Játszunk “Magyaros” kézilabdát!
Az idő múlása olykor szebbé, élhetőbbé és vissza nem fordíthatóvá tehet emlékeket. A múltban elért kiugrónak tűnő sporteredmények, nem sok idő elteltével túlszárnyalhatóvá válnak. A tradíciókat, a hagyományokat, az emlékeket ápolni kell! Azonban, ez továbblépéshez, a fejlődéshez nem elegendő. A változások előidézése, hol külső inger segédletével, jó esetben viszont belső indíttatásból, de szükséges a fejlődés, vagy a versenyképesség megtartása miatt.
Éppen ezért, nem számít, hogy hol dolgozol, a lényeg, hogy amit csinálsz, elmozdulást jelentsen a korábbi helyzethez képest. Az is lehet, hogy eleinte a személyed teszi vonzóvá a munkád mások számára. Jelentős előrelépést tehetsz, ha képes vagy bevonzani a szűkebb környezeted figyelmét és elismerését a hozzáállásod és a kisugárzásod kapcsán. A felkészültség, amit hosszú éveken át finomítottál, erősítettél tapasztalatok gyűjtésével és mindezt kellő alapokra helyezted, csak egy folyamat eredménye lehet. Maga a folyamat irányítható, de van úgy, hogy a körülmények alakítják vagy viszik tévutakra. Tudni és érteni valamit, nem minden esetben azonosul a kiugró sikerrel. Maga a műhelymunka, amely sajátos és egyedi, nem mindig párosul kimagasló eredménnyel és ezért, nem kelti fel a nyilvánosság érdeklődését. Általában ezek vannak túlsúlyban egy sportág életében. A magát valamire tartó szakember soha nem ég ki, és soha nem lehet elavult. Éppen azért, mert a kettő nagyon is összefügg. Ha haladni akarsz a korral, nyitott szemmel kell járnod és új tapasztalatokat kell gyűjtened! A közvélemény könnyen leírhat, mert Ők csak azt látják, hogy a „tűzben égsz, vagy a tűztől távol kerültél”. A külföldről érkező edzők szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen jó körülmények között dolgozhatnak némelyik kirakat csapatunk élén. A felkészültség hiánya vagy megléte, magyar edző és a külföldi kolléga között nem akkor mutatkozik meg, amikor edzésgyakorlatokat kell kitalálni vagy mérkőzésekre kell felkészíteni egy csapatot. Itt nincs különbség, sőt ebben mi „talán” jobbak vagyunk, és inkább Ők szeretnének tanulni Tőlünk, de nem ez a jellemző. A lényeges különbség a kölcsönös bizalom megléte, vagy hiánya okozza a magyar és a külföldi között. Hiszen egy kívülről jött ember, ismeretség és előítélet hiányában, jobban bízik egy adott játékosban és persze a vezetőiben, akik szerződtek Vele. Elhiszik magukról, hogy Ők képesek a küldetésnek megfelelni. Nincsenek kételyei, de ha elő is fordul, nem megy át félelembe, ami tudjuk,elég gyakran előfordulhat egy magyar edzővel. A bizalmatlanság, sajnos ragadós a magyar sportban és ez elragadja az edzőket, sőt a játékosokat is. Talán a magyar betegség egyik oka, az állandó eredménykényszer és az ebből fakadó bizalmatlanság. Murphy törvénye szerint, ami el tud romlani, az el is romlik. Az ettől való félelem és az örökös bizonyítás másokkal szemben, komoly gondokat okozhat. Persze, van egy másik gyenge pont is, és ez a makacs önfejűség, illetve a kompromisszum hajlam hiánya. Nos, a problémák kóros vírusként terjednek az egész magyar egyetemes sportban! Ennek egyik mutáns végkifejlete a féltékenység! Könnyű félreállítani, vagy lehetetlenné tenni a magyar szakembereket, pedig nem kevesen az utánpótlás bázisokon és a háttérben, sok-sok területen a „periférián” megszakadnak! Le lehet barmolni és kicsúfolni mindazt, akik a célnak megfelelően elindultak a munkájukkal csak éppen nem kapták meg a folytatáshoz szükséges támogatottságot.
Hányszor hallom, hogy az „Orosz iskola”ilyen, vagy a „Skandináv stílust játsszák”, de beszélhetnénk a tipikus „Német kézilabdáról”is. A sajátos „Spanyolos temperamentum”, vagy a „Szerb mentalitás” hasonlóan gyakran elhangzik. Volt szerencsém két évet külföldön dolgoznom, ahol folyamatosan azt hallottam, mennyire tisztelik a „Magyar kézilabdát” és felnéznek rá! Ezek szerint, volt és van mire építeni! Vegyük át a jó dolgokat, építsük be a saját kézilabda kultúránkba, de alapvetően, mi Magyar kézilabdát játsszunk! Ne akarjunk hasonlítani egyik, vagy másik nemzet sajátosságaira, mert mi is vagyunk annyira kreatívak és szellemesek!
Tehát a cél adva van! A hiányból, előnyt kell kovácsolni és idővel, egy sajátos arculattal, alapvetően „Magyaros kézilabdával” kell előrukkolni! Az igazi, magyarokra jellemző játék, legyen karakteres, szellemes és nehezen elemezhető. Ennek lényege az egyéni kreativitás, és a sok páros kapcsolat számtalan lehetőségében rejlene. Ezzel egyszer és mindenkor, lezártnak lehetne tekinteni, a konzervatívnak mondható figurális játékot! Így a megszerezhető gól lehetősége, ne a játékokban, hanem az egyén helyzetfelismerő készségében jelenjék meg! Régmúlt tradíciókon alapszik a „magyaros játék”! Tudomásul kell venni, hogy az évek felgyorsították, agresszívvé tették a játékot. Nincs idő hosszú lefolyású támadásra. Minden a taktikai gondolkodáson és a helyzetkialakításon múlik! Legyünk előrelátóak. Éppen ezért, ott ahol lépegethetnénk előre, ne szöszmötöljünk, hanem induljunk már el végre!