Az összefüggések megértése.


Korábbi írásaimban már több alkalommal utaltam arra a számomra leginkább foglakoztató jelenségről, aminek jelentőségét nem lehet eleget hangsúlyozni. Maga a jelenség, véleményem szerint általános érvényű lehet, hiszen nemcsak a mi sportágunkban tapasztalható, de a csapatjátékok területén jóval erőteljesebben érzékelhető. Nevezetesen az összefüggések megértésének hiánya, vagyis legyen szakmai, vagy nevelési tartalom, nincs elkülöníthető, csak magában kezelhető kialakult helyzet. Értem ezalatt, hogy mint a koordinációs és a kondicionális képességek is kölcsönhatásban működnek, úgy a technika hiánya sem képes együttműködő lenni a taktikai gondolkodással. Gyakori példa, hogy a teljesítőképesség minősége a mérkőzések elején és a végén merőben más mutatókat hoznak felszínre. A koordináció, vagyis a térlátóstól egészen a reakció idő érvényesüléséig, számos összetevője változik, változhat az állóképességi mutatók hiányában. A pontos mozgás kivitelezések és a fáradság érzet aránytalanságának kialakulása, lehetetlenné teszi, nemcsak a tudatos tevékenységre irányuló szándékot, de mindez jelentkezhet a tudatalatti mozdulatok helytelen végrehajtása során is. Az értelmi felfogóképesség fejletlensége képes ellehetetleníteni egy adott oda nem illő tanulási folyamatot. Ennek egy még kellemetlenebb következménye lehet, hogy a (tapasztalatlan) edzői pedagógiai oldal, személyiséget, karaktert sértő módon avatkozik be az egyén fejlődésének folyamatába. Hiszen a felszínes ismeret zavart produkálhat, ami nem hogy megoldja, de még súlyosbítja a kialakult helyzetet.

Nem véletlen az az állítás, hogy a nevelőedzők feladata jóval nagyobb odafigyelést kíván egy részről, szakmai oldalról, más részről alaposabb pedagógiai felkészültséget igényel, mint a felnőttekkel, (gyakorlatilag kész karakterekkel) történő foglalatosság.
A hibaforrása általában nem ott van, ahol éppen megmutatkozik egy rosszul végrehajtott mozdulat vagy technika közben. Tegyük fel, hogy a hajítómozdulat technikailag nem áll össze, mert ez vagy az nem működik, vagy nem helyesen, vagy nem olyan robbanékonyan, mint azt szeretnénk látni. Több kérdést kell feltennünk magunkban, hogy a problémát orvosolni tudjuk. Mik lehetnek ezek?
– életkor, megértés vagy testtudat hiánya
– mély hátizom, vagy a váll ízület izomzatának hiánya
– a törzsizmok nem megfelelő alkalmazása, hiánya
– a lendítőláb és a törzs aszimmetrikus mozgásának helytelen végrehajtása, esetleg koordináció hiánya
– a lendítőláb helytelen mozgástartománya, (sarok lendül a térd helyett)
– rosszul beidegződő mozgások, például ha más sportágból hoz magával, arra sportágra jellemző mozdulatokat

Most csak néhány elemet emeltem ki, de hibaforrás lehet még számos hiányosság, vagy pszichés gát is, amit csak a gyerekkel történő elbeszélgetéssel leszünk képesek feltárni. Nos, ez az, amikor a pedagógia és az oktató nevelőmunka közötti összefüggés felismerése jelentőséggel bír. Ha a verbális hibajavítás hatástalan, mert
– nem érthető az alany számára
– túl gyakori és ez által hatástalan, mert nem lényegre törő
– a hangvétel inger alatti, túl kérő és nem határozott
– ha a hangvétel túl arrogáns, erőszakos és ellenállást, vagy félelmet kelt

Tehát a dolgok összefüggenek! Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy rossz diagnózist felállítani a hibák orvoslására már magában veszélyt hordoz, de ha ezt még helytelen kapkodással tetőzzük, vagy éppenséggel elodázzuk a közbe avatkozást még nagyobb kavarodást okozhat.


Következő alkalommal a cselező tevékenység tanításával kapcsolatos összefüggéseket fogom taglalni.

A hajítómozdulat oktatása során felmerülő célfeladatok megvalósítása a kisiskoláskor végéhez érve.


A kisiskoláskor végéhez érkezve, amikor is a szivacskézilabdát felváltja a bőrlabda, illetve az iskolai testnevelés órákon a kislabdahajítás végrehajtása tantervi feladat egyben, rá kell döbbenjünk arra, hogy az oktatás több oldalról teheti nehézzé sportágspecifikus alkalmazását. Nagyon nehéz látatlanul, bárkinek is általános érvényű tanácsot adni. Hiszen a 10 – 11 éves gyermek oktatásában a hajítómozdulat helyes technikájának az elsajátíttatása fontos elem a képzés folyamán. Annak a gyereknek, akinek nincs a „vérében” a hajítás mozdulata annak nagyon nehéz, hiszen ebben a korban három elemre is figyelni kell,

– Erővel vagy inkább gyorsan elhajítani a labdát.
– Mindezt pontosan, célirányosan tegyék.
– Kövesse a hajító – csapó mozdulat, könyök – csukló – alkar hármas egység munkáját.

