8 -16 éves utánpótlás életkorú játékosok fejlettségi szintjének megállapítására vonatkozó ajánlás

Sok területe van a hatékony és helyesen értelmezett oktató-nevelőmunkának. Minden előadásom alatt azt erősítem a hallgatóimnak, hogy a dolgok összefüggenek egymással. Ha ki szeretnék emelni a nagy egészből valamit, mert erősíteni, vagy fejleszteni szükséges, ezt csak úgy tehetem meg, hogy a fejlesztést követő visszahelyezés illeszkedési részeit, érintkezési pontjait is hozzáigazítom a korábban kiemelt elemhez. Mivel az oktató-nevelőmunka több pillér folyamatos fejlődésén alapszik, így minden szegmensre ügyelnem kell! Az alábbi ábra szerint tehát, ha egy taktikai elemet szeretnék csapat szinten kiemelni, vagy egy technikai mozgást kell javítanom egyénre szabottan, vagy állóképességi mutatók fejlesztése szükséges egyes játékosnál, csak úgy tehetem, ha ügyelek az összes elem illeszkedésére.

7 perces olvasmány

Sok területe van a hatékony és helyesen értelmezett oktató-nevelőmunkának. Minden előadásom alatt azt erősítem a hallgatóimnak, hogy a dolgok összefüggenek egymással. Ha ki szeretnék emelni a nagy egészből valamit, mert erősíteni, vagy fejleszteni szükséges, ezt csak úgy tehetem meg, hogy a fejlesztést követő visszahelyezés illeszkedési részeit, érintkezési pontjait is hozzáigazítom a korábban kiemelt elemhez. Mivel az oktató-nevelőmunka több pillér folyamatos fejlődésén alapszik, így minden szegmensre ügyelnem kell! Az alábbi ábra szerint tehát, ha egy taktikai elemet szeretnék csapat szinten kiemelni, vagy egy technikai mozgást kell javítanom egyénre szabottan, vagy állóképességi mutatók fejlesztése szükséges egyes játékosnál, csak úgy tehetem, ha ügyelek az összes elem illeszkedésére.

Az edzéselméleti definíciók és ismeretanyag részekre szed és meghatároz pontos darabokat az egészből, de azok összerendelése az egésszel már nem történik meg. Ezt minden esetben az edzőkre bízza. Hasonló helyzet alakulhat ki egy adott technikai elem képzése kapcsán is. A nevelési oldalt még meg sem említettem. Sokak szerint nincs jelentősége. Véleményem szerint pedig főleg ennek van. Hogyan gondolkodik a játékosom egy adott tanítási folyamatban, vagy miként formálódik a szemlélete a taktikai elemek stabilizálódása esetén? A sportoló személyisége karakteressé, vagy ellenkezőleg, sebezhetővé válik az egyén fejlődése alatt, amit kezelni kell! A mentalitás, vagyis a gondolkodásmód kialakítása, vagy a fejlesztési folyamatok alatti szemléletformálás jelentősége elévülhetetlen része a nevelésnek. Nem üres szócsépélés tehát részemről, ha azt állítom, hogy a nevelőedző munkája felelősségteljes! Könnyű és felelőtlen ítéletet alkotni túl korán egy fiatal sportolóról, hogy ő erre alkalmatlan, vagy nem tehetséges, vagy belőle nem lesz jó játékos. A 10 és a 14 éves életkor közötti szakasz a sportolóvá válás jelentős időszaka. Fontos lenne, ha a fent említett területek egyben történő kezelése, főleg ebben az időszakban kapna nagyobb odafigyelést.

