A gyakorlatban alkalmazható elméleti tudás megvalósíthatóságának lehetőségei. (Szakmai szemmel c. könyvből)

A tudás utáni vágy mindenkiben megvan. Még abban az egyénben is, aki ezt nem mondja ki vagy titkolja. Az érdektelenség, a befelé fordulás és a közömbösség ellen hadat kell viselni mindenkinek, aki változást akar. Sajnos a versenysport utánpótlás-nevelésében a féltékenység, az irigység és olykor a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyít a vállalkozó szellemen a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. A negatív szemlélet és az örökös kifogások keresése lefedi az igazi problémák felismerését! A folyamatos eredménykényszer, a részletek és az úgynevezett „kis dolgok” figyelmen kívül helyezése beszűkítheti a gondolatokat, és ezért szűk látóteret alakíthat ki.
Azonban ne tévesszük össze az aprólékosságot az elaprózódással! Eleinte minden esetben a prioritásokra koncentráljunk, és azokból kiindulva haladjunk a részletek felé, mert a részletek fontosak! De ne vesszünk el a részletekben, amikor a lényeges dolgok a szemünk előtt vannak!
Az apró hibákat nekünk kell kijavítanunk, hogy az egész működjön, de ne pöttyöket akarjunk összekötni, ha vonalat szeretnénk húzni!
Nem kis hátrányt kell leküzdenie annak, aki az elszigetelődés és az ebből fakadó erőtlenség kapcsán tanácstalan. Talán úgy érzi, hogy a „perifériára”
került, és nincs társa, nem rendelkezik megfelelő erővel, hogy kiálljon saját igaza mellett. Bizonytalan, és ezért passzivitásba menekül.
A nevelőmunka eredménye egy korosztály beérésének végső stádiuma. Tehát a mérkőzések, tornák, versenyek csak eszközök a szereplők fejlődése
szempontjából.
A végső cél nem az, hogy jó legyen a csapat, hanem hogy jó játékosokat neveljünk ki!Lehet egyáltalán határvonalat húzni nevelés és képzés közé? Szakmai vagy nevelési tartalmak kapjanak prioritást a kisiskolás- és a kisgyermekkorban? Mit és hogyan neveljünk? Mit képezzünk és tanítsunk az „idomítással” szemben? Meddig neveljük, és mikortól képezzük a tanítványunkat?

Érdekes paradoxon van ebben a kisiskolás életszakaszban, ami az oktató-nevelő munka lényegét illeti. Azért tűnhetnek ellentmondásosnak a ránk váró feladatok, mert egyénileg szükséges a gyereket tanítani, de nem kiemelve őt, hanem csapaton, közösségen belül kell ezt megoldani! A nehézség ebben az, hogy az egyént, vagyis a kis tanítványunkat főleg saját magát adva juttathatjuk el ide. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ebben az életszakaszában a nevelőmunka élvezzen prioritást a képzéssel szemben. Ilyenformán a tanítás metodikája is lépésről lépésre valósuljon meg. Irányadó az legyen, ami nem az egyénre szabott képzésben jelentkezik elsősorban. Célozzuk meg a csoportos foglalkozások adta tanítási folyamatokat, hasonlóan, mint egy iskolai testnevelésórán. Maga a tanítás globális módszerrel párosuljon. A dicséret, az elmarasztalás, a hibák javítása ne személyre szóló legyen elsősorban, hanem inkább közösségre vonatkozzon. Tehát általánosságok, és ne egyedi esetek legyenek! Miért mondom ezt? Kerüljük el a félreértéseket! Ez megvalósulhat a túlmagasztalás vagy a szigorú bírálatok kimondásával.

Amit „magyarázkodással” vagy még úgy sem tudunk helyrehozni. Gondoljunk csak bele! Könnyen előfordulhat, ha feldicsérsz valakit ezen elvek mentén, és elhiteted vele vagy a szüleivel, hogy ő „zseni”, illetve pont ellenkezőleg, lenyomod a negatív kritikáddal. Azért nehéz a téma, mert az ambiciózus edző és a gyerekben „sztárt látó” szülő is bajnokot akar csinálni abból a kisemberből, aki saját maga még fel sem tudja fogni, megérteni, hogy valójában mi is történik körülötte. A gyereknek tetszik ez a helyzet, fogalma sincs még ugyan, hogy mitől jobb a többinél, de nagyon élvezi a felé irányuló megkülönböztető figyelmet.

A korai túlminősítés óriási károkat idézhet elő. Előbb tegyük olyan pályára tanítványainkat, amire később építhetjük a kézilabdázásra jellemző speciális elemeket! Ezt csak egyféleképpen vagyunk képesek megvalósítani, és ez a nevelés. A nevelési alapelvek megtanítása független kell, hogy legyen azügyességtől, az életrevalóságtól, az alkattól és a szorgalomtól. Hiszen azért nevelünk, mert minden gyerek más-más „belső” beállítottsággal érkezik
hozzánk.
Kivétel nélkül mindenki részese kell, hogy legyen ennek az útnak. Sokat kell beszélni egy csapat életéről, belső rendjéről. Többek között lehet egy film elemzése vagy egy ismert, nagy sportoló élete, de lehet egy-egy felnőttmérkőzés látogatásának is nevelő hatása. Elengedhetetlen nevelőedzői
feladat, hogy az edzések vagy foglalkozások alkalmával mondatok, gondolatok hangozzanak el a lényeges sportolói hozzáállásról vagy értékrendről.
Mint például,
• tisztelet a csapattársaknak és az ellenfélnek
• alázat, elfogadási szándék
• mások megbecsülése
• a tiszta, sportszerű játékra való törekvés
• az új ingerek iránti fogékonyság, ismerkedési szándék

A képzés gyakorlati megvalósítása ne csökkenjen az „idomítás” szintjére! Hiszen a gyerekben nem alakul még ki a tanulási folyamat elsajátításához szükséges fejlődési és értelmi szint. Ha ez így van, a későbbi életszakaszokban ez a fajta „tudás” élettani vagy a nem sportolóra jellemző magatartás
miatt eltűnhet, kiéghet, vagy egyáltalán nem hozható vissza a kondicionális képességek hiánya miatt.
Mit tehetünk?

• Alakítsunk ki akadálypályákat kiscsoportok részére, más-más célzatú versenyeket! Az egyes játékokat, edzésgyakorlatokat felhasználhatjuk idő, mennyiség vagy ügyességi szint lemérésére, de a teherbíró képesség növelésére is. Megalapozhatjuk a kitartó, folyamatos munkavégzést, ami ebben az életkorban az egyik legnehezebb feladat, hiszen a gyerek szinte minden, számára megterhelő dolgot nagyon hamar megun vagy felad.

• Lehetnek kiscsoportos, előkészítő vagy rávezető játékok más-más képességekre épített küzdő feladatokkal. Alkalmazhatunk összetett játékot, amelyben a védekező–támadó alapmozgások hatékony, együtt történő elvégzése alakítja ki a végső győzelmet, de nem elsősorban a góllövés megnyilvánulásával. Valamit gyűjtögetni kell, vagy területet kell szerezni, vagy éppen célba dobni. Persze maga a gól elérése is fontos eszköze a sikeres nevelésnek, de ügyeljünk arra, hogy erre kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége! Ne csak egy-két játékos tudja ezt megvalósítani, és főleg ne az edző indukálja ezt a szituációt!

