KÜLFÖLDIESEDIK A MAGYAR KÉZILABDA? OKOK, TÉNYEK, ELMÉLKEDÉSEK.

Szerintem jóval összetettebb és bonyolultabb problémákat vet fel ez a már tendenciának nevezhető jelenség. Nemcsak a szűken értelmezett magyar kézilabdás társadalmat bolygatja fel alaposan, hanem az egész magyar látványsport finanszírozás értelmét is megkérdőjelezheti.  Több mint egy évvel ezelőtt az MKSZ egyik bizottsági ülésén, megdöbbentő számot hallottam a magyar edzők létszámát illetően, akik regisztrálva lettek a továbbképzések alkalmával. A 2013 évi balatonfüredi továbbképzésen 960 edző jelent meg, köztük természetesen nagyon sok utánpótlásban tevékenykedő kolléga is. Gondolom ennek a nagy létszámnak, különleges aktualitása volt, van. Hiszen soha, ilyen nagy érdeklődés nem követte eddig a központi licensz szerző képzéseket. A másik döbbenet számomra, a licensszel rendelkező edzők száma. 2014 évben, összesen 1400 szakember rendelkezett engedéllyel! Nagyon nagy szám ez! Jelen állapotban bizonyosan többen vagyunk. De vajon mindenki dolgozik közülük, és tényleg ennyi szakemberre van szüksége a magyar kézilabda sportnak? Az elmúlt két évben a statisztika szerint, nagyon felduzzadt az utánpótlásban dolgozó edzők száma. Meg kell említeni TAO-t, amit az utánpótlás-nevelésre és a vele kapcsolatos személyi és tárgyi feltételek biztosítására, de nemcsak a kézilabda sportban, hanem a többi látványsport támogatottságának megerősítésére hozott létre, a sportért felelős kormányzati hivatal. Ezen rendelkezés kapcsán, még azok a klubok, sportszervezetek, vagy területek is erőre kaptak, akik már évekkel ezelőtt feladták a reménytelen küzdelmet az életben maradásért. Persze csatasorba álltak az olyan sportágak is, amik nem fértek bele a látványsport kategóriába, de próbálnak kooperálni, például a kézilabdával, hogy támogatottságot élvezzenek. Röviden, a kezdeményezésnek (TAO) nagyobb a pozitív hozadéka, mint az egyértelmű visszaélések, jogtalan felhasználások és csalások száma. Mert hát sajnos ilyen is előfordul. Tehát míg az egyik oldalról támogatja az állam a sport alapbázisainak mennyiségi és minőségi gyarapodását, szakmai és szociális előrelépését az anyagi és szellemi munícióik terén egyaránt, addig a másik oldalról, az élet és a realitás elveszi, vagy inkább szűkíti felülről a lehetőséget. Pontosabban, hiába van papíron sok edzőnk, vagy nincs munkájuk, vagy a rendszer hibájából adódó nevüket adó, láthatatlanok. Ez a tendencia pedig csökkenti az érvényesülés nemzeti érdekeit. Ez alatt azt értem, hogy nálunk jóval fiatalabb és kisebb ország, nem engedte meg, hogy hazája nemzeti válogatottját vagy sportága kirakat csapatát egy külföldről érkező szakember dirigálja a siker periódusában. Azonban mindent megtett annak érdekében, hogy kitanítassa vagy kellő tapasztalattal lássa el saját szakemberét, aki éveken át segítője volt „idegenből” jött sikeres, tapasztaltabb kollégáinak. Nálunk, pont az ellentéte valósul meg. Pár évvel ezelőtt lavinaként zúdult az elit kézilabda szekcióra a Veszprém kirakat csapatának spanyolos hadművelete Nagy Laci hazatérésével. Ez a folyamat még mindig tart, hiszen Dusebajev érkezése, szintén ennek csoportosulásnak a végterméke. Így lehetett egy játékos ügynökből a nemzeti válogatott menedzsere. Bár a Kielce edzője pont az a személy, aki igyekszik átadni tapasztalatait és tudását egy fiatal magyar kollégájának, akinek minden esélye megvan, hogy idővel átvegye az irányítást.

