Miért jönnek a jó eredmények az egyik oldalon és miért nem a másikon?

Az alábbi írás egy jóval, nagyobb tartalommal bíró, 2019-ben készített tanulmányból „kiemelt” részelemeket tartalmaz. Hogy miért most osztom meg a feltett kérdésemre a választ? Mert az elmúlt egy évben sokat változott a szemlélet. Több olyan kezdeményezés indult útjára, ami változásokat hozott, főleg a férfi szakág szakmai koncepciójában. Ez reményt ad a férfi utánpótlás vonal számára, hiszen a változások általában fejlődést generálnak.

Vizsgálatom több egymással összefüggésben álló területen végeztem el: 1. Igazolt játékosok száma hazai szinten (2019 év adatai) Ha megvizsgáljuk az igazolt utánpótlás játékosok létszámát, azt látjuk, hogy a 17 évesek esetében majdnem azonos számú fiú, illetve lány versenyez, a 18 és 19 éves lányoknál szinte senki, míg a fiúknál 18 évesen közel 300 fő, illetve a 19. életévükben lévők, pedig majdnem 200 fő került benevezésre, a 2019-2020 évadra. Tehát a lányoknál már 18 évesen a felnőtt bajnokság valamelyikében versenyeznek nevelő, vagy más klubokban. Ezzel merőben ellentétben, az egyik nagy klubunk például, a 18, 19, 20 éves játékosait junior csapatban tartja és így játszanak az NB I B felnőtt bajnokságban, arra hivatkozva, hogy más első osztályú klubban nem folyik olyan színvonalú munka, mint náluk.

2. Nemzetközi csapatok, és nagy hagyománnyal bíró kézilabdás nemzetek eredményességének hatása A férfi európai kupákban 88 csapat, míg a nőknél 54 csapat indult el. A nemzeti válogatottak területén is óriási különbség van a minőség és a mennyiség oldaláról történő összevetésben. Európában összehasonlíthatatlanul erősebb, nehezebb férfi oldalon, akár klub, akár pedig nemzeti válogatott szintéren a legjobb 10 csapatba kerülni. Világbajnokság erőviszonyainak összevetése esetén is jóval erősebb és kiszámíthatatlanabb a férfi szakág a nőkhöz viszonyítva.

3. Nemzetközi és hazai versenyeztetési modellek és azok hatásai A versenyeztetés rendszere, felépítése nagyon eltérő a nemzetek között és ez nemcsak a földrajzi távolságok és területi és népességi különbségek miatt alakult ki, hanem az adott nemzet koncepciója miatt. Franciák a képzési központokban gyűjtik össze a sok fiatal tehetséget és őket 19 éves életkorig nevelik, képzik és versenyeztetik. Ezt követően kerülhetnek ki a profi szerződésekkel a profi klubokhoz. Norvégia a külföldi versenyeztetésben bízik. Hiszen a 20 évet elért tehetségeit kiküldik más nemzetekbe játszani, otthon csak a „középszerűek” maradnak. Dániában kézilabdás iskolák vannak, de ott nagyon minimális taktikai képzés folyik. Hasonlóan a norvégekhez, ők sem tudják otthon tartani a sztárjaikat. A Keleti országok közül, mint például Szerbia, Horvátország, Szlovénia férfi korosztályos válogatottjai azért tudnak jó eredményeket elérni - főleg ifjúsági és junior szinten -, mert a felnőtt játékosaik zömében külföldön játszanak és így a fiatalok az első osztályú felnőtt bajnokságokban pallérozhatják tudásukat.

Nálunk a női szakágnál megoldottnak látszik a versenyeztetési deficit eltünése. Ennek magyarázata az egységes szemléletmód és az összefogásra való törekvés. A férfi szakág számtalan sebből vérzik, amit eddig nem sikerült megoldani.

