TANÍTSUK MEG A GYEREKET KÜZDENI ÉS GYŐZNI!

Hogyan lehet a gyerekeket motiválni, felkészíteni a küzdelemre? Úgy gondolom, hogy minden gyerekben ott rejlik valahol mélyen a talpon maradás "ösztöne" csak a környezet nem tette lehetővé számára, hogy ez felszínre jöjjön!

4 perces olvasmány

Gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy a környezet és az emberi tényezők, hatással vannak a gyermek személyiségének kialakulásában. Apáink és azok szülei előtt nem sok lehetőség volt arra vonatkozólag, hogy a figyelmük elkalandozzon. Nem voltak eszközök, amik az utazásukat, a tájékozódást, vagy a közösségi kapcsolatteremtő játékokat könnyebbé, vagy kényelmesebbé tették volna számukra. Legyőzni valamit, vagy megharcolni valamiért az ösztönös cselekvőképességre és a saját erejükre, ügyességükre tudtak építeni. A nevelőmunka egyik sajátos és rendkívül speciális része a küzdőszellem kialakítása, és ennek a tudatos képzése. Természetesen a kisiskoláskor testnevelési játékai, felszínre hozhatják a hajlamot. Bizonyára olyan gyerek is van, aki már a közösségi foglalkozások legelején a győztesek között tud lenni, no, és ezért képes tenni valamit, és persze akad olyan, aki csak résztvevő a játékban de számára a győzelem nem fontos! A siker elérése fontos tényező a küzdelemben való viselkedési attitűd kialakulása terén. Az erő, a gyorsaság vagy a leleményesség, mind nagyon fontos része lehet a sikeres kezdésnek! Az első lépés a félelem legküzdése lehet. Azok a gyerekek, akik rendszeresen alulmaradnak, nem feltétlen a másiktól félnek, sokkal inkább magukat nem ismerve, nem képesek felvállalni dolgokat a győzelem érdekében. Ezzel azt állítom, hogy nem a másiktól félnek, sokkal inkább az a gond, hogy nincsenek tisztában sajátmaguk képességeivel. Lényeges a gyakorlati tapasztalat megszerzése! Azok a gyerekek, akik otthon vagy az ovódai környezeteben kivívták maguknak a győzelem érzését, előnnyel indulnak a többivel szemben. A többiek között akad olyan, aki "egyke" révén nem kényszerült megküzdeni a testvérével és akad olyan is, akit a szülei kimenekítettek az olyan helyzetek alól, ami "kockázattal" vagy küzdelemmel járhat a gyerekre nézve. Ahhoz, hogy képes legyen a tanítványunk "harcolni" bizonyos dolgokért, eleinte azt kell erősíteni a képzés folyamán, hogy miért fontos ez! Lehet, hogy gyermekünket nem érdekli, hogy nyer vagy veszít! Nem kellet eddig soha megküzdenie semmiért. Nem alakult ki benne a győzni akarás hajlama.

Pedig az "életben maradás" ösztöne, minden élőlényben megtalálható. Tehát, Ő benne is! Eleinte, a szorongó, vagy a visszahúzódó gyereket, "saját magából kell kiszabadítani"! Nem magát a küzdelmet, vagy a harcot kell tanítani Neki, hanem a küzdelemhez való hozzáállást! Mivel nem a másiktól fél, ezért neki egyénileg kell feladatokat, helyzeteket kitalálni, hogy képes legyen saját magáért harcolni! Próbáljon átugrani, leugrani, átmászni, lefutni, kitolni valamit, vagy felmászni valahová. Saját maga kis világban kell az utat megtalálnia eleinte. Ezért is van óriási jelentősége annak, hogy kisiskoláskorban szakember tanítsa a testnevelést. Lényegében azért, mert fel kell ismerni a pedagógiai problémát és megoldást kell találni rá! Többek között ezért sem értek egyet a korai szelektálással. Egyesek különbséget tesznek tehetséges, és nem tehetséges 8-9 éves gyerekek között. Vagy a másik hibás, gyakran elhangzó mondattal, hogy " ...na jó akkor Te most ülj le ide mellém, mert Neked ez nem fog menni...".

A cselgáncsra jellemző mozgások, vagy a birkózás elemeinek bevonása a kézilabdasportágba egy kicsit erőltetettnek tűnik, de hasznos lehet. A lényeg a lehetőségben van. Foglalkozni kell vele, és meg kell tanítani a küzdelem lépéseit a gyerekeknek! Mert nem baj, ha elesik! NO de, hogyan kell védeni magát? Ne féljen elesni, és képes legyen elfogadni az ütésből fakadó fájdalmat! Ismerje meg magát, és legyen képes legyőzni a félelmeit! A legfontosabb minden mozdulat végrehajtása kapcsán a jó kiinduló helyzet. A cselekvéshez, tevékenységhez szükséges alapállás, vagy alaphelyzet felvétele és megtanítása!

A nyolcadik osztályos lányok védekezési szokásainak kialakítása kapcsán, a következők jutottak eszembe. Gyakran találkozott már bármelyikünk azzal a próblémával, hogy egy adott taktikai feladat megoldása kapcsán, igen erőteljesen felszínre jöttek a tanítványaink technikai hiányosságai. A 3:2:1 es védelem elsajátítása és főleg megértése, nem erre az életkorra tehető! Azonban, hogy fejlődni tudjon tanítványaink cselező készsége, harciassága, vagy elővételező képessége, komplex módon építsük fel az oktató munkát. Persze lényeges, hogy az állandó hibajavítás jelen legyen a képzés minden fázisában. Mindig lesz pozitív és negatív hozadéka a globális módszernek! A mi feladatunk abban áll, hogy kellő felelősséggel irányítsuk a prioritások érvényesülését a tanítás fázisai alatt.

Tehát az idő múlása és a gyakorlatok számának növekedése kapcsán, egyre több technikai elem kezd a helyére kerülni. Arra is ügyelnünk kell, hogy kellő hatékonysággal, a gyerekek fizikai képességeit arányosan fejlesszük a technika csiszolásával egyetemben! Tanítványaink önbizalma pozitív irányba fog elmozdulni, mert a kondicionális és a koordinációs képességek terén fejlődés áll be! Önállóvá és egyre bátrabbá válhat az a gyermek, akit ha lépésenként is, de megtanítunk "harcolni", küzdeni és győzni! Érvényesülni tud a BIZALOM ÉS AZ ÖNBIZALOM EGYSÉGE.