KUDARCKERÜLŐ, VAGY SIKERORIENTÁLT?

Miért vezeti az egyik embert a siker elérése, míg a másikat a kudarc elkerülése? Egyáltalán van-e összefüggés a gyermekkori nevelés és a felnőttkori teljesítménymotiváció jellegzetességei között? Sokan írtak már erről és sok publikáció jelent meg evvel a témával foglalkozva. A sikerorientált sportoló az edzések, mérkőzések során a győzelmet egy kihíváshoz hasonlóan élvezi, és ha negatív behatás éri őket, annak nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, több esetben figyelmetlenséggel, vagy egyéb külső körülménnyel magyarázzák. A kudarckerülő sportoló, mivel nem bízik önmagában, gyakran szorong. Ha kudarc éri, azt saját képességeinek hiányaként fogja fel. Ha nehéz feladattal találja magát szembe, szívesebben marad távol a kudarc lehetőségétől, ezért hamar föladja a küzdelmet. A sikert szerencsének gondolja. Ha a fiatal sportoló szeretetet, támogatást, elismerést és segítséget kap az őt nevelőktől és az őt tanítóktól, akkor önbizalma egészséges módon képes fejlődni, és ennek fényében bátran válaszol a kihívásokra. Ha mi edzők arra neveljük, hogy a tanulás szerethető dolog, amitől nem kell tartani, amelyben sikereket lehet szerezni, a kudarcokat pedig ki lehet javítani, akkor a sportoló kedvét fogja lelni benne. Tanulható-a a sikerorientáltság? A pszichológusok azon a véleményen vannak, mindaz, ami tanult (vagyis a szocializáció során szerzett) képesség, az meg is változtatható. Önbizalom erősítő tréningek, személyiségfejlesztő képzések, könyvek, előadások állnak ma már a fiatal versenyzők segítségére. A legtöbb saját magunkon múlik.

Minden feladat elvégzése mögött valamilyen (külső vagy belső) motiváció áll, ami kihat a teljesítményünkre, céljaink elérésére. Kisiskolás életkorban az életrevaló és a visszahúzódó gyerektípus alkotja a két nagy csoportot. De mindkettő esetében változás állhat be a versengések és a külső impulzusok hatására. Az életrevalóknak idővel a mozgásait tudatosítani kell. Amig a gének dolgoznak és az átlagnál magasabb szinten pörögnek, nincs szüksége mérlegelésre. Azonban elérkezhet idővel az az állapot, amikor a vele szemben felállított gátak és az elvárások megváltoznak, és már nem képes sikereket elérnie tanulás és fejlődés nélkül. Hiszen ez idáig nem volt szüksége a tudatosságra, mert folyamatosan győzni tudott. Bizonyára lehet nála erősebb, okosabb gyerek. Nos, itt elkezd sérülni nem csak a saját önbizalma, hanem a kívülről érkező, vele szemben felállított bizalom is. (edző).

A visszahúzódó fiatal versenyző fél és bizonytalan. Fél a megfelelési kényszertől, az edzőjétől és a vélhetően érkező vereségtől, veszteségtől, illetve az abból fakadó elmarasztalástól. Azonban az idő múlásával élettani és edzettségi állapota is változhat. Főleg, ha a tudatos és szorgalmas fejlődést érezni képes saját magán és teljesítményén. Változik a kondíciója és kezdi elhinni magáról, képes változni. Az akadályok és az ellenfelek leküzdése már nem a lehetetlen kategóriába tartozik. A külső bizalom növekedése, szinkronban emeli a saját maga önbizalmát is.  

Motiválni mindenkit lehet és kell is! A kudarckerülő sportolók is tudnak nyerni és jó döntéseket hozni. Azonban, ha a külső impulzusok stressz közeli állapotba hozzák őket, elindulhat a mozgását fékező, illetve a hitét blokkoló mechanizmus. A technikai tudástár mértéke, vagy a képességeinek határa, egyes verseny szituációban elérkezhet egy olyan szintre, amikor már képtelen fejben megtalálni a sikerhez vezető utat. Nem tud, vagy nem mer dönteni ilyenkor. Képtelennek érzi magát, hogy tudatosan harcoljon. A teste csinálja, de a feje már nincs mögötte. A külső szemlélők erre az állapotra szokták mondani hibásan, hogy feladta a sportoló. A tekintélyelvű edzőkkel, sportvezetőkkel szemben gyorsan kialakul a megfelelési vágy, a sportoló elkezd az „edzőnek versenyezni”, rosszabb esetben fél tőle, hiszen függ tőle a sorsa sportolóként. Ezekben a hierarchikus hatalmi rendszerekben az arra fogékonyabb versenyzőknek komoly teljesítményszorongással, önértékelési zavarral kell megküzdeniük nap mint nap. Ezek a fiatalok rettegnek a kudarctól, állandóan arra gondolnak, hogy mi lesz, ha elrontják, ha nem sikerül. Hiába bizonyított tény, hogy a kudarckerülő hozzáállású versenyzők legtöbb esetben gyengébben teljesítenek a sikerorientált fókuszú társaiknál, sok edző mégis érvényes eszköznek tekinti a megalázást. Valószínű azért viselkednek így, mert fel sem fogják és képtelenek kezelni ezt a problémát.

Forrás: A fenti íráshoz való inspirációt és néhány idézetét Szarka Emese "Sikerkeresés – kudarckerülés" c írásából merítettem.