A tehetséges magyar játékosok többe kerülnek, mint a középszerűnél jobb külföldiek a. Négy évvel ez előtt lépett érvénybe a külföldi játékosok létszámának csökkentése érdekében, az emelt díjas játékengedély kiadása. Sajnos e szabály negatív mellékhatása lett, hogy a tehetségesnek vélt fiatal magyar játékosok szerepe és fizetése felértékelődött. Így egy középszintű magyar első osztályú klubnak szinte megfizethetetlenné váltak. Az is komoly problémát okozott, hogy a nagy klubok jó pénzért lelátokon ültették ezeket a fiatalokat. (ez már talán a múlt) b. A nemzetközi kupákban induló csapatainkban sok nemzetközi top kézilabdázó van. Nincs hely a fiataloknak. c. A közepes és a második hullámba tartozó magyar csapatokban játszanak ugyan tehetségek, de ők véleményem szerint „használva” vagy inkább „kihasználva” vannak. Sajnos ebben a közegben több esetben hiányzik a képzés befejezése. Pontosabban, a fiatal játékos maga is azt hiszi, már készen van, de valójában az edzéseken nem kapja meg azokat a fejlődéséhez szükséges képzési tartalmakat (képességfejlesztés, technikai képzés). Az edzőik itt kész játékosnak tekintik és így ugyanazt a munkát végzik, mint egy 25-30 éves kész játékos. A menedzserek sem látják át, hogy milyen „bűnt” követnek el saját futtatott játékosával szemben. (az „Elit” program sokat segíthet ennek a probléma megoldásában)

4. Hazai sportágak egymáshoz viszonyított támogató, vagy elszívó erejének hatása. Hazánk nem nagy népességgel rendelkező nemzet, de óriási eredménykényszer nyomása alatt kell működniük a sportszövetségeknek, amely véleményem szerint irreleváns. A labdarúgás, a vízilabda óriási elszívó erővel rendelkezik, ami nem könnyíti a helyzetünket a fiú szakágban. Azonban az is igaz, hogy nem egy tehetséges fiú érkezik 10-14 évesen az előbb említett sportágakból.

5. Hazai nevelési és képzési paraméterek, értékrendek A hazai utánpótlás nevelésben több mint három évvel ezelőtt elindult az egységes szemléletmód kialakítása és az egységes képzés elfogadtatása érdekében egy koncepció, amelynek jelei csak a női szakágban érezhetők. Az összefogás itt példaértékű. Hozzáteszem, hogy lányok felnőtt játékossá válásának beérési folyamata jóval rövidebb, mint a fiúk esetében. Alapvető különbség a két nem között, hogy míg a lányok mentalitása, hozzáállása és motiválható szerepvállalása szinte már felnőtt gondolkodásra hasonlít, addig a fiúk felszínes, pedagógiai szempontból nem megalapozott értékrend szerint dolgoznak és élnek meg fejlődési szinteket. (Javítva magamat, ma már vannak ettől eltérő tapasztalatom is, jó néhány nevelőklub esetén). Pontosabban sokkal többet képzelnek magukról, mint amire képesek. Természetesen létezik az a fiú korosztály, (serdülő, ifjúsági) ahol reményeink szerint a klubjának közege és a válogatott szakmai stábja is jól fogta meg őket egyénileg és csapategység oldaláról egyaránt.

6. Hazai és nemzetközi beérési időpontokat segítő, vagy nem támogató jelenségek, rendszerek összehasonlítása A női korosztályos válogatottjaink azért is tudnak jóval eredményesebben szerepelni egyes világversenyen, mert többségében az igazi tehetségek a legjobb helyekre kerülnek. (NEKA, Győr, Ferencváros, Érd) A férfiak esetében három évnél korábban el sem engedték országos kiválasztókra a legtehetségesebb gyerekeiket. Veszprémben, hosszú szünet után, talán három-négy éve indult el újra a tudatos utánpótlásnevelés. Fiú szinten a NEKA még nem volt képes, míg a PLER már nem tudott igazi vonzerőt nyújtani a tehetségek számára. A Balatonfüred sok fiatalt hozott be országos szinten, viszont a Pick Szeged nevelőmunkája az elmúlt években alig adott korosztályos válogatottat a sportág számára. Az igazi odafigyelés megcsúszva ugyan, de a mostani ifjúsági korosztályra tehető vissza a fiú szakágban. Az akadémiai rendszer felállásában sok pozitív lehetőség rejlik. Persze ennek csak akkor lesz eredménye, ha az összefogás és nem a rivalizálás lesz a lényeges szempont.