A “Hátország” jelentősége. (részlet)

Az államilag támogatott akadémiai rendszer felállása károsíthatja a „hátország” és a topcsapatok között korábban kialakult egyensúlyi rendszert. A veszély akkor okoz bonyodalmakat, ha a kisebb életterek, szakmai műhelyek munkája, lehetőségei szűkülnek vagy ellehetetlenülnek. A fejlődés gátja lehet, ha egy sportág képtelen biztosítani az egyensúlyt, ami optimalizálja és közelebb hozza egymáshoz az eltérő érdekeket és szakmai célkitűzéseket. Ha az alapbázis növekszik, de a hazai európai topcsapataink érdekei távolodnak az alacsonyabb osztályban szereplő klubok szándékaitól, akkor valahol félúton, a kettő között hiba húzódik meg. A rendszer akkor lenne hatékony, ha megfelelő és mindenki számára elfogadható kiválasztási és kiugrási lehetőséget biztosítana a magyar tehetségek számára. Jelenleg a nagyobb, jobb lehetőségű klubok 14 éves életkortól, de előfordul, hogy korábban, integrálják saját rendszerükbe a tehetségesnek ítélt gyerekeket. Sajnos mindezt korán és némileg felelőtlenül teszik. Előfordulhat, hogy több gyerek kallódik el, veszti el motiváltságát azokkal szemben, akik maradtak eredeti csapatukban. A szülők többsége a nagyobb edzésszámban, a jobb szakmai munkában és az előrevetített, jobb minőségű játéklehetőségben látja gyermeke előre lépését. Ha a hátország sportszervezeteinek vezetői az elmúlt évtizedekkel ellentétben nemcsak „kötelezettségből”, hanem szakmai elhivatottságból tartanának fenn utánpótlás csapatokat, bizonyosra veszem, hogy „óriási” változásokat hozna pusztán a szemlélet megváltoztatása. Lényegében csak olyan edzőket, nevelőket foglalkoztatnának, akik arra érdemesek. Akik nemcsak mérkőzéseket akarnak „habzsolni”, hanem nevelni, képezni is. Akik nemcsak beesnek az edzésekre, hanem felkészülnek és terveznek. Akik tudatosan építkeznek és nevelnek. Egy sportszervezet akkor kezd szakmailag nem megfelelni küldetésének, amikor a számok előtérbe helyezése veszi át az értékrend csúcsát! Persze világítsuk meg az érem másik oldalát is, hiszen jócskán akadnak olyan vezetők, akik a klub és saját maguk fenntartása, eltartása végett húznak hasznot a tao adta lehetőségekből. Ezeknek a sportszervezeteknek nem áll érdekében a komoly szakmai munka megteremtése, mert az lényegesen több anyagi ráfordítással járna együtt. Térjünk vissza a 14 éves gyerekek átigazolásával járó negatív hatások további elemzésére. Tehát a gyerekek száma növekszik ugyan a bázison, de a csapatok száma csökken területi vagy országos szinten. A tendencia elzárja, lehetetlenné teszi a „kis csapatok, műhelyek” életét. A lényeg a sok csapatban, és nem a sok gyerekben van. A sportág célja, hogy a lékek és az üres, gyakran felszínes nevelőmunka szakmailag erőre kapjon. Törekedni kell arra, hogy a sportszervezetek között ne legyen különbség képzettségi szintekben 14 éves életkor alatt! Meg kell erősíteni a „hátországot” szakmailag, erkölcsileg! Szükségszerű, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok életben maradjanak, és kellő támaszai, alapjai legyenek a magyar topkézilabdázásnak! Pontosítva, mindenkinek az érdeke, hogy a rendszer egyensúlyba kerüljön. A nagyoknak segíteni kell a kicsiket, hogy a kicsik segíteni tudják a nagyokat! Ezért szükséges egy átfogó koncepció, ami egyensúlyt, esélyt és lehetőséget fog nyújtani a „hátország” képviselőinek. Az új utánpótlás-nevelés elgondolása pont ebben kíván segíteni minden olyan sportszervezetnek, szakembernek, aki érzi a felelősségét.

Az MKSZ Komplex Tehetség Programja
A Magyar Kézilabda Szövetség Komplex Tehetség Programja egy olyan lehetőség, amely a sportágban lévő tudásanyag és társadalmi kapcsolatok felhasználása révén segíti az ifjú sportolókat karrierjükben és tanulásukban egyaránt. Az MKSZ komplex szolgáltatási portfólióban gondolkodik, amely minden sportági szereplő részére biztosítja a megfelelő sportági kimenetet a sporttal összefüggő műveltségterületen, amelynek a hozzáadott értéke növeli a sportágban megjelenő összes faktor minőségét.

A Komplex Tehetség Program több, egymástól különálló, de egymással
együttműködő fejlesztő elemből tevődik össze:

1. szakmai fejlesztés: kiválasztás, képzés;
2. személyiségfejlesztés: alap- és középfokú civil és szakmai képzés;
3. oktatás 18 éves korig: sportolói és civil karrierhez szükséges ismeretek;
4. felsőoktatás 18 éves kortól: sportolói és felsőoktatási karrier párhuzamos lehetősége.

A program megteremti azt a szakmai műhelyt, ami a regionális képzés hiányosságait lenne hivatva megoldani. Pontosabban földrajzi elhelyezkedés szerint 100 km-nél nem távolabb található sportszervezetek tehetségeit integrálná ezekbe a képzési táborokba, ahol kiemelten kvalifikált edzők foglalkoznának iskolai szünetekben a kiválasztottakkal. A program több oldalról megközelítve is újdonságot hozhat a képzés hatékonysága, eredményessége szempontjából. A gyerekek abból a korosztályból kerülnek be a képzési programba (12–14 éves kor), ami egyébként is nagyon kritikus időszaka a nevelőmunkának. A program lényege, hogy bármilyen kis műhely rendelkezhet „csiszolatlan gyémánttal”, így akár azok a tehetséges, ügyes gyerekek is előtérbe kerülhetnek, akik nehezebb körülmények között nevelkednek, mert
• nincs minőségi infrastruktúra;
• nem áll rendelkezésre kellő edzéslehetőség;
• a nevelőedző nem elég felkészült szakmailag.

Az egységes képzési modell megjelenítése az aktivitások alkalmával:
• azonos tematika;
• azonos szakmai szemléletmód;
• azonos gondolkodásmód a képzés tekintetében;
• azonos terminusok, képzési időtartamok.

Mindenképpen a kiscsoportokban történő foglalkoztatásban gondolkodik, úgy, hogy az egyén orientált legyen, még abban az esetben is, ha
a képességek nem azonosak a gyerekek között. Az iskolai szünetben megvalósuló szakmai táborokat helyszinenként maximum 40-50 fővel, több
korosztályban koedukált formában bonyolítják le (három életkori csoportban, 6., 7., 8. osztály). A szakmai program megvalósítása mellett kiegészítő foglalkozásokon, elméleti képzéseken vesznek részt a gyerekek, mint:
• helyes táplálkozás, higiéniai kérdések
• sérülésmegelőzés, rehabilitáció
• sportolói mentalitás erősítése
• doppingellenes program
A napi szakmai munkabeosztás minimum 4-5 foglalkozás megtartása, ami két-három gyakorlati és két elméleti képzést tartalmaz. A korosztályokra bontott edzésterv haladási és megvalósíthatósági üteme táboronként és korosztályonként is eltérhet egymástól.
Lényeges szempont minden képzési helyen, hogy a tovább lépések
csak abban az esetben történjenek meg, ha a csoport elérte a programban megadott fejlettségi szintet.

Három alapmodulnak kell megfelelnie minden tehetséggondozó táborban
1. Képességfejlesztés (koordináció – kondicionális)
Alapképességek (futás, ugrás, dobás) helyesen végrehajtva és jó intenzitással, dinamikus láberő- és törzsstabilizációs programok alkalmazása.
Alaptechnikák alá tagozódott kondicionáló képzések (hajítás, cselezés, elrugaszkodás).
2. Alaptechnikák általános képzése (hajítómozdulat, elrugaszkodóképesség, lendítések lábbal, karral).
3. Speciális támadó- és védekezőgyakorlatok labdával és labda nélkül
Gyors láberőfejlesztés;komplex koordinációfejlesztés;védekező- és támadó-állóképesség kialakítása.

A három modul alkalmazását éves szinten, egymásra építve az iskolai szünetekben kell megvalósítani.

Agility, vagy funkcionális tréning létra.


