BEPILLANTÁS A KOMPLEX TEHETSÉG PROGRAM TANÍTÁSI MÓDSZERÉBE

Az elmúlt időszakban több olyan szakmai kisfilmet tettem közzé, melyben tudatosítani szerettem volna, hogy a Komplex Tehetség Program gyakorlati foglalkozásai mit akar fókuszba helyezni az oktató-nevelőmunkából. Olyan nagyobb, vagy kiscsoportokban megvalósítható edzésfeladatokat terveztünk meg a résztvevők számára, amelyben az egyén hozzáállása és szerepvállalása mellet, magát a tanítási folyamatot magyarázzuk el. Bizonyossá akartuk tenni kollégáimmal, hogy a módszer, ahogy csináljuk és ahogy folyamatosan magyarázunk, annak két oldali megközelítésben is eredménye van. Egyfelől, megtanulja a gyerek lépésről-lépésre az egymásra épülő szinteket, legyen az technika elem, vagy taktikai gondolkodás oktatása. Másfelől, mivel aktív részese a folyamatoknak, így kézhez kapja a „tanulás” módszerének megismerését és tudását.

2 perces olvasmány

Iskolai nyelven fogalmazva, mi nem „magoltatjuk” a gyerekeket, hanem tanulásra készítjük fel. Pontosabban, nem a végső célt gyakoroltatjuk, hanem a célhoz vezető utat akarjuk biztosítani számukra. Ismerje meg, sajátítsa el magát a tanítás részeit, hogy ezt később önállóan is képes legyen fejleszteni, amennyiben erre szüksége lesz.

Természetesen azért az alapmozgások és az alaptechnikák tanítása, stabilitása jelenti számunkra a munkánk lényegi részét, mert tisztában vagyunk küldetésünk céljával, miszerint, van egy tehetséges 12 éves sportoló, aki élsportolóvá szeretne válni. Három olyan év áll a rendelkezésünkre, melyben az egyén képességeit, technikai tudását a hozzárendelt taktikai gondolkodását igyekszünk megalapozni.

Természetesen a program gyakorlati részével azonos arányban foglalkozunk az egyén sportolói gondolkodásmódjának formálásával is, amit nagyon hiányolunk a sportszervezeti nevelőmunkából. Úgy vélem a program küldetésének és céljának megfelelően működik. A végzős kikerülő 14 éves fiatalok többsége magasabb szintre juthatnak el korosztályukban, amivel egyre közelebb kerülhetnek álmaik beteljesüléséhez.

Végül szeretném megerősíteni és tudatosítani mindenki számára, hogy a mások által kitalált gyakorlatok, önmagában csak egy papírra vetett rajz, vagy digitális mozgó képsor, ami csak akkor fog hatékonyan működni, ha hiánytalan kommunikáció segíti életre kelteni. Lényeges szempont, hogy felkészültségnek megfelelő legyen a célzott tanítandó elem. A hiteles és lényegre törő magyarázat, a folyamatos hibajavítás, inspiratív hozzáállást vált ki edző és tanítvány között.