A taktikai gondolkodás alapja a helyzetfelismerés és azok hatékony használata (részlet egy készülő könyvből)

Ahhoz, hogy meg tudjam világítani honnan eredhet, illetve mi okozhatta, hogy a „Magyar kézilabda iskola” jóval korábban, előre helyezte a korosztályos képzésben a taktikai gondolkodás jelentőségét, mint a vele konkurens többi Európa élvonalához tartozó nemzet. Mondhatnám egyszerűen, hogy a győzelmi kényszer szülte. A sikeres munka utáni állapot és a mások által vélt elfogadottság érzése összefonódik a magyarsport mozgalomban. Egészen visszanyúlik sok évtízeddel korábbi évekre, mikor is a profisport élesen kezdett elválni az amatőr státusztól. Érdekes, hogy más európai nemzettel ellentétben, hazánkban inkább a profi sportnak alakultak ki nagyobb hagyományai. Az élsport legmarkánsabban értékelhető eredménye a GYŐZELEM. Valójában, ha belegondolunk, sokakat nem érdekelt és talán ez ma is így van, hogy milyen úton és hogyan jutottak el egyesek, csapatok a sikerhez. A lényeg a győzelem elérése! Igen, de ez maga után vonja a vele szintén felértékelődött ellen pólust, vagyis a veszteséget. Mivel senki nem akar vesztes lenni és csak a győztes kap dicséretet és elismertséget, így felértékelődött a győzelembe történő „menekülési vágy”. Azonban a gond akkor villantotta meg „foga fehérjét” amikor a két véglet élesen és nagyon határozottan eltávolodott egymástól és merőben más értékrendet kapott. Vannak győztesek és vesztesek. Köztes állapot nem létezik, vagyis a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” Pierre de Coubertin elhíresült mondata nem igazán érvényesül.

Akkor most egy hírtelen nagy ugrással térjünk vissza eredeti gondolathoz. Pontosabban a „Magyar kézilabda iskola” miért, - eredménycentrikus? - támadás orientált? - lényegében csapatban gondolkodó? - szorul háttérbe a nevelő-oktatómunka a versenyeztetéssel szemben? - előbbre való a taktikai képzés mindennél?

A fenti felsorolás sajnos még ma is igaz! Azonban a jó hírem, hogy sokak fejében már megcsillant a szemléletváltás lehetősége, de még korántsem mondhatnám véglegesnek és egyértelműen sikeresnek az eddigi négyéves munkám! Rövid magyarázat a fent említett elemekre a már sok alkalommal említett összefüggésben rejlik. A korábbi és a még hátralévő fejezetekben az összes részelem megemlítést nyert, vagy fog nyerni. Érdekes ellentmondást tükröz a jelenlegi képzési rendszerünk a gyakorlatban alkalmazott szemléletmóddal. Persze ez így önmagában nem állja meg a helyét, hiszen amíg nem volt kézilabda edzőképzés hazánkban, (mint napjainkban más sportágakban), "autodidakta képzések voltak", vannak. Olyan edzők kerültek utánpótlás csapatok mellé, akik idősödő koruknál fogva vissza lettek minősítve felnőtt csapatoktól. Ők többségében volt játékosok voltak, akik szakkönyvek hiányában azt tanították, amit ők megtapasztaltak korábbi éveikben. Innen származtatható a „lebutított felnőtt edzések” kifejezés. Igyekeztek taktikai elemeket tanítani, mert ez könnyebnek bizonyult a játékosok egyéni foglakoztatásánál. Gólt lőni sokkal előbbre való dolog volt, mint védekezni! A képességfejlesztés és az utánpótlásnevelés, meg sem közelítette a mai lehetőségeket. Ezt követően a klubok testnevelőket kértek fel utánpótlásban tevékenykedni. Véleményem szerint főleg nevelési szempontból kapott óriási lökést a sportág.

