Reform gondolatok az általános sportági utánpótlásnevelésben.


Örömmel tölt el és megtiszteltetés számomra, hogy a Kézilabda Szövetségben dolgozhatok, hiszen egész életem a sportágról szól. Foglalkoztam a legkisebb gyerekektől a legmagasabb szintekig, dolgoztam Budapesttől vidéken keresztül külföldig. Elértem a legmagasabb eredményeket és könyveimmel, blogommal megpróbáltam segíteni a sportágunkban dolgozó kollégáknak, de sokkal több lett belőle, mert más sportágakból is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam.
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ilyen rálátása a kézilabdasportra keveseknek adatik meg. Figyelemmel kísérem a nemzetközi trendeket, mind a mai napig innovatív a sportághoz való hozzáállásom. Egész életemben azon dolgoztam, ötleteltem, hogyan lehetne sportágunkat eredményesebbé tenni. Még a szövetségi munkám előtti időszakomban is több elképzelésem megvalósításra került.

Az utóbbi időben azon elmélkedtem, hogyan lehetne megoldani azt a tendenciát, hogy ne a csapatok eredményessége kapja a fő hangsúlyt értékrendünkben, hanem a tehetségek felnevelése. Minél többen váljanak élsportolóvá. Az utánpótlásnevelés egy összetett, bonyolult, sok egymásra épülő elem összefüggésein alapuló hosszú folyamat. Mióta lehetőséget és támogatást kaptam arra, hogy szövetségi vezetőként tegyek valamit a sportág oktató-nevelőmunka szakmaiságának növelése érdekében, nagyon sok új szakanyag, elem, program és továbbképzési felület megalkotása helyezte magasabb szintre az utánpótlás-nevelés területén foglalkoztatott szakembereket. Azonban rá kellet jönnöm, hogy az új dolgok befogadása a régi szemléletmóddal hosszútávon nem tud működni. Tudomásom szerint a többi labdajáték sportág is a versenyeztetés központú gondolkodást képviseli.
Ahhoz, hogy változásokat tudjunk véghez vinni a saját sportágunkban, a sportágazat együtt gondolkodása, vagy támogató hozzáállása szükséges. Hiába vannak csodálatos létesítményeink vagy kirakat szerű statisztikáink, hangzatos programjaink, ha nincs alapbázis, amire a felépítmény, vagyis a nagy válogatottjaink eredményessége épülhetne, mert addig csak instabil délibáb marad minden. A sport kiemelt ágazata a kormánynak. Sok pénz folyik be a labdajáték sportágakhoz (labdarúgás, kosárlabda, vízilabda, röplabda). Véleményem szerint három alap dolgot kellene legfelső szinten rendbe tenni.

I. Le kellene ültetni az érintett sportágakat egy kerekasztal beszélgetésre! Közös elhatározással deklarálni kellene, hogy 10 éves életkor alatt semmilyen labdajátékban nem lehet versenyeztetni a gyerekeket. Szükséges némi magyarázatot adnom a kialakult helyzet megértése szempontjából.

1. Manapság már 6-7 éves gyerekeket visznek labdajáték sportágakhoz.
2. Minden szegmens gyerekhez akar jutni a tömegbázis kialakítása miatt. Elkezdik őket alapképességek hiányába versenyeztetni.

Ennek következtében nagyon sok kisgyerek, már ideje előtt lemorzsolódik a versenyeztetési „kényszer” és a versenyzés okozta természetes szelekció miatt. Sajnos ez a jelenség tovább gyűrűzik, ahogy a gyerekek növekednek, ezzel szinkronban az elvárások is nőnek velük szemben. Ez nagyobb terhet, számukra lemondást és számtalan előre nem tervezhető akadályt fog képezni. Nagyon sok fizikai és lelki sérült gyermeket menthetnénk meg a sport számára, akik a későbbiekben sportot szerető játékvezetők, szurkolók, esetleg szponzorok lehetnének. Mindezt elérhetnénk, ha türelemmel és szakmai értékrend alapján kerülhetne minden arra érdemes gyerek abba a közegbe, amiben tehetséges.

IconsSport

Sportági szakember a jelen elhibázott helyzetben nem tehet mást, kiveszi a gyermeket szakmai és élettani szempontból fontos tanítási és képzési folyamatából, hogy a korai versenyeztetés adta eredménykényszernek meg tudjon felelni. Pontosítva, a versenyeken való megfelelés előbbre kerül, mint a nevelés, vagy a képességfejlesztés. A gyerekeknek versenyszabályokat és mérkőzés szituációkat tanítanak az edzők a képességfejlesztés, nevelés, önismeret helyett. Hogy megértsük a problémát, írok egy példát. Egy edző heti három edzésből az elsőn az elmúlt mérkőzés hibáit magyarázza meg, míg az utolsón a következőre akarja felkészíti taktikai szempontból a 12 éves csapatát. Marad hetente egy edzés arra, hogy neveljen, képeséget és technikát fejlesszen? Lehetetlen!

A fentivel összefüggésben a TAO szabályzókat jó lenne mindenki számára érthetővé tenni! Hiszen félreértelmezett a TAO szándéka, mert a kisiskolás gyereket nem kell kötelezően versenyeztetnie a sportágaknak, hogy támogatáshoz jussanak. Szakmai követelményeket kell közösen felállítani és mindezt a TAO- val egyeztetni.

II. Érthetetlen, hogy az általános iskola alsó tagozatában a testnevelést, (pont abban az életkorban, amikor a koordináció fejlesztésének lehetősége igen kedvező lenne) nem szaktanár tanítja, hanem a tanító nénik. Az igazgatók mindig arra hivatkoznak, hogy kell az óraszám a tanítóknak. Itt a sportágazat és az oktatásügy vezetői szintű egyeztetésére lenne szükség.

III. Gondolnám, ha a fentieket sikerülne a meglépni, akkor már az s elképzelhető lenne, hogy a legképzettebb edzőket helyezném a legfiatalabb korosztályok szakmai munkájának irányítására. Attól tartok, amit kisiskolás és gyermekkorban elrontunk, azt később csak keveseknél tudjuk korrigálni. TAO benchmark változtatást igényelne.

a. Hasonlóan, mint a labdarúgásban már működik, a gyerekek védelme érdekében lecsökkenteném a heti edzés, vagy inkább a mérkőzések számát. Ha jól tudom, ők mérik a gyerekek fáradság szintjét és ha az nem megfelelő, kötelező pihenő időszak következik. Így kerülhető el a túlhajszolás, túlversenyeztetés és ezekből adódó sérülés.

b. Az edzőképzés reformját abban látnám, hogy az edzők a lexikális és a túlzott elméleti tudás helyett, inkább a gyakorlatban alkalmazható tudást kapjanak többet. Ettől válna gyakorlatiassá a képzés, amit azonnal le tudnának mérni az oktatók.

– A gyakorlatiasság hiánya nem a gyakorlati foglalkozások számában, hanem sokkal inkább a tartalomban keresendő. Hiányolom az önálló, vagy a kiscsoportos, interaktív foglalkozásokat, műhelygyakorlatokat. A teamban való egyéni feladatvállalások hasonlóan, mint a hétköznapi munkában nem tapasztalható, ami nagy hiba.

– Az elméleti tudás többségében nincs összekapcsolva a gyakorlati foglakozáson látottakkal. A legnagyobb hiányossága a fiatal edzőknek, hogy az összefüggéseket nem értik. Például, van egy edzéselméleti definíció és nem tudja alkalmazni a gyakorlatban, mert a képzés folyamán sincs összekötve.

– A lenagyobb problémát a helytelen kommunikációban és a nem megfelelő beszédkészség hiányában látom. Főleg a döntéshozatal és a hibajavítás területén.

Természetesen érzem, tudom, hogy a fentiekben megfogalmazott igényt sok területről érkező, tapasztalt szakembernek kellene összedolgoznia. Véleményem szerint a sportágazat nagy infrastrukturális átalakulását egy olyan magyar egyetemes utánpótlás-nevelési koncepciónak, stratégiának kellene követnie, amit nem csak egy sportágban gondolkodva, hanem globálisan megreformált szemlélettel lehetne megteremteni.

MIÉRT HAGYJÁK ABBA ÉS MIÉRT FORDULNAK EL VÉGLEG A SPORTOLÁSTÓL AZ UTÁNPÓTLÁS ÉLETKORÚ JÁTÉKOSOK SPORTÁGUNKBAN?


Komoly probléma lehet, hogy a szülők nagy arányban tanácskérés nélkül választanak sportágat gyermekeik számára. Sajnos közel sem szakmai érvek alapján, vagy alkati és főleg nem, alkalmassági szempont szerint teszik.
Fiatal korom emlékei szerint, a labdajáték sportágakban az 1970-80 as években általánosságban 11-13 éves életkortól kezdték megkeresni, kiválasztani a gyerekeket maguk számára. A szülők figyelembe vették a gyermekük testnevelőinek javaslatát, illetve a sportági nevelőedzők az iskolákat járva, főleg szakmai és élettani szempontok alapján választottak közülük.

