Komplex Tehetséggondozó Program szakmai tartalma
A KTP lényege, hogy a 12-14 éves életkor közötti tehetséges gyerekeket sportszervezetükkel együttműködve, egyénileg fejlesszük három életkori csoportban, (6. 7. és 8. osztályos) mindkét nemben. Az előzetes válogató események legjobb eredményeit elért tehetséges 6. osztályos gyerekek kerülnek be a programba - minden évben alulról építkezve.
A program megteremti azt a szakmai műhelyt, bázist, ami a regionális képzés hiányosságait oldja meg. Ennek a lényege az, hogy a sportszervezetek tehetségeit integrálja be ezekbe a központokba, ahol magasan kvalifikált edzők foglalkoznak, adott hetekben a kiválasztottakkal. A Komplex Tehetség Program több oldalról megközelítve is újdonságot hozhat a képzés hatékonysága, eredményessége szempontjából. A gyerekek abban a korban és időszakban kerülnek be a programba, amely egyébként is nagyon kritikus időszaka a nevelőmunkának.
A Komplex Tehetség Program képzési táborait évente 4 alkalommal az iskolai szünetben az ország 3 pontján, helyszínenként 40 fővel, kerül lebonyolításra. A képzések időtartama minden alkalommal 3 napot vesz igénybe. Naponta két gyakorlati és egy elméleti foglakozáson vesznek részt a gyerekek. Helyszínenként 4 főből álló szakmai stábon felül a képzési helyszín adja az erőnléti és a kapusedzőt, illetve 2 fő felügyelő tanár segíti a munkát. A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy a sportlétesítmény, a szállás, étkezés és elméleti oktatás egy helyen legyen. A fent leírt életkori szakaszokban a sportszervezetek alapvetően csapatokat építenek, és ezekben keresik játékosok helyét. Az MKSZ szakmai stábja felismerte, hogy ebben az életszakaszban az egyén képzése jó eredm ényeket hozhat létre a felnőtt sportolói karakterek felépítésének időszakában. Ennek jelentősége nemcsak a sportágspecifikus mozgások hatékonyságának növelésében, de a megfelelő sportolói mentalitás és pozitív gondolkodásfejlesztésben is tudatosul. A korosztályokra bontott edzésterv haladási megvalósíthatósági üteme, táboronként és korosztályonként is eltérhet egymástól.
Minden edzés két óra időtartamra van tervezve, azonban infrastruktúra és létszámtól függően a vezetőedző ezt egy-egy helyszín adottsága miatt rugalmasan kezelheti. Lényeges szempont minden képzési helyen, hogy a továbblépések csak abban az esetben történjen meg, ha az adott csoport elérte a programban megadott fejlettségi szintet. Az edzésterveben nem részletezett képességfejlesztés modult a felvezetésben rögzített, korosztályokra megadott tematikát kell megvalósítani.A napi szakmai munkabeosztás szerint, minimum 4 foglalkozást kellmegtartani, amely két gyakorlati és két elméleti képzést tartalmaz.