A szivacskézilabda és a 10 éves korosztálynál fiatalabb gyerekek játékba állításával, új dimenziók nyíltak az oktató-nevelőmunka számára. Bár nem ez a jellemző, de ma már óvodás életkorban is kerülnek be gyerekek a képzésbe 6 évesen. Gyakorlatilag az elmúlt 30-40 évben átalakult a sportágba történő integráció és ez teljesen átalakította az oktató-nevelőmunkát. Napjainkban a 7-8 évesek kapják meg azokat a képzési és sportágspecifikus modulokat, amit évtizedekkel ezelőtt 10-11 éveseknek tanítottunk. A különbség abban áll, hogy élettani és pedagógiai megközelítésben sem lehet a két korosztályt egy platformon kezelni! Azonban ez a fajta korosztályi elmozdulás nem igazán vette, veszi figyelembe ezt tényt. Következő a lényeg, hogy tisztán lássunk. Amíg korábban egy kezdő (10-12 éves) 2-3 év után értelmi felfogó képesség szempontjából is érettnek látszott a taktikai elemek megértésére, addig napjainkban (6-8 éves), hasonló múlttal ez megközelítőleg sem működő képes, de ennek ellenére a többség ezt csinálja. Sokak számára egyszerűnek tűnhet egy támadás taktikai elem megtanítása, azonban felhívnám a figyelmet arra, hogy ez nem olyan egyértelmű! Több nevelőedző tisztában van a „végcéllal” pontosabban, hogy a támadójáték alatt mit szeretne látni tanítványaitól. Azonban előfordul, hogy nem ismeri fel a szükséges összetevőket. Sajnos arra is van példa, hogy magát a tanítási folyamatot képtelen hatékonyan felépíteni.

Mik azok a szükséges összetevők? Egy részről adva van egy pillanatnyi érettségi szint (adottság, képesség). Másrészt, adott egy taktikai elem, amit szeretnénk megtanítani. Ahhoz, hogy hatékony legyen az oktató folyamat, ismerni kell a tanítványok képességeit. Ahhoz, hogy egy taktikai elem eredményes tudjon működni téthelyzetben, a támadók feladata a védelmet úgy beállítani magukkal szemben, hogy azok elhelyezkedése kellő alapot nyújtson az elem végrehajtásához. Sajnos több esetben, már itt elhalnak a támadók kísérletei, mert nincs megfelelő türelem. Hátráltató tényező, ha a támadás ritmusa téthelyzetben eltér az edzéseken gyakorolt tempótól. Az sem könnyíti meg a helyzetet, ha a labdát birtokló támadó mozgásiránya, vagy a távolsága a társaktól, vagy védőktől nem megfelelő. Továbbá nehezíti a játékelem eredményes végrehajtását, ha a labdát birtokló játékos mozgása, illetve a labda nélküli támadók egymáshoz viszonyított mozgásainak sebessége nincs összehangolva. Meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb nevelőedző nem magát a felismerési, vagyis a helyzet kialakító folyamatot tanítja, szedi szét darabokra, hanem a folyamat végtermékét ismételteti gyerekeivel. Számtalan megoldás lehetséges, amíg a támadók eljutnak a várt szituációhoz! Ez olyan, mint egy matematikai egyenlet. Ha a tanuló tudja a végeredményt, de magát a célhoz vezető lépéseket nem ismeri, nos ebben az esetben a tudása nem megalapozott és így képtelen alkalmazni. A mérkőzésen hasonló nehézségekkel állítjuk szembe játékosainkat. Ha az edzéseken nem magát a helyzetfelismerést és a helyzet kialakítás lehetséges elemeit oktatjuk, hatástalan, elfecsérelt időpocsékolássá válnak a „taktikai edzések”. Minden 13-14 évnél fiatalabb játékossal foglalkozó nevelőedző többsége sajnos nem számol ezzel a hibával!