Napjainkban szinte minden labdajátékban már kisiskoláskorban (vagy még előtte, óvodában) igyekszik lekötni saját maga részére a gyerekeket. Ezzel szoros összefüggésben állhat a jelenlegi sport finanszírozási rendszer (TAO) is. Hiszen „tömeget” kell képezni, hogy minél több gyerek rendelkezzen játékengedéllyel. Ez a „tömegesített” gyerek halmaz, lehetőséget ad egy adott sportszervezet számára, hogy kvótákat számoljanak el, egyénre, vagy a versenybe állított csapatra. Sajnos ez a tendencia találkozik a szülők szándékaival. Mivel az elmúlt húsz évtől kezdődően, ők választanak sportágat gyermekeik részére. Meglátásom szerint, ennek ismeretében a családi háttér felelősséget érez arra vonatkozólag, hogy gyermekük fejlődése zavartalan legyen. Sajnos vannak és lesznek olyan gyerekek, akik nem képesek hozzá edződni, ehhez a közeghez. Ennek következtében már nagyon korán, 10 éves életkorban kezdődhet az első lemorzsolódás. Főleg az elmúlt évtizedben elég gyakran fordult elő, hogy sportszervezetek mennek be az általános iskolákba azzal a tudatos célzattal, hogy kisiskolás gyerekeket szeretnének toborozni a szakosztályukba. Abban minden sportág szakembere egyetért, hogy a gyerekeket már nagyon korán le kell kötni a sportáguk számára. Legyen ez bármelyik labdajáték. A kérdés, hogy mindezt hogyan valósítják meg? Egy biztos, a gyerekekért folyó „küzdelem” azonosulni látszik a szülői szándékkal.

Azok az iskolaigazgatók, akiknek intézménye még nincs bekötve, vagy elkötelezve bármilyen sportszervezethez, ezt örömmel veszi. Az általános iskolák alsó tagozatában az esetek többségében nincs szakosodott testnevelő, ezért kapva a lehetőségen, nem kevés sportszervezet, képzett edzőket csatolnak be, akik külsösként testnevelés órák alatt, főleg labdaügyességgel összefüggő játékokat, akadálypályákat kiépítve foglalkoznak a gyerekekkel. Ezek a foglalkozások a tanítási időszakban, az iskola közegében, többségében a tananyagohoz rögzítve valósulnak meg. Ez a módszer mindenkinek megfelel. Hiszen mindenki jól jár. A tanító néni azért, mert nem kell tesi órát tartania, ugyanakkor megmarad az óraszáma. Az igazgatónak azért, mert nem kell fizetnie egy új szakembert. A sportszervezet pedig azért, mert szerencsés esetben, találnak tehetséges gyerekeket. Mivel osztályokról beszélünk és egy osztályban általában nincs sok életrevaló, jó sportos génállománnyal rendelkező gyermek, így egyértelműen lesznek olyanok, akik az első lépcsőfokról a továbbiakban már nem lesznek képesek tovább lépni egy magasabb szintre. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a réteg lesz többségben.
Összegezve, ebben a formában „ugyan jó szándékkal” egy speciális „kiválogatás”, szelekció történik, amelyben sok gyerek sérülhet, lemorzsolódhat.
Azok a gyerekek, akik szó szoros értelemben csak játszani szerettek és versengeni már nem, elveszítik kedvüket, motivációjukat.

A következő lépcsőfok a 12 éves életkorban következhet be. Ennek kiváltó oka a sportolásra és a sportágra jellemző specifikumok gyerekekre történő ráerőltetése lehet. A versenyek és a küzdőjátékok egyre inkább kötött szabályokkal, szigorított elvárásokkal teli rendszert épít a gyerekek köré, amiben a felnőttekre jellemző értékrendek sajnos óriási hibákat képeznek az utánpótlás-nevelés korai szakaszában. Ezek a vesztesek és a győztesek közötti különbségekből kialakult elferdült korai döntésekhez vezethetnek. Következésképpen az edzők korai ítélet alkotása egyes gyerekekről, miszerint lesz belőle valaki, vagy nem lesz belőle kézilabdás kijelentésnek, nincs motiváló hatása. Ebben a szituációban, főleg az edzők nyitnak lemorzsolódási felületet és így, vagy a szülő, vagy a gyermek elkeseredése okán hagyja ott az edzéseket.

Harmadik lépcsőfok a 14-15 éves életkorra tehető véleményem szerint. Ennek kiváltó oka összetett, habár mindegyik verzió szakmai eredetű. Az iskolaváltás és a lakhely esetleges megváltoztatása nagy kihívás és döntésre készteti a családokat. Az első igazán nagy lehetőség arra, hogy egy „tehetségesnek” tartott gyerek az eddigiektől szakmailag jobb közegbe kerüljön, ami a fejlődését megalapozhatja. Ennek vonzása lehet az új edző személye, vagy a kedvezőbb infrastruktúra. Másik lehetőség a váltásra, amikor nem keresik ugyan a gyerek családját más helyről, de az iskolaváltásra hivatkozva, esélye van annak, hogy egy új helyre kerülve, jobb szakmai hátteret reméljen a család. No, és akkor hogyan kapcsolódik mind ehhez az elfordulás jelensége?
Ha van olyan sportegyesület, szervezet (pl. diák), amiben csak 14 éves életkorig folyik a képzés, így váltani kell közeget. A család nem akar távoli más helyre menni, a gyereket pedig nem is keresik más sportszervezettől, így nagy a valószínűsége annak, hogy elhagyja a sportágat.
14-15 éves életkorban, főleg szakmai szempontból erőteljesen kezd ketté tagozódni országos szinten az utánpótlás bázis. Azok a játékosok, akik a versenyeztetés adta terhet, lemondásokat egy jó mentalítással a kárt okozó ingerekre is jó válaszokat képesek adni, megfelelő szorgalommal, nos azok az élsportolói pálya felé kezdik el menetelésüket. Azonban kezd kirajzolódni egy másik csoport is (sajnos ők lesznek többségben). Azok gyerekek, akik a keményebb, feszesebb edzésmunka hatására, illetve a mérkőzéseken inkább a „vesztes” oldalra kerülnek. Nos, ők eltávolodni látszanak a versenysport magasabb szintjétől. Ők bizonyosan nem fordulnak el sportágtól csak rövidebb hosszabb szünet erejéig, mert ismét szereplők lesznek, igaz nem mint játékos, hanem, mint játékvezető, versenybíró, vagy sportágat kedvelő támogatóként érkeznek vissza.

Lenne még egy aggasztó jelenség, amit feltétlen meg kell említeni. Ez azokat a gyerekeket és családokat érinti, akiket 13-14 évesen „elvisz” egy „jó nevű”, nagy hagyományokkal bíró sportegyesület egy „Hátországi” de kisebb sportszervezetből. Előfordul, hogy 1-2 évet követően, a befogadó egyesület nem tartja már olyan tehetségesnek a gyereket. Jobb esetben átirányítja egy másik szervezethez, rosszabb esetben eltanácsolja. Ennek oka számos lehet, például,
– nem bírja a jóval több edzésszámot, ahhoz képest, amit korábban megszokott
– nem tudja lelkileg feldolgozni a sorozatos kudarcokat
– hiányzik a családja
– játékostársaival nem tud jó kapcsolatot kialakítani
– folyamatosan sérült a fokozott terhelés miatt


Ez az időszak 15 – 17 éves életkorra tehető és sajnos nem kevés ilyen sportoló van, akik végleg abbahagyják a sportolást. Nem fognak újra kezdeni mindent elölről ott, ahonnan korábban büszkén és nagy ambíciókkal eljöttek.
Véleményem szerint erre az időszakra esik a negyedik lépcsőfok.
Vélhetően számolhatunk egy ötödik időszakkal, ami a 18-19 éves játékosoknál jelentkezhet, igaz már nem annyira tömeges mértékben. Ehhez a csoporthoz fognak tartozni azok az ügyes és talán még kellő szorgalommal is felvértezett intelligens, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező fiatalok is, akik arra a kérdésre, hogy „Döntsd el tanulsz, vagy kézilabdázol? – az egyetemet, vagy a főiskolát fogják választani -. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a kettőt tudja csinálni egy sportoló. A lényeg, hogy ez nem rajta, hanem sokkal inkább az edzőjén múlik.

Gondolkozzunk el, hogy a fenti témánkat (ami napjainkban természetesnek tűnő jelenségek eredményeként burjánzik), hogyan és miképpen tudnánk célirányosan megváltoztatni, irányítani, befolyásolni. Véleményem szerint a szemléletünkben létrehozott változtatásokkal! Talán, így a lemorzsolódást csökkenteni tudnánk.

8 -16 éves utánpótlás életkorú játékosok fejlettségi szintjének megállapítására vonatkozó ajánlás.


Sok területe van a hatékony és helyesen értelmezett oktató-nevelőmunkának. Minden előadásom alatt azt erősítem a hallgatóimnak, hogy a dolgok összefüggenek egymással. Ha ki szeretnék emelni a nagy egészből valamit, mert erősíteni, vagy fejleszteni szükséges, ezt csak úgy tehetem meg, hogy a fejlesztést követő visszahelyezés illeszkedési részeit, érintkezési pontjait is hozzáigazítom a korábban kiemelt elemhez. Mivel az oktató-nevelőmunka több pillér folyamatos fejlődésén alapszik, így minden szegmensre ügyelnem kell! Az alábbi ábra szerint tehát, ha egy taktikai elemet szeretnék csapat szinten kiemelni, vagy egy technikai mozgást kell javítanom egyénre szabottan, vagy állóképességi mutatók fejlesztése szükséges egyes játékosnál, csak úgy tehetem, ha ügyelek az összes elem illeszkedésére.