 Több fiatal edző kolléga teszi fel számomra a kérdést, hogy a munkáját (amit korábban elkezdett, vajon jó mederben hajtja végre) hogyan és miképpen tudná ellenőrizni, visszamérni, hogy tanítványai a korosztálynak megfelelő szinten állnak? Nos, erre egzakt választ adni nem lenne könnyű feladat részemről. Azonban, ha az oktató-nevelőmunka egymásra épül és mindezt a kezdetektől elindítja, esélyt látnék arra vonatkozólag, hogy mit, mikor és mivel tud kontrollálni. Az alábbi szakanyag nemcsak útmutatást adhat a sportág nevelőedzői számára, hanem elérhető pillanatnyi fejlettségi szinteket is jelezhet arra vonatkozólag, hogy munkavégzés során honnan – hová lehetne eljutni. A konkrét szakmai tartalmak az egyes korcsoportokban az egyén fejlődésének mértékének megállapítására ad segítséget. Továbbá a vastagon szedett technikai és sportág specifikus mozgások egymáshoz rendelése lehetőséget nyit az összehasonlításra, illetve a tanítás pillanatnyi állapotának mérésére, adminisztrálására. Érdekes egybeesés tapasztalható, hiszen a célok meghatározásában magában foglalja a számonkérés lehetőségét. Véleményem szerint a jóval korábbi időszakban a szakszerű kézilabda specifikus mozgások korosztályokra bontott tanítása és oktatása mellett, sokkal inkább a nevelés területén elkövetett hibák, hiányosságok okozták a legnagyobb problémákat. Az egyéni fejlesztés mértékét, kétéves bontásban, míg az egyénre szabott gyakorlati tudás tárát évenkénti lebontásban javaslom. Minden gyerek más és a fejlődése változó, ami befolyásolja az egyén fejlődésének ütemét is. Lesz, aki előbb és lesznek, akik később tudják teljesíteni a szinteket.

8-9 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása kislabda hajítás távolba három lépésből labdaadogatás párokban 3-4 méter távolságból, lábmunka nélkül helyben. (rögzítjük 10 alkalomból a pontatlan labdák számát) előkészítő és testnevelés játékok alkalmával, tudja és ismerje meg a támadás és a védekezés értelmét és különbségét vegye észre társait a játékok során játék alatt ki kell kényszeríteni az átadásokat a gyerekekből.

8 évesek • hajító mozdulat (globálisan) végrehajtása talajról (váll helyzete, labda a fej felett) • távolba dobás kislabdával (10-15 m) • labdavezetés járásban • ismerje a két és az egy karral végrehajtott dobásokat 9 évesek • három lépés labda leütés • előre és oldal irányú labdaátadás 4-5 m • labdavezetés futásban • három lépésből hajítás felugrással • 6-7 méterről célba dobás

9-10 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása térnyeréses hármas-nyolcas időre történő végrehajtása védő és támadó lábmunka időre történő végrehajtása labdaadogatás párokban 5-6 méter távolságra, időre, mozgás közben labdavezetés szlalomban (irányváltoztatással) időre edzőtől vagy testnevelőtől kapott vonalindításban elfogott labda, felugrással vagy beugrással történő kapura lövése kislabda (gumi) távolba dobása lendületszerzésből 10 évesek • labdavezetés futás közben szlalomban • hátulról érkező labda elkapása • hajítás felugrással labdavezetésből • párban futás közbeni átadások oldalra • lövő karral ellen oldali induló csel alkalmazása • védekezésben legyen képes sáncolni • képes legyen beállóból és szélről is kapura lőni

10-11 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása szélről történő beugrásos lövés (eredményes) végrehajtása labda átadások 5-6 méter távolságra oldalirányban, mélységi mozgás közben célra lövés (célkeretre) kapura, 9 méter távolságból, felugrással hármas-nyolcas mozgás helyben történő végrehajtása kapura lövés indulócselt követő, ellenoldali leforgásból, bevetődéssel köredzés foglalkozás keretén belül képes legyen önállóan dolgozni 11 évesek • lövő karral azonos oldalra történő induló csel • labdavezetés közbeni fordulatok • hajítás cselből történő felugrással • védekezésben képes legyen ütközni • képes legyen visszaugrani a védő mögé • képes legyen az oldal irányból érkező labdákat elhalászni • ismerje a szélső – átlövő és az irányító – beálló kapcsolatot 11-12 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása 1 kg os nehezített-dobás távolba 3 lépésből tárgykerüléssel végrehajtott célkeretre történő hajítás bedőlve és bevetődéssel futás párokban a két kapuelőtér vonal között oda-vissza időre. helytartással, folyamatos labdaadogatással játék készség megszerzése 3:3, 4:4, 5:5 elleni játékban ismerje az egész és a félpályán alkalmazott védekezést lényegét emberfogással hármas-nyolcas mozgás folyamatos előrehaladással, labdaleütés nélkül, kapura lövéssel 12 évesek • képes legyen bevetődéssel kapura vagy célba dobni • 1 kg nehezített labdával tudjon 10-12 méter távolságba dobni • ismerje, mi az a követő emberfogás • ismerje meg az elzárás-leválás technikáját • hármas-nyolcas mozgás előre haladással • tudja, mi az a fellépés és az összezárás a védelemben • ismerje és legyen képes vonalindításban labdát felhozni a védelemből • ismerje a különböző posztok speciális lövés fajtáit