Gyakorlatilag ma már szinte minden sporttevékenységet űző sportoló eszköztárában megtalálható. Használata olyan szinten elterjedt az elmúlt évek során, hogy a különböző ugró, szökellő, futó és steppelő feladatok kombinált ötvözetei a képzés minden szegmensében megtalálható. Az emberei leleményesség határtalan lehetőséggel ruházza fel a szakemberek fantáziáját, hogy más eszközzel összevontan, vagy az intenzitás és a terjedelem változtatásával bármilyen képességet tudjanak fejleszteni. Miért is hasznos maga a létra?
„Lábmunka gyakorlathoz kiválóan alkalmas hordozható segédeszköz, mely fejleszti a gyorsaságot, kitartást és kondíciót. Remek oldalirányú gyakorlatokat tesz lehetővé. A lépcsőfokok távolsága egyenként állíthatók, így különböző edzettségi szintnek megfelelően használható. Ideális a teremben vagy a szabadtéri területen egyaránt. Hossza 150-500 cm-ig állítható. Kiválóan használható egyéni edzések, és különböző gyorsasági és állóképességi sportok csoportos felkészítő tréningje során. Nem csak előre, hanem hátra és oldalirányú futások és ugrások is kivitelezhetőek segítségével. Alsó végtagi sérüléseket követően megfigyelhető, hogy a sérült végtagot a gyógyulás után sem meri a sportoló úgy terhelni, mint az épet, ezáltal újabb sérülések esélyét kockáztatva. A funkcionális tréning létra ilyen esetekben nagyon gyorsan és hatékonyan fejleszti a neuromuszkuláris rendszert, és a sportoló rá van kényszerítve a két végtag egyforma terhelésére. Nagy előnye a földre festett létrákkal szemben, hogy a hibák (létra fokába akadó láb stb.) azonnal észrevehető a műanyag fokok elmozdulása révén.” (R-med webáruház)

Több eseteben érzékelhető, hogy a funkcionális eszközök alkalmazása során az edzők nem a megfelelő célzattal és főleg nem abban a mozgástartományban tervezik meg a feladatokat, amiért kitalálták. Sok esetben úgy tűnik, hogy maga a feladatsor nem tudatos, hanem véletlenszerűen, mondhatni rutinból kerülnek az edzésgyakorlatok közé. A létra elnevezése kapcsán elterjedt a koordinációs kifejezés, ami maga után vonja a következő problémát. Pontosan arról van szó, hogy a nevelőedzők többsége úgy véli, hogy a létra használata kiváltja a koordináció fejlesztését, vagy sokkal inkább azt hiszik, hogy a néhány gyakorlat, amit alkalmaznak, azonos lehet a koordináció fejlesztéssel. A koordinációs képességek fogalma és azok fejlesztése jóval összetettebb és bonyolultabb megvalósításra váró feladat, amit nem lehet egy létra használattal helyettesíteni. Gyakorlatilag kis túlzással, minden mozgás, mozdulat, amit a játékos elkövet a pályán, összefüggésben áll a koordinációval. Mit lát, hogyan érzékel, milyen gyorsan mozog és veszi át labdát és azt hogyan továbbítja? Milyen távolságról indítja el a cselező tevékenységét és hogyan, milyen ritmusban tudja mozgatni a végtagjait akár passzív helyzetben, vagy mozgás alatt, eltérő irányokban?

Agility létra 1.

Agility létra 2.

Lényeges tisztázni, hogy a gyors lépés és szökellő kombinációk jó ritmusban történő megvalósítása, még közel sem jelenti azt, hogy a játékosunk jól koordinált. A koordináció magasabb szinten történő alkalmazása egy játékos esetében, sokkal inkább attól függ, hogy a játékszer a társak, illetve az ellenfél mozgásától függően, hogyan tud a lehető leghatékonyabban alkalmazkodni a külső ingerekre.
Összegezve, a létra használata hasznos, de ne gondoljuk, hogy ezzel kipipáltuk a koordináció fejlesztés szakmai tartalmát. A játék bonyolult előre nem kiszámítható mozgások szövevénye, aminek nagy részét a külső ingerek hatására kell végrehajtani. Az edzéseink alkalmával koncentráljunk a fenti gondolat gyakorlatban történő szimulálásához.

A norvég ifjúsági elit kézilabdázók edzésterhelésének, mérkőzési tevékenységeinek és egészségügyi problémáinak vizsgálata egy versenyszezonban.


Nagyon magas színvonalú tudományos értekezésre hívta fel figyelmemet Horváth Gabriella, amit ezúton is köszönök! Mindig is sejtettük a problémát és lám Norvégjában is (a kézilabdasport a nemzetközi elitben tartozik mindkét nemben) van még számos olyan terület, amit vizsgálni kell, főleg az utánpótlás-nevelés időszakában. Maximálisan egyetértek, hogy a kutatások elsősorban az elit és a felnőtt sportolókat célozza meg, pedig az értékek jelei már fiatalabb életkorban is láthatóvá válnak, csak nem mindig és nem mindenki éri el célját! Alább csak részleteket emeltem ki, de a lenti linken az egész cikk olvasható.

An Examination of Training Load, Match Activities, and Health Problems in Norwegian Youth Elite Handball Players Over One Competitive Season.
(Christian T. Bjørndal, Lena K. Bache-Mathiesen, Siv Gjesdal, Christine H. Moseid, Grethe Myklebust and Live S. Luteberget)

ORIGINAL RESEARCH ARTICLE
Front. Sports Act. Living, 08 March 2021 | https://doi.org/10.3389/fspor.2021.635103

https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fspor.2021.635103/full#supplementary-material

„Norvégiában a kutatók elkezdték feltárni, hogy a sportolók fejlődési rendszerei és a sportágakban, például a kézilabdában való specializáció hogyan befolyásolja a sérülések előfordulását, és hogy a túlzott mértékű kihatás miként hat az ifjúsági sportolókra (Åsheim et al., 2018; Moseid et al., 2018). A sportolók fejlesztése a norvég kézilabdában a klubalapú gyakorlat és a verseny, a sportakadémia középiskolai programjai, valamint a Norvég Kézilabda Szövetség regionális és országos sportolók fejlesztési kezdeményezésének kölcsönhatásából adódik. A modell lazán kapcsolódik és decentralizált, és olyan hangsúlyt fektet, hogy minél több gyermek és fiatal számára biztosítsanak gyakorlási lehetőségeket. A rendeletek tiltják a sportágspecifikus specializálódást az elit-orientált fejlődés felé 13 éves koruk előtt, és az előírások megsértése esetén pénzügyi szankciók szabhatók ki egyénenként és klub szinten is. Az atléták fejlesztési modellje tehát olyan módon van felépítve, hogy megkönnyítse a későbbi életkor elkötelezettségét szakosodás nélkül (Bjørndal és Ronglan, 2020).”

„Ennek a tanulmánynak a célja tehát az volt, hogy feltárja a sportolók edzésterhelését, a mérkőzések aktivitásának számát és gyakoriságát, valamint a norvég ifjúsági elit kézilabdázók egészségügyi problémáinak (sérülések és betegségek) előfordulását és előfordulását egy versenyszezon során. Ezenkívül a tanulmány megvizsgálja a sportolók egészségügyi problémáit, amelyek a nemhez, a verseny szintjéhez és a nemzetközi csapattagsághoz kapcsolódnak.”