Az edzéselméleti definíciók és ismeretanyag részekre szed és meghatároz pontos darabokat az egészből, de azok összerendelése az egésszel már nem történik meg. Ezt minden esetben az edzőkre bízza. Hasonló helyzet alakulhat ki egy adott technikai elem képzése kapcsán is. A nevelési oldalt még meg sem említettem. Sokak szerint nincs jelentősége. Véleményem szerint pedig főleg ennek van. Hogyan gondolkodik a játékosom egy adott tanítási folyamatban, vagy miként formálódik a szemlélete a taktikai elemek stabilizálódása esetén?
A sportoló személyisége karakteressé, vagy ellenkezőleg, sebezhetővé válik az egyén fejlődése alatt, amit kezelni kell! A mentalitás, vagyis a gondolkodásmód kialakítása, vagy a fejlesztési folyamatok alatti szemléletformálás jelentősége elévülhetetlen része a nevelésnek.

Nem üres szócsépélés tehát részemről, ha azt állítom, hogy a nevelőedző munkája felelősségteljes! Könnyű és felelőtlen ítéletet alkotni túl korán egy fiatal sportolóról, hogy ő erre alkalmatlan, vagy nem tehetséges, vagy belőle nem lesz jó játékos. A 10 és a 14 éves életkor közötti szakasz a sportolóvá válás jelentős időszaka. Fontos lenne, ha a fent említett területek egyben történő kezelése, főleg ebben az időszakban kapna nagyobb odafigyelést

Több fiatal edző kolléga teszi fel számomra a kérdést, hogy a munkáját (amit korábban elkezdett, vajon jó mederben hajtja végre) hogyan és miképpen tudná ellenőrizni, visszamérni, hogy tanítványai a korosztálynak megfelelő szinten állnak? Nos, erre egzakt választ adni nem lenne könnyű feladat részemről. Azonban, ha az oktató-nevelőmunka egymásra épül és mindezt a kezdetektől elindítja, esélyt látnék arra vonatkozólag, hogy mit, mikor és mivel tud kontrollálni.
Az alábbi szakanyag nemcsak útmutatást adhat a sportág nevelőedzői számára, hanem elérhető pillanatnyi fejlettségi szinteket is jelezhet arra vonatkozólag, hogy munkavégzés során honnan – hová lehetne eljutni. A konkrét szakmai tartalmak az egyes korcsoportokban az egyén fejlődésének mértékének megállapítására ad segítséget. Továbbá a vastagon szedett technikai és sportág specifikus mozgások egymáshoz rendelése lehetőséget nyit az összehasonlításra, illetve a tanítás pillanatnyi állapotának mérésére, adminisztrálására. Érdekes egybeesés tapasztalható, hiszen a célok meghatározásában magában foglalja a számonkérés lehetőségét. Véleményem szerint a jóval korábbi időszakban a szakszerű kézilabda specifikus mozgások korosztályokra bontott tanítása és oktatása mellett, sokkal inkább a nevelés területén elkövetett hibák, hiányosságok okozták a legnagyobb problémákat. Az egyéni fejlesztés mértékét, kétéves bontásban, míg az egyénre szabott gyakorlati tudás tárát évenkénti lebontásban javaslom. Minden gyerek más és a fejlődése változó, ami befolyásolja az egyén fejlődésének ütemét is. Lesz, aki előbb és lesznek, akik később tudják teljesíteni a szinteket.

8-9 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

kislabda hajítás távolba három lépésből
labdaadogatás párokban 3-4 méter távolságból, lábmunka nélkül helyben. (rögzítjük 10 alkalomból a pontatlan labdák számát)
előkészítő és testnevelés játékok alkalmával, tudja és ismerje meg a támadás és a védekezés értelmét és különbségét
vegye észre társait a játékok során
játék alatt ki kell kényszeríteni az átadásokat a gyerekekből
8 évesek
• hajító mozdulat (globálisan) végrehajtása talajról (váll helyzete, labda a fej felett)
• távolba dobás kislabdával (10-15 m)
• labdavezetés járásban
• ismerje a két és az egy karral végrehajtott dobásokat
9 évesek
• három lépés labda leütés
• előre és oldal irányú labdaátadás 4-5 m
• labdavezetés futásban
• három lépésből hajítás felugrással
• 6-7 méterről célba dobás

9-10 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

térnyeréses hármas-nyolcas időre történő végrehajtása
védő és támadó lábmunka időre történő végrehajtása
labdaadogatás párokban 5-6 méter távolságra, időre, mozgás közben
labdavezetés szlalomban (irányváltoztatással) időre
edzőtől vagy testnevelőtől kapott vonalindításban elfogott labda, felugrással vagy beugrással történő kapura lövése
kislabda (gumi) távolba dobása lendületszerzésből
10 évesek
• labdavezetés futás közben szlalomban
• hátulról érkező labda elkapása
• hajítás felugrással labdavezetésből
• párban futás közbeni átadások oldalra
• lövő karral ellen oldali induló csel alkalmazása
• védekezésben legyen képes sáncolni
• képes legyen beállóból és szélről is kapura lőni

10-11 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

szélről történő beugrásos lövés (eredményes) végrehajtása
labda átadások 5-6 méter távolságra oldalirányban, mélységi mozgás közben
célra lövés (célkeretre) kapura, 9 méter távolságból, felugrással
hármas-nyolcas mozgás helyben történő végrehajtása
kapura lövés indulócselt követő, ellenoldali leforgásból, bevetődéssel
köredzés foglalkozás keretén belül képes legyen önállóan dolgozni
11 évesek
• lövő karral azonos oldalra történő induló csel
• labdavezetés közbeni fordulatok
• hajítás cselből történő felugrással
• védekezésben képes legyen ütközni
• képes legyen visszaugrani a védő mögé
• képes legyen az oldal irányból érkező labdákat elhalászni
• ismerje a szélső – átlövő és az irányító – beálló kapcsolatot

11-12 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

1 kg os nehezített-dobás távolba 3 lépésből
tárgykerüléssel végrehajtott célkeretre történő hajítás bedőlve és bevetődéssel
futás párokban a két kapuelőtér vonal között oda-vissza időre. helytartással, folyamatos labdaadogatással
játék készség megszerzése 3:3, 4:4, 5:5 elleni játékban
ismerje az egész és a félpályán alkalmazott védekezést lényegét emberfogással
hármas-nyolcas mozgás folyamatos előrehaladással, labdaleütés nélkül, kapura lövéssel
12 évesek
• képes legyen bevetődéssel kapura vagy célba dobni
• 1 kg nehezített labdával tudjon 10-12 méter távolságba dobni
• ismerje, mi az a követő emberfogás
• ismerje meg az elzárás-leválás technikáját
• hármas-nyolcas mozgás előre haladással
• tudja, mi az a fellépés és az összezárás a védelemben
• ismerje és legyen képes vonalindításban labdát felhozni a védelemből
• ismerje a különböző posztok speciális lövés fajtáit

12-13 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

középtávú futások (400 m, 800 m, 15 m)
hatos, tízes ugrás távolba
párokban labdaadogatás húzás szerűen időre
az alaphúzás használata edzés és mérkőzés környezetben
13 évesek
• ismerje az alap kapura lövési technikákat posztok szerint, és az ő saját posztjáról, két technikát tudjon végrehajtani
• képes legyen felső elhajlással kapura dobni
• képes legyen átemelős cselt és a leforgásokat alkalmazni
• képes legyen 20 perc folyamatos futásra, a megadott színt időn belül
• ismerje, az alap húzás-kontra játék lényegét
• képes legyen keresztmozgást megvalósítani a támadás alatt
• tudja, hogyan kell háromszögben mozogni a védelemben

13-14 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

egyéni és társas védekező mozgások időre történő végrehajtása
labdatartó játékok 3:3 és 4:4 ellen
kombinatív és improvizatív játékok alkalmazása mélységben tagolt védelemmel szemben
tudja alkalmazni az elhajlásos lövést talajról

14 évesek
• 4 x 15m vágta futás tárgykerüléssel szint időn belül
• Cooper tesztfutás (12 perc) 2600-2800m
• 5 kg nehezített labda lökése távolba helyből 8-10 m
• tudjon elhajlással beugrani beállóból
• képes legyen szélről kanyarított lövésre
• keresztmozgás alapja a hármas – nyolcas támadásban

14-15 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

védekező-, vagy speciális állóképességi feladatok időre történő végrehajtása
sáncoló tevékenység helyes technikai végrehajtása
posztról történő kapura lövések sorozatban időre, pontosságra
lövő-, ugró-, és futó állóképesség felmérése
hármas, négyes vagy ötös csoportokban tudjanak egyszerű taktikai elemeket megvalósítani
képes legyen előnyöket csinálni társaiknak a támadások alatt

15 évesek
• hatos ugrás helyből felmérés szint idő alatt
• hármas ugrás helyből szint idő alatt
• 800 m, 3000 m lefutása szint idő alatt
• ismerje és tudja alkalmazni a hosszú feladás, hátsó kereszt, és az az átlövő készítés alaptámadási elemeket
• ismerje a zárt és a nyitott védelemben a belső négy védő tevékenységét
• tudja, hogy mi az emberfölényes támadások lényege, és azt, hogyan kell megvalósítani


15-16 éves korosztály
Egyéni fejlődés mértékének megállapítása

védekező vagy speciális állóképességi gyakorlatok felmérése
komplex állóképességi mutatók tesztelése
értse a bemelegítésre alkalmas gimnasztikai gyakorlatok lényegét
tudjon 2-3 játékelemet nyitott és zárt védelem ellen
képes legyen két kapura lövés fajtát, és két cselezési fajtát bemutatni verseny helyzetben is
képes legyen mélységben tagolt és zárt védelemben is védekezni

16 évesek
• ismerjen, két technikai elemet a kapura lövések fajtáiból
• távolba dobás 1 kg nehezített labdával
• lökés helyből 5 kg nehezített labdával
• Cooper tesz lefutása
• 4 X 15 m vágta futás tárgykerüléssel
• plank helyzetben (60 sec) képes legyen megtartania magát
• tudjon két technikát alkalmazni a kapura lövésekből és a cselezésekből

Hogyan lehetnél más, mint a többi?