További hibaforrás lehet, ha a támadó játékos képessége hiányban szenved. Ez lehet kondicionális, vagy koordinációs eredetű. Minden előkészítő összetevőnek egymásra kell épülnie. Az előkészítő fázisnak „hitelesnek” kell lenni, hiszen itt akarjuk „megtéveszteni” és „beállítani” a védelmet olyan helyzetbe, hogy a taktikai elemnek legyen realitása életre kelni. Gyakran látható, hogy fiatal gyerekekkel foglalkozó edző olyan támadójáték elemeket szeretne megvalósítani, amire „alaphangon” nincs érettsége a játékosainak, mert hiányoznak az alap technikai elemek készség szintje (hajítómozdulat helyes technikája, vagy az előnyszerzéshez szükséges elindulás, megállás, de a cselek végrehajtásával sincsenek tisztában). Persze az edző ilyenkor ideges, türelmetlen és a tanítványokon mindez hatványozottan jelentkezik. Véleményem szerint lényeges szempont legyen, mielőtt a gyerekeket társas kapcsolatban szeretnénk elhelyezni a játék során, legyen tisztában az alábbi képzési szintekkel.

• szélességi irányú mozgás labdával • mélységi irányú mozgás labdával • mindkét ívű (rövid, hosszú) labda felkészítésének az elsajátítása • hajítómozdulat talajról és felugrásból végrehajtva • indulócsel mindkét irányba • szélességi és mélységi irányba történő elindulások labda leütéssel

A fenti tudásszintek jóesetben, 13-14 éves életkorra, vagy kicsit később alakulnak ki. A lényeg, hogy akkor várjunk ugrásszerű fejlődést ezen a téren, ha a mozdulatok végrehajtása esetén tudatosságot vélünk felfedezni. Mint mindent, az előnyszerzéshez szükséges társas kapcsolatokat is fel kell építeni. Lépésről-lépesre kell haladni. Eleinte az egyéni technika elsajátítása, majd a páros kapcsolatban történő tudatos végrehajtást kérjük számon tanítványainktól. Végül, ha mindez összeállt, elkezdhetjük a kiscsoportos kapcsolatokban történő gyakorlásokat. A legapróbb részletnek is jelentősége lehet. Azonban itt hívnám fel a figyelmet, hogy az a tanítási időszak, nem a kisiskolás, és nem is a kisgyermekkor sajátja! Ahhoz, hogy (tudatos) előnyöket tudjanak szerezni tanítványaink a védőkkel szemben, képesnek kell lenniük helyzeteket kialakítani. Ennek elérési minimuma, hogy képesek legyenek helyzetet felismerni. Ezt követően kell meghozni egy gyors döntést, ami lényegében attól függ, hogy a védők, a támadók mozgására hogyan reagáltak.

A döntések meghozatala és azok minőségi megválasztása tesz különbséget játékos és játékos között. Tehát, ha az a célunk, hogy képzett játékost neveljünk fel, olyan edzésgyakorlatok szükségesek, amik el tudják juttatni tanítványainkat erre a szintre. Minél több szituációt kell begyakorolni ahhoz, hogy fiatal játékosunkban rögzülni tudjanak a lehetséges megoldások. Félre ne értsük! A megoldások itt nem csapatra értendő mozgások gyűjtő kifejezése, hanem egyszerű egyénen vagy minimális társas kapcsolatban végrehajtható taktikai elem. Mint, - szélességi irányba történő elindulás labdával - mélységi hátralépést követő ismételt lendületszerzés labdával - egyszerű indulócsel lövő kézzel azonos, vagy ellenoldalra - szélességi előnyszerzés labdával párban (húzás, ellenhúzás) - beállóval kialakított elzárás és leválás - hátsó kereszt párban végrehajtva Ezzel párhuzamosan szükséges, az egyéni képességek és technikák fejlesztése is. Ennek fejlesztését nem a mérkőzéseken, hanem az edzések alkalmával kell megoldani. Ismételten az összefüggésekre hívnám fel a figyelmet és az egymásra épülő feladatokra. Nem a teljesség igényével, mint - a hajítás technikája. - az átadás, vagy lövő csel technikája. - az elrugaszkodás, lendületszerzés technikája. - a fordulatok, leforgások technikája. - a védőfalból történő fellépések elővételezésének technikája. - az ütközések, labdaszerzések technikája.