Az értelmi felfogó képesség és a megfelelő kondicionális képességek hiánya sem segíti az edző munkáját. Ha nem igazán működik a hajítás, mert a dobás pontatlan, vagy mert erőtlen, azt tudom tanácsolni, hogy türelemmel szedjük szét ezeket az elemeket. Minden játék vagy feladat mögött legyen elrejtve egy központi irányelv. El kell találni fix tárgyakat ilyen – olyan távolságokból, de erővel, gyorsan meglőve. Ezt tegye meg eleinte álló, majd mozgó helyzetből. Ezt követően lehetne egy guruló labdát, vagy egy levegőbe feldobott fittballt eltalálniuk. Sok kidobó játék szükséges az óra, vagy edzés előkészítő szakaszaiban.

A távolba dobás legyen az első lépés, hiszen itt nem kell figyelni a célpontra csak a távolságra. Itt azonban fontos dolognak kell meg történie. A felsőtest ne dőljön előre a hajítás pillanatában és a váll, illetve a felsőtest helyzete és a hajító karral ellenoldali láb kilépése alap legyen. Ne nézzen a földre és lehetőleg egyre inkább ív nélküli legyen a labda röppályája. Mindenképpen a gyors dobásra késztessük a tanítványunkat. A tanácsadásnál is ki kell emelni, hogy „ne erővel, hanem gyorsan dobd ki a labdát”. Ez a probléma egyébként általános és nem egyedi, úgy, hogy fel a fejjel nincs semmi baj, ha ilyet tapasztalunk.

Hasonló hiányosságot vélünk felfedezni akkor amikor a rossz labdafogás miatt magát a hajítást nem lehet helyesen végrehajtani. Hiszen képtelen kiemelni a szert, így csak lökőmozdulathoz hasonlót látunk. A könyök lóg, nem emeli a feje magasága fölé a labdát, szintén nem csapódik az alkar, hanem tolja, löki előre.

Következő mérföldkő a talajról és a felugrással végrehajtott lövések közötti technikák különbözőségéből adódó mozdulatok megértetése lesz. Hiszen maga az energia, amit a gyermek belefektet a lendület szerzéssel, alaphelyzetben egy jóval erősebb végrehajtást sejtet, mintha állóhelyzetben tenné ugyanezt. A lábak elrugaszkodó és lendítő szerepe, vagy a farizom és a mély hátizom izomlánc központúsága teszi lehetővé a felugrásos lövéshez szükséges nagy körívű labda felkészítést.
Érdekes, hogy míg a talajon állva inkább lefelé fognak könnyeben célozni, addig felugrásból pont fordítva felfelé céloznak szívesebben a kezdő gyerekek. Megfigyelhető, hogy a kezdők a felsőtestüket nem tudják koordinálni a talajról végrehajtott dobás alatt. Ezért tapasztalhatjuk, hogy előre dőlnek, vagy leviszik a súlypontjukat. A felugrás esetén a rossz lendítés vagy a helytelen labdafogás miatt jóval hamarabb engedik el a labdát, így gyakran megy magasabbra a labda íve.
Korábbi írásomban kiemeltem a folytonosság és az egymásra épülés didaktikai elv érvényre juttatásának fontosságát. Nos, ebben az oktatói folyamatban sem lehet kivételt tenni. Ne kapkodjunk és ne siettessük a tanulási folyamatot, mert több kárt okozhatunk.

Az egymásra épülés és a folyamatosság jelentősége az oktató-nevelőmunkában.


Két nagyon fontos képzési alkotórésszel szeretnék foglalkozni ebben az írásban, amit minden előadás vagy bemutató alkalmával kiemelek. Az egyik sarkalatos didaktikai eleme a képzésnek az egymásra épülés kérdése, illetve ezzel összefüggésben lévő folyamatosság, vagy maga a folyamat biztosítása az oktató-nevelőmunkában. Mindkettő megléte és következetes alkalmazása alapvető kérdés.
A mozgások megtanulásához a kisiskoláskorban a képi úton történő ismeretszerzés és azok gyakori alkalmazása, lehetővé tesz egy lineáris vagy ciklikus fejlődési, vagy még inkább egy stabilitási folyamatot. Nem bonyolult de egyszerű mozgások, mozdulatok esetén és főleg egy ritmusban végrehajtva, stabilizálja a gyakori ismétlésszám. Ez lehet egy ugró, hajító, vagy éppen pörgő mozdulat. Ezek végrehajtása nem feltételez tudatosságot. A mozgás akkor tud igazán életre kelni, ha az idegrendszer eléri és ez által lehetővé teszi, hogy bonyolultabban, más ritmusban, eltérő kívülről érkező ingerek hatására, szabályozni képes azok lefolyását. Pontosabban, feltételez egy mozgás szabályozási mechanizmust.


Vegyünk egy egyszerű példát:
Labdavezetés csak akkor tud megvalósulni, ha mindezt az alábbi sorrendben megtanítottuk a gyereknek.
– labdafogása
– labda elkapása
– labda leütése helyben maga elé
– labda leütés helyben maga mellé
– labda leütés úgy, hogy a tekintet ne a labdára szegeződjék
– labda leütés másik kéz használatával
– labda leütés váltott kézzel helyben
– labda leütése lépésekkel

Ez a technika a törzs helyes helyzetét is feltételezi. Ezt követően már csak arra kell kérni a gyereket, hogy nagyobb lendülettel és esetleg, nagyobb lépésekkel haladjanak.