Talán, ha egy picike sziget lehetnél egy zavaros és szerteágazó pacában…
Légy más, mint a többiek, de ha hallgatod vagy nézed a kollégákat, egy kicsit ismerd fel magad bennük!
A megérzések és a rögtönzések fontos dolgok a szakmában. Ha kellő tapasztalat és megélt szituáció van a hátad mögött, nem tűnhet hazardírozásnak az improvizáció.
Jelentsen sokat, számodra a kimondott szó! Tudom, akad olyan környezet, ahol hagyják elillanni a szavakat. Mert, ugye az gyakran elszáll.
Az, hogy mit gondolsz fontosnak, és ezt hogyan kommunikálod, illetve hogyan teszed érthetővé a környezeted számára, nem elhanyagolható.
Másokkal ellentétben legyen lényeges szempont az érthetőség. Egyszerűen, lényegre törően fogalmazz, hogy mindenki számára érthető légy!
Fontos, hogy őszintén, egyenesen kommunikálj! Az igazán karakteres edzők, akikre érdemes oda figyelned, mindig úgy mondják, ahogy gondolják.

Ez a szellemiség már elég fiatal korban kialakulhat. Nem lehetett nálad sem másként. Az idő múlásával csak annyit változtass, hogy az ambíciód elérése húzódjék hátrébb, az emberi tényezők mögé!
Fiatal játékosként, vagy edzőként legyen túlfűtött igazságérzeted! Védd a gyengéket és harcolj az esélyegyenlőségért! Korosodva légy átgondoltabb, vedd figyelembe a prioritásokat! Döntéseidben legyél következetes és türelmes!
Ne feledd, az ellenőrzés legjobb mércéje az adminisztráció! Írjál, jegyzetelj, archiválj terveket, gyakorlatokat, ötleteket! Idővel az önelégültség érzése lehet majd a legnagyobb ellenséged. Szóval ne a riválisoktól, hanem jóval inkább saját magadtól tartsál! Egy percig se hidd el, hogy nincs mit, és nincs kitől tanulnod! Ha elégedett vagy, könnyen sebezhetővé válhatsz. Mindig lesznek irigyek, de Őket soha nem fogod látni, mert arcnélküliek.

Ne csak meghalld a külvilág hangjait, de próbáld értelmezni és kottába írni! Nagyon sok hamis hanggal fogsz találkozni, de idővel a hibáid orvoslása közben képes leszel felismerni ezeket. A hibázás elkerülése lehetetlen. Képtelenség felkészülni rá. A mélységek átélése szükséges rossz dolog, de csak így leszel képes a jót értékelni!
Szükségszerű, hogy időnként változásokat hozz létre! A változások idézik elő a fejlődést. A munkád során is kell a frissítés, a nyitás, ezzel együtt az új dolgok bevonzása, mert körülöttünk is fejlődik minden!

Child and adult hands holding new plant with soil

Végül, ha már azt érzed, hogy van, aki figyel, vagy inkább „felfigyel” rád, kövesd tapasztald mestereid példáját és igyekezz „magokat ültetni” a fejekben. Állj ki azért, amit jónak vélsz és igaznak! Mutass utat és inspiráld a bizonytalanokat, vagy a tanulni vágyókat! Ne kerítést húz magad köré, hanem bástyákat emelj és mindezt ne hivalkodva tedd! Ne erővel hadakozz, bízd az időre a megoldást, hiszen az elültetett magok is kikelnek egyszer. Előbb neveld, tanítsd és oktasd a gyerekeket! A képzés csak ezután lehet feladatod! A taktikai gondolkodás nem előzheti meg a képzést és a képzés nem történhet meg képességfejlesztés nélkül. Mint, ahogy az sem helyes, hogy a képzés előbbre való legyen a nevelés, vagy az oktatással szemben.
Lehetsz a legfelkészültebb elméleti szakember, de ha képtelen vagy megbirkózni a gyakorlatiasság hiányával, nehezen fogsz boldogulni a tanítványaiddal. Lehetsz a legjobb gyakorlatvezető, azonban, ha az elméleti tudástárad felszínes, hiteltelenné válhatsz idővel. A dolgok összefüggenek egymással!

Az életkórnak megfelelő képességfejlesztés jelentősége.

6-8 évesek
Kúszások, mászások természetes mozgások,
Függésben és támasz helyzetekben tartások
A három alap atletikus mozgás fejlesztése a helyes technika elsajátítása végett (futás, ugrás, hajítás)

8-10 évesek
Szökdelések, ugrások saját erőbeosztással
Rúd-, kötélmászás (2-5 ismétlés számmal
Hosszú távú, kitartó futások (3000-5000m)

10-12 évesek
Aerob jellegű kitartó futás (5000-7000m)
Mászás-függeszkedés
Dobások, lökések kis súllyal
Kézszorító erejének növelése
Alap ugrókészség fejlesztése

12-14 évesek
Törzserősítés minden formája, a has-hát terhelési arányok megtalálása
Mélyizmok erősítése, törekedve a törzsstabilitás alapjainak lerakásával.
A húzó erő a gyorsító erő, erő állóképesség fejlesztése kisebb súlyokkal
Dinamikus láberő fejlesztésének kezdet

14-16 évesek
Az anaerob munkavégzés bekapcsolásának lehetősége, összefüggő terhelésként
Folytatni az aerob jellegű állóképességi munkákat
Mindenféle izomcsoport terhelése erő-állóképesség fejlesztő jelleggel
Az abszolút és a relatív erő fejlesztésének kezdete gerincoszlop fejlettsége és a törzserő színt függvényében
A kondicionális és koordinációs képességek kombinatív, komplex átmeneteit biztosító feladatok alkalmazása

16-18 évesek
Minden izomcsoport módszeres erősítése, halmozott súlyokkal.
Az anaerob munkavégzés hangsúlyosabb bekapcsolása az edzésmódszerbe
Maximális erőfejlesztés a relatív erő figyelembevételével.
Gyorserőállóképesség
Sorozatterhelés, komplex feladatokban

A kezdő sportoló erőfejlesztése kapcsán az edzőnek kellő ismereteket kell szereznie. A gerincoszlop állapota (ágyéki-keresztcsonti szakasz)
A vérnyomás és az erek teherbírását mutató adatok 15-16 éves életkortól fel kell mérni a sportoló pillanatnyi maximális erejét
Az erősítő program a törzserősítésével kezdődjön, aztán a testtájak valamilyen irányba (fejtől lefelé vagy lábtól felfelé)

Az erőfejlesztő edzés hatása két szinten hoz létre alkalmazkodást.

Először idegrendszeri oldalról megtanulja a szervezet. Majd ezt követően izomvastagodás csak akkor történik, amikor az idegrendszeri szabályozás elérhető lehetősége kimerül (Pl, a 100 kg maximáliserő a fekve nyomás esetében, 5-6 hét múlva már 110-115 kg lehet) Az edzőnek látnia kell a megváltozott viszonyokat és azonnal kiigazítani a terhelési tényezőket. Kéthetente más jellegű munkát kell végezni az erőfejlesztő program alatt, mert 9-12 hét alatti időszakban telítődés áll fenn.

Néhány fontos információ a kondicionális képességek fejlesztése kapcsán

I. Sérülés megelőzés
Három dolog összhangja szükséges a test megfelelő működéséhez
1. A törzs stabilitása (a törzs egy funkcionális egység, tözs-medence-csípő)
2. Neuromusculáris kontroll (összehangol reakcióidőt, tartást, izom működést, koordinációt és stabilizációt)
3. Plyometria-gyorsaság-robbanékonyság (a maximális izomerő a lehető legrövidebb idő alatt)

II. A stabilizáció az alap, amire építkezni lehet. Az erőfejlesztés alapja utánpótlás korú gyerekek esetében, a törzserő fejlesztés legyen.

Statikus gyakorlatok, az úgynevezett plank helyzetekben mellett
Nagyon fontos a dinamikus gyakorlatok alkalmazása
Egy kézilabdázó törzse, állandó rotációban van (futás, ütközés, cselezés, irányváltás)
A teljes has funkcionálisan működik

• Szakorvosok véleménye szerint a térdszalag sérülések okai a törzs gyengesége, a csípőízület beszűkülése. Ha nem ellenállók a fent említettek a térdünk fogja megsínyleni ezt a gyengeséget.

Elsődleges szempont kell, hogy legyen a sérülésmentesség és csak másodlagos a teljesítménykényszer!

