Alkoss újat a régiből – variációk a keresztmozgásra

Az IHF Commission of Coaching and Methods (CCM) foglalkozik az edzők és a nemzetközi kézilabdában bekövetkezett fejlődések témáival. A bizottság tagjai aprólékosan elemzik az edzői szimpóziumokra való készülés keretén belül a nagyszabású sportversenyek játékait, hogy bemutassák a trendeket és kiszűrjék az új elemeket a kézilabdában. Dietrich Späte az elnöke ennek a bizottságnak (Chairman IHF-CCM). A cikk további részében betekintést enged azokba a taktikai szempontból feltűnő játékstílusokba, melyeket a franciaországi világbajnokság során figyelt meg. Az elmúlt tíz évben tapasztalt fejlődés alapján igazoltnak látszik az, hogy a csapatok miért nyúltak nagyobb mértékben a keresztmozgás változatos formáihoz: ez a támadói taktika a logikus reakció az egyre inkább defenzívebb formációban felálló védőfalakra.

Általános fejlődési tendenciák A franciaországi világbajnokság következő elemzését a kézilabdában megfigyelhető hosszútávú fejlődési trendekkel összefüggésben kell megvizsgálni és kiértékelni. Ezek az alábbiak: 1. Egyéni játékosprofilok: nagyobb variációs lehetőség a technikai-taktikai repertoárra nézve (lövési és passzolási variációk, 1 az 1 elleni játék, kooperatív csapatjáték) 2. Védekezési taktika: szervezett alapfelállásból indított rugalmas, aktív védekezési stratégiák 3. Nagy iramú játék: következetes nagy iramú játék minden fázisban taktikai ritmusváltásokkal 4. Támadó taktika: változatos, taktikus játékkoncepciók, melyek során a támadók rugalmasan alkalmazkodnak az ellenfél adott játékához. Elsősorban néhány hosszútávú fejlődési trend érdekes a mennyiségi játékelemzés alapján. Itt az elmúlt tíz évben megrendezett összesen 6 világbajnokság adatait (2007-2017) hasonlítottuk össze.

Nagyobb minőség a támadójátékban A 2011-es világbajnokság óta a támadóhatékonyság folyamatos növekedése (+14,8 %) tapasztalható. 55,2 százalékkal Franciaországban a legjobb 8 csapat az elmúlt tíz év legmagasabb értékét érte el (lásd 1. információs tábla 1. ábráját a 8. oldalon). Az alábbi csapatok (1.-8. helyig) érték el a legjobb támadási hatékonyságot: 1. Svédország 60,4 % 2. Franciaország: 57,1 % 3. Spanyolország: 57,0 % Ha megnézzük a nyolcaddöntőben kiesett csapatok eredményeit, akkor Németország a lejátszott 6 meccsen 58,1 % os támadási hatékonyságot ért el. Következtetés: Növekvő hatékonyság a támadójátékban – az okok sokrétűek: • az egyéni játékosok képességeinek folyamatos javulása valamennyi poszton • magas eredményességi arány a nagyiramú játékban vezetett támadásokból

A felállt fal elleni támadásban tapasztalható magasabb minőség azon játékosok összeségében jobb döntéshozó képességén alapul, akik megtanulják jobban megítélni, hogy a legnagyobb valósszínűséggel melyik befejező akció vezethet sikerre. A felállt fal elleni támadás során így sok meccshelyzetben a labda célzott tovább járatását lehet megfigyelni a taktikus támadásoknál egészen addig, amíg nem mutatkozik egy magasabb eredményességi valószínűséget kínáló befejező helyzet (pl. beálló játékos szabaddá játszotta magát középen).