Számolatlan hibaforrás lehet, például:
– nem képes azonos erővel lenyomni a labdát, ezért a labda nem pattan úgy fel, mint az elinduláskor
– nagyon maga előtt üti le a labdát, ezért belerúg
– a felpattanó labdához nem jó ritmusban akar hozzáérni

Ha a képzés folyamatos és helyesen felépített, meg kell teremteni a térlátás javításához szükséges állapotot. Gyakori hiba, ha nem foglalkozunk ezzel korábban. Ezért, így előfordulhat, hogy a gyerek gyorsan futva vezeti a labdát, de nem látja mozgás közben azt a célt, amit elindulása előtt megfigyelt. Nagyon fontos lépés tehát, hogy a labdavezetés gyorsító szakaszát eleinte fix távolságban és előre meghatározott irányban tegye meg tanítványunk. Amennyiben ez megvalósult, léphetünk egy magasabb szintre. Más távolságra és mélységben eltérő irányban elhelyezett jelek mentén vezessék a labdát. Ezt követően előkerülhet a váltott karok használata is, azzal a megkötéssel, hogy minden esetben a jeltől távolabbi oldali kar mozduljon a labda leütése végett. Mindezt lehetővé teszi az előzetes rajt előtti szemrevételezés, hiszen így a gyerek képes tájékozódni a jelek és távolságok között. A következő tanulási folyamat, hogy még mindig stabil jelek mentén, de úgy induljon el a gyakorlat, hogy a gyerek nem látja sem a célt, sem pedig a pályán elhelyezett jeleket. Ki kell kényszeríteni a periférikus látás használatának minőségi javulását.


Ebben a stádiumban elő kell venni a már korábban, de más keretek között gyakorolt két elemet az oktatás folyamatába. Irányváltoztatás labda nélkül (testnevelési játékok) amit az elindulás – megállás tanítása utáni következő lépésben helyezhetünk el tanítás sorrendjében. Itt a helyesen végrehajtott súlypont képzések, vagyis a lábak és a felsőtest megfelelő helyzetének kialakítása történik meg. Lényeges és jó alapot biztosít erre a szélességi irányban történő oldalazó mozgás közbeni labda leütés ismerete, mindkét irányban, váltott kézzel.
Visszatérve az eredeti tanulási folyamathoz, a stabil jelek előtt irányváltásokkal, súlypontképzések segítségével, vagyis az egyszerű indulócselekhez hasonló mozdulattal haladjon tovább a gyerek.

Ebben az állapotban ismételten felszínre jön egy másik és korábban begyakorolt technika beillesztése ez pedig az egyszerű indulócsel beépítése a folyamatos labdavezető mozgásba.

Az oktatás következő fázisa a mozgó és hirtelen érkező akadályok kikerülése, kicselezésének helyes technikájának gyakoroltatása lenne. Ez már egy jóval magasabb szint, hiszen itt alternatív döntés és minimális kombinatív képesség szükséges a gyerek számára, ami tudatosságot feltételez.
A fentiekben igyekeztem bemutatni, hogy az oktató-nevelőmunka miért és miben fontos! Sok pici és olykor számunkra edzőknek magától érthető mozdulatot, jelenséget nem magyarázunk el, nem körültekintően építjük fel az egyes technikák elsajátításához szükséges oktatási folyamatot. Ez az írás csak maga a labdavezetésről szólt, de hol van az a sok jóval bonyolultabb elem, amit szintén ilyen körültekintően egymásra építve kellene oktatnunk.

Lényeges tehát, hogy egy sportági mozgásanyag egymásra épülő láncolatból áll és nem lehet egyet is kiragadva oktatni, mert minden összefügg mindennel!

Nem gyerekjáték – az edző felelőssége. Híd – Kapocs – Hangnem – Magatartás

Hogyan legyek híd és kapocs?
Kívülről nézelődjek, vagy lépjek be és legyek részese az életének?
Ha kívül maradok, tudok objektív maradni?
Ha belépek, képes leszek másokat is meghallani?
Mit mondhatok, és mit kell mondani?
Hogyan tegyem és azt mikor? Menjek a dolgok elé, vagy várjak és takarítsak?

Az összes sportszakmai terület képzési tematikája, vagy nem foglalkozik a fenti elemekkel, vagy nem jelentenek prioritást. Pedig a fenti kérdések szinte mindennapos problémakör a gyerekekkel foglalkozó edzők életében. Sok esetben felmerülhet a kérdés, hogy az edző karaktere milyen legyen a nevelés területén a különféle életkorokban. Talán igazán jó lenne elhinni, hogy életszakaszonként pont ezért váltanak edzőt, mert más – más beállítású szakembert igényel a kommunikáció, a szakmai tapasztalat, vagy a pedagógiai érzék.
Azonban minden életszakaszban a szülők, vagy gondviselők kezelése elengedhetetlen. Minden alapja a jó kezdet és a stabil, őszinte folytatás.

A kommunikáció, mint alap

Tiszta kép – Elmosódott kép – Valótlan (túl lehangoló vagy túl pozitív)

A szülőkkel való törődés lépcsői

1. Kölcsönös megismerés
2. Elfogadás, totemek felállítása nélkül
3. Folyamatos párbeszéd
4. Őszinte véleményalkotás
5. Csapatérdek tudatosítás (inkább a közösségért, mint az eredményesség miatt)

Kisiskoláskor 7-10 (Pedagógus, megértő, szeretetett sugárzó hozzáállás)

Sportági megismerés
Megszerettetés
Elfogadás
Játékosság
Koordinációfejlesztés

Kisgyermekkor 10 – 14 (Kiváló szakmai felkészültség, hasznos tanító, jó pszichológus)

Kötődés
Rendszeresség
Alkalmazkodó készség
Állóképeség fejlesztés

Serdülőkor 14 – 16 (A szakmaiság, precíz tanítás. Megfelelő szigor és következetesség)
Testtudat
Értelem
Győzelem
Belső és külső kényszer
Gyorserő fejlesztés

Ifjúkor 16 – 18 (A specializálódás elengedhetetlen része a sokoldalú képzés, sok szakember bevonásával)

Specializálódás folyamat
Egyéni és Csapat érdek
Folyamatos megterhelés, komplex képességfejlesztés
Monotónia tűrés

Lehet egyáltalán határvonalat húzni nevelés és képzés közé?