III. A gyakorlatok menete, sorrendisége.

Stabil helyzetektől az instabilitás felé haladjunk
A statikustól a dinamikus felé legyen az irány
Az egyszerűbb törzs gyakorlatoktól, a végtagmozgással bővített mozgások felé
A tréning csúcsa a rotációs mozgás, végtagmozgásokkal kombinálva
1. Plankek
2. Dynair
3. TRX
4. Dynair egyensúly
A kézilabdázók atlétikus felkészítése

A kisiskoláskorban feltétlen le kell rakni a futás, dobás és a hajító mozdulat alapjait. Az iskoláskor fő feladata, hogy a kisgyermek általános mozgásmintáját tovább fejlesztve kialakítsuk a futómozgás koordinációs mintáját. A hatékony futások és ugrások végrehajtásának feltételei,

• A törzsizomzat ereje (Biztonságosan jó egyensúlyi helyzetben tudjon futni és ugrani. Legfontosabb az ágyéki gerinc szakaszt stabilizáló izmok erősítése.)
• Az alsóvégtag izomcsoportjának erejének szintje lényeges
• A fiatal sportolók láb ereje akkor megfelelő, ha előzetes lendületszerzés után képesek a futólépéseknél 20-40 cm-rel hosszabb ugrásokkal jó ritmusban váltott lábon szökdelni.
• A két oldal szimmetriája lényeges a képzés alatt
• A különböző sebességű futások esetében ügyelni kell arra, hogy meglegyen a futás repülő fázisa
• Az elrugaszkodásra a csípő, térd nyújtása és együttes gyorsulása legyen jellemző.
• Az elrugaszkodás erejét kezdetben a futóiskolai gyakorlatokkal és intenzív futással fejleszthetjük.
• Az életkor előrehaladtával a láb relatív ereje folyamatosan csökken, ezért minden foglalkozás alkalmával használjunk szökdelő és ugrógyakorlatokat, a futás és ugrást segítő izomcsoportok kondicionálására.
• A nagyobb láberő gyorsabb futást eredményez a rövid támaszidő miatt.
• A labdajátékosok képzésében főként irányváltoztatással járó, 10-40 méteres rövid sprinteket kell alkalmazni.

A gyakorlatban alkalmazható elméleti tudás megvalósíthatóságának lehetőségei. (Szakmai szemmel c. könyvből)

A tudás utáni vágy mindenkiben megvan. Még abban az egyénben is, aki ezt nem mondja ki vagy titkolja. Az érdektelenség, a befelé fordulás és a közömbösség ellen hadat kell viselni mindenkinek, aki változást akar. Sajnos a versenysport utánpótlás-nevelésében a féltékenység, az irigység és olykor a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyít a vállalkozó szellemen a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. A negatív szemlélet és az örökös kifogások keresése lefedi az igazi problémák felismerését! A folyamatos eredménykényszer, a részletek és az úgynevezett „kis dolgok” figyelmen kívül helyezése beszűkítheti a gondolatokat, és ezért szűk látóteret alakíthat ki.
Azonban ne tévesszük össze az aprólékosságot az elaprózódással! Eleinte minden esetben a prioritásokra koncentráljunk, és azokból kiindulva haladjunk a részletek felé, mert a részletek fontosak! De ne vesszünk el a részletekben, amikor a lényeges dolgok a szemünk előtt vannak!
Az apró hibákat nekünk kell kijavítanunk, hogy az egész működjön, de ne pöttyöket akarjunk összekötni, ha vonalat szeretnénk húzni!
Nem kis hátrányt kell leküzdenie annak, aki az elszigetelődés és az ebből fakadó erőtlenség kapcsán tanácstalan. Talán úgy érzi, hogy a „perifériára”
került, és nincs társa, nem rendelkezik megfelelő erővel, hogy kiálljon saját igaza mellett. Bizonytalan, és ezért passzivitásba menekül.
A nevelőmunka eredménye egy korosztály beérésének végső stádiuma. Tehát a mérkőzések, tornák, versenyek csak eszközök a szereplők fejlődése
szempontjából.
A végső cél nem az, hogy jó legyen a csapat, hanem hogy jó játékosokat neveljünk ki!Lehet egyáltalán határvonalat húzni nevelés és képzés közé? Szakmai vagy nevelési tartalmak kapjanak prioritást a kisiskolás- és a kisgyermekkorban? Mit és hogyan neveljünk? Mit képezzünk és tanítsunk az „idomítással” szemben? Meddig neveljük, és mikortól képezzük a tanítványunkat?

Érdekes paradoxon van ebben a kisiskolás életszakaszban, ami az oktató-nevelő munka lényegét illeti. Azért tűnhetnek ellentmondásosnak a ránk váró feladatok, mert egyénileg szükséges a gyereket tanítani, de nem kiemelve őt, hanem csapaton, közösségen belül kell ezt megoldani! A nehézség ebben az, hogy az egyént, vagyis a kis tanítványunkat főleg saját magát adva juttathatjuk el ide. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ebben az életszakaszában a nevelőmunka élvezzen prioritást a képzéssel szemben. Ilyenformán a tanítás metodikája is lépésről lépésre valósuljon meg. Irányadó az legyen, ami nem az egyénre szabott képzésben jelentkezik elsősorban. Célozzuk meg a csoportos foglalkozások adta tanítási folyamatokat, hasonlóan, mint egy iskolai testnevelésórán. Maga a tanítás globális módszerrel párosuljon. A dicséret, az elmarasztalás, a hibák javítása ne személyre szóló legyen elsősorban, hanem inkább közösségre vonatkozzon. Tehát általánosságok, és ne egyedi esetek legyenek! Miért mondom ezt? Kerüljük el a félreértéseket! Ez megvalósulhat a túlmagasztalás vagy a szigorú bírálatok kimondásával.

Amit „magyarázkodással” vagy még úgy sem tudunk helyrehozni. Gondoljunk csak bele! Könnyen előfordulhat, ha feldicsérsz valakit ezen elvek mentén, és elhiteted vele vagy a szüleivel, hogy ő „zseni”, illetve pont ellenkezőleg, lenyomod a negatív kritikáddal. Azért nehéz a téma, mert az ambiciózus edző és a gyerekben „sztárt látó” szülő is bajnokot akar csinálni abból a kisemberből, aki saját maga még fel sem tudja fogni, megérteni, hogy valójában mi is történik körülötte. A gyereknek tetszik ez a helyzet, fogalma sincs még ugyan, hogy mitől jobb a többinél, de nagyon élvezi a felé irányuló megkülönböztető figyelmet.

A korai túlminősítés óriási károkat idézhet elő. Előbb tegyük olyan pályára tanítványainkat, amire később építhetjük a kézilabdázásra jellemző speciális elemeket! Ezt csak egyféleképpen vagyunk képesek megvalósítani, és ez a nevelés. A nevelési alapelvek megtanítása független kell, hogy legyen azügyességtől, az életrevalóságtól, az alkattól és a szorgalomtól. Hiszen azért nevelünk, mert minden gyerek más-más „belső” beállítottsággal érkezik
hozzánk.
Kivétel nélkül mindenki részese kell, hogy legyen ennek az útnak. Sokat kell beszélni egy csapat életéről, belső rendjéről. Többek között lehet egy film elemzése vagy egy ismert, nagy sportoló élete, de lehet egy-egy felnőttmérkőzés látogatásának is nevelő hatása. Elengedhetetlen nevelőedzői
feladat, hogy az edzések vagy foglalkozások alkalmával mondatok, gondolatok hangozzanak el a lényeges sportolói hozzáállásról vagy értékrendről.
Mint például,
• tisztelet a csapattársaknak és az ellenfélnek
• alázat, elfogadási szándék
• mások megbecsülése
• a tiszta, sportszerű játékra való törekvés
• az új ingerek iránti fogékonyság, ismerkedési szándék

A képzés gyakorlati megvalósítása ne csökkenjen az „idomítás” szintjére! Hiszen a gyerekben nem alakul még ki a tanulási folyamat elsajátításához szükséges fejlődési és értelmi szint. Ha ez így van, a későbbi életszakaszokban ez a fajta „tudás” élettani vagy a nem sportolóra jellemző magatartás
miatt eltűnhet, kiéghet, vagy egyáltalán nem hozható vissza a kondicionális képességek hiánya miatt.
Mit tehetünk?

• Alakítsunk ki akadálypályákat kiscsoportok részére, más-más célzatú versenyeket! Az egyes játékokat, edzésgyakorlatokat felhasználhatjuk idő, mennyiség vagy ügyességi szint lemérésére, de a teherbíró képesség növelésére is. Megalapozhatjuk a kitartó, folyamatos munkavégzést, ami ebben az életkorban az egyik legnehezebb feladat, hiszen a gyerek szinte minden, számára megterhelő dolgot nagyon hamar megun vagy felad.

• Lehetnek kiscsoportos, előkészítő vagy rávezető játékok más-más képességekre épített küzdő feladatokkal. Alkalmazhatunk összetett játékot, amelyben a védekező–támadó alapmozgások hatékony, együtt történő elvégzése alakítja ki a végső győzelmet, de nem elsősorban a góllövés megnyilvánulásával. Valamit gyűjtögetni kell, vagy területet kell szerezni, vagy éppen célba dobni. Persze maga a gól elérése is fontos eszköze a sikeres nevelésnek, de ügyeljünk arra, hogy erre kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége! Ne csak egy-két játékos tudja ezt megvalósítani, és főleg ne az edző indukálja ezt a szituációt!

