Vendégségben a Karinthy Frigyes Általános Iskolában
Nagyon érdekes és hasznos látogatáson vagyok túl. Páli Gábor meghívásának tettem eleget, aki az Újpest-Megyeri Tigrisek Kosárlabda Klub alapítója és szakmai vezetője egy személyben.
Gábor a kitalálója, szülőatyja annak a sportklubnak, amit szabályszerűen a semmiből hozott létre, évekkel ezelőtt. Jelenleg tizenegy Újpesti iskolából közel kétszáz gyerek pattogtatja náluk a labdát. Egyesületük nem csak Újpesten nyitott új iskolák felé, hanem már Budapest más kerületeiben is működnek képző műhelyeik. Látogatásom alatt megtekinthettem egy második osztály testnevelés óráját. Az óra célja az általános labdaügyesség fejlesztése volt, s mondhatom nagyon tetszett. A lényeg, a kosárlabda alapok átadása volt. Azonban, az óra felépítése és szakmai üzenete, sokkal általánosabb annál, mint sem leragadjon a kosárlabda sport számára. Minden ötlet, törekvés vagy gyakorlat, ami beépíthető a mi sportágunkba, tegyük meg! Legyünk nyitottak, kreatívak. Keressük a kapcsolódási felületeket más labdajátékkal, mert mint az ábra mutatja, van ilyen!
A figyelem megosztottságától, az ügyességi gyakorlatokon át, a koordinációs képességek fejlesztésének egész sorát véltem felfedezni a feladatok láttán! Nagyon megfogott, néhány gyerek labda érzékenysége. Amit, mi sem bizonyít jobban, ha megnézitek e három klipet, amit velük forgattam az ott létem alatt.