Szakmai vagy nevelési tartalmak kapjanak prioritást a kisiskolás és a kisgyermek életkorban? Mit és hogyan neveljünk? Mit képezzünk és tanítsunk az „idomítással” szemben? Meddig neveljük, és mikortól képezzük a tanítványunkat?
Érdekes paradoxon van ebben az életszakaszban, ami az oktató-nevelőmunka lényegét illeti. Azért tűnhet ellentmondónak a ránk váró feladatok egymáshoz rendelése, mert lényegében tanítani szükséges a gyereket egyénileg, azonban mindezt mégis nem kiemelve őt, egy közösségben való együttműködő hozzáállás megértetésével lenne jó megvalósítani. A nehézség az ebben, hogy az egyént, vagyis a kis tanítványunkat főleg saját magát adva juttathatjuk el ide. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ebben az életszakaszában a nevelőmunka élvezze a prioritást a képzéssel szemben. Ilyenformában a tanítás metodikája is lépésről – lépesre valósuljon meg. Irányadó az legyen, ami nem az egyénre szabott képzésben jelentkezik elsősorban. Célozzuk meg a csoportos foglalkozások adta tanítási folyamatokat, hasonlóan, mit egy iskolai testnevelés órán. Maga a tanítás globális módszerrel párosuljon. A dicséret, elmarasztalás, a hibák javítása ne személyre szóló legyen elsősorban, hanem inkább közösségre vonatkozó. Tehát általánosságok és nem egyedi esetek legyenek. Miért mondom ezt? Elképzelhető, hogy táptalajt adunk egy kissé eltorzult, talán személyiségzavar kialakuláshoz vezető helyzethez. (túl magasztalás, szigorú bírálatok) Amit már csak „magyarázkodással” vagy még úgy sem tudunk helyrehozni. Gondoljunk csak bele! Könnyen előfordulhat, ha feldicsérsz valakit ezen elvek mentén és elhiteted vele, vagy a szüleivel, hogy ő „zseni”, vagy pont ellenkezőleg, lenyomod a negatív kritikáddal. Azért nehéz a téma, mert az ambiciózus edző és a gyerekben „istent látó ”szülő is bajnokot akar csinálni abból a kisemberből, aki saját maga, még fel sem tudja fogni, megérteni, hogy valójában mi is történik vele. A gyereknek tetszik ez a helyzet, fogalma sincs még ugyan, hogy mitől jobb a többinél, de nagyon élvezi a felé irányuló megkülönböztető figyelmet. A korai túlminősítés óriási károkat idézhet elő. Előbb tegyük olyan pályára tanítványainkat, amire később építhetjük a kézilabdázásra jellemző speciális elemeket. Ezt csak egyetlen úttal vagyunk képesek megvalósítani és ez a nevelés! A nevelési alapelvek megtanítása független kell, legyen ügyességtől az életrevalóságtól, az alkattól és a szorgalomtól. Hiszen azért nevelünk, mert minden gyerek más-más „belső” beállítottsággal érkezik hozzánk. Kivétel nélkül mindenkinek részese kell, legyen ennek az útnak. Sokat kell beszélni egy csapat életéről, belső rendjéről. Többek között lehet egy film elemzése, vagy egy ismert nagy sportoló élete, de lehet egy – egy felnőtt mérkőzés látogatásnak is nevelő hatása. Elengedhetetlen nevelőedzői feladat, hogy az edzések, vagy foglalkozások alkalmával ne hangzanak el mondatok, gondolatok a lényeges sportolói hozzáállásról, vagy értékrendről. Mint, például

a. Tisztelet csapattársainak és az ellenfelének
b. Alázat, elfogadási szándék
c. Mások megbecsülése
d. A tiszta sportszerű játékra való törekvés
e. Az új ingerek iránti fogékonyság, ismerkedési szándék

A képzés fogalma ebben az életkorban, ne csökkenjen az „idomítás” szintjére. Hiszen a gyerekben nem alakulnak még ki a tanulási folyamat elsajátításához szükséges fejlődési és értelmi szintek. Ha ez így van, a későbbi életszakaszokban ez a fajta „tudás” élettani, vagy antisportolói magatartás miatt elveszhetnek, kiéghetnek, vagy egyáltalán nem hozhatók vissza a kondicionális képességek hiánya miatt.
Mit tehetünk?

– Alakítsunk ki akadálypályákat kiscsoportok részére, más-más célzatú versenyeket. Az egyes játékokat, edzésgyakorlatok felhasználhatjuk időre, mennyiségre, vagy ügyességi színt lemérésére, de a teherbíró képesség növelésére is. Megalapozhatjuk a kitartó – folyamatos munkavégzést, ami ebben az életkorban az egyik legnehezebb feladat, hiszen szinte minden számára megterhelő dolgot, nagyon hamar megun, vagy felad a kisgyermek.

– Lehet kiscsoportos, előkészítő vagy rávezető játékok más – más képességekre épített küzdő feladatokkal. Alkalmazhatunk összetett játékot, amelyben a védekező – támadó alapmozgások hatékony együtt történő elvégzése alakítja ki a végső győzelmet, de nem elsősorban a góllövés megnyilvánulásával. Valamit gyűjtögetni kell, vagy területet kell szerezni, vagy éppen célba kell dobniuk. Persze maga a gól elérése is fontos eszköze a sikeres nevelésnek, de ügyeljünk arra, hogy erre kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége. Ne csak 1 – 2 játékos tudja ezt megvalósítani és pláne, ne az edző indukálja ki ezt a szituációt.

