A hajítómozdulat oktatása során felmerülő célfeladatok megvalósítása a kisiskoláskor végéhez érve

A kisiskoláskor végéhez érkezve, amikor is a szivacskézilabdát felváltja a bőrlabda, illetve az iskolai testnevelés órákon a kislabdahajítás végrehajtása tantervi feladat egyben, rá kell döbbenjünk arra, hogy az oktatás több oldalról teheti nehézzé sportágspecifikus alkalmazását. Nagyon nehéz látatlanul, bárkinek is általános érvényű tanácsot adni. Hiszen a 10 - 11 éves gyermek oktatásában a hajítómozdulat helyes technikájának az elsajátíttatása fontos elem a képzés folyamán. Annak a gyereknek, akinek nincs a „vérében” a hajítás mozdulata annak nagyon nehéz, hiszen ebben a korban három elemre is figyelni kell, - Erővel vagy inkább gyorsan elhajítani a labdát. - Mindezt pontosan, célirányosan tegyék. - Kövesse a hajító - csapó mozdulat, könyök – csukló – alkar hármas egység munkáját.

Az értelmi felfogó képesség és a megfelelő kondicionális képességek hiánya sem segíti az edző munkáját. Ha nem igazán működik a hajítás, mert a dobás pontatlan, vagy mert erőtlen, azt tudom tanácsolni, hogy türelemmel szedjük szét ezeket az elemeket. Minden játék vagy feladat mögött legyen elrejtve egy központi irányelv. El kell találni fix tárgyakat ilyen – olyan távolságokból, de erővel, gyorsan meglőve. Ezt tegye meg eleinte álló, majd mozgó helyzetből. Ezt követően lehetne egy guruló labdát, vagy egy levegőbe feldobott fittballt eltalálniuk. Sok kidobó játék szükséges az óra, vagy edzés előkészítő szakaszaiban.

A távolba dobás legyen az első lépés, hiszen itt nem kell figyelni a célpontra csak a távolságra. Itt azonban fontos dolognak kell meg történie. A felsőtest ne dőljön előre a hajítás pillanatában és a váll, illetve a felsőtest helyzete és a hajító karral ellenoldali láb kilépése alap legyen. Ne nézzen a földre és lehetőleg egyre inkább ív nélküli legyen a labda röppályája. Mindenképpen a gyors dobásra késztessük a tanítványunkat. A tanácsadásnál is ki kell emelni, hogy „ne erővel, hanem gyorsan dobd ki a labdát”. Ez a probléma egyébként általános és nem egyedi, úgy, hogy fel a fejjel nincs semmi baj, ha ilyet tapasztalunk.

Hasonló hiányosságot vélünk felfedezni akkor amikor a rossz labdafogás miatt magát a hajítást nem lehet helyesen végrehajtani. Hiszen képtelen kiemelni a szert, így csak lökőmozdulathoz hasonlót látunk. A könyök lóg, nem emeli a feje magasága fölé a labdát, szintén nem csapódik az alkar, hanem tolja, löki előre.

Következő mérföldkő a talajról és a felugrással végrehajtott lövések közötti technikák különbözőségéből adódó mozdulatok megértetése lesz. Hiszen maga az energia, amit a gyermek belefektet a lendület szerzéssel, alaphelyzetben egy jóval erősebb végrehajtást sejtet, mintha állóhelyzetben tenné ugyanezt. A lábak elrugaszkodó és lendítő szerepe, vagy a farizom és a mély hátizom izomlánc központúsága teszi lehetővé a felugrásos lövéshez szükséges nagy körívű labda felkészítést. Érdekes, hogy míg a talajon állva inkább lefelé fognak könnyeben célozni, addig felugrásból pont fordítva felfelé céloznak szívesebben a kezdő gyerekek. Megfigyelhető, hogy a kezdők a felsőtestüket nem tudják koordinálni a talajról végrehajtott dobás alatt. Ezért tapasztalhatjuk, hogy előre dőlnek, vagy leviszik a súlypontjukat. A felugrás esetén a rossz lendítés vagy a helytelen labdafogás miatt jóval hamarabb engedik el a labdát, így gyakran megy magasabbra a labda íve. Korábbi írásomban kiemeltem a folytonosság és az egymásra épülés didaktikai elv érvényre juttatásának fontosságát. Nos, ebben az oktatói folyamatban sem lehet kivételt tenni. Ne kapkodjunk és ne siettessük a tanulási folyamatot, mert több kárt okozhatunk.