A kézilabdázó mentális felkészítése
Sokat és sokféleképpen képezhetjük tanítványainkat az edzések, mérkőzések alkalmával. Minden írásomban, ami közvetve vagy közvetlenül a nevelés témaköréhez tartozik, megemlítem a kommunikáció jelentőségét! Beszélgessünk el tanítványainkkal és ne csak elmondjuk nekik kívánalmainkat, hanem hallgassuk is meg Őket! Legyen párbeszéd közöttünk! Ha már ebben előre léptünk a következő fontos állomás a tanítványaink mentalitásának kialakítása, formálása. Nevelés kérdése ez is a javából.
A kézilabdázó mérkőzésen, edzésen, abban az esetben lehet sikeres, ha elfogadja, és minden erejével tudatosítja, akarja cselekedeteit a pályán. Tisztában van azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy szerepvállalása, meghatározó lehet csapata eredményessége szempontjából. Ugyanis nem mindegy a labdával és a labda nélküli mozgása, sebessége, iránya, lendületszerzésének íve stb. Az edző feladata nemcsak abban áll meg, hogy felvázolja a taktikai elemeket, vagy elmeséli pontról-pontra játékosának egy konkrét technika mozdulatait, hanem ellenőrzi, javítja, ha szükséges fejleszti és minden esetben számon kéri. Mi edzők hajlamosak vagyunk a végső stádiumra koncentrálni. Pontosabban arra, hogy mit várok, de ezért én cserébe mit adok az már kevésbé érdekes! Hány alkalommal halljuk a kispad felől ezeket a visszatérő bekiabálásokat, mint „Már megint mit csináltál? vagy, hogy Miért így csinálod? „ Az esetek többségében viszont nem érkezik korrigáló instrukció! Mert sokan úgy vélik a kollégák közül, hogy azt illő lenne tudni a tanítványának. Nos, nem kell tudnia! Meg kell mindent tanítani!
A mozgások egy egy taktikai elem kapcsán már a felismerés pillanatától elkezdődik. A felismerés akkor válik lehetőséggé, amikor a támadóknak sikerül úgy elrendezni a védőket, hogy azok negatív értelemben, de képesek legyenek úgy mozogni, ahogy a támadók szeretnék! Kevés edző érti, hogy ennek mi a jelentősége! Sokan, főleg a fiatal és a kevésbé rutinos játékosok, nincsenek tisztában a kellő, úgynevezett hiteles előkészítések jelentőségével! Az eredmény kialakulása, vagy a siker érdekében nem elhanyagolható, hogy hol, mikor és hogyan készítünk elő? Hová helyezzük a súlypontot és melyik védőjátékos lesz a kiszemelt, akire építeni kell a támadás befejezését? Nagyon lényeges szempont, hogy a taktikai elem elején a megtévesztésnek kell megtörténnie, ezek lehetnek,
- cselek - irányváltások - szélességi vagy mélységi elmozgások - labdával vagy labda n élküli mozgások
A labdával történő előkészítés jóval feszesebb és erőteljesebb legyen, hogy a kilépő védő mellet sikerüljön területet nyerni a labda nélkül érkező támadó társunk számára. A mozgás íve laposabb, mint a befejező játékosé, akinek már a kapu felé kell fordulnia! Lényeges kitétel a ritmus, a tempó és a távolság megtartása. A védőtől való kellő távolság megtartásának, két fontos dolognak kell megfelelnie, - legyen ideje dönteni a támadónak - képes legyen belátni a mélységi és a szélességi területeket Lényeges tudatni játékosainkkal, hogy mi a gólhelyzet? Sokszor látjuk, hogy akár neves, képzett játékosaink is bevállalnak úgymond ki-ki lövéseket. Ezekben annyi esély van a gólszerzésre, mint, a nemben! A helyzet általában három lehetőséget kínál a labdás támadónak, 1. lövés 2. bejátszás 3. szélességi irányú átadás
Ha a háromból legalább kettő teljesül, az már helyzet. Győzni csak hittel és tudatos felkészüléssel lehet! Az ellenfél ugyan úgy készül, mint Te! Jó döntéseket kell hozni és ezeket kellő időben. Meg kell előzni a Veled szemben lévőt gondolkodásban. Azonban ha nem vagy felkészült ez nem fog sikerülni! Sok gyakorlás és tanulás szükséges ahhoz, hogy felkészültek, vagy naprakészek legyünk! A tanuláshoz azonban idő, és ezzel együtt türelem szükséges.