Vegyük nagyító alá a „Spanyol kézilabdás Armada” –t. Ők nem a világot, hanem a hazai magyar kézilabdát hódították meg. Jó árukapcsolattal és hathatós politikai segítséggel érkeztek hazánkba a szakemberek és a játékosok a magyar menedzser irodákon keresztül. Elvégre minden az üzletről szól. Igazából kirakat csapataink egyéni érdekeit szolgálja, hogy Európa élcsapataival szemben versenyképes tudjon maradni. Az a tény, hogy ezekben a csapatokban alig játszik magyar játékos nem érdekes. Mert ugye, ameddig Spanyolországot nem érte el a recesszió, ott sem volt másképp. Természetesen a német és francia bajnokságokban is telítve vannak külföldiekkel. A kérdés mindig az, hogy ebből mennyit merít, és azt hogyan tudja értékesíteni a nemzeti kézilabdázás? Magyarország kicsi, talán hatszor is belefér Spanyolországba. A nagy merítési lehetőség minden esetben nagyobb százalékban hozhatja felszínre az igazi tehetségeket. Ez így volt, és van a magyar, a francia, és német lehetőségek összevetése kapcsán is. Ebben a versenyfutásban soha nem győzhetünk. Azonban mégis voltak kiemelkedő korosztályok az elmúlt évtizedekben, akik ennek ellenére tudtak bizonyítani a nemzetközi korosztályos versenyeken. Ők is itt nőttek fel és nekik is magyar nevelőedzőik voltak! Mint ahogy az előbb írtam, sok edzőnk van és talán így a csapatok száma is növekedhet, de lesz minőség is? No de ha lesznek minőségi játékosaink a fiatalok között, kapnak majd elegendő játéklehetőséget? Azt is olvastam egy internetes portálon, hogy a külföldi edzők új színt, míg a játékosaik új stílust hoztak be a magyar kézilabdába. Továbbá azt is állította, hogy az adott edző sem olyan balga, hogy nem a jobb játékost tegye be a csapatba, ha választani kell a külföldi, vagy a magyar között. Nos, láttam már balga edzőt.  Ambros Martin már meghozta a tőle elvárt eredményt, és ahogy a játékos keretét elnézem, még jó pár évig a trónon is maradhat. Pastor is behúzott a Szegeddel egy nemzetközi kupa győzelmet.

Miért lehetséges, hogy egy másodosztályú férfi csapatban 5-6 külföldi, középszerűnek is alig nevezhető külföldi játékos kap szerződést? Miért van az, hogy a szerb a horvát, vagy a montenegrói játékosok „kevesebb pénzbe” kerülnek, mint a tehetségesnek kikiáltott magyar fiatalok, vagy a középszerűnek tartott tapasztaltabb játékosaink? Az említett országokból érkező játékosok olyanok, mint egy nagycsalád. Tartják a kapcsolatot egymással, menedzselik egymást. Mindig is megfigyelhető jelenség volt az elmúlt időszakokban, ha egy szerb vagy horvát játékos vagy akár edző szerződést kapott valahová a következő szezonban már követte őt egy-két honfitársa. Tanulni kellene ezt az egységes gondolkodást! Miért kifizetődő üzlet, külföldről behozni játékosokat? Mert vagy nincs hazájukban fizetőképes kereslet irántuk, vagy nincs számukra értékelhető bajnokság. Nálunk még van! A nők esetében kimagasló a nemzetközi színvonal. A férfiak esetében talán a harmadik helyen állhatunk. Halkan jegyzem meg, hogy a Holland férfi juniorok megverték, hazánk hasonló korú fiataljait.

A magyar kézilabdázás utánpótlás-nevelése, nagyon mérkőzés centrikus. Minden szabályzó, követelmény és a mérkőzésekkel és az eredmény centrikussággal van összefüggésben. Így vagy úgy kell védekezni, ha nem tud egy bizonyos létszámmal kiállni, pontot vonhat el a szövetség. Nincs kellő képzési színtere a nevelő edzőknek. Sajnos azt kell mondanom, hogy a felnőtt edzőképzések sem felelnek meg a kor szellemének. A gyakorlatiasság és az edzői szakma lényege hiányzik. A legmarkánsabb probléma, hogy nincs egy egységesen elfogadott és mindenki számára kötelező képzési modell. Vannak törekvések ez irányban, de ez még igen csak gyerekcipőben jár. Minden szabály annyit ér, amennyit számon is kérnek belőle. Ebben is volna mit fejődni! Természetesen azért van más probléma is. A mai magyar valóság, hogy a klubvezetők szeretnék kikerülni a játékos ügynököket, de ez nem lehetséges, mert az a fiatal, aki kis túlzással 10 méternél távolabbra képes elhajítani a labdát, képviselve van egy iroda által. Ezek az irodák és képviselőjük igen erőteljesen kavarják azt a bizonyost…

Volna itt két lényeges dolog, amire feltétlen ügyelnünk kellene. Az első az összetartozás kérdése. Az egységben történő gondolkodás értéke. Tehát egységben, és egy mindenkire kötelező érvényű követelményrendszer alapján kellene dolgozni a magyar edzői karnak. A másik fontos ráeszmélés az legyen, hogy a tudás és tapasztalat megosztása senkit sem gyengít, ellenkezőleg. Éppen a megosztottság tette lehetővé, hogy most nincs ereje a szakmának! Nyitni kell mindenkinek a másik felé. Mindent a maga helyén és a maga értékén kezeljünk. Ne legyenek a valóságtól elrugaszkodó elképzelések és engedjük el a rossz, konzervatív beidegződéseket. Pont ezek a hiányosságok teszik lehetővé a magyar kézilabdázás helyben járását. Ne legyenek jó és rossz edzők. Edzők legyenek, akik segítik egymást. Az értékesnek tűnő dolgokat nem titkolni, őrizgetni kell, hanem megosztani másokkal is! A haladó gondolkodású szakember így tesz.