Hogyan tovább?

Tovább folytatva ez előbbi elmélkedésem, ha ebben az életszakaszban tanítványaink a korábban felépített sportolói és nevelési alapokra építve egyéni képzéseket kapnak, a technikai tudás magasabb szintre történő emelkedése, szinte biztosra vehető. Nos, a félreértések elkerülése miatt nem szó szerint kell értelmeznünk az egyéni képzést. A hibajavítás és a csapatjátékon belüli egyéni szerepvállalások, az egyes edzésgyakorlatok alatti egyedi hozzáállás különbségeket fog képezni játékos és játékos között. Ebben az életkori szakaszban már fontos az egyén értékelése, szorgalmának kiemelése a többiekkel szemben. Azonban, ha ezt normális hangnemben és objektíven tesszük meg a tanítvánnyal szemben, nem hogy problémás szituációról beszélünk, hanem szükséges kényszerről. Ugyanis, kialakulnak azok az értelmi és érzelmi fogadó kész csatornák, amik lehetővé teszik a tanulás folyamatának egy jóval magasabb szintre történő emelkedését. Ebben az időszakban a közösségi és a versenyeztetéssel járó pedagógiai tényezőket, neveléssel megoldható elemeket előre kell venni.

TEHÁT

12 év alatt — Nevelés egyénileg, a sportolóvá válás alap tulajdonságainak kérdésében. Tanítás szakasza az élvezhető, jó csapatban, közösségben kialakított légkörben.

Labda ugyesség fejlesztés alsós gyerekeknek

13 év felett —- Képzések egyénileg, nevelés és pedagógiai érzék verseny helyzetbe ültetve. A versenyeztetés adta negatív és pozitív hatásainak feldolgozása alatt, fejleszthető technika és taktikai gondolkodás.

Hogyan tudom edzésfeladatokban, játékokban megtalálni a fentiek figyelembevételével a lényegiséget? Azt gondolhatnánk hibásan, hogy 12 éves életkor előtt ne foglalkozzunk a gyerekek versenyszellemének optimális kialakításán? Dehogynem! A küzdelem az egyéni tulajdonságok minél hangsúlyosabb kiaknázásával tegyük élvezhetővé egy a csapatban, vagy egy csoportban történő versenyhelyzetben. Tehát a lényeg az legyen, hogy Jancsi, vagy Kata gyorsasága, kitartása, ügyessége, jó felismerő, vagy döntési készségének minősége jutassa el a csapatát a győzelemhez. Ne az egyén győzni akaró belső indítékát erőltessük, pontosabban hogyan kell gólt dobni, hanem a hozzáállását, szorgalmát, erőfeszítéseit emeljük ki a csapata győzelme kapcsán.
Ne azt érjük el, illetve ne ezt a vonalat járjuk, hogy Te vagy az, aki a legtöbb gólt éri el és ezért Te milyen ügyes, vagy jó vagy. Azzal szemben, ha azt emelem ki, hogy a Te valamilyen jó tulajdonságod, kemény hozzáállásod volt a csapatod nyerésének titka. 13 évesen már megérti és tudja is, hogy a tevékenysége, eredményt hoz és képes arra is, hogy ezt hogyan fejlessze edzője segítségével! Legyen ez az út pedagógiai, pszichés, vagy egyszerű racionális technika, kondicionáló képesség fokozás. Tudatosítani, döntéseket, jó teljesítményeket csak a megfelelő alapok megszerzése után tudjuk beépíteni a fejekbe. Ezt megelőzően, amíg erre nem érett meg a tanítványunk, az esetek többségében felnőtté válás előtt elveszíti a gyerek.

Amikor arról beszélek, hogy ne „lebutított felnőtt” gyakorlatokat alkalmazzunk kisikláskorban és még jó szerivel gyermekkorban sem, akkor a fentiekkel szinkronban kell együtt értelmezni ezt az állításomat. Ha az edző felnőttek játékait és edzés feladatait kényszeríti a tanítványaira, nem megfelelően az életkor sajátosságaira alapozva, pontosan a nem meglévő értelmi és egyéb képesség és nevelési alapok hiányában, nem rakodnak be hatékonyan a feladatok lényege. Arról már nem is beszélve, hogy ha egyetlen javító, hibákat kijavító mondat sem hagyja el az edző száját, sőt csak negatív kritikai megjegyzéseket tesz, arra utalva, hogy ezt már tudni kellene, mert már hányszor csináltuk meg!

Játékos ismerkedéstől az élessé válás folyamat kezdetéig.

Eleinte miért csak a nevelés, az örömszerzés a játékosság oldaláról foglalkozzunk a gyerekekkel, majd csak ezután kezdjük tanítani, oktatni és csak jóval később képezzük őket a sportágra? Miért fontosak a lépcsőfokok? Hogyan hitessem el gyerekkel, szülővel és még magammal szemben is mindazt, amit hallani hallok, de elfogadni teljesen magam sem tudom? Tényleg a felkészítésben van a lényeg és nem mérkőzések és versengések sikereiben? Mit tegyek, hogyan értékeljem magamban azokat a felém jövő kérdésáradatot, hogy miért ne számoljuk az eredményeket, vagy miért ne kapjunk pontokat, vagy miért nem hagyjuk kiteljesedni a gyermekek örömét a győzelmeket gyűjtő bajnokságokban?
Korábban a sportágak közötti térnyeréses versengés még nem alakított ki ilyen mértékű hadjáratokat gyerekek és szülők kegyeiért, mert a tíz éves életkor alatti gyerekeket még nem is foglalkoztattak a labdajátékok. Ma már minden sportág óvodai foglalkozásokat szervez. Ügyességi váltókat, majd mini versengéseket a pici gyerekek részére.