A tanuláshoz idő kell
Tökéletesen megtanulni bármilyen gyakorlatot, mozgást vagy technikát, ahhoz nagyon sok időre, nagy erőfeszítésre és sok gyakorlásra van szükség. A mentális felkészüléskor ugyanilyen elvárások vannak, tehát nem szabad azonnal csodát várni a teljesítmény javulásában. Ha egy sportoló komolyan gondolja munkáját, mentális felkészülését, akkor a legjobb, ha edzője segítségével jelöli ki a számára megfelelő utat, módszert, eszközöket és célokat.
A fokozatosság elvének itt is érvényesülnie kell, először arra kell a figyelmet összpontosítani, amit a gyakorlás folyamán végeznek, ezek általában, az úgynevezett steril környezetben zajlanak le, majd ezután kell külön a verseny, mérkőzés szituációival foglalkozni. Néhány hét alatt eldől, hogy az a stratégia, amit felvázoltak megfelelő hatékonyságú-e, illetve folyamatosan kell észlelni, hogy mi az, amiben változtatás szükséges. A felkészülés kezdetén nem lehet még végleges elképzeléseket felállítani, tehát nem kell félni a változtatásoktól. Még hatékonyabbá, életszerűbbé teszi a felkészülést, ha az edzésekbe is beépítik azokat a zavarótényezőket, amelyek a mérkőzésen is megjelennek. Ennek például tartalmaznia kell, hogy ki tudja zárni a sportolót érő külső hatásokat, és a feladatra tudjon fókuszálni.
Az mindenesetre igaz, hogy minden egyén különböző érzékenységű, érzelemvilággal rendelkezik, de ha következetes és pontos mentális tervet és szokásokat állít fel, úgy ez minden sportolót segíteni fog a lehető legoptimálisabb pszichikai állapot megjelenítésére, a lehető legjobb teljesítmény érdekében.
Az út a legjobb teljesítmény felé
Egy Amerikában végzett felmérés szerint, kiváló sportolók 99%-a használ valamely fajta hasonlatot, képi ábrázolást felkészülése során. A megkérdezettek 90%-az egyaránt így készül az edzésre és a mérkőzésre, versenyre is, valamint az edzők 94% a is használ képi ábrázolást munkája során.
A pozitív hatása a képi ábrázolásnak jól felismerhető, egyike a legfontosabb témáknak a sportlélektan tudományában. A képi ábrázolást gyakran emlegetik úgy, mint „mentális tréninget”, vagy „mentális ismétléseket”, pontosan, azért mert végig kell gondolni, követni fejben az eseményeket. Számtalan példa bizonyítja a széles körű hatékonyságát a képi ábrázolásnak. A vizuális emlékek és azok folyamatos ismétlődése, nemcsak a tanulás folyamatát, de a rögzítést és a fejlődéshez szükséges lehetőséget is megadja! Mindig kontroll alatt tartja a sportolót. Edzőjének biztos támpontot ad a további megoldásra váró kérdések megválaszolására. A videózás és az elemző munka, ma már szerves része az egyén és a csapat taktikai fejlődésese szempontjából. Lényeges, hogy ne csak a jövő lehetőségeit nézzük meg, hanem tekerjük vissza a megtörtént eseményeket is, javítsuk ki a hibás mozdulatokat, mozgásokat, ha szükséges. Már fiatal korban óriási segítség lehet az e fajta elemző munka!