AZ ADAPTÍV GONDOLKODÁS IGÉNYE A NEVELÉS ÉS A VERSENYSPORT TERÜLETÉN.

ALKALMAZKODÁSON alapuló, olyan elven működő (megoldás), amely önmagától igazodik különféle elvárásokhoz, igényekhez. Az adaptív tanítás többféle módszer használatával igazodik a tanulók képességeihez és haladási igényeihez. Az adaptív jelző arra utal, hogy valami rugalmasan képes reagálni a változásokra és az új helyzetekre, és képes változtatni, hogy hatékonyan működjön, vagy megfeleljen az elvárásoknak. AZ ADAPTÍV STRATÉGIÁK lehetővé teszik, hogy rugalmasan reagáljunk a piaci változásokra és trendekre. Az adaptív sportolók könnyen alkalmazkodnak a különböző edzés és versenyfeltételekhez. Az adaptív gondolkodás segít megtalálni a legjobb megoldást a problémákra a rendelkezésre álló erőforrások és körülmények alapján.

Véleményem szerint, hol az elméleten, hol pedig a gyakorlatban szükséges a közeghez alkalmazkodó irányelveket, stratégiákat kidolgozni, annak érdekében, hogy e két terület között életszerű összefüggés legyen. Gondolkodásomban nem az a probléma, hogy az egyik alkotórész eltér a másiktól, hanem az, hogy ezek többsége nem képes alkalmazkodni, illeszkedni egymáshoz.

A magyar kézilabdasport utánpótlás-nevelés egész vertikumát figyelembevéve, legyen az infrastruktúra, szakmai humánerőforrás, vagy nevelési koncepció oldaláról megközelítve, az eltérő egyéni érdekek és a nem azonos értékrend függvényében, különböző területekre tagozódik. Sajnos ez az alaphelyzet nagymértékben determinálja a „szigetekre” szakadt hazai realitást. Lényegében a hazai utánpótlás-nevelésben tevékenykedő sportszervezetek többsége eltérő infrastrukturális és szakmai elképzeléssel rendelkeznek. Törekvések vannak az egységes szemlélet kialakítása érdekében, azonban a különböző klubérdekek és lehetőségek stabilizálják a megosztottságot. Szakmai megközelítésben két lényeges szemléleti kérdésben van egyetértés, szinte minden nevelőedző fejében: az egyik a versenycentrikus filozófia dominanciája, másik pedig a támadásvezetés és az ezzel összefüggésben álló technikai és taktikai elemek súlypontozása.

Meglátásom szerint, most még van ereje és van tartaléka az úgynevezett „HÁTORSZÁGNAK”, azonban úgy gondolom, hogy ha nem változtatunk, ez a jövőben csökkenhet.

Véleményem szerint az oktató-nevelőmunka minőségi javulása érdekében, a „HÁTORSZÁG táptalaját”, bázisát kell, vagy kellene erősíteni, stabilizálni sportszervezeti szinten. Összehasonlítva a nemzetközi felnőtt válogatott játékosokat a hazaiakkal, két területen létezhet elmaradás. Ezek, az utánpótlás életkorban végrehajtott képességfejlesztés eltorzult, vagy elaprózott imitációja, illetve a hazai köznevelésből, társadalmi szinten hiányzó, vagy hiányos mentalitás területe. Minden más tőlünk jobb eredményeket elérő nemzet utánpótlás-neveléssel kapcsolatos elképzelésében ezek a területek prioritást élveznek. Érthetőbben fogalmazva, azért nem kell különösebben oktatni, képezni nekik, mert alapszintű bázist alkotnak ezen nemzetek nagyobb, kisebb szociális csoportjaiban és a családok értékrendjében, szemléletében.

A 2017-ben létrehozott „Velünk kerek a világ” utánpótlás-nevelési koncepció kétségtelenül előrelépést jelentett. Igaz ez az utánpótlás-válogatottjaink teljesítményére (is), amely évek óta az EHF korosztályos ranglistáján a legjobbak között van.

Úgy látom, hogy a program rövid távú célok megvalósításában volt eredményes, hiszen a tehetségek megtartása mellett a sportági lemorzsolódás mértéke sem befolyásolta negatívan az eredményeket. Azonban felmerül a kérdés, hogy ez hosszú távon is fenntartható-e?

A „Velünk kerek a világ” koncepció három területen jelentett jó alapot: egységes képzést, megfelelő szakmai kontrollt és bőséges utánpótláskorú sportolói létszámot igyekezett biztosítani az egész országban.

Elindult egy szemléletváltás, amely a képzőmunka és a nevelés prioritását helyezte előtérbe. Ezt a szakmai tartalom és hatékonyság erősítésével igyekeznek elősegíteni az ország minden részén tevékenykedő nevelőedzők számára kollégáim.

