Fogadjuk már el, hogy az utánpótlás-nevelés nem az eredmények hajszolásáról szól!
Nagy Sándor sportpszichológus barátom szerint, jelentős probléma, hogy az eredménykényszer miatt sarokba szorított edzők, túl hamar várják el a tanítványaiktól a sikert, holott a gyerekek 10-12 éves korukig nem is fogják fel valójában, hogy miről szól a verseny
A korai eredménykényszer miatt, rengeteg gyerek adja fel és kerül ki a rendszerből. Jól tükrözi azt a folyamatot, amelynek során az utánpótlásképzés elfordul a gyermekek szükségleteitől és a felnőttek értékeit helyezi előtérbe. Megöli mindazt, ami a sport leglényegesebb eleme: a klasszis, vagy a kiváló egyéniség keresése! Gyerekek csapdába kerülnek, áldozatai lesznek a felnőttek megszállottságának, amely a sportsikereket csak is kizárólag győzelmekben és vereségekben képesek mérni. Sajnos a szülők jó nagy százaléka is így gondolkodik! Ne ámítsuk egymást, ez megöli az utánpótlás-nevelést!
A legtöbb klub olyan helyzetet teremt, amely csak a győzelemre koncentrál, ahol a fejlesztésnek, nevelésnek semmilyen értéke nincs. Ez a megközelítés elrabolja a gyerekektől a sportnevelést és a későbbi életben is bukásra ítéli őket. Ezek az edzők gyakran hangoztatják, hogy ők győzteseket nevelnek, de ez nem igaz. Valójában veszteseket „állítanak elő”, mert nem adják a gyerekek kezébe azokat az eszközöket, amelyek révén versenyképesek lehetnének, és később, magasabb szinten győzni tudnának! Türelmetlenek, kapkodnak és felszínesek, hiányossá teszik a sportági nevelést! Persze! Az edzők többsége felismerte, hogy egy tízéves kézilabdást megtanítani, cselezni, egyénileg képezni, azzal jár, hogy nagy valószínűség szerint elveszítünk néhány meccset. Egyúttal azonban, ez a tízéves gyermek, idővel biztosan jobb kézilabdás lehetne!
Nagyon sokan azt gondolják, különösen a sportban, hogy egy sikeres mérkőzést lejátszani, és a klasszissá válás folyamata ugyanaz a dolog, pedig ez egyáltalán nem igaz. Az élsportolóvá válás olyasmi, ami hosszú távra szól, megbízható, és legnagyobb részben az egyén kontrollja alatt áll. Ezzel szemben a siker múlandó és gyakran nem tudjuk befolyásolni. Akik a kitűnő egyéniség felnevelését tartják a legfontosabbnak és van elég türelmük, végül sikeresek lesznek. További terhet jelent a siker hajszolásának áldozatai számára, hogy a mások sikere, állandó fenyegetettséget jelent rájuk, miközben az igazi kiválóságra neheztelni fognak. Azokat az embereket viszont, akik a minőséget értékelik, elbűvöli, ha azt másban látják meg. Tessék, végre megérteni, a kitűnő sportegyéniség felnevelése a folyamatról szól! A győzelem csak egy eredmény.