A “Hátország” jelentősége. (részlet)

Az államilag támogatott akadémiai rendszer felállása károsíthatja a „hátország” és a topcsapatok között korábban kialakult egyensúlyi rendszert. A veszély akkor okoz bonyodalmakat, ha a kisebb életterek, szakmai műhelyek munkája, lehetőségei szűkülnek vagy ellehetetlenülnek. A fejlődés gátja lehet, ha egy sportág képtelen biztosítani az egyensúlyt, ami optimalizálja és közelebb hozza egymáshoz az eltérő érdekeket és szakmai célkitűzéseket. Ha az alapbázis növekszik, de a hazai európai topcsapataink érdekei távolodnak az alacsonyabb osztályban szereplő klubok szándékaitól, akkor valahol félúton, a kettő között hiba húzódik meg. A rendszer akkor lenne hatékony, ha megfelelő és mindenki számára elfogadható kiválasztási és kiugrási lehetőséget biztosítana a magyar tehetségek számára. Jelenleg a nagyobb, jobb lehetőségű klubok 14 éves életkortól, de előfordul, hogy korábban, integrálják saját rendszerükbe a tehetségesnek ítélt gyerekeket. Sajnos mindezt korán és némileg felelőtlenül teszik. Előfordulhat, hogy több gyerek kallódik el, veszti el motiváltságát azokkal szemben, akik maradtak eredeti csapatukban. A szülők többsége a nagyobb edzésszámban, a jobb szakmai munkában és az előrevetített, jobb minőségű játéklehetőségben látja gyermeke előre lépését. Ha a hátország sportszervezeteinek vezetői az elmúlt évtizedekkel ellentétben nemcsak „kötelezettségből”, hanem szakmai elhivatottságból tartanának fenn utánpótlás csapatokat, bizonyosra veszem, hogy „óriási” változásokat hozna pusztán a szemlélet megváltoztatása. Lényegében csak olyan edzőket, nevelőket foglalkoztatnának, akik arra érdemesek. Akik nemcsak mérkőzéseket akarnak „habzsolni”, hanem nevelni, képezni is. Akik nemcsak beesnek az edzésekre, hanem felkészülnek és terveznek. Akik tudatosan építkeznek és nevelnek. Egy sportszervezet akkor kezd szakmailag nem megfelelni küldetésének, amikor a számok előtérbe helyezése veszi át az értékrend csúcsát! Persze világítsuk meg az érem másik oldalát is, hiszen jócskán akadnak olyan vezetők, akik a klub és saját maguk fenntartása, eltartása végett húznak hasznot a tao adta lehetőségekből. Ezeknek a sportszervezeteknek nem áll érdekében a komoly szakmai munka megteremtése, mert az lényegesen több anyagi ráfordítással járna együtt. Térjünk vissza a 14 éves gyerekek átigazolásával járó negatív hatások további elemzésére. Tehát a gyerekek száma növekszik ugyan a bázison, de a csapatok száma csökken területi vagy országos szinten. A tendencia elzárja, lehetetlenné teszi a „kis csapatok, műhelyek” életét. A lényeg a sok csapatban, és nem a sok gyerekben van. A sportág célja, hogy a lékek és az üres, gyakran felszínes nevelőmunka szakmailag erőre kapjon. Törekedni kell arra, hogy a sportszervezetek között ne legyen különbség képzettségi szintekben 14 éves életkor alatt! Meg kell erősíteni a „hátországot” szakmailag, erkölcsileg! Szükségszerű, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok életben maradjanak, és kellő támaszai, alapjai legyenek a magyar topkézilabdázásnak! Pontosítva, mindenkinek az érdeke, hogy a rendszer egyensúlyba kerüljön. A nagyoknak segíteni kell a kicsiket, hogy a kicsik segíteni tudják a nagyokat! Ezért szükséges egy átfogó koncepció, ami egyensúlyt, esélyt és lehetőséget fog nyújtani a „hátország” képviselőinek. Az új utánpótlás-nevelés elgondolása pont ebben kíván segíteni minden olyan sportszervezetnek, szakembernek, aki érzi a felelősségét.

Az MKSZ Komplex Tehetség Programja
A Magyar Kézilabda Szövetség Komplex Tehetség Programja egy olyan lehetőség, amely a sportágban lévő tudásanyag és társadalmi kapcsolatok felhasználása révén segíti az ifjú sportolókat karrierjükben és tanulásukban egyaránt. Az MKSZ komplex szolgáltatási portfólióban gondolkodik, amely minden sportági szereplő részére biztosítja a megfelelő sportági kimenetet a sporttal összefüggő műveltségterületen, amelynek a hozzáadott értéke növeli a sportágban megjelenő összes faktor minőségét.

A Komplex Tehetség Program több, egymástól különálló, de egymással
együttműködő fejlesztő elemből tevődik össze:

1. szakmai fejlesztés: kiválasztás, képzés;
2. személyiségfejlesztés: alap- és középfokú civil és szakmai képzés;
3. oktatás 18 éves korig: sportolói és civil karrierhez szükséges ismeretek;
4. felsőoktatás 18 éves kortól: sportolói és felsőoktatási karrier párhuzamos lehetősége.

A program megteremti azt a szakmai műhelyt, ami a regionális képzés hiányosságait lenne hivatva megoldani. Pontosabban földrajzi elhelyezkedés szerint 100 km-nél nem távolabb található sportszervezetek tehetségeit integrálná ezekbe a képzési táborokba, ahol kiemelten kvalifikált edzők foglalkoznának iskolai szünetekben a kiválasztottakkal. A program több oldalról megközelítve is újdonságot hozhat a képzés hatékonysága, eredményessége szempontjából. A gyerekek abból a korosztályból kerülnek be a képzési programba (12–14 éves kor), ami egyébként is nagyon kritikus időszaka a nevelőmunkának. A program lényege, hogy bármilyen kis műhely rendelkezhet „csiszolatlan gyémánttal”, így akár azok a tehetséges, ügyes gyerekek is előtérbe kerülhetnek, akik nehezebb körülmények között nevelkednek, mert
• nincs minőségi infrastruktúra;
• nem áll rendelkezésre kellő edzéslehetőség;
• a nevelőedző nem elég felkészült szakmailag.

Az egységes képzési modell megjelenítése az aktivitások alkalmával:
• azonos tematika;
• azonos szakmai szemléletmód;
• azonos gondolkodásmód a képzés tekintetében;
• azonos terminusok, képzési időtartamok.

Mindenképpen a kiscsoportokban történő foglalkoztatásban gondolkodik, úgy, hogy az egyén orientált legyen, még abban az esetben is, ha
a képességek nem azonosak a gyerekek között. Az iskolai szünetben megvalósuló szakmai táborokat helyszinenként maximum 40-50 fővel, több
korosztályban koedukált formában bonyolítják le (három életkori csoportban, 6., 7., 8. osztály). A szakmai program megvalósítása mellett kiegészítő foglalkozásokon, elméleti képzéseken vesznek részt a gyerekek, mint:
• helyes táplálkozás, higiéniai kérdések
• sérülésmegelőzés, rehabilitáció
• sportolói mentalitás erősítése
• doppingellenes program
A napi szakmai munkabeosztás minimum 4-5 foglalkozás megtartása, ami két-három gyakorlati és két elméleti képzést tartalmaz. A korosztályokra bontott edzésterv haladási és megvalósíthatósági üteme táboronként és korosztályonként is eltérhet egymástól.
Lényeges szempont minden képzési helyen, hogy a tovább lépések
csak abban az esetben történjenek meg, ha a csoport elérte a programban megadott fejlettségi szintet.

Három alapmodulnak kell megfelelnie minden tehetséggondozó táborban
1. Képességfejlesztés (koordináció – kondicionális)
Alapképességek (futás, ugrás, dobás) helyesen végrehajtva és jó intenzitással, dinamikus láberő- és törzsstabilizációs programok alkalmazása.
Alaptechnikák alá tagozódott kondicionáló képzések (hajítás, cselezés, elrugaszkodás).
2. Alaptechnikák általános képzése (hajítómozdulat, elrugaszkodóképesség, lendítések lábbal, karral).
3. Speciális támadó- és védekezőgyakorlatok labdával és labda nélkül
Gyors láberőfejlesztés;komplex koordinációfejlesztés;védekező- és támadó-állóképesség kialakítása.

A három modul alkalmazását éves szinten, egymásra építve az iskolai szünetekben kell megvalósítani.

Agility, vagy funkcionális tréning létra.


Gyakorlatilag ma már szinte minden sporttevékenységet űző sportoló eszköztárában megtalálható. Használata olyan szinten elterjedt az elmúlt évek során, hogy a különböző ugró, szökellő, futó és steppelő feladatok kombinált ötvözetei a képzés minden szegmensében megtalálható. Az emberei leleményesség határtalan lehetőséggel ruházza fel a szakemberek fantáziáját, hogy más eszközzel összevontan, vagy az intenzitás és a terjedelem változtatásával bármilyen képességet tudjanak fejleszteni. Miért is hasznos maga a létra?
„Lábmunka gyakorlathoz kiválóan alkalmas hordozható segédeszköz, mely fejleszti a gyorsaságot, kitartást és kondíciót. Remek oldalirányú gyakorlatokat tesz lehetővé. A lépcsőfokok távolsága egyenként állíthatók, így különböző edzettségi szintnek megfelelően használható. Ideális a teremben vagy a szabadtéri területen egyaránt. Hossza 150-500 cm-ig állítható. Kiválóan használható egyéni edzések, és különböző gyorsasági és állóképességi sportok csoportos felkészítő tréningje során. Nem csak előre, hanem hátra és oldalirányú futások és ugrások is kivitelezhetőek segítségével. Alsó végtagi sérüléseket követően megfigyelhető, hogy a sérült végtagot a gyógyulás után sem meri a sportoló úgy terhelni, mint az épet, ezáltal újabb sérülések esélyét kockáztatva. A funkcionális tréning létra ilyen esetekben nagyon gyorsan és hatékonyan fejleszti a neuromuszkuláris rendszert, és a sportoló rá van kényszerítve a két végtag egyforma terhelésére. Nagy előnye a földre festett létrákkal szemben, hogy a hibák (létra fokába akadó láb stb.) azonnal észrevehető a műanyag fokok elmozdulása révén.” (R-med webáruház)

