEK, mint képzőintézet 23 fő „A”- licenszes, azaz EHF Mesteredző, illetve 80 fő „B”-licensszel rendelkező szakedző, vagyis összesen 103 edző képzéséért tud felelősséget vállalni, hiszen ők a saját (NEK), vagy általa ellenőrzött oktatási intézményekből kerültek ki. Ez az összes edző 5%-a! Ezek az edzők többnyire a válogatottaknál, az élvonalban vagy az NBI./B felnőtt és junior-ifi csapatainál dolgoznak. A működési engedéllyel rendelkező edzők 22%-az EHF vagy MET által adományozott Mesteredző. Testnevelési Egyetemen, vagy külföldi kézilabda szövetségnél szerzett szakedzői képesítést, vagy felsőoktatási intézményben ért el középfokú végzettséget, illetve megyei sportszövetség vagy testnevelő tanárképzést folytató felsőoktatási intézményben szerzett alapfokú edzői végzettséget. Ugyanakkor, az ország számtalan, központilag nem nyilvántartott és szakmailag nem ellenőrzött OKJ-s képzésből kijövő, „C”kategóriás edzők az össz-edzői létszám 73%-át alkotják! A társasági adókedvezmény (TAO) bevezetésével jelentősen megnövekedett a kézilabdázó gyerekek, és ez által a csapatok száma, 2014/2015, 1616 db 2015/2016, 1762 db A létszámnövekedés szinte teljes mértékben az utánpótlás korosztályok, különösképpen a gyermekbajnokság csapatait érintette. A legkönnyebb és leggyorsabb képesítés-szerzési lehetőségeket az OKJ-s tanfolyamok elvégzése biztosítja, ezért a legtömegesebbek az OKJ-s középfokú edző-tanfolyamok. Legtöbb OKJ-s végzettséggel rendelkező, „C” kategóriás edző az utánpótlásban dolgozik, ahol a képzés és képességfejlesztés a legfontosabb edzői feladat. Tapasztalatok szerint viszont az utánpótlás korosztályokban olyan képzési hiányosságok mutatkoznak, amik visszavezethetőek a nem megfelelő szakmai felkészültségre….” A fenti adatokat az MKSZ, NEK egyik tanulmányából idéztem. Mindezt azért tettem, hogy érzékeltessem azt a negatívnak tűnő folyamatot, amit ha időben nem állítunk meg, vagy alakítunk át sürgősen, még inkább nehezíteni fogja a felkészült és tudatos utánpótlás-nevelést!

Az edzők többsége és a klub sem foglalkozik a retardált és az akcelerált gyerekek problémájával! Mint tudjuk, az előbbiek háttérbe, az utóbbiak indokolatlanul előtérbe kerülnek! Ez a negatív felfogás már kisiskoláskorban kezdetét veszi azzal, hogy a felelőtlen edző ítéletet alkot, általa tehetséges és tehetségtelen gyerekről! 8-9 éves gyerekről megmondja, hogy kiből lesz, vagy nem lesz jó játékos! A legkritikusabb életkor a pubertáskor! Olykor előfordulhat, hogy a biológiai és a kronológiai életkor között 4-5 év elcsúszás is lehet! Csak halkan jegyzem meg, hogy Roger Federer 14 éves korában döntött úgy, hogy a teniszt választja versenyszerűen a labdarúgással szemben! Dávid Kornél 17 évesen kezdett kosárlabdázni és Fábián László is csak 18 évesen választotta az öttusát! Könnyen előfordulhat a túledzettség, vagy az idő előtti kiégés állapota. A versenyeztetés is könnyen átbillenhet, az egészséget károsító túl versenyeztetési állapotba! A kellő pihenő fázisok, regenerálódó szakaszok beiktatása nélkül, könnyen kialakulhatnak fáradásos sérülések! Az inak az izmok és az ízületek nem bírják a túlfeszített tempót! Hiányzik a tudatos bemelegítés és az edzések, versenyek utáni nyújtások!

NE JÁTSZUNK A GYEREKEKKEL! Vegyük komolyan, de ne felnőttként kezeljük Őket! Minden esetben vegyük figyelembe az életkori sajátosságoknak megfelelő képzést! Tanítsuk, de legfőképpen neveljük a gyerekeket!