A programnak és a szakfelügyelők munkájának köszönhetően egy nagyon fontos felismerésre jutottam az elmúlt évek során. Lényegében arra jöttem rá, hogy ha el szeretnék érni valamit sportágazati szinten, pontosabban azt, hogy a szakmai munka a területeken hatékonyabb legyen, ahhoz oda kell menni. A központi kommunikációra építve a területeken kell, lehetőleg személyesen értelmet és magyarázatot közvetíteni az érintettek számára. Ez az első és egyben az utolsó olyan módszer, amivel elérünk és elértünk minden edzőt és sportszervezetet. (szakfelügyelők) A kétkedőket meggyőztük és a bizonytalanokat megerősítettük. A mentori rendszer lényege, pontosan a magyar viszonyok és a kialakult ellentétek és különbözőségek összecsiszolása érdekében létrehozott szakmai team. Gyakran tapasztaltuk, hogy a központi utasításokat nagy távolságtartással fogadják el itthon. Rájöttem, hogy ha valóban szeretnénk előrelépést elérni egy adott sportágban, akkor KÖZVETLENÜL KELL KOMMUNIKÁLNI AZ ÉRINTETTEKKEL A HELYSZÍNEN. Ez az egyetlen módszer, amellyel minden edzőt és sportszervezetet elérhetünk.

A látogatásokon kívül létrehoztuk a "Műhelymunkák" továbbképzési modellt, ami egy adott korosztállyal foglalkozó szakemberek, interaktív kiscsoportos foglalkozása volt moderátor közreműködésével. Az országban sok helyen, sok alkalommal, más témával és eltérő korosztályokban. A célfeladat egyértelműen az volt, hogy KIS LÉPÉSEKKEL, ALÚLRÓL IGYEKEZTÜNK EGYRE SZÉLESEBB, NAGYOBB TERÜLETEN ÉPÍTKEZNI AZ EGYSÉGES SZEMLÉLETFORMÁLÁS kialakítása érdekében.

A nehézségek ellenére MILYEN FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGEK vannak még sportágunk oktató-nevelő munkájában?

A fentiekben említettem néhány fejlesztésre váró elemet. Ide tartozik az egységes képzési felfogás és a sokoldalú és egymásra épített szakmai tartalom. A mentalitás kialakítása egyértelműen nevelési kérdés. Azonban ez a terület nem sportágspecifikus, hanem össztársadalmi problémák függvénye. Kisiskolás és gyermek életkorban ennek tudatában ezen terület megfelelő előkészítése, alapozása elengedhetetlen. Nem mindegy, hogy siker orientált, vagy kudarckerülő fiatalok kerülnek magasabb szintre sportágunkban. Szintén, ebben az életszakaszban építhető fel a gyerekek képességeinek tovább fejleszthetőségének esélye. A koordinációs oldal erősítése adott, de a kondicionális képességeket folyamatosan életkorhoz, vagy inkább képzettségi szintekhez igazítva kell adagolva megjeleníteni. Amennyiben ez kimarad az edzésmunkából és csak a taktikai mozgásokat erőltetnek az edzők, úgy a technikai tudástár sem lesz képes fejlődni. Az egymástól eltérő érdekcsoportosulások között meg kell találni a kölcsönös bizalmat az együtt gondolkodáshoz. A kicsik fogadják el a nagyok törekvéseit, de a nagyok tiszteljék és védjék meg a kicsiket. A körforgásnak működni kell, hogy mindenki számára megmaradjon a „ szakmai háttér”

Sokan úgy vélik, hogy a fiatal sportolóink a 18-19 éves életkort elérve, kész felnőttjátékosok. Szerintem több oldalról meg kellene vizsgálni, hogy ez a vélemény tényleg helytálló, vagy nem. A hiányos és szelektív képzés miatt, hatástalan munkát végeznek felnőtt csapatokban ezek a fiatalok. Mint fentebb írtam, hogy a technikai tudástár fejlődni tudjon, a képességeket felnőtt szintre kell emelni, az a minimum. Ha ez megtörtént, a taktikai gondolkodást újra kell tervezni. Az én fejemben a taktikai elemek tanítása, nem azonos a taktikai gondolkodással. A különbség óriási! A taktikai elemek, vagy hétköznapi nevén „figurális játék”, a játékosok egymáshoz viszonyított mozgásait térben, időben rendszerbe foglalja, amiben minden szereplőnek meg van a maga feladata. A taktikai gondolkodás az egyén döntési készségét és a társaival történő hatékony kapcsolatait helyezi előtérbe. A dinamika és a robbanékonyság, így megfelelő állóképességre fog épülni és ennek jóhatása, érvényt szerez a jó döntések meghozatalához. Tehát a fiatal 18-19 éves sportolóknak nem megállni, hanem duplán erősen kellene dolgozni még legalább 2-3 évig.