Több eseteben érzékelhető, hogy a funkcionális eszközök alkalmazása során az edzők nem a megfelelő célzattal és főleg nem abban a mozgástartományban tervezik meg a feladatokat, amiért kitalálták. Sok esetben úgy tűnik, hogy maga a feladatsor nem tudatos, hanem véletlenszerűen, mondhatni rutinból kerülnek az edzésgyakorlatok közé. A létra elnevezése kapcsán elterjedt a koordinációs kifejezés, ami maga után vonja a következő problémát. Pontosan arról van szó, hogy a nevelőedzők többsége úgy véli, hogy a létra használata kiváltja a koordináció fejlesztését, vagy sokkal inkább azt hiszik, hogy a néhány gyakorlat, amit alkalmaznak, azonos lehet a koordináció fejlesztéssel. A koordinációs képességek fogalma és azok fejlesztése jóval összetettebb és bonyolultabb megvalósításra váró feladat, amit nem lehet egy létra használattal helyettesíteni. Gyakorlatilag kis túlzással, minden mozgás, mozdulat, amit a játékos elkövet a pályán, összefüggésben áll a koordinációval. Mit lát, hogyan érzékel, milyen gyorsan mozog és veszi át labdát és azt hogyan továbbítja? Milyen távolságról indítja el a cselező tevékenységét és hogyan, milyen ritmusban tudja mozgatni a végtagjait akár passzív helyzetben, vagy mozgás alatt, eltérő irányokban?

Agility létra 1.

Agility létra 2.

Lényeges tisztázni, hogy a gyors lépés és szökellő kombinációk jó ritmusban történő megvalósítása, még közel sem jelenti azt, hogy a játékosunk jól koordinált. A koordináció magasabb szinten történő alkalmazása egy játékos esetében, sokkal inkább attól függ, hogy a játékszer a társak, illetve az ellenfél mozgásától függően, hogyan tud a lehető leghatékonyabban alkalmazkodni a külső ingerekre.
Összegezve, a létra használata hasznos, de ne gondoljuk, hogy ezzel kipipáltuk a koordináció fejlesztés szakmai tartalmát. A játék bonyolult előre nem kiszámítható mozgások szövevénye, aminek nagy részét a külső ingerek hatására kell végrehajtani. Az edzéseink alkalmával koncentráljunk a fenti gondolat gyakorlatban történő szimulálásához.

A norvég ifjúsági elit kézilabdázók edzésterhelésének, mérkőzési tevékenységeinek és egészségügyi problémáinak vizsgálata egy versenyszezonban.


Nagyon magas színvonalú tudományos értekezésre hívta fel figyelmemet Horváth Gabriella, amit ezúton is köszönök! Mindig is sejtettük a problémát és lám Norvégjában is (a kézilabdasport a nemzetközi elitben tartozik mindkét nemben) van még számos olyan terület, amit vizsgálni kell, főleg az utánpótlás-nevelés időszakában. Maximálisan egyetértek, hogy a kutatások elsősorban az elit és a felnőtt sportolókat célozza meg, pedig az értékek jelei már fiatalabb életkorban is láthatóvá válnak, csak nem mindig és nem mindenki éri el célját! Alább csak részleteket emeltem ki, de a lenti linken az egész cikk olvasható.

An Examination of Training Load, Match Activities, and Health Problems in Norwegian Youth Elite Handball Players Over One Competitive Season.
(Christian T. Bjørndal, Lena K. Bache-Mathiesen, Siv Gjesdal, Christine H. Moseid, Grethe Myklebust and Live S. Luteberget)

ORIGINAL RESEARCH ARTICLE
Front. Sports Act. Living, 08 March 2021 | https://doi.org/10.3389/fspor.2021.635103

https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fspor.2021.635103/full#supplementary-material

„Norvégiában a kutatók elkezdték feltárni, hogy a sportolók fejlődési rendszerei és a sportágakban, például a kézilabdában való specializáció hogyan befolyásolja a sérülések előfordulását, és hogy a túlzott mértékű kihatás miként hat az ifjúsági sportolókra (Åsheim et al., 2018; Moseid et al., 2018). A sportolók fejlesztése a norvég kézilabdában a klubalapú gyakorlat és a verseny, a sportakadémia középiskolai programjai, valamint a Norvég Kézilabda Szövetség regionális és országos sportolók fejlesztési kezdeményezésének kölcsönhatásából adódik. A modell lazán kapcsolódik és decentralizált, és olyan hangsúlyt fektet, hogy minél több gyermek és fiatal számára biztosítsanak gyakorlási lehetőségeket. A rendeletek tiltják a sportágspecifikus specializálódást az elit-orientált fejlődés felé 13 éves koruk előtt, és az előírások megsértése esetén pénzügyi szankciók szabhatók ki egyénenként és klub szinten is. Az atléták fejlesztési modellje tehát olyan módon van felépítve, hogy megkönnyítse a későbbi életkor elkötelezettségét szakosodás nélkül (Bjørndal és Ronglan, 2020).”

„Ennek a tanulmánynak a célja tehát az volt, hogy feltárja a sportolók edzésterhelését, a mérkőzések aktivitásának számát és gyakoriságát, valamint a norvég ifjúsági elit kézilabdázók egészségügyi problémáinak (sérülések és betegségek) előfordulását és előfordulását egy versenyszezon során. Ezenkívül a tanulmány megvizsgálja a sportolók egészségügyi problémáit, amelyek a nemhez, a verseny szintjéhez és a nemzetközi csapattagsághoz kapcsolódnak.”

„Gyakorlati következmények és jövőbeli irányok
A jelenlegi tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a kézilabdázók jelentős edzéseket és versenyeket terhelnek, és hogy a sérülések és az egészségügyi problémák magasak. Ez arra enged következtetni, hogy a jelenlegi edzésterhelés fenntartható módon nem mozdíthatja elő a tehetségfejlesztést vagy a sportoló jólétét. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy betekintést nyerhessünk a tehetséggondozó programokba, hogyan lehet optimalizálni az edzéseket és a verseny terhelését, valamint hogyan lehet csökkenteni az elit ifjúsági sportolók képzésével kapcsolatos sérüléseket és betegségeket”

„Következtetés
Eredményeink azt mutatják, hogy a sportiskolai programokban részt vevő játékosok nagy edzésnek és versenyterhelésnek vannak kitéve, és általános és jelentős egészségügyi problémák egyaránt gyakoriak. Véleményünk szerint a tehetséggondozás ezen formái fenntarthatatlanok. A sportolók fejlődésének megerősítésére irányuló erőfeszítéseknek az edzés és a verseny terhelésének, valamint a sérülések kockázatának konkrét összefüggésekben történő részletes ismeretén kell alapulniuk. Vizsgálatunk egy új lépést jelent a tudásfejlesztés folyamatában.”

A taktikai gondolkodás alapja a helyzetfelismerés és azok hatékony használata. (részlet egy készülő könyvből)

A mérkőzések eredményessége nem a koreográfiában és előre elkészített kottákban rejlenek, hanem az egyén kreativitásában, amit minden esetben fejleszteni kell! Ahhoz, hogy meg tudjam világítani honnan eredhet, illetve mi okozhatta, hogy a „Magyar kézilabda iskola” jóval korábban, előre helyezte a korosztályos képzésben a taktikai gondolkodás jelentőségét, mint a vele konkurens többi Európa élvonalához tartozó nemzet. Mondhatnám egyszerűen, hogy a győzelmi kényszer szülte. A sikeres munka utáni állapot és a mások által vélt elfogadottság érzése összefonódik a magyarsport mozgalomban. Egészen visszanyúlik sok évtízeddel korábbi évekre, mikor is a profisport élesen kezdett elválni az amatőr státusztól. Érdekes, hogy más európai nemzettel ellentétben, hazánkban inkább a profi sportnak alakultak ki nagyobb hagyományai.
Az élsport legmarkánsabban értékelhető eredménye a GYŐZELEM. Valójában, ha belegondolunk, sokakat nem érdekelt és talán ez ma is így van, hogy milyen úton és hogyan jutottak el egyesek, csapatok a sikerhez. A lényeg a győzelem elérése! Igen, de ez maga után vonja a vele szintén felértékelődött ellen pólust, vagyis a veszteséget. Mivel senki nem akar vesztes lenni és csak a győztes kap dicséretet és elismertséget, így felértékelődött a győzelembe történő „menekülési vágy”. Azonban a gond akkor villantotta meg „foga fehérjét” amikor a két véglet élesen és nagyon határozottan eltávolodott egymástól és merőben más értékrendet kapott. Vannak győztesek és vesztesek. Köztes állapot nem létezik, vagyis a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” Pierre de Coubertin elhíresült mondata nem igazán érvényesül.

Akkor most egy hírtelen nagy ugrással térjünk vissza eredeti gondolathoz. Pontosabban a „Magyar kézilabda iskola” miért,
– eredménycentrikus?
– támadás orientált?
– lényegében csapatban gondolkodó?
– szorul háttérbe a nevelő-oktatómunka a versenyeztetéssel szemben?
– előbbre való a taktikai képzés mindennél?

