A hozott tapasztalat nem elegendő. Tanulni kell a hiányosságok ismeretében!

Amikor hosszan és kitartóan kellett volna futnod pici gyerekként, nem akadt senki, aki felvállalta volna, hogy kellemetlen perceket szerezzen Neked.

3 perces olvasmány

Lehetett volna, hogy a koordinációd sokoldalúan fejlődjék kisiskoláskorban, de szerencsétlenségedre nem találkozhattál olyan edzővel, aki ezt elősegítette volna számodra. Kialakulhatott volna benned a helyzetfelismerés és a helyzetkialakítás igénye, de Neked ez idő alatt, kötött mozgásokat kellett végrehajtanod, mert az edződ így látta jónak! Előbbre való volt számára egy „kacifántos” taktikai elem, mint egy jó kivitelezett indulócsel megtanítása. Taníthattak volna sokoldalúan, de már kisiskoláskorban kiválasztottak egy valamire, és innen már nem igazán vezetett az utad másfelé! Rájöhettél volna magadtól is, hogy a sérüléseket csak úgy kerülhetted el, ha teszel ellene valamit, de ebben sem kaptál segítséget. Tudhattad volna, hogy a mélyizmaid erősítése fontosabb, mint a felszíni izmok fejlesztése. Kialakulhatott volna benned az igény a pozitív gondolkodásra, de e helyett csak az elmarasztalást és a büntetéseket gyűjtögetted edzőidtől. Ahogy az évek teltek-múltak, rá kellett jönnöd arra is, hogy 20 évesen már nem vagy alkalmas az állóképességed aero-anaerob átmenet olyan szintű fejlesztésére, hogy képes legyél a felnőttek között is kiugró teljesítményre. Éppen ezért a hiányzó élettani alapok miatt, túlságosan korán fáradsz el az energia veszteséges technikák végrehajtásában.

És most, napjainkban, hogy Te is nevelőedző lettél, felismerve saját magad képzésének hiányosságaid, képes leszel rájönni, hogy milyen fontos és menyire összetett dolog egy kimagasló tudású sportoló felnevelése! Most érted meg igazán, hogy a TEHETSÉG, mit sem ér az áldozatos felkészítőmunka, a sportolói alázat és a munkához való pozitív hozzáállás hiányában! Van abban valami, hogy tehetségnek születni kell! No de mennyivel több tehetség maradna talpon és versenyben, ha a fentiek teljesülni tudnának! Alapos felkészültség és felelősség szükséges az utánpótlás-nevelésben dolgozni!

Felnőttél és rá kellett jönnöd, hogy a mérkőzés egész terjedelme alatt közel a maximumon kellene dolgoznod, de nincs meg Benned a kellő erő és elszántság! Ugyanakkor az is meglehet, hogy hiányzik az alázat és nincs meg Benned az elhívatottság, a megfelelő élsportolói mentalítás elfogadására. Mert ahogyan élsz, ahogyan gondolkozol, az nem alkalmas erre. Persze az is előfordulhat, hogy Benned megtalálható minden, de nem igazán van kellő ismereted ezeket rendszerezni és felhasználni, mert hiányzik a kellő elméleti és főleg gyakorlati tapasztalat!

Még nem késő! A tudás a tapasztalás és a dolgok megértésén alapszik. A hiba nem akkor történik meg, amikor valamit rosszul kezelünk, vagy nem ismerünk fel, hanem akkor, amikor nem is akarjuk megérteni. A legtöbb hibaforrás a felszínességben rejlik. Ha így gondolkodsz, hiteltelen maradsz, mert a kudarcélmények csak ideig-óráig adnak reményt az építkezéshez! Ha a sikerélmények késlekednek, minden összeomolhat. Többek között a játékos beléd vetett hite, ami valljuk meg a lehető legrosszabb forgatókönyv egy játékos-edző kapcsolatban.