7. Hazai profi klubok önös érdekeinek viszonyulása a szövetségi koncepcióhoz Amennyiben sikerül a férfi szakágban is egy jól működő felmenőrendszert kialakítani, mint ahogy ezt a női szakág kialakította, abban esetben van esély a felzárkózásra. Többen hibaként rótták fel, hogy a felnőtt férfi válogatottunk szakmai vezetői, az elmúlt években érdektelenek voltak e rendszer felépítésében, amiben szerepet sem kívántak vállalni. Nagy „szakadék tátong” szakmai érettségben a felnőtt és a junior korosztály között és ezt a köztes „B” válogatott sem tudta áthidalni sajnos. Pontosan azért, mert a korábbi felnőtt válogatott edzők nem voltak „érdekeltek” a felépítettségben. A kapitánnyal szemben támasztott egyik fontos követelmény, hogy legyen szándéka foglalkozni azzal is, hogy a rendszerben szereplőket összefogja és a közös építkezésre sarkalja. (Jó hír, hogy Nagy Laci vezetése mellett a férfi szakág már így, e koncepció mentén dolgozik).

8. NEKA és a többi klub kiválasztása 14 éves életkortól a mindkét nemben Ha a szemünkkel végig pásztázunk a fenti tartalmakon, még el sem kezdtünk gondolkodni a különbözőségeken, könnyen rájöhetünk arra, hogy a két nem között hatalmas különbség tapasztalható. A különbség nemcsak a hazai összevetésben érzékelhető egy a kézilabdasportban otthonosan mozgó szakember számára, hanem a nemzetközi arányokat és trendeket figyelembe véve sem javít a férfi szakág bonyolultabb és nehezebb helyzetén. Tehát szakmai oldalról az alábbi tartalmakban kell keresni a válaszokat. • Összefüggésbe kell hozni a képzés irányvonalát, lényegi részeit az adott nemben és korosztályban alkalmazott versenyeztetési ideológiájával.

• Míg a lányok esetében a motiváció csúcsán érhetnek be kész felnőttjátékosokká (18-19 évesen) a versenyzőink, addig a fiúknál ez nincs összhangban, mert 18-19 évesen még nem kész játékosok. Erre minimum 2-3 évet kell várni. No de mi történik ez alatt a két év alatt? Hol és hogyan pallérozódnak? Hol és mennyit versenyeznek? Itt kell megtalálni az optimális egyensúlyt!

• Mindkét nem taktikai oldalról magas képzést kap, és míg a lányoknál működik a csapategység és az egyéni mentalitás összehangolása, addig a fiúk esetében csak nagyon ritkán történik meg. Csak az a játékos tud csapategységben és fegyelmezett hozzáállásban játszani, akikbe klubszinten ezt bele nevelik. Ott, ahol ez hiányzik, már később nagyon nehéz bepótolni.

• A folyamatosan emlegetett nagy tradíciónak örvendő szellemes magyar kézilabda már csak a múlt, mert a szépségben elfelejtettük fejleszteni a képességeket. Így történhet meg, hogy főleg junior szinten, a férfiak esetén más” dimenzióban” sebesség fokozatban kézilabdáznak az ellenfeleink.

• Sajnos visszaköszön a „Döntsd el, hogy tanulsz, vagy sportolsz?” kérdőmondat. Sajnos, mint ahogy az élet visszaigazolja „Fej nélküli lovasokkal nem lehet, csak ész nélkül vágtatni” A fiú vonalon évek óta súlyos problémákat idéz elő a koncentráció képességének hiánya és az értelem közreműködése a tudatos játékok alatt.