Van még „magyaros kézilabda”?

Szellemes, gyors és kreatív játék. Sok taktikai fordulattal. Azonban ha jobban belegondolok, az időmúlásával ez a kreativitás, vagy inkább a támadójáték „színessége”, vagy „fineszessége” már némi frissítést igényel! Nem véletlen, hogy a nemzeti csapataink nem igazán eredményesek! Úgy vélem, hogy ennek az „iskolának” még vannak jeles képviselői a hazai és a nemzetközi élvonalban, de számuk csökken, mint ahogy azon szakemberek száma is, akik, képtelenek a korral együtt változni!

Ma már szinte nem lehet lejátszani 5-6 átadással járó taktikai elemet, mert az ellenfél szétüti, megbénítja, „kerékbe töri”! Ha nincs a játékosok mellé rendelve erő, dinamika, kiváló technika, esélytelen próbálkozás minden! Nem véletlen az sem, hogy a kondicionális képességek dominanciája lényegében mindent visz a küzdelemben!

Szóval a szép játék halálra van ítélve? Nos, nem hinném, csak a „szép” jelentése, más értelemet kap a mai gyors játékban!

Hiszen a kifinomult női idomok, vagy az ideál típusok, mindig változtak a divat, és az idő függvényében! Valószínű, a régies szépnek hitt játékok sem lettek csúnyábbak, csak lassúvá és körülményessé váltak, így ma már lehetetlen eredményt elérni vele! Lásd, elérkeztünk a jelen állapot problémájához. Ha taktikáról beszélünk, ma már nem azt jelenti, mint 15-20 évvel ezelőtt. A támadójáték nem lehet azonos, a sokszor emlegetett „figura” szó jelentésével! Fogalmazzuk meg így, a játékosok egy időben, vagy egymásra épülő összehangolt tevékenysége, egy adott gólhelyzet kialakítása érdekében. A taktika nem lő gólt és nem ad egyértelmű választ, hogy eredményes lesz a tevékenység! Mert nem a játékban van a gól, hanem a döntéseikben, a cselekedeteinkben!

Tehát, hiába vagy jól koordinált és rendelkezel kiváló játékintelligenciával, nem nyerhetsz csatát, ha nem rendelkezel kellő dinamikával, izomerővel, hogy az elképzelésedet képes legyél véghez vinni! De ha igen, nem az számít, hogy mi a játék, hanem az, mikor vagy képes a pillanatot megélve, gyors döntéseket hozni! Persze nem egyszerű ez sem, hiszen előbb lehetővé kell tenni valamit, hogy majd fel tudjuk ismerni ennek pozitív hozadékát, a helyzetet! Ebben a megközelítésben csak az ellenfél elővételezési szándéka, és a hozzárendelt képességei állíthatnak akadályt! A képzési cél tehát adott, ilyen szituációkat kell gyakorolni, lehetőleg minél több „éles” játékhelyzetben.

Pontosítva, az az edző, aki unalmas, hosszú taktikai edzéseket tart, miközben a játékosai (álldogálnak, lötyögnek) meg sem izzadnak, nem jól dolgozik! Mindig kell elképzelés, ami alapján a játékosok egy ritmusban mozognak. Azonban óriási jelentősége van az egyén technikai képzettségének! Hiszen, hiába hoz jó döntést, ha képtelen megvalósítani, mert nincs kellő muníció hozzá! A mai energikus, erőtől duzzadó játék, megköveteli az egyén kiváló technikai felkészültségét! A technika, optimális izomtömeg és kellő erőkifejtés mellett működhet eredményesen. Ezek alapján úgy vélem, a támadójáték csak abban az esetben tud hatékony lenni, ha a technika – taktika aránya, 70% - 30%.

Tehát, ne csak szellemesek és kreatívak legyünk, mint a nagy elődeink, hanem olyan technikai tudást szerezzünk, amit megfelelő erőfejlesztés előzött meg! A képzés célja az legyen, hogy a labdát birtokló játékos, a közel nyugalmi helyzetből képes legyen előnyt szerezni védőjével szemben, viszonylag rövid úton. Majd így, képes legyen kapura törni, vagy jó lehetőséget teremteni a társainak. A „magyaros kézilabda” frissítésre szorul! Talán a fentiekkel kezdjük!