„Gyakorlati következmények és jövőbeli irányok
A jelenlegi tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a kézilabdázók jelentős edzéseket és versenyeket terhelnek, és hogy a sérülések és az egészségügyi problémák magasak. Ez arra enged következtetni, hogy a jelenlegi edzésterhelés fenntartható módon nem mozdíthatja elő a tehetségfejlesztést vagy a sportoló jólétét. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy betekintést nyerhessünk a tehetséggondozó programokba, hogyan lehet optimalizálni az edzéseket és a verseny terhelését, valamint hogyan lehet csökkenteni az elit ifjúsági sportolók képzésével kapcsolatos sérüléseket és betegségeket”

„Következtetés
Eredményeink azt mutatják, hogy a sportiskolai programokban részt vevő játékosok nagy edzésnek és versenyterhelésnek vannak kitéve, és általános és jelentős egészségügyi problémák egyaránt gyakoriak. Véleményünk szerint a tehetséggondozás ezen formái fenntarthatatlanok. A sportolók fejlődésének megerősítésére irányuló erőfeszítéseknek az edzés és a verseny terhelésének, valamint a sérülések kockázatának konkrét összefüggésekben történő részletes ismeretén kell alapulniuk. Vizsgálatunk egy új lépést jelent a tudásfejlesztés folyamatában.”

A taktikai gondolkodás alapja a helyzetfelismerés és azok hatékony használata. (részlet egy készülő könyvből)

A mérkőzések eredményessége nem a koreográfiában és előre elkészített kottákban rejlenek, hanem az egyén kreativitásában, amit minden esetben fejleszteni kell! Ahhoz, hogy meg tudjam világítani honnan eredhet, illetve mi okozhatta, hogy a „Magyar kézilabda iskola” jóval korábban, előre helyezte a korosztályos képzésben a taktikai gondolkodás jelentőségét, mint a vele konkurens többi Európa élvonalához tartozó nemzet. Mondhatnám egyszerűen, hogy a győzelmi kényszer szülte. A sikeres munka utáni állapot és a mások által vélt elfogadottság érzése összefonódik a magyarsport mozgalomban. Egészen visszanyúlik sok évtízeddel korábbi évekre, mikor is a profisport élesen kezdett elválni az amatőr státusztól. Érdekes, hogy más európai nemzettel ellentétben, hazánkban inkább a profi sportnak alakultak ki nagyobb hagyományai.
Az élsport legmarkánsabban értékelhető eredménye a GYŐZELEM. Valójában, ha belegondolunk, sokakat nem érdekelt és talán ez ma is így van, hogy milyen úton és hogyan jutottak el egyesek, csapatok a sikerhez. A lényeg a győzelem elérése! Igen, de ez maga után vonja a vele szintén felértékelődött ellen pólust, vagyis a veszteséget. Mivel senki nem akar vesztes lenni és csak a győztes kap dicséretet és elismertséget, így felértékelődött a győzelembe történő „menekülési vágy”. Azonban a gond akkor villantotta meg „foga fehérjét” amikor a két véglet élesen és nagyon határozottan eltávolodott egymástól és merőben más értékrendet kapott. Vannak győztesek és vesztesek. Köztes állapot nem létezik, vagyis a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” Pierre de Coubertin elhíresült mondata nem igazán érvényesül.

Akkor most egy hírtelen nagy ugrással térjünk vissza eredeti gondolathoz. Pontosabban a „Magyar kézilabda iskola” miért,
– eredménycentrikus?
– támadás orientált?
– lényegében csapatban gondolkodó?
– szorul háttérbe a nevelő-oktatómunka a versenyeztetéssel szemben?
– előbbre való a taktikai képzés mindennél?

A fenti felsorolás sajnos még ma is igaz! Azonban a jó hírem, hogy sokak fejében már megcsillant a szemléletváltás lehetősége, de még korántsem mondhatnám véglegesnek és egyértelműen sikeresnek az eddigi négyéves munkám! Rövid magyarázat a fent említett elemekre a már sok alkalommal említett összefüggésben rejlik. A korábbi és a még hátralévő fejezetekben az összes részelem megemlítést nyert, vagy fog nyerni.
Érdekes ellentmondást tükröz a jelenlegi képzési rendszerünk a gyakorlatban alkalmazott szemléletmóddal. Persze ez így önmagában nem állja meg a helyét, hiszen amíg nem volt kézilabda edzőképzés hazánkban, (mint napjainkban más sportágakban), “autodidakta képzések voltak”, vannak. Olyan edzők kerültek utánpótlás csapatok mellé, akik idősödő koruknál fogva vissza lettek minősítve felnőtt csapatoktól. Ők többségében volt játékosok voltak, akik szakkönyvek hiányában azt tanították, amit ők megtapasztaltak korábbi éveikben. Innen származtatható a „lebutított felnőtt edzések” kifejezés. Igyekeztek taktikai elemeket tanítani, mert ez könnyebnek bizonyult a játékosok egyéni foglakoztatásánál. Gólt lőni sokkal előbbre való dolog volt, mint védekezni! A képességfejlesztés és az utánpótlásnevelés, meg sem közelítette a mai lehetőségeket. Ezt követően a klubok testnevelőket kértek fel utánpótlásban tevékenykedni. Véleményem szerint főleg nevelési szempontból kapott óriási lökést a sportág.

A szivacskézilabda és a 10 éves korosztálynál fiatalabb gyerekek játékba állításával, új dimenziók nyíltak az oktató-nevelőmunka számára. Bár nem ez a jellemző, de ma már óvodás életkorban is kerülnek be gyerekek a képzésbe 6 évesen. Gyakorlatilag az elmúlt 30-40 évben átalakult a sportágba történő integráció és ez teljesen átalakította az oktató-nevelőmunkát. Napjainkban a 7-8 évesek kapják meg azokat a képzési és sportágspecifikus modulokat, amit évtizedekkel ezelőtt 10-11 éveseknek tanítottunk. A különbség abban áll, hogy élettani és pedagógiai megközelítésben sem lehet a két korosztályt egy platformon kezelni! Azonban ez a fajta korosztályi elmozdulás nem igazán vette, veszi figyelembe ezt tényt. Következő a lényeg, hogy tisztán lássunk. Amíg korábban egy kezdő (10-12 éves) 2-3 év után értelmi felfogó képesség szempontjából is érettnek látszott a taktikai elemek megértésére, addig napjainkban (6-8 éves), hasonló múlttal ez megközelítőleg sem működő képes, de ennek ellenére a többség ezt csinálja.
Sokak számára egyszerűnek tűnhet egy támadás taktikai elem megtanítása, azonban felhívnám a figyelmet arra, hogy ez nem olyan egyértelmű! Több nevelőedző tisztában van a „végcéllal” pontosabban, hogy a támadójáték alatt mit szeretne látni tanítványaitól. Azonban előfordul, hogy nem ismeri fel a szükséges összetevőket. Sajnos arra is van példa, hogy magát a tanítási folyamatot képtelen hatékonyan felépíteni.

Mik azok a szükséges összetevők?
Egy részről adva van egy pillanatnyi érettségi szint (adottság, képesség). Másrészt, adott egy taktikai elem, amit szeretnénk megtanítani. Ahhoz, hogy hatékony legyen az oktató folyamat, ismerni kell a tanítványok képességeit. Ahhoz, hogy egy taktikai elem eredményes tudjon működni téthelyzetben, a támadók feladata a védelmet úgy beállítani magukkal szemben, hogy azok elhelyezkedése kellő alapot nyújtson az elem végrehajtásához. Sajnos több esetben, már itt elhalnak a támadók kísérletei, mert nincs megfelelő türelem. Hátráltató tényező, ha a támadás ritmusa téthelyzetben eltér az edzéseken gyakorolt tempótól. Az sem könnyíti meg a helyzetet, ha a labdát birtokló támadó mozgásiránya, vagy a távolsága a társaktól, vagy védőktől nem megfelelő. Továbbá nehezíti a játékelem eredményes végrehajtását, ha a labdát birtokló játékos mozgása, illetve a labda nélküli támadók egymáshoz viszonyított mozgásainak sebessége nincs összehangolva.
Meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb nevelőedző nem magát a felismerési, vagyis a helyzet kialakító folyamatot tanítja, szedi szét darabokra, hanem a folyamat végtermékét ismételteti gyerekeivel. Számtalan megoldás lehetséges, amíg a támadók eljutnak a várt szituációhoz! Ez olyan, mint egy matematikai egyenlet. Ha a tanuló tudja a végeredményt, de magát a célhoz vezető lépéseket nem ismeri, nos ebben az esetben a tudása nem megalapozott és így képtelen alkalmazni. A mérkőzésen hasonló nehézségekkel állítjuk szembe játékosainkat. Ha az edzéseken nem magát a helyzetfelismerést és a helyzet kialakítás lehetséges elemeit oktatjuk, hatástalan, elfecsérelt időpocsékolássá válnak a „taktikai edzések”. Minden 13-14 évnél fiatalabb játékossal foglalkozó nevelőedző többsége sajnos nem számol ezzel a hibával!

