A FEJLESZTÉSHEZ SZÜKSÉGES SZAKMAI TARTALOM EGYMÁSRA ÉPÍTÉSÉNEK DILEMMÁI.

Vajon helyes a sportolóvá válás folyamatának egymásra épülését korosztályokra bontva meghatározni? Nem túlzás ezt ennyire egzakt módon állítani? Természetesen magam is így gondolkodtam az elmúlt 30 évben, egészen 2020 - ig. A bizonytalanság okait boncolgatnám ebben az írásban.

A rendszerekben gondolkodó és a struktúrákhoz idomult fej, a fejlődés folyamatát, tervek és azok időrendbe elhelyezett megvalósíthatóságot programoz. De lássuk be, hogy nem az idő a permanens ebben a folyamatban, hanem a fejlődés egyes fázisainak elérése. A tanulás és az ezt követő képzési fázisok adhatnak egyértelmű válaszokat számunkra, életkortól függetlenül. Hiszen a kronológiai és a biológiai életkor, talán a 15-16 éves sportolói életkorban nőhet össze igazán. Vannak gyerekek, akik korán és akadnak olyanok, akik később érnek. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy komoly élettani vizsgálatot egyetlen „hátországi” sportszervezet sem hajt végre ennek érdekében, de mérések nélkül is észrevehető a különbség.

Másrészt, azzal a ténnyel is számolni kell, hogy a gyerekek (szülők) nem azonos időben indulnak el a sportág megválasztással. Vannak, akik ovisként, míg mások az iskolakezdéssel együtt ismerkednek meg egy adott sportággal. Továbbá, léteznek olyan sportoló palánták, akik sportágat váltanak és a speciális sportágra jellemző mozgásokat még nem ismerik, de már majdnem elérik a serdülő életkort. Harmadrészt, a fentiektől függetlenül, elég gyakori, hogy a gyerekek biológiai megközelítésben azonosak, de a fejlődésük számos objektív és szubjektív körülmény miatt nagyon eltérő lehet. Ennek is több eredendő oka lehetséges, amik például az értelemmel, koordinációval, vagy a pszichés flexibilitással lehet összefüggésben.

Szinte azonos értékrend és szemlélet szerint működik az iskolai és a versenysport ágazatban az oktató-nevelőmunka. Míg a tanintézetekben főleg a tanulás és a szaktárgyak feldolgozása és az ehhez szükséges kompetenciák, illetve az elméleti tudástár fejlesztése sorolható, addig a versenysport szférában az erre épülő sportágspecifikus mozgások és az egyén neuromuszkuláris rendszerének összehangolása okozhat fejtörést egy adott sporttevékenység hatékony végrehajtása érdekében. Mindkét terület tananyag, vagy képzési anyag szerint halad lépésről – lépésre a folyamatában. A kettő intézmény közötti különbség lényegében abban áll, hogy míg a csapatsportágak elsődleges célja, hogy az egyén fejlődése közel azonos legyen mindenkiével, addig az iskolai közeg szintén az egyén fejlesztésére koncentrál célzottan, azonban számára nem fontos, hogy ki milyen szintre kerül, vagy képességgel fog bír. Pláne, mindez, hogyan hat a közösségre. Az előrehaladás üteme és iránya jóval nehezebben tartható a sport területén, mint a tanintézetekben. Véleményem szerint a pedagógus és az edző érdeke és hozzáállása sem azonos a két területen. A pedagógus bár igyekszik a lehető legjobbat kihozni a tanítványaiból de, ha ez nem mindenkinél sikerül, számára nem jelent kockázatot. Ezzel szemben az edző kötelezve érzi magát a teljesítmény és az eredmények elérésében, így ő űzi, hajtja játékosait.

Összegezve, a szakmai előrehaladás és ezek tartalmának egymásra épülése korosztályokra történő meghatározása egy adott tematika szerint, nem feltétlen tartható. Inkább irányadó ajánlások lehetnek. Fontosabb a képzési fázisokban meghatározni az építkezést és ezeket megfelelő élettani és sportszakmai szintjeit megjelölni.

Nem utolsó sorban, a korosztálynak előre elkészített tematikát látva, az elmaradástól félve, az edző kapkodni kezd, így több részelem is sérülhet az oktatás, vagy képzés során. A megjelölt képzési célt elakarja érni, ezért nagyobb léptekkel és kevesebb időráfordítással dolgozik. Felszínes és hatástalan maradhat a munkája. Sajnos ebben az esetben a technikai tudástár és így a taktikai gondolkodás is sérül.

Az oktató-nevelőmunkában nem az idő és a korosztály meghatározás legyen az irányadó, hanem a képzési szintek elérése és a képzési fázisok egymáshoz rendelése.