VÉLEMÉNYEM SZERINT A LÉNYEG, MAGÁBAN A FOLYAMATOKBAN REJLIK, VAGYIS A CÉLHOZ VEZETŐ ÚTBAN. TERMÉSZETESEN, MAGA A MÓDSZER IS LEHET INSPIRÁLÓ.

A nemzetközi szint élérése, az élsportolói közeg csúcsállomása. Ehhez nem csak magát a hosszú folyamat lépcsőit kell egymásra építeni és egymáshoz rendelni, hanem az alanynak is AKTÍV résztvevője kell lenni saját maga fejlődése érdekében. Az élsportolóvá válás, HOSSZÚ folyamat eredménye. A MEGALAPOZOTT korai első lépések fontos egy sportolni vágyó gyermek részére. Ezekben az években, korántsem a speciális sportági mozgások elsajátításán van a hangsúly, hanem a nevelés és a közeg adta ingerek közvetítésében. Ha nincs meg az egyénben a SZÁNDÉK, a folyamatban elveszik, kiég, vagy érdektelenné válik. A közegnek az a feladata, hogy az élsportolóvá válás szándékát a nehézségek árán is erősítse. A CÉLFELADATOK KITŰZÉSE elengedhetetlen. A rövidtávú célok kitűzése és elérésük hiányában, valószínűsíthető, hogy a sportoló fiatal nem lesz képes elérni a távoli célját.

Összegezve, az élsportolóvá váláshoz önmagában a tehetség és a szorgalom megléte kevés. Szükség lesz akaratra, bizalomra a tudatos építkezéshez.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért és hogyan, sikerülhet a nálunk „eredményesebb” nemzetnek könnyebben beépíteni a tehetséges utánpótlás játékosaikat a felnőtt válogatottba? Nagyon röviden, NEM KAPKODNAK és mindent akkor és úgy építenek fel egy fiatal tehetségbe, amikor erre a fogadókészsége megérett, illetve a fejlődéshez szüksége van. Mint fent írtam a mentalitás kérdése ALAP, illetve a képességfejlesztés folyamatos EGYMÁSRA ÉPÍTÉSE nélkülözhetetlen. Például a skandináv képzés (NORVÉG, DÁN) 19 - 20 éves életkor végére helyezi a nemzetközi játékossá érés kezdeti fázisát. Olyan tudata és fizikai érettsége van a játékosnak, hogy a technikai tudástára kellő alapot biztosít a taktikai érettség magasabb szintre helyezéséhez. Röviden, van ereje és állóképessége arra, hogy minden külső ingerre megfelelő választ adjon. Amire nem tud, rendelkezik olyan képességgel, hogy a tapasztalatait önmaga lesz képes a tanulási folyamatba beépíteni. Hiszen a korábbi éveiben megtanították neki, hogyan kell tanulnia, a negatív élményt pozitívvá változtatni.

SZERETNÉM KIHANGSÚLYOZNI, HOGY MINDIG IS LESZNEK NEMZETKÖZI SZINTEN KÉZILABDÁZÓ JÁTÉKOSAINK. A kérdés, hogy mennyi és milyen áron? Ez alatt azt értem, hogy a fejlődéshez változtatni kell. Legyen a változás kulcsa, hogy az élsportolói szint elérése érdekében minden korosztállyal foglalkozó nevelőedző és szakedző vegye komolyan a munkáját. Ez a munka hosszú évekből áll össze. Minden tanulás folyamatot egymáshoz kell rendelni és egymásra kell építeni. Ha a játékos elért egy képzési szintet, csak akkor lépjünk tovább egy magasabb lépcsőfokra.

Véleményem szerint nem a mérések és visszamérések, nem a statisztikai adatlapok fogják meghozni az áttörést. Nem a struktúrák és a rendszerek felépítése, hanem azok működése lesz a jövő záloga. Ezek csak pillérek, vázak lehetnek.

Az igazi áttörést az fogja meghozni, hogy a programok és a célhoz vezető módszerek életszerűek és mindenki számára elérhetővé válnak. MINDEZEK ELKEZDENEK ÉLNI, és a gyakorlati munka hatékonysága javuló tendenciába csaphat át. Ezáltal elképzelhető, hogy a KÜLÖNBÖZŐSÉGEK ELLENÉRE, A RENDSZER MINDEN RÉSZTVEVŐJE MEGFELELŐEN INSPIRÁLÓDIK.