12-13 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása középtávú futások (400 m, 800 m, 15 m) hatos, tízes ugrás távolba párokban labdaadogatás húzás szerűen időre az alaphúzás használata edzés és mérkőzés környezetben 13 évesek • ismerje az alap kapura lövési technikákat posztok szerint, és az ő saját posztjáról, két technikát tudjon végrehajtani • képes legyen felső elhajlással kapura dobni • képes legyen átemelős cselt és a leforgásokat alkalmazni • képes legyen 20 perc folyamatos futásra, a megadott színt időn belül • ismerje, az alap húzás-kontra játék lényegét • képes legyen keresztmozgást megvalósítani a támadás alatt • tudja, hogyan kell háromszögben mozogni a védelemben

13-14 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása egyéni és társas védekező mozgások időre történő végrehajtása labdatartó játékok 3:3 és 4:4 ellen kombinatív és improvizatív játékok alkalmazása mélységben tagolt védelemmel szemben tudja alkalmazni az elhajlásos lövést talajról

14 évesek • 4 x 15m vágta futás tárgykerüléssel szint időn belül • Cooper tesztfutás (12 perc) 2600-2800m • 5 kg nehezített labda lökése távolba helyből 8-10 m • tudjon elhajlással beugrani beállóból • képes legyen szélről kanyarított lövésre • keresztmozgás alapja a hármas – nyolcas támadásban

14-15 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása védekező-, vagy speciális állóképességi feladatok időre történő végrehajtása sáncoló tevékenység helyes technikai végrehajtása posztról történő kapura lövések sorozatban időre, pontosságra lövő-, ugró-, és futó állóképesség felmérése hármas, négyes vagy ötös csoportokban tudjanak egyszerű taktikai elemeket megvalósítani képes legyen előnyöket csinálni társaiknak a támadások alatt

15 évesek • hatos ugrás helyből felmérés szint idő alatt • hármas ugrás helyből szint idő alatt • 800 m, 3000 m lefutása szint idő alatt • ismerje és tudja alkalmazni a hosszú feladás, hátsó kereszt, és az az átlövő készítés alaptámadási elemeket • ismerje a zárt és a nyitott védelemben a belső négy védő tevékenységét • tudja, hogy mi az emberfölényes támadások lényege, és azt, hogyan kell megvalósítani 15-16 éves korosztály Egyéni fejlődés mértékének megállapítása védekező vagy speciális állóképességi gyakorlatok felmérése komplex állóképességi mutatók tesztelése értse a bemelegítésre alkalmas gimnasztikai gyakorlatok lényegét tudjon 2-3 játékelemet nyitott és zárt védelem ellen képes legyen két kapura lövés fajtát, és két cselezési fajtát bemutatni verseny helyzetben is képes legyen mélységben tagolt és zárt védelemben is védekezni

16 évesek • ismerjen, két technikai elemet a kapura lövések fajtáiból • távolba dobás 1 kg nehezített labdával • lökés helyből 5 kg nehezített labdával • Cooper tesz lefutása • 4 X 15 m vágta futás tárgykerüléssel • plank helyzetben (60 sec) képes legyen megtartania magát • tudjon két technikát alkalmazni a kapura lövésekből és a cselezésekből