Mélységi kooperatív csapatjáték, mint az eredményességet meghatározó ismertetőjegy Melyik területekről lövik a legtöbb gólt ma felállt fal elleni támadás esetén? A második ábrán (1. tájékoztató ábra, 8. oldal) elsősorban a felállt fal elleni támadásban átlövő posztból, illetve a szaggatott vonalról (9 méteres lövések), szélső posztokról (= wing shots) és beálló pozícióból, illetve a kapu előtti térből (= 6 méteres lövések) szerzett gólok kerülnek felsorolásra. Nem kerültek figyelembevételre az úgynevezett „breakthrough” akciók (betörés) felállt fal elleni támadásnál, azaz a szaggatott vonaltól a 6 m-es vonalhoz indított kapura lövési akciók betörést követően (1 az 1 elleni helyzet vagy tovább passzolás). Ezeknek a góloknak az aránya Franciaországban 21,6 százalékot ért el: • A szaggatott vonalról szerzett gólok aránya az utóbbi tíz évben csaknem folyamatosan több mint egyharmaddal (34,6 %) csökkent (2017-es adatok összevetése a 2009-es maximális értékekkel). • A szélső pozíciókból szerzett gólok aránya 31,3 % al emelkedett (2017-es adatok összevetése a 2015-ös minimumértékekkel). • A 2017-es világbajnokságon első alkalommal összességében a legtöbb gól a kapu előtti zónából, a 6-os vonalról érkezett. Mindössze 10 év alatt a kapu előtti területről szerzett gólok aránya 87,8 % al nőtt (2017-es adatok összevetése a 2011-es minimumértékekhez).

Következtetés: Ezek az eredmények nagyon központi fejlődéseket tükröznek vissza a játékunkban: • Elsősorban a beállós játékosokkal való kooperatív összjáték (2 a 2, vagy 3 a 3 elleni játék) ment keresztül hatalmas fejlődésen az elmúlt években. A 3:3 felállt fal elleni játékban, és a különböző formációjú támadójátékba történő átállásokat követően két beállóssal a 2 a 2 elleni játék változatos formáit lehet megfigyelni az átlövők, irányító és a beállósok, illetve a szélsők és a beállósok között mélységben és oldalirányban egyaránt. • Ami az egyéni játékkvalitásokat illeti, sokat fejlődött a beállósnak való bejátszás technikai-taktikai repertoárja. • Ezzel egyidejűleg a beállósok játékosprofilja is nagy változáson ment keresztül. A nagy termetű, erős testalkatú beállósokat, akik szinte folyamatosan a 6-os vonal területén a taktikának megfelelő zárásokat hajtanak végre a védőjátékosokkal szemben, ma már szinte minden szituációban – gyakran egy kézzel – meg lehet játszani mélységi passzokkal. • A szélekről szerzett gólok növekvő aránya egyrészt a szélső játékosok lövési repertoárjának folyamatos változására (kreatív, trükkös lövések) vezethető vissza. Másrészt ma a különböző taktikai támadásokból (keresztmozgások, átállások) célzottan tovább passzolnak. Sok ilyen egymást követő esemény hatására a szélső játékosokat szabadon lehet megjátszani. Az, hogy a kooperatív „fal mögötti játék” egy sikert meghatározó ismertetőjegy a mai top kézilabdában, az alábbi példa is jól mutatja: a világbajnok franciák a góljaik több mint egyharmadát (34,0 %) 6 m-re bejátszva szerezték. Egyik másik csapat sem lőtt megközelítőleg ennyi gólt a 6-os vonalról.

9 méterről lőtt távolsági lövések háttérbe szorulása A leírt fejlődések kiegészítéseképp a harmadik ábra (1. tájékoztató ábra, 8. oldal) megmagyarázza a 9 m-ről lőtt távoli lövések (= 9-meter shots) száma alapján még egyszer a nemzetközi kézilabdában tapasztalható egyértelmű trendeket: • 2007 óta a távoli lövések száma 46,6 százalékkal csökkent. Összehasonlítva a 2015. évi katari világbajnoksággal, a távoli lövések száma már a franciaországi világbajnoksághoz képest is 21,2 %-kal csökkent. Ezzel egyidejűleg az átadások (= passzok, melyek eredményes, góllal végződő kapura lövéshez vezettek; gyakran bejátszások a 6-os vonalra) száma a 2013-as világbajnoksághoz képest 27,1 százalékkal nőtt. Ez egy egyértelmű jel a kooperatív csapatjáték fejlődésére.

Következtetés: A 6-os vonalról elengedett lövések fejlődésével kapcsolatban az alábbi végkövetkeztetéseket lehet levonni a top kézilabda mai játékstruktúrája vonatkozásában: • A korábban távolsági lövésekkel domináló kézilabdajáték egy mélységben és oldalirányban is kreatív, csapatjátékra épülő játékká fejlődött. • Előfeltétel a szélső, beálló és a belső hármas posztokon játszó játékosok egyre teljesebb profilja. • Mindenekelőtt a belső hármas posztokon játszó játékosok rendelkeznek kifejezetten nagy kooperatív játéktudással. Néha az embernek az volt a benyomása Franciaországban, hogy az olyan top játékosok, mint Mikkel Hansen (DEN) vagy Nikola Karabatic (FRA) kimondottan a beállóssal való összjáték változatos lehetőségeit keresték ahelyett, hogy azt helyeznék előnybe, hogy saját maguk fejezzék be a támadásokat.

