A védekezési alaphelyzet megtanítása kisiskoláskorban

Nagyon fontos lehet a későbbiek folyamán, hogy az egyes játékok alkalmával a gyerek milyen korán vagy későn ismerkedik meg azzal a helyes testhelyzettel, ami lehetővé teszi számára a tökéletesebb mozgást. Néhány rávezető testnevelési játék gyakorlása közben a gyerekek már saját testükön érzékelik, milyen is az, ha kellőképpen „odateszik magukat”, helyezkednek vagy állnak bele egy bizonyos védelmi szituációba. Mivel maga a klasszikus értelemben vett kézilabdajáték alatt a versenyzők szinte állandóan testi kontaktusban vannak, ezért felettébb nem elhanyagolható dolog, hogy a lábak egymáshoz viszonyítva hogyan helyezkednek el, illetve az sem közömbös, hogy a láb milyen stabilitást biztosít a játékos felsőtestének. Fizikai értelemben egy versenyzőnél a védelem szempontjából három alapvető feltételnek kell megfelelni:

1. Stabil egyensúlyi helyzetben legyen, ne legyen kibillenthető. 2. Izomzata alkalmas legyen a gyors kezdeményezésre. 3. Testhelyzete adjon lehetőséget a gyors elindulásra vagy irányváltoztatásra.

Ahhoz, hogy ezek az alapvető feltételek megvalósuljanak, meg kell tanítani a láb és a test helyzetének összehangolását. Gyakran kell hibát javítani az edzések alatt. Ne legyünk felületesek vagy elnézőek a tekintetben, hogy a gyereknek az elindulás vagy a megállás végrehajtása alkalmával a lábai szinte zárva vannak. Minden esetben, már a kezdet kezdetén, követeljük meg a terpesztett lábbal történő mozgást,

– elindulás, megállás; – irányváltoztatás; – cselbe szökkenés; – kitámadás, fellépés; – oldalazás stb.

A térd legyen kissé hajlítva, és a lábak egymáshoz viszonyítva ne egy vonalban, hanem mélységben kissé eltolódva legyenek. A terpesz nagysága az eltolt lábak között vállszélességű legyen. A gyerek képes legyen ebben a helyzetben a súlypontját változtatni a két térd váltakozó hajlításával. A kar könyökben enyhén hajlítva vállmagasságban tartva legyen.

Gyakorlatok a védekező alaphelyzet felvételére,

1. Harántterpeszben váltott lábbal szökkenés.

2. Guggolásból ugrás széles harántterpeszbe.

3. Széles terpeszállásban szökkenés jobbra-balra, majd egy adott jelre az alaphelyzet felvétele.

4. A gyerekek egy félköríven mozogjanak, arccal a kör közepe felé úgy, hogy az ívek végén minden esetben alaphelyzetbe érkezzenek, a súlypontjuk mélyen legyen.

5. Álljanak fel párokban egymással szemben, azonos oldali alaphelyzetben (mindkét gyereknek a jobb vagy a bal lába legyen előrébb). Fogják meg egymás kezét, és próbálják kibillenteni a másikat egyensúlyi helyzetéből. Húzzák vagy tolják el egymást.

Amennyiben már tudatosan is sikerül az alaphelyzet felvétele egyénileg, úgy rátérhetünk a társas gyakorlatokra is. A védelem minősége függhet a kar és a felsőtest erejétől, illetve a gyorsaságtól. Képes ezen a két gyerek összehangolva védekezni. Nagy segítségünkre lehet egy közismert testnevelési játék, az „adj, királyt, katonát!”.

Testnevelési játék 1. Adj, királyt, katonát!

A játékosok két egyenlő csapatra oszlanak. A két legerősebb, legügyesebb gyerek válogassa össze a két csoportot. Egymástól húsz méterre állnak föl, két sorban, egymásnak szembefordulva. A sorban állók erősen megfogják egymás kezét. Az egyik sorból kiválik egy játékos, s közeledik az ellenfél sorához. A következő párbeszédet folytatja az ellenséges csapatvezetőjével,

– Adj, király, katonát! – Nem adok! – Ha nem adsz, szakítok! – Szakíts, ha tudsz!

Erre a játékos nekiszalad az összekapaszkodott sornak, lehetőleg olyan helyen, ahol két gyöngébb fogott kezet. Ha sikerül