További hibaforrás lehet, ha a támadó játékos képessége hiányban szenved. Ez lehet kondicionális, vagy koordinációs eredetű. Minden előkészítő összetevőnek egymásra kell épülnie. Az előkészítő fázisnak „hitelesnek” kell lenni, hiszen itt akarjuk „megtéveszteni” és „beállítani” a védelmet olyan helyzetbe, hogy a taktikai elemnek legyen realitása életre kelni. Gyakran látható, hogy fiatal gyerekekkel foglalkozó edző olyan támadójáték elemeket szeretne megvalósítani, amire „alaphangon” nincs érettsége a játékosainak, mert hiányoznak az alap technikai elemek készség szintje (hajítómozdulat helyes technikája, vagy az előnyszerzéshez szükséges elindulás, megállás, de a cselek végrehajtásával sincsenek tisztában). Persze az edző ilyenkor ideges, türelmetlen és a tanítványokon mindez hatványozottan jelentkezik.
Véleményem szerint lényeges szempont legyen, mielőtt a gyerekeket társas kapcsolatban szeretnénk elhelyezni a játék során, legyen tisztában az alábbi képzési szintekkel.

• szélességi irányú mozgás labdával
• mélységi irányú mozgás labdával
• mindkét ívű (rövid, hosszú) labda felkészítésének az elsajátítása
• hajítómozdulat talajról és felugrásból végrehajtva
• indulócsel mindkét irányba
• szélességi és mélységi irányba történő elindulások labda leütéssel

A fenti tudásszintek jóesetben, 13-14 éves életkorra, vagy kicsit később alakulnak ki. A lényeg, hogy akkor várjunk ugrásszerű fejlődést ezen a téren, ha a mozdulatok végrehajtása esetén tudatosságot vélünk felfedezni.
Mint mindent, az előnyszerzéshez szükséges társas kapcsolatokat is fel kell építeni. Lépésről-lépesre kell haladni. Eleinte az egyéni technika elsajátítása, majd a páros kapcsolatban történő tudatos végrehajtást kérjük számon tanítványainktól. Végül, ha mindez összeállt, elkezdhetjük a kiscsoportos kapcsolatokban történő gyakorlásokat. A legapróbb részletnek is jelentősége lehet. Azonban itt hívnám fel a figyelmet, hogy az a tanítási időszak, nem a kisiskolás, és nem is a kisgyermekkor sajátja! Ahhoz, hogy (tudatos) előnyöket tudjanak szerezni tanítványaink a védőkkel szemben, képesnek kell lenniük helyzeteket kialakítani. Ennek elérési minimuma, hogy képesek legyenek helyzetet felismerni. Ezt követően kell meghozni egy gyors döntést, ami lényegében attól függ, hogy a védők, a támadók mozgására hogyan reagáltak.

A döntések meghozatala és azok minőségi megválasztása tesz különbséget játékos és játékos között. Tehát, ha az a célunk, hogy képzett játékost neveljünk fel, olyan edzésgyakorlatok szükségesek, amik el tudják juttatni tanítványainkat erre a szintre. Minél több szituációt kell begyakorolni ahhoz, hogy fiatal játékosunkban rögzülni tudjanak a lehetséges megoldások. Félre ne értsük! A megoldások itt nem csapatra értendő mozgások gyűjtő kifejezése, hanem egyszerű egyénen vagy minimális társas kapcsolatban végrehajtható taktikai elem. Mint,
– szélességi irányba történő elindulás labdával
– mélységi hátralépést követő ismételt lendületszerzés labdával
– egyszerű indulócsel lövő kézzel azonos, vagy ellenoldalra
– szélességi előnyszerzés labdával párban (húzás, ellenhúzás)
– beállóval kialakított elzárás és leválás
– hátsó kereszt párban végrehajtva
Ezzel párhuzamosan szükséges, az egyéni képességek és technikák fejlesztése is. Ennek fejlesztését nem a mérkőzéseken, hanem az edzések alkalmával kell megoldani. Ismételten az összefüggésekre hívnám fel a figyelmet és az egymásra épülő feladatokra. Nem a teljesség igényével, mint
– a hajítás technikája.
– az átadás, vagy lövő csel technikája.
– az elrugaszkodás, lendületszerzés technikája.
– a fordulatok, leforgások technikája.
– a védőfalból történő fellépések elővételezésének technikája.
– az ütközések, labdaszerzések technikája.

A nevelés és a képzési folyamat arányainak adagolása.

Labda ugyesség fejlesztés alsós gyerekeknek

Attól lehet emberközeli és életszerű egy pedagógiai folyamat, ha a párbeszéd oda-vissza működik. A pedagógia nem arról szól, hogy a tanítót az oktatót, vagy az edzőt értsék meg a tanítványai, hanem főleg arról, hogy Te, aki tanítod Őket, akard hallani, meghallgatni és megérteni a tanítványaidat. Nemcsak megfigyelni kell Őket, hanem együtt gondolkodni is!
A tudás utáni vágy mindenkiben ott van. Még abban az egyénben is, aki ezt nem mondja ki, vagy titkolja. Az érdektelenség, a befelé fordulás és a közömbösség ellen, hadat kell viselni mindenkinek, aki változni akar. Sajnos, a versenysport utánpótlás-nevelésben a féltékenység az irigység, és olykor a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyíti a vállalkozó szellemet a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. A negatív szemlélet és az örökös kifogások keresése lefedi az igazi problémák felismerését! A folyamatos eredménykényszer a részletek és az úgynevezett „kis dolgok” figyelmen kívül helyezése következtében, beszűkített gondolatokat, és ezért „kicsiny” látóteret alakíthat ki.
Azonban ne tévesszük össze az aprólékosságot, az elaprózódással!
Minden esetben a prioritásokra koncentráljunk eleinte és abból haladjunk a részletek felé, mert a részletek fontosak! De ne vesszünk el a részletekben, amikor a lényeges dolgok a szemünk előtt vannak! Az apró hibákat nekünk kell kijavítani, hogy az egész működni tudjon. De ne pöttyöket akarjunk összekötni, ha vonalat szeretnénk húzni!

Nem kis hátrányt kell leküzdeni annak, aki az elszigetelődés, és az ebből fakadó erőtlenség kapcsán, tanácstalan. Talán mert úgy érzi, hogy a „periférián” van és nincs társa, nem rendelkezik megfelelő erővel, hogy kiálljon saját igaza mellett! Bizonytalan és ezért passzivitásba menekül.
A nevelőmunka eredménye egy korosztály beérésének végső stádiuma, tehát a mérkőzések, tornák, versenyek, csak eszközök a szereplők fejlődése szempontjából!
A végső cél nem az, hogy jó csapat, hanem hogy jó játékosokat neveljünk ki!

Lehet egyáltalán határvonalat húzni nevelés és képzés közé?
Szakmai vagy nevelési tartalmak kapjanak prioritást a kisiskolás és a kisgyermek életkorban? Mit és hogyan neveljünk? Mit képezzünk és tanítsunk az „idomítással” szemben? Meddig neveljük, és mikortól képezzük a tanítványunkat?

Érdekes paradoxon van ebben a kisiskolás életszakaszban, ami az oktató-nevelőmunka lényegét illeti. Azért tűnhet ellentmondónak a ránk váró feladatok egymáshoz rendelése, mert lényegében tanítani szükséges a gyereket egyénileg, azonban mindezt mégis nem kiemelve őt, egy közösségben való együttműködő hozzáállás megértetésével lenne jó megvalósítani. A nehézség az ebben, hogy az egyént, vagyis a kis tanítványunkat főleg saját magát adva juttathatjuk el ide. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ebben az életszakaszában a nevelőmunka élvezze a prioritást a képzéssel szemben.


