Próbálj meg tanítani…

Minden gyerek tanítható, nevelhető és formálható. Hányszor találkozunk életünk során olyan emberpalántával, akiről az első pillanatban megállapítjuk, hogy ebből soha nem lesz ez vagy az? A felületes véleményalkotás egész életünk folyamán szedi áldozatait. Vagy azért, mert Te magad vagy az, aki elhamarkodottan ítélkezel, vagy azért, mert Téged helyeznek olyan helyzetbe, ami nem fedi a valóságot.

Az igazi pedagógus nem ítélkezik elhamarkodottan, hagy időt a megismerés és a felismerés fázisára. Nem ad lehetőséget türelmetlensége okán arra, hogy zavaros képet állítson fel a gyermekről, akivel éppen foglalkozni kell. Legyél figyelmes, hiszen van gyerek, aki egyedül, úgymond egyszerű magányában olyan dolgokra képes, amire egy számára ismerős csoportban sem tudna megtenni. Az idegen környezet pedig egyértelműen félelemmel és szorongással tölt el egyes gyerekeket. Minden első lépés a megfigyelésen alapszik. Vizsgálnod, vagy leginkább fel kell térképezned az alanyokat. Haladjunk lépésenként, hogy a lehető legtöbbet legyünk képesek kihozni a kisiskoláskorú gyerekekből.

1. Megismerés 2. Passzív figyelés 3. Aktív megfigyelés

- Ebben az esetben egy kissé irányíthatod a gyermek cselekedeteit (tárgyakkal, hangokkal, környezetében történő változtatásokkal.)

- De ne avatkozz bele a történések kimenetelébe!

4. Irányított kommunikáció

- Ebben az esetben már van segítséged, hogy milyen irányból közelítsd meg Őt. Láttad, tudod, hogy milyen dolgok, vagy milyen mozgások érdeklik. Tudod, hogy mit akarsz elérni nála és a végső céllal is tisztában vagy.

5. Aktív párbeszéd

Csak akkor lesz a gyerek kommunikatív Veled, ha érzi rajtad az érdeklődést. Meg kell találni a kötődések szálait. Egyetlen mozgástanulás nem történhet meg helyes, célirányos kommunikáció nélkül. Minden gyerek látja Benned a felnőttet, de csak az fog közülük igazi partnerként kezelni, aki meg is akarja érteni Őt. Tehát, ha tanítani akarod, ne az legyen az első lépés, hogy Ő értsen meg Téged, hanem pont fordítva. Neked kell megértened Őt!

Ezen a ponton, sok nevelőedző követi el ezt a hibát! Figyelned kell arra is, hogy értse, amit mondasz. Több olyan eset fordult már elő, hogy az edző abban a hiszemben volt, hogy a gyerek képtelen egy feladatot végrehajtani, mert a mozgáskoordináció vagy a mozgáskészsége nem alkalmas rá. Pedig csak arról volt szó, hogy nem érti, mit kérsz Tőle. Pedig Ő váltig azt válaszolja, hogy érti J. Nos, ha beszélgetsz Vele, könnyen rá fogsz jönni, hogy nem érti a feladatot.

Elérkeztünk egy másik igen sarkalatos állomáshoz, a kommunikáció kapcsán. Nevezetesen a kölcsönös bizalom elvének kialakításához. Ehhez az szükségeltetik, hogy a gyerek tudja, hogy számíthat Rád, hiszen minden esetben türelmes és megértő vagy Vele szemben. Ha ez a folyamat kialakult köztetek, Te magad fogsz rájönni, mert a gyerek fogja megkérdezni Tőled, hogy „ … bácsi, néni jól csinálom? „ 6. Kölcsönös bizalom

A gyerekek szeretnek játszani. A játék részese lenni, aktív szereplőjévé válni. Figyelmesnek kell lenned, mert egy ismerősökkel teli csoporton belül is sok visszahúzódó gyermeket fogsz látni. Meg kell találnod az okát, hogy miért nem akar játszani. Hiszen Ő akarna, csak valamiért nem tud.

nem érti a játékot fél a gyors gyerekektől nincs benne abban a körben, akikkel szívesen játszanak az ügyesek fél a kudarc élménytől csúfolják a többiek nem kap megerősítést

A jó pedagógus megtalálja a módját, hogy vessen véget a gyerekek nem tudatos kiközösítési szándékának. Tudja úgy irányítani az eseményeket, hogy a többség is élvezze a játékot, nemcsak egy-kettő ügyes gyerek. Például új szabályok kreálásával. A magát jónak mondó edző pedig látja és megelégedéssel tölti el az a tény, hogy vannak az ügyesek, akikből lesz valaki és vannak az „ügyetlenek” akikből soha semmi. Nos, a tőlünk északabbra vagy nyugatabbra fekvő országok pedagógiai szempontból, a kisikláskorú gyermekek képzését illetően, eltérően cselekszenek, mert Ők nem szelektálnak. Pontosabban nem úgy, mint nálunk. Mert náluk a lassú, kövér vagy félénkebb gyermek is ugyanúgy játszik, illetve hasonló időt tölt a pályán, mint az „életrevalóbbak”. Tehát a hetedik az…

7. Esélyegyenlőség

Ahhoz, hogy a mozgásokat, pontosabban a helyes technikát elkezdjük oktatni, tudnod kell, hogyan akarod felépíteni azt. A gyerekek többsége nem tud futni, dobni és ugrani sem. Mindent az alapoktól kell kezdeni. Félreértések elkerülése végett, minden kezdővel ajánlatos a fokozatosság elvét betartani, még abban az esetben is, ha a kezdőnek 1-3 év lemaradása van a többi gyerekkel szemben. Minden gyerek rendelkezik egy alap mozgásismerettel. Hiszen, akár az óvodában vagy a játszótéren is fut, dob, vagy éppen ugrik. Nincs más dolgunk, mint megfigyelni őket, majd a begyakorolt és rendszeresen alkalmazott mozgásaikat, kis lépésenként kijavítani. Ebből következhet az is, hogy a gyerekeknek más-más információt kell adni, a pillanatnyi állapotukhoz képest.

A játék maga véleményem szerint csak eszköz legyen az oktatás folyamán, ne pedig a cél. A játékok olyanok legyenek, amelyek megtanítja a küzdelemre, a társasjátékra, illetve a győzni akarásra a gyereket. Mindemellett fektessünk kellő hangsúlyt arra is, hogy a kudarcélményt kezelni tudja. Ne akarjuk, hogy már az első alkalommal szabályosan és jó technikával cselekedjen a gyerek. Minden játék folyamán, főleg az elején, egy maximum két dolog jelenjen meg megoldandó feladatként, és itt nem a helyesen végrehajtott hajításra, vagy a lépéshibától mentes labdavezetésre gondolok elsősorban.