• És még egy: Ezek a top játékosok ma képesek arra, hogy szinte bármilyen elképzelhető helyzetben – pl. egy 1 az 1 elleni akció minden fázisában és/vagy egy vagy több (!) ellenfél játékosa általi nagy nyomás alatt – hatékonyan játszák meg csapattársukat (pl. beállós).

Védekező taktika – Visszatérés a reaktív 6:0 védekezéshez? A nemzetközi kézilabdában jelenleg túlnyomórészt mindenki a 6:0 védekező-formáció mellett teszi le a voksát. E tekintetben nincs fejlődés, ami ebből a kiinduló formációból folytatott rugalmas, aktív védekező játékmódokat érinti. Épp ellenkezőleg: sok meccsen az volt az ember benyomása, hogy a védekezés reaktív és kiváró egy inkább zárt formációból kiindulva. Az okok sokrétűek: • A jelenleg eredményes kooperatív támadójáték ellen elsősorban a beállóssal való összejátékkal kapcsolatban a belső védők elsősorban 6:0 védekezési formációban tudnak hatékonyan belépni a területekre, a támadóval lépést tartani, vagy blokkolni, megszerezni a beállósnak szánt bejátszásokat. • A következetes IHF szabálymagyarázat alapján a 6-os vonalnál lévő párharcoknál a védekező játékosoknak meg kell próbálniuk, hogy az 1 az 1 elleni akcióknál (= izolált párharc egy védőjátékos és a beállójátékos között) nagyobb területeket nyissanak. A valóságban itt gyakran meg lehetett állapítani, hogy a beállósokat a labda bejátszását követően két vagy akár három védőjátékos is körbeveszi. • Végezetül a fokozott visszatérés a 6:0 védekezéshez egy reakció arra, hogy a kapust a tavalyi évhez képest egyszerűbben lehet lecserélni egy plusz mezőnyjátékosra. Az eddigiek azt mutatják, hogy a 6 a 7 elleni játékot a leghatékonyabban a 6:0 védekezéssel lehet kivédeni. Különböző rugalmasabb, aktív védekező koncepciókba váltást lehetett megfigyelni a 6:0 védekezésből kiindulva elsősorban Magyarországnál, Spanyolországnál és Katarnál. A világbajnok Franciaországnak a döntőben csaknem egy félidőre volt szüksége ahhoz, hogy ráálljon a norvég csapat konzekvens gyors iramú játékára. Ezt követően ugyanakkor szinte tökéletesen demonstrálták, hogy kell a játékban taktikusan váltani 6:0 védekezésből.

Támadó taktika – a keresztmozgás változatos formái a támadás indításakor! A 6:0 védekező formáció gyakoribb alkalmazásának következményeként a csapatok a támadások megindításakor elsősorban a keresztmozgás változatos formáihoz nyúltak. Az olyan csapatok, mint Franciaország, taktikai szempontból meglehetősen gyakran kombinálták a keresztmozgásokat a 9-es vonalnál a labdától távolabbi oldalon lévő szélső játékosok egyidejű befutása mellett. Fontos taktikai elem felállt fal elleni támadásnál (gyors iramú játéknál egyaránt) továbbra is a tempó- és ritmusváltások célzott változtatása annak érdekében, hogy pozícióelőnyhöz lehessen jutni, illetve ki lehessen játszani az ellenfelet.

 A felállt fal elleni támadás központi célja 3:3 támadó formációból vagy taktikai támadásokból (keresztmozgás és/vagy betörés a 6-os vonalhoz) a 2 a 2 elleni szituációk kialakítása lehetőség szerint nagy területen. 2 a 2 elleni szituációkat újra és újra meg kell teremteni, de a mérkőzés különböző fázisaiban és eltérő játékhelyzetekben: • 3:3 felállt fal elleni támadásnál • a keresztmozgás különböző támadóakcióiból – gyakran területeket megnyitó illetve megnyújtó mozgásokkal • 6-os vonalhoz való betörésekkor, vagy azok után • közvetlenül szabaddobásból dinamikus tempóváltásokkal együtt • 3. hullámú ellentámadásokból a felálló védelem ellen.