A fenti felsorolás sajnos még ma is igaz! Azonban a jó hírem, hogy sokak fejében már megcsillant a szemléletváltás lehetősége, de még korántsem mondhatnám véglegesnek és egyértelműen sikeresnek az eddigi négyéves munkám! Rövid magyarázat a fent említett elemekre a már sok alkalommal említett összefüggésben rejlik. A korábbi és a még hátralévő fejezetekben az összes részelem megemlítést nyert, vagy fog nyerni.
Érdekes ellentmondást tükröz a jelenlegi képzési rendszerünk a gyakorlatban alkalmazott szemléletmóddal. Persze ez így önmagában nem állja meg a helyét, hiszen amíg nem volt kézilabda edzőképzés hazánkban, (mint napjainkban más sportágakban), “autodidakta képzések voltak”, vannak. Olyan edzők kerültek utánpótlás csapatok mellé, akik idősödő koruknál fogva vissza lettek minősítve felnőtt csapatoktól. Ők többségében volt játékosok voltak, akik szakkönyvek hiányában azt tanították, amit ők megtapasztaltak korábbi éveikben. Innen származtatható a „lebutított felnőtt edzések” kifejezés. Igyekeztek taktikai elemeket tanítani, mert ez könnyebnek bizonyult a játékosok egyéni foglakoztatásánál. Gólt lőni sokkal előbbre való dolog volt, mint védekezni! A képességfejlesztés és az utánpótlásnevelés, meg sem közelítette a mai lehetőségeket. Ezt követően a klubok testnevelőket kértek fel utánpótlásban tevékenykedni. Véleményem szerint főleg nevelési szempontból kapott óriási lökést a sportág.

A szivacskézilabda és a 10 éves korosztálynál fiatalabb gyerekek játékba állításával, új dimenziók nyíltak az oktató-nevelőmunka számára. Bár nem ez a jellemző, de ma már óvodás életkorban is kerülnek be gyerekek a képzésbe 6 évesen. Gyakorlatilag az elmúlt 30-40 évben átalakult a sportágba történő integráció és ez teljesen átalakította az oktató-nevelőmunkát. Napjainkban a 7-8 évesek kapják meg azokat a képzési és sportágspecifikus modulokat, amit évtizedekkel ezelőtt 10-11 éveseknek tanítottunk. A különbség abban áll, hogy élettani és pedagógiai megközelítésben sem lehet a két korosztályt egy platformon kezelni! Azonban ez a fajta korosztályi elmozdulás nem igazán vette, veszi figyelembe ezt tényt. Következő a lényeg, hogy tisztán lássunk. Amíg korábban egy kezdő (10-12 éves) 2-3 év után értelmi felfogó képesség szempontjából is érettnek látszott a taktikai elemek megértésére, addig napjainkban (6-8 éves), hasonló múlttal ez megközelítőleg sem működő képes, de ennek ellenére a többség ezt csinálja.
Sokak számára egyszerűnek tűnhet egy támadás taktikai elem megtanítása, azonban felhívnám a figyelmet arra, hogy ez nem olyan egyértelmű! Több nevelőedző tisztában van a „végcéllal” pontosabban, hogy a támadójáték alatt mit szeretne látni tanítványaitól. Azonban előfordul, hogy nem ismeri fel a szükséges összetevőket. Sajnos arra is van példa, hogy magát a tanítási folyamatot képtelen hatékonyan felépíteni.

Mik azok a szükséges összetevők?
Egy részről adva van egy pillanatnyi érettségi szint (adottság, képesség). Másrészt, adott egy taktikai elem, amit szeretnénk megtanítani. Ahhoz, hogy hatékony legyen az oktató folyamat, ismerni kell a tanítványok képességeit. Ahhoz, hogy egy taktikai elem eredményes tudjon működni téthelyzetben, a támadók feladata a védelmet úgy beállítani magukkal szemben, hogy azok elhelyezkedése kellő alapot nyújtson az elem végrehajtásához. Sajnos több esetben, már itt elhalnak a támadók kísérletei, mert nincs megfelelő türelem. Hátráltató tényező, ha a támadás ritmusa téthelyzetben eltér az edzéseken gyakorolt tempótól. Az sem könnyíti meg a helyzetet, ha a labdát birtokló támadó mozgásiránya, vagy a távolsága a társaktól, vagy védőktől nem megfelelő. Továbbá nehezíti a játékelem eredményes végrehajtását, ha a labdát birtokló játékos mozgása, illetve a labda nélküli támadók egymáshoz viszonyított mozgásainak sebessége nincs összehangolva.
Meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb nevelőedző nem magát a felismerési, vagyis a helyzet kialakító folyamatot tanítja, szedi szét darabokra, hanem a folyamat végtermékét ismételteti gyerekeivel. Számtalan megoldás lehetséges, amíg a támadók eljutnak a várt szituációhoz! Ez olyan, mint egy matematikai egyenlet. Ha a tanuló tudja a végeredményt, de magát a célhoz vezető lépéseket nem ismeri, nos ebben az esetben a tudása nem megalapozott és így képtelen alkalmazni. A mérkőzésen hasonló nehézségekkel állítjuk szembe játékosainkat. Ha az edzéseken nem magát a helyzetfelismerést és a helyzet kialakítás lehetséges elemeit oktatjuk, hatástalan, elfecsérelt időpocsékolássá válnak a „taktikai edzések”. Minden 13-14 évnél fiatalabb játékossal foglalkozó nevelőedző többsége sajnos nem számol ezzel a hibával!

További hibaforrás lehet, ha a támadó játékos képessége hiányban szenved. Ez lehet kondicionális, vagy koordinációs eredetű. Minden előkészítő összetevőnek egymásra kell épülnie. Az előkészítő fázisnak „hitelesnek” kell lenni, hiszen itt akarjuk „megtéveszteni” és „beállítani” a védelmet olyan helyzetbe, hogy a taktikai elemnek legyen realitása életre kelni. Gyakran látható, hogy fiatal gyerekekkel foglalkozó edző olyan támadójáték elemeket szeretne megvalósítani, amire „alaphangon” nincs érettsége a játékosainak, mert hiányoznak az alap technikai elemek készség szintje (hajítómozdulat helyes technikája, vagy az előnyszerzéshez szükséges elindulás, megállás, de a cselek végrehajtásával sincsenek tisztában). Persze az edző ilyenkor ideges, türelmetlen és a tanítványokon mindez hatványozottan jelentkezik.
Véleményem szerint lényeges szempont legyen, mielőtt a gyerekeket társas kapcsolatban szeretnénk elhelyezni a játék során, legyen tisztában az alábbi képzési szintekkel.

• szélességi irányú mozgás labdával
• mélységi irányú mozgás labdával
• mindkét ívű (rövid, hosszú) labda felkészítésének az elsajátítása
• hajítómozdulat talajról és felugrásból végrehajtva
• indulócsel mindkét irányba
• szélességi és mélységi irányba történő elindulások labda leütéssel

A fenti tudásszintek jóesetben, 13-14 éves életkorra, vagy kicsit később alakulnak ki. A lényeg, hogy akkor várjunk ugrásszerű fejlődést ezen a téren, ha a mozdulatok végrehajtása esetén tudatosságot vélünk felfedezni.
Mint mindent, az előnyszerzéshez szükséges társas kapcsolatokat is fel kell építeni. Lépésről-lépesre kell haladni. Eleinte az egyéni technika elsajátítása, majd a páros kapcsolatban történő tudatos végrehajtást kérjük számon tanítványainktól. Végül, ha mindez összeállt, elkezdhetjük a kiscsoportos kapcsolatokban történő gyakorlásokat. A legapróbb részletnek is jelentősége lehet. Azonban itt hívnám fel a figyelmet, hogy az a tanítási időszak, nem a kisiskolás, és nem is a kisgyermekkor sajátja! Ahhoz, hogy (tudatos) előnyöket tudjanak szerezni tanítványaink a védőkkel szemben, képesnek kell lenniük helyzeteket kialakítani. Ennek elérési minimuma, hogy képesek legyenek helyzetet felismerni. Ezt követően kell meghozni egy gyors döntést, ami lényegében attól függ, hogy a védők, a támadók mozgására hogyan reagáltak.

A döntések meghozatala és azok minőségi megválasztása tesz különbséget játékos és játékos között. Tehát, ha az a célunk, hogy képzett játékost neveljünk fel, olyan edzésgyakorlatok szükségesek, amik el tudják juttatni tanítványainkat erre a szintre. Minél több szituációt kell begyakorolni ahhoz, hogy fiatal játékosunkban rögzülni tudjanak a lehetséges megoldások. Félre ne értsük! A megoldások itt nem csapatra értendő mozgások gyűjtő kifejezése, hanem egyszerű egyénen vagy minimális társas kapcsolatban végrehajtható taktikai elem. Mint,
– szélességi irányba történő elindulás labdával
– mélységi hátralépést követő ismételt lendületszerzés labdával
– egyszerű indulócsel lövő kézzel azonos, vagy ellenoldalra
– szélességi előnyszerzés labdával párban (húzás, ellenhúzás)
– beállóval kialakított elzárás és leválás
– hátsó kereszt párban végrehajtva
Ezzel párhuzamosan szükséges, az egyéni képességek és technikák fejlesztése is. Ennek fejlesztését nem a mérkőzéseken, hanem az edzések alkalmával kell megoldani. Ismételten az összefüggésekre hívnám fel a figyelmet és az egymásra épülő feladatokra. Nem a teljesség igényével, mint
– a hajítás technikája.
– az átadás, vagy lövő csel technikája.
– az elrugaszkodás, lendületszerzés technikája.
– a fordulatok, leforgások technikája.
– a védőfalból történő fellépések elővételezésének technikája.
– az ütközések, labdaszerzések technikája.