Nem ezzel van a baj, hanem a centralizált képzési morállal. Hiszen a gyerekek nem nevelődnek, formálódnak a sokoldalú és általános ügyesség megszerzéséért, mert az edzőjük csak sportágra jellemző feladatokat jelöl meg számukra. Mert az ilyen életkorú gyerekekkel foglalkozó szakemberek a szó legszorosabb értelemben is csak szakemberek. Kihasználják a jó génállománnyal rendelkező gyerekek handicap helyzetét és speciális technikákat tanítanak nekik, mondván, hogy nagyon tehetségesek. Elfelejtve, hogy a gyereknek ebben az életkorban nagyon sok irányból érkező ingerrel kellene megismerkedni. Kis túlzással a mi sportágunkban, pontosan az történik, amit az idomárok az állatokkal tesznek a cirkuszban. Még pontosabban a gyerek kiképződik kézilabdázónak ideje korán, anélkül hogy tudna futni, helyes technikával dobni, vagy, hogy lenne állóképessége, vagy belénevelték volna a sportolói mentalításhoz szükséges gondolkodás alapjait. Lebutított felnőtt gyakorlatok, csapat és egyéni foglalkozásokon, ahol a gólszerzés és a győzelem megszerzése a cél. Persze vannak olyan területek is, ahol többségében nem „válogatott” gyerekek érkeznek az edzésekre, hanem akiket éppenséggel rossz kifejezést használva nem happolt el senki. Ebben a közegben sem lenne megengedett a korai képzési „őrület” de azon célból kiindulva, hogy az elmaradás nagy más csapatokkal szemben, a szerencsétlen szakember vagy magától, vagy pedig a szülők nyomására elindítja az „idomítást”, amit barátilag képzésnek nevez, hogy utolérje a szomszédvár szintjét.
Nos, az örömkézilabda és a mosolygós játékos nevelés, alapjaiban más irány és jóval hosszabb időt igénybevevő elfoglaltságot jelent. Olyan alapokat teremt a kisiskolások számára, hogy lehetősége legyen sportolóvá válni. A játék és a játékokban rejlő sokoldalúság adja meg azokat az ingereket, a maga természetességével, szabályaival, kereteivel, ami elvezet egy magasabb szintre. A jó versenyző megalapozása a megfelelő tulajdonságok és a nélkülözhetetlen ellenálló képesség megteremtésével érhető el. A fogó, kidobó vagy más kiscsoportos, több csapatos „küzdő” vagy versengést kiváltó játékok, előkészítenek egy olyan állapotot, amiben a gyerek a munkához való hozzáállását pallérozzuk meg. A különféle akadályok, erőt, állóképességet és kitartást igényelő feladatok felvértezik a gyerekeket a teljesítő képességre. Képesek legyenek kitartóan cselekedni, még akkor is, ha ez számukra nehézségeket okoz. Minden gyerek a türelmetlenség és a fejetlenség áldozata lehet ahol a „szakemberek” vagy szüleik sürgetik a speciális kézilabdás mozgások korai erőltetését!

Félre nem értendő! Az általam javasolt nevelői hozzáállás nem védelmezi, nem óvja és nem is kíméli a gyerekeket. Éppen ellenkezőleg. Felkészít, és kellő alapokat nyújt a specializálódáshoz. Javasolnám minden sportszervezet szakmáért felelős vezetőjének, hogy hozzon be változtatásokat a gyerekek képzése szempontjából és váltsanak az eredmény elvárás területén.

Nézzünk példákat a nem kézilabda specifikus mozgásokra.

Az alább feltüntetett életkorra vonatkozó ajánlások, nem a teljesség igényével készült. Igyekszik egymásra építeni a tevékenységeket. Nem elhanyagolható, hogy egy magasabb évjáratba lépő gyerek kapja meg a leírt külső ingerek többségét. A lépéseket az életkorokban a szintek emelése is mutatja.

6-8 éves életkorban a természetes és utánzó mozgások alkalmazása rengeteg külső inger bevonásával a sokoldalúság érdekében. Sok futással összekötött egyéni és kiscsoportos feladatok játékok formájában. Felfogható, érthető és egyszerű szabályok legyenek. Rengeteg szabadtéri kirándulás, mászással, függeszkedéssel, egyensúlyozással és emelkedőre történő ismételt gyors menettel végrehajtott mozgások. Szinte minden esetben a sarkon történő ülést erőltetném a pihenések, vagy a beszélgetések idejére. Eltérő nagyságú, méretű labdák rúgása, gurítása, hordása, fogása, két karral történő elkapása, kidobása. Más sportágak alapjainak megismerése. (torna, úszás, kerékpározás, sí, korcsolya). A szivacskézilabdázás csak eszköz lehet.

9-10 éves életkorban a kitartó és folyamatos mozgások sulykolása. Változatos és egyre nehezebben végrehajtható akadály pályák leküzdése, nem csak teremben, hanem kint a szabadtéren. Itt jegyezném meg, hogy a nagyobb parkok, mezei, vagy erdei utak igen jó lehetőséget adnak a kitartó futások megtételére, pláne ha közben ilyen-olyan akadályokat is le kellene küzdeniük. A kitartó futások mellett a gyors és lassú iram közötti átmenet, illetve az ebből adódó elindulást és megállásokat kikényszerítő helyzetek megteremtése. Emelkedőre történő futások. A karok, lábak és a törzs, eltérő mozgások alatti szerepének tudatosítása, erősítése játékok alatt. Az egy kar és láb használatára történő feladatok beiktatása.(változó irányú és távolságú lépések, ugrások, szökellések, lendítések, erőt igénylő súlypont csökkentések, eltolások, megtartások). A szivacskézilabdázás, főleg a 10 évesek számára a játékszabályok és a pálya méreteinek megismerése szempontjából legyen fontos.

11-12 éves életkorban folytatni kell a törzsizomzat erősítését, illetve a mélyizmokat igénybevevő tartásos feladatokat. A játékok egyéni képességek fejlesztése és csoportok közötti versengésekben nyilvánuljon meg. Gondolok itt a sok futással, irányváltásokkal egybekötött gyűjtögető játékokra. Az összevont komplex formában jelentkező általános, vagy speciális kondíció javítását szolgáló gyakorlatok a saját magát legyőző, megtartó feladatokban. Egyre nagyobb monotónia tűrést igénylő feladatok alkalmazása.(futás, kirándulás, kerékpározás, úszás). Tárgyak cipelése, nagyobb ellenállással járó test-test elleni játékok alkalmazása.(a társ megtartása, megfogása, eltolása, kitolás, elhúzása). Olyan játékokat találjunk ki, amiben a gyerekeknek le kell küzdeni saját magukat, társukat, vagy társakkal együtt egy másik csoportot. Sok tempó és ritmus váltásokra épített ügyességet fejlesztő játékok beépítése a helyes döntések meghozatalára alapozó késztetések miatt.

13-14 éves életkorban, amennyiben a gyerek teste, képességei, hozzáállása és szorgalma megtervezett, gondolok itt a megfelelő sportolóvá válás esélyére, induljon el a speciális sportágra nevelés. A játékok egyre speciálisan követeljék meg a helyes technikák végrehajtását. Folyamatosan javítsuk és magyarázzuk meg a felmerülő hibákat, hiányosságokat. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, jó esély van, mert megfelelően és sokoldalúan felvérteztük őket. Ha mindezt csak 8-9 éves életkorban kezdjük, mert a sportszervezet ekkor kezdi el a képzést, akkor sem késtünk le semmit.
Végül ne legyen félreértés senki számára. Az én szándékom tényleg az lenne, hogy NEVELJÜK az utánpótlásunkat. Nem a mérkőzések ésszerű egymásutánisága és a minél több bajokságok rendszere és az ebben rejlő győzelmi mámor ellen íródott ez az anyag. Hiszen melyikünk nem akar nyerni, versenyeztetni a gyerekeit! Természetesen, ha az nem felelőtlen és nem ad okot feltételezni, hogy a fentieket figyelmen kívül hagyja!

Esések, gurulások oktatása a kisiskoláskorban.

Minden gyermeknek túl kell jutnia a saját maga által felállított félelmi gátján, legyen az valóságos, vagy elképzelt. Ezek a félelmek nemcsak a fáradtság, hanem maga a fizikailag érzett közvetlen fájdalmaktól is eredhetnek. Azonban mindent el kell követnünk, hogy a gyerekek minél korábban találkozzanak olyan külső ingerekkel, amik elfogadhatóvá teszik számukra a még csak elképzelt negatív érzést. Tehát a feladat adott, csökkentsük annak a lehetőségét, hogy ne féljenek megtenni dolgokat. Ilyen feladat az esések és a gurulások oktatása. Arra kell alapoznunk, hogy a gyerek kis lépésekkel ugyan, de érezze meg, hogy nem kell félni attól, ha meg kell tenni bizonyos dolgokat.
Az alábbi gyakorlatok ilyen megközelítésben nyújthatnak segítséget az oktató-nevelőmunkában.

Komplex módszertani segédanyag a technikai oktatás jegyében. Kommunikáció, érthetőség, hibajavítás.

A robbanékonyság fejlesztés alternatívái

Pozsonyi Zsolt TRX Master trainer mutatja be nekünk az alábbi videó felvételen az érdekes kutatás részleteit és eredményét, amit amerikai úszókkal végeztettek el 2017 ben.

Nemcsak az úszók teljesítményfokozására alkalmas kutatási eredmény született, hiszen a robbanékonyság és a maximális erő fejlesztése a mi sportágunk edzőit is igen mélyen kell, hogy foglalkoztassa.

A kutatás: Comparison of the Hang High-Pull and Loaded Jump Squat for the development of Vertical Jumb and Isometric Force-Time Characteristic-Dustin J. Oranchuk, Tracy L. Robinson, Zachary J. Switaj, Eric J. Drinkwater (2017)

https://www.youtube.com/watch?v=D137uPjtonU

A kutatás célja az volt, hogy a fent jelzett két robbanékonyság fejlesztő gyakorlatot összehasonlítva, kiderítsék, hogy milyen és mennyire hatékony teljesítményfokozó hatást válthat ki a súlypontemelkedésre és az izometriás erőre e gyakorlatok folyamatos alkalmazása. Különösen olyan megközelítésben érdekes a téma boncolgatása, mert vannak olyan sportszervezetek, ahol az eszköz állomány és az infrastruktúra nem megfelelő, ezért keresik az egyszerűbb gyakorlatok alkalmazásában a hatékonyságot.
A film arra ad választ, hogy mit miért és hogyan dolgoztak a kiválasztott sportolók a 10 hetes tesztprogram alatt és a kutatás milyen eredménnyel zárult?

Ajánlom mindenki figyelmébe a filmet!

Combhajlító izmokat érintő sérülések rehabilitációja.

Ausztrál kutatók korábbi tudományos munkák elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy a combhajlító izmokat érintő sérülések rehabilitációjában különösen nagy jelentősége van a neuromuszkuláris vagyis az ideg-izom kapcsolatokat érintő edzésnek.

A kutatókat azért érdekelte ez a fajta sérülés, mert gyakorlatilag minden gyors futással járó sportban gyakoriak, így az atlétikában is. (bár a hosszútávfutókat nem említi külön a tanulmány,- a combhajlító sérülések inkább pályaatlétikában fordulnak elő, hosszútávfutóknál ritkábbak és kevésbé súlyosak – de az eredmények náluk is ugyanúgy alkalmazhatók)

Tehát a gondolatmenet a következő: a combhajlító izmok húzódása esetén a neuronok és az izmok közti normál jeltovábbítás sérül avagy teljesen megszűnik. Ez a “neuromuszkuláris gát” akadályozza az izmok megfelelő működését és az erősítő-nyújtó rehabilitáció hatékonyságát is. Idővel a sérült izom sorvad, tovább fokozva a megbomlott egyensúlyt és a diszharmonikus izomzat miatt a térd stabilitása is romlik. Ez a negatív adaptáció maradandó és fokozza az újrasérülés esélyét.

Konkrét bizonyítékokkal tudják alátámasztani az elméletet. Dr Anthony Shield ezidáig nem publikált vizsgálatok eredményéről számolt be, melyek szerint a korábban sérült atléták esetében még hónapokkal (akár 10 hónappal!) az aktív sporthoz való visszatérés után is sokkal kisebb a sérült izmok aktivitása, mint a nem sérült izmoké. Kijelenthető, hogy a károsodás maradandó.

A kutatók szerint tehát az ilyen sérülések esetében helyre kell állítani az idegi-izom összeköttetéseket, nagy ellenállással végzett erősítő edzéssel. A combhajlító esetében például két gyakorlatot emelnek ki, a felhúzást (súllyal) és a saját súlyos Nordic hamstring curl -t (magyar neve talán nincs is)

Sok esetben a gyógytornászok, edzők vonakodnak ilyen edzéseket végeztetni, mert tartanak a túl nagy erőkifejtés negatív hatásaitól. De Dr. Shield és társai szerint ha íly módon újraépül a kommunikációs csatorna az idegsejtek és az izmok között akkor a sportolók jobban és hamarabb nyerhetik vissza a teljes izomerőt és funkciót, valamint csökken az újrasérülés valószínűsége.

Forrás: RW

Workshop nevelőedzők részére.


Talán a legnagyobb változás eredője a gondolatok kibeszélése. A párbeszéd lényege a kölcsönös odafigyelés a másikra. A kommunikáció szerepe nem az állítások és vélemények közvetítésében van, hanem informálásból adódó kölcsönhatásokban. Nem tudni valamiről és ezzel szemben nem úgy cselekedni, nem a cselekvő ember hibája, hanem a közvetítő hiányossága! Tehát az első lépés az informális tájékozatatásban van! Úgy vélem ebben van a kulcs a fejlődéshez!

“Ne tárgyaljunk sosem félelemből – de ne féljünk tárgyalni.” (J. F. Kennedy)

Véleményem szerint ebben történtek változások, de ahhoz hogy hatékonyabb legyen a kommunikáció, az informált közeg reakciójában, illetve a válaszokban és visszajelzések jelentőségében van. A megfelelő mederben zajló viták, eszmék cseréje és a majdnem kialakult vélemények érvekkel történő gyengítése, szemléletváltást eredményezhet.

“Ha vitatkozol, dühöngsz és ellentmondasz, néha győzöl, de hiú siker lesz, mert sohasem szerezted meg az ellenfeled jóindulatát. ” (Benjamin Franklin)

A nevelés egységesítése nem azt feltételezi, hogy mindenkinek ugyanazt kell csinálni, hanem azt, hogy mindenki azonos módon gondolkodjon a nevelésről. Azzal, hogy ki milyen utat választ, vagy milyen módszerrel jut el a kívánt célig és ezt hogyan éri el, az egységes szemléletmódot nem gátolja. Lehet kreatív, vagy példamutató az egyén, a közeg értékeli, mert felismeri az eredetiséget, ami a lényeg. A gyakorlatok gyűjteménye sem etalon, hanem mankó az egyén kreativitásának növeléséhez!

“Ha szót akarok érteni valakivel, az előzőleg rendelkezésemre álló idő egyharmadában önmagammal foglalkozom, s azzal, hogy mit fogok mondani neki – kétharmadában pedig róla gondolkozom, s arról, hogy mit mond majd ő.” (Abraham Lincoln)

Tehát ha a gondolatainkat képesek vagyunk kicserélni és értékelni a másik munkáját, saját magunk tudását és hozzáállását leszünk képesek formálni, vagy átalakítani!
Éppen ezért szeretném, ha a nevelőedzők között kialakulna egy előremutató párbeszéd. Hiszen közösen erősebbek és hatékonyabbak lehetünk! Terveim között szerepel, hogy

2018 évtől UP. WORKSHOPOKAT fogok szervezni eleinte Budapesten. Ezeknek az eseményeknek egyetlen célja lenne, hogy beszélgessünk, cseréljünk gondolatokat egymással, akár kötetlen formában.