Ilyenformában a tanítás metodikája is lépésről – lépesre valósuljon meg. Irányadó az legyen, ami nem az egyénre szabott képzésben jelentkezik elsősorban. Célozzuk meg a csoportos foglalkozások adta tanítási folyamatokat, hasonlóan, mit egy iskolai testnevelés órán. Maga a tanítás globális módszerrel párosuljon. A dicséret, elmarasztalás, a hibák javítása ne személyre szóló legyen elsősorban, hanem inkább közösségre vonatkozó.
Tehát általánosságok és nem egyedi esetek legyenek. Miért mondom ezt? Elképzelhető, hogy táptalajt adunk egy kissé eltorzult, talán személyiségzavar kialakuláshoz vezető helyzethez. Hibásan túlmagasztalás, vagy a szigorú bírálatok kimondásával. Amit „magyarázkodással”, vagy még úgy sem tudunk helyrehozni. Gondoljunk csak bele! Könnyen előfordulhat, ha feldicsérsz valakit ezen elvek mentén és elhiteted vele, vagy a szüleivel, hogy ő „zseni”, vagy pont ellenkezőleg, lenyomod a negatív kritikáddal. Azért nehéz a téma, mert az ambiciózus edző és a gyerekben „sztárt látó” szülő is bajnokot akar csinálni abból a kisemberből, aki saját maga, még fel sem tudja fogni, megérteni, hogy valójában mi is történik körülötte. A gyereknek tetszik ez a helyzet, fogalma sincs még ugyan, hogy mitől jobb a többinél, de nagyon élvezi a felé irányuló megkülönböztető figyelmet.

A korai túlminősítés óriási károkat idézhet elő. Előbb tegyük olyan pályára tanítványainkat, amire később építhetjük a kézilabdázásra jellemző speciális elemeket. Ezt csak egyféleképpen vagyunk képesek megvalósítani és ez a nevelés! A nevelési alapelvek megtanítása független kell legyen ügyességtől az életrevalóságtól, az alkattól és a szorgalomtól. Hiszen azért nevelünk, mert minden gyerek más-más „belső” beállítottsággal érkezik hozzánk. Kivétel nélkül mindenkinek részese kell, legyen ennek az útnak. Sokat kell beszélni egy csapat életéről, belső rendjéről. Többek között lehet egy film elemzése, vagy egy ismert nagy sportoló élete, de lehet egy – egy felnőtt mérkőzés látogatásnak is nevelő hatása. Elengedhetetlen nevelőedzői feladat, hogy az edzések, vagy foglalkozások alkalmával ne hangzanak el mondatok, gondolatok a lényeges sportolói hozzáállásról, vagy értékrendről. Mint, például

• Tisztelet csapattársainak és az ellenfelének.
• Alázat, elfogadási szándék.
• Mások megbecsülése.
• A tiszta sportszerű játékra való törekvés.
• Az új ingerek iránti fogékonyság, ismerkedési szándék.

A képzés gyakorlati megvalósítása ne csökkenjen az „idomítás” szintjére. Hiszen a gyerekben nem alakulnak még ki a tanulási folyamat elsajátításához szükséges fejlődési és értelmi szintek. Ha ez így van, a későbbi életszakaszokban ez a fajta „tudás” élettani, vagy a nem sportolóra jellemző magatartás miatt eltűnhetnek, kiéghetnek, vagy egyáltalán nem hozhatók vissza a kondicionális képességek hiánya miatt.


Mit tehetünk?
• Alakítsunk ki akadálypályákat kiscsoportok részére, más-más célzatú versenyeket. Az egyes játékokat, edzésgyakorlatok felhasználhatjuk időre, mennyiségre, vagy ügyességi színt lemérésére, de a teherbíró képesség növelésére is. Megalapozhatjuk a kitartó – folyamatos munkavégzést, ami ebben az életkorban az egyik legnehezebb feladat, hiszen szinte minden számára megterhelő dolgot, nagyon hamar megun, vagy felad a kisgyermek.

• Lehet kiscsoportos, előkészítő vagy rávezető játékok más – más képességekre épített küzdő feladatokkal. Alkalmazhatunk összetett játékot, amelyben a védekező – támadó alapmozgások hatékony együtt történő elvégzése alakítja ki a végső győzelmet, de nem elsősorban a góllövés megnyilvánulásával. Valamit gyűjtögetni kell, vagy területet kell szerezni, vagy éppen célba kell dobniuk. Persze maga a gól elérése is fontos eszköze a sikeres nevelésnek, de ügyeljünk arra, hogy erre kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége. Ne csak 1 – 2 játékos tudja ezt megvalósítani és pláne, ne az edző indukálja ki ezt a szituációt.

Hogyan tovább? Serdülő életkor irányában.
Tovább folytatva ez előbbi elmélkedést, ha ebben az életszakaszban tanítványaink a korábban felépített sportolói és nevelési alapokra építve egyéni képzéseket kapnak, a technikai tudás magasabb szintre történő emelkedése, szinte biztosra vehető. Nos, a félreértések elkerülése végett, nem szó szerint kell értelmeznünk az egyéni képzést. A hibajavítás és a csapatjátékon belüli egyéni szerepvállalások, az egyes edzésgyakorlatok alatti egyedi hozzáállás különbségeket fog képezni játékos és játékos között. Ebben az életkori szakaszban már fontos az egyén értékelése, szorgalmának kiemelése a többiekkel szemben. Azonban, ha ezt normális hangnemben és objektíven tesszük meg a tanítvánnyal szemben, nem, hogy problémás szituációról beszélünk, hanem szükséges kényszerről. Ugyanis, kialakulnak azok az értelmi és érzelmi fogadó kész csatornák, amik lehetővé teszik a tanulás folyamatának egy jóval magasabb szintre történő emelkedését. Ebben az időszakban a közösségi és a versenyeztetéssel járó pedagógiai tényezőket, neveléssel megoldható elemeket előre kell venni.


TEHÁT
12 év alatt — Nevelés egyénre fókuszálva történjen meg a sportolóvá válás alap tulajdonságainak kérdésében. Azonban maga az oktató – tanítás szakasz az élvezhető jó csapatban, közösségben kialakított légkörben valósuljon meg! A tanítványoknak meg kell érteniük, hogy egy csapat alkotó elemei, amelyhez tartozni jó dolog! Azonban a csapatban való összetartozás értéke, illetve az együttműködési kötelezettségek, ne nyomják el az egyéni eredetiség és fejlődés lehetőségét.
13 év felett —- Képzések egyéni, vagy kiscsoportos foglalkozások keretében tud hatékonyan működni. A tanult és edzéseken átvett nevelés és pedagógiai elemeket a verseny helyzetbe kell beépíteni, átültetni. A versenyeztetés adta negatív és pozitív hatások feldolgozásának tanuló fázisa kezdődik el. Új képzési felületen kell a korábban „edzéskörülmények között” átélt szituációk fejlesztését megoldani, legyen az technikai képzés, vagy taktikai gondolkodás.

Hogyan lehet képes az edző edzésfeladatokban, játékokban megtalálni a fentiek figyelembevételével a lényeget? Azt gondolhatnánk (de hibásan), hogy 12 éves életkor előtt ne foglalkozzunk a gyerekek versenyszellemének optimális kialakításán? NAGY HIBA LENNE! A küzdelem az egyéni tulajdonságok minél hangsúlyosabb kiaknázásával tegyük élvezhetővé egy a csapatban, vagy egy csoportban történő versenyhelyzetben. Tehát a lényeg az legyen, hogy XY, vagy egy másik gyorsasága, kitartása, ügyessége, jó felismerő képessége, vagy döntési készségének minősége juttassa el csapatát a győzelemhez. Ne az egyén győzni akaró belső indítékát erőltessük, tehát hogy hogyan kell gólt dobni, hanem a hozzáállását, szorgalmát, erőfeszítéseit emeljük ki csapata győzelme kapcsán.

Az értékeléssel ne ezt az utat járjuk, hogy azt a játékost emeljük és helyezzük a többi elé, aki a legtöbb gólt szerzi. Az edzőnek minden jó teljesítményt értékelni kell, azonban kiemelést és példa értékű minősítést a szorgalmas és a jó hozzáállású játékos kapjon! 13-14 évesen már megérti és tudja is, hogy a tevékenysége, eredményt hoz és képes arra is, hogy ezt hogyan fejlessze edzője segítségével! Legyen ez az út pedagógiai, pszichés vagy egyszerű racionális technika képzés eredménye, de előidézheti kondicionáló képesség fokozás is.
Tudatosítani kell játékosainkkal, hogy jó döntéseket hozni és átlagon felüli teljesítményeket elérni csak a megfelelő alapok megszerzése után lesznek képesek. Amíg erre nem érett meg a tanítványunk, előfordulhat, hogy még a felnőtté válás előtt elveszíthetjük a sportág számára.

Amikor arról beszélek, hogy ne „lebutított felnőtt” gyakorlatokat alkalmazzunk gyermekkorban, akkor a fentiekkel szinkronban kell együtt értelmezni ezt a véleményemet. Ha az edző felnőttek játékait és edzésfeladatait végezteti tanítványaival, továbbá (nem megfelelően) nem az életkori sajátosságokra alapozva készíti elő a munkát, mert hiányzik a szükséges értelmi felfogó-, és más egyéb képesség, hibát követ el! Amennyiben ez gyakran ismétlődik, vagy állandósul az edzéseken, úgy játékosunk a megoldások, helyzetek kialakulása lényegének megértésére nem lesz képes. Ezért, beépülni sem tud a játékos tudatába. Tovább erősíti a negatív hatást, ha egyetlen támogató, vagy hibákat javító mondat sem hagyja el az edző száját. Jó gondoljuk végig, mert a folyamatos negatív kritikai megjegyzések következtében, az építkezés helyett a rombolás folyamata indulhat el.

A felnőttekre jellemző taktikai elemek sulykolása és azok „nem tudatosult” alkalmazása kiölheti a fiatal játékosból a képességük és kreativitásuk, eredetiségre törekvő hajlamait. Nem veszi észre az elé táruló lehetőségekben a megoldásokat. Ezzel szemben, még az is előfordulhat, hogy felnőtt érett játékos korában is csak problémákat és zavarokat fog érzékelni ezekben a szituációkban, mert pontosan a helyzetfelismerés és annak kialakítását nem maga építette ki, hanem az edző utasításait követve, ennek az útkeresésnek az élménye kimaradt a képzéséből.

Régi gondolatok, új struktúrába elhelyezve.


Még nem voltam a szövetség alkalmazásában amikor rájöttem, hogy a sportágra történő nevelő munka nem kellően felépített, és főleg a csapatjátékok területén, szinte teljesen kizárja az egyén fejlődésének koncentrált, testre és egyénre összeállított képzését. A szakmai könyvek, anyagok tartalma, legyen az sportág specifikus, vagy tudományos környezetben elhelyezve, döntően a felnőtt és érett sportolók állapotának kutatásaival, vagy technikájuk, illetve kondicionális képességeik fejleszthetőségeivel foglalkozik, de általánosságban. Ennek tudatában kezdtem el foglalkozni mélyrehatóan az utánpótlásneveléssel. Most már utólag is úgy vélem, hogy az elmúlt tíz évben sikerült feltárnom, rendszereznem számos szegmensét a nevelőmunkának, ami korábban nem kapta meg a kellő odafigyelést. Alapfelismerés volt az életkori sajátosságok és az alapvető szenzitív periódusokra épülő fejlesztés. Fontos elvárás a nevelőmunkában az egymásra épülés és az összefüggések helyes értelmezése. Ma már nem elfogadott hozzáállás a korábban még sok esetben tapasztalható „rutin” -ból levezetett edzések. Amelynek se füle, se farka nem volt. Ennek ellenére az igazi tehetségek mégis felszínre jöttek, mert ezek a szakmátlan edzésvezetési gyakorlatok sem tudták meggátolni a fejlődést. Azonban számtalanszor kinyilvánítottam, hogy az igazi áttörést az egységes szemléletmód váltás és a tudatos, szakmailag megalapozott építkezés fogja megadni. Gondoljunk csak bele, ha a nevelőedzői társadalom többsége ezzel a munícióval tenné a dolgát, milyen arányban lennénk képesek növelni azt az alapbázist szakmailag, amiből a tehetségeink kinőhetnék magukat.

Egy régi álom kezd megvalósulni.

Folyamatos vita, érvek és ellenérvek kereszttüzében érlelődött számos nevelési, képzési alapelv az elmúlt időszakban. Mikor, hogyan kezdjük nevelni, képezni a gyerekeket? Mit, és hogyan építsünk be az eltérő korosztályok edzésmunkájába, és ezt heti hány foglalkozásban tegyük számukra lehetővé? Hol és mennyit versenyeztessük őket és ezek milyen arányban legyenek a mérkőzés számokkal?

A leginkább engem foglalkoztató szakmai tartalom, hogy mikor és hogyan kezdjük el az egyének képzését? Nos, ebben a témában helyre kell tennünk egy két alapvető félreértéshez vezető elemet. Mi az, hogy egyéni képzés? Egyéni képzést leginkább kiscsoportban, vagy nagyon kis létszámmal van értelme csinálni. Ezek lehetnek
– Alap támadó és védekező mozgások gyakorlása, korosztályra vetítve.
– Korosztályra jellemző általános technikák csiszolása. Lövések, cselezések stb.
– Képességfejlesztéssel egybekötött speciális technikák sulykolása, versenyhelyzetek előidézésével.
– Adott korosztály páros és társas kapcsolatainak mozgásba történő elhelyezése, ritmusának kialakítása, gyakorlása.
– Kifejezetten az adott játékosra vonatkoztatott speciális képzés.

A fenti felsorolást figyelembevéve, olyan korosztályoknál már el tudjuk kezdeni az egyéni képzéseket, ahol megjelenik az adott játékos testtudata, amelyik képes a kívülről érkező ingereket, információkat feldolgozva, és ezzel együttműködve megvalósítani az elvárt feladatokat. Mindezt azért gondoltam leírni, mert megvalósulni látszik egy régi álom.

Tehetséggondozó Program lényege.

A Magyar Kézilabda Szövetség Tehetség Programja egy olyan lehetőség, amely a sportágban lévő tudásanyag és társadalmi kapcsolatok felhasználása révén segíti az ifjú sportolókat karrierjükben és tanulásukban egyaránt. A Tehetséggondozó Program több, egymástól különálló, de egymással együttműködő fejlesztő elemből áll. A program lényege, hogy bármilyen kisműhely rendelkezhet „csiszolatlan gyémánttal”, így akár azok a tehetséges, ügyes gyerekek is előtérbe kerülhetnek, akik nehezebb körülmények között nevelkednek, mert nincs minőségi infrastruktúra vagy, nem áll rendelkezésre kellő edzés lehetőség. A nevelőedző nem elég felkészült szakmailag

Az egységes képzési modell megjelenítése az aktivitások alkalmával.
1. Azonos tematika
2. Azonos szakmai szemléletmód
3. Azonos gondolkodásmód a képzés tekintetében
4. Azonos terminusok, képzési időtartamok

Mindenképpen a kiscsoportokban történő foglalkoztatásban kell gondolkodni és egyén orientáltnak kell lennie, még abban az esetben is, ha az adott képességek nem azonosak a programba kiválogatott gyerekek között.
Az iskolai szünetben megvalósuló szakmai tábor program keretében, egy helyszín maximum 40 fővel, több korosztályban koedukált formában kerülnek lebonyolításra. A szakmai program megvalósítása mellett kiegészítő foglalkozásokon, elméleti képzéseken vesznek részt a gyerekek.
Három alap modulnak kell megfelelni minden tehetséggondozó táborban

a. Képességfejlesztés (koordináció – kondicionális)
b. Alapképességek (futás, ugrás, dobás) helyesen végrehajtva és jó intenzitással. Dinamikus láberő és törzs stabilizációs programok alkalmazása. c. Alaptechnikák alá tagozódott kondicionáló képzések (hajítás, cselezés, elrugaszkodás).

Alaptechnikák általános képzése (hajítómozdulat, elrugaszkodó képesség, lendítések lábbal –karral)
Speciális támadó és védekező gyakorlatok labdával és labda nélkül

1. gyors láberő fejlesztés
2. komplex koordináció fejlesztés
3. védekező és támadó állóképesség kialakítása

A három modul alkalmazását éves szinten, egymásra építve az iskola szünetekben fogjuk megvalósítani, ha erre a kialakult helyzetben lehetőségünk lesz.
Szakfelügyelői rendszer segítségével és az adott sportszervezetekben érintett edzők javaslatával, több száz gyerekből álló (közel 500 fő) adatbázist hoztunk létre a 2008-2009 között született tehetségesnek vélt lányok és fiúk köréből. Ezt a létszámot szeretnénk leszűkíteni október végén 120-140 főre. A válogató események után az országban négy helyszínen, egyenként 30-40 játékossal fognak elindulni a képzések.

Még mindig az elfogadás kérdése.


Megélni sok évtizednyi tapasztalatot, ezeket tárolva a lehető legjobb formádat mutatva, tenni a dolgod, ahogy azt elképzeled, és mindezt hatékonyan. Kimondani a szavakat és szép összefüggő mondatokat szerkesztve kitárulkozni a személyes véleményeddel és ezzel lehetőséget adni a pro-kontra reakcióra. Ha hiteles vagy abban, amiről véleményt alkotsz, talán többségében elfogadásra kerül a gondolatod. Míg ez évtizedekkel korábban lázadó ifjúkori villongásnak, mára már letisztult a többség számára is érteni látszó koncepciónak tűnhet.
Azt viszont nagyon hiányzott, hogy fiatal edző éveimben valaki elmesélte volna számomra az összefüggéseket, ami rámutatott volna, hogy a nevelés folyamata mitől, miért és hogyan lehet lineáris és folyamatos. Persze az sem okozott volna gondot, ha a sejtéseimet, a bizonytalan döntéseimet megerősítette volna valaki, hogy az út és a képzés felépítettsége helyes és megfelelő. Nekem is voltak szerencsés tanítványaim, akik eljutottak a csúcsra. Bizonyára ez másokkal is előfordult, de az igazi értelmet és a választ, hogy mindez miért történhetett meg, nem tudtuk megadni. Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat tettünk az adott játékosról. Talán mert igazi nagy tehetség, vagy nagyon szorgalmas és jó adottsággal bírt. Kivételes technikai tudással rendelkezett. Hallatlan szívós, erős és jó harcos, vagy kiválóan cselezett és kifinomult technikája volt.

Ha egy több emeletes lépcsőházhoz hasonlítanánk az utánpótlás nevelés folyamatát a kisiskoláskortól a felnőtté válás időszakáig, nos, véleményem szerint többen sok lényegesnek tűnő lépcsőfordulót hagy ki a képzés folyamatából. Ugyanis a többség a hasonlattal élve, a gyors utat választja és lifttel utazik egészen a csúcsig, ha egyáltalán eljut odáig!
A tudományosság álarca mögé bújva vitatkozunk egymással, hogy az elmélet érvényesüljön a gyakorlatban, ugyanakkor számtalanszor előfordul, hogy a gyakorlat mást mutat, mint azt az elmélet meghatározná.
Látva a sporttudomány fejlődését, szinkronban az elavultnak tűnő korábbi edzéselméleti ismeretekkel, nem egyszerűsíti a helyzetet. Ugyanakkor a számszaki statisztikák gyártásának növekedése, a szakmai hozzáértést és az egyének fejlődését szolgáló képzést helyezi háttérbe. Sokan mérnek és gyűjtenek adatokat, de az adatok feldolgozásának elméletével, és azok értelmezésével nincsenek tisztában. A másik népszerű elem a versenyeztetés témája. A játék a mérkőzés és a minél magasabb szintű versenyzés, kimutathatóan a 16-18 éves életkortól lehet jó irány. Addig azonban rengeteg dolgot kell nagyon sok edzésen megvalósítani. Játékosunkat fel kell készíteni, képezni és nem utolsósorban nevelni szükséges, hogy a sportolóvá érés szakaszában minden ingert megkapjon, hogy jó kézilabdázó váljék belőle. Ezeket többségében az edzéseken lehet megtanítani!
Az alábbi sorokat, egy hasonló című írásomban, három évvel korábban adtam közre, amikor az új utánpótlás nevelési koncepció útjára indult.
„Lesznek szakemberek, akiknek nem azt kell megmondani, hogyan csináljuk, hanem hogyan érdemes. Nekik kötelességük lesz az egész folyamatot ismerni, közvetíteni a területen. Ha elfogadjuk, hogy az edzőnek minden esetben adminisztrálnia kell magát, és ezzel azonosulni tudunk, már csak egy lépés szükséges a tudatos készültségi szint elérése felé. A naprakész, tervező nevelőedző eddig csak kevesek sajátjaként, vagy inkább elképzelés szinten működött. Aki elfogadja a segítséget és nem valami szükségszerű és fentről jövő kötelezettséget elővételez a mentori rendszer bevezetésével, az képes lesz megváltozni hozzáállását és munkájával, a hibázás eshetőségét a minimálisra tudja csökkenteni.
Mindez elfogadás kérdése lesz.”

Válogatás a Korosztályos Képzési Kézikönyv gyakorlataiból II. rész.


Szeretném ismételten felhívni a figyelmet egy olyan kiadványra, ami egyedülálló szakirodalom nemcsak a labdajátékok, hanem az egész egyetemes magyar sport területén. A könyv számolatlan elméleti tudást és főleg a gyakorlatban alkalmazható feladatokat tartalmaz. A képzési fázisok egymáshoz rendelése és az életkorokhoz igazodó képzési anyag nagy segítséget adhat az összefüggések megértéséhez. Az alábbi gyakorlatok videó változata megtalálható a Képzési Kézikönyvben.

Ebben a részben a védekezési szokások és a védelemben történő mozgásokat szedtem csokorba három korosztályból.

A 11-12 évesek korcsoportja 85. oldal, 5/a ábra
85_5a

A 11-12 évesek korcsoportja 85. oldal, 5/b ábra
85_5b

A 13-14 évesek korcsoportja 115. oldal, 10. ábra
115_10

A 14-15 évesek korcsoportja 143. oldal, 15. ábra
143_15

Válogatás a Korosztályos Képzési Kézikönyv gyakorlataiból. I

Szeretném ismételten felhívni a figyelmet egy olyan kiadványra, ami egyedülálló szakirodalom nemcsak a labdajátékok, hanem az egész egyetemes magyar sport területén. A könyv számolatlan elméleti tudást és főleg a gyakorlatban alkalmazható feladatokat tartalmaz. A képzési fázisok egymáshoz rendelése és az életkorokhoz igazodó képzési anyag nagy segítséget adhat az összefüggések megértéséhez. Az alábbi gyakorlatok videó változata megtalálható a Képzési Kézikönyvben.

1. 111. oldal 1. ábra (13 – 14 évesek részére)

111_1

2. 153. oldal 7. ábra (15 – 16 évesek részére)

153_7

3. 161. oldal 20. ábra (15 – 16 évesek részére)

161_20

4. 178. oldal 25. ábra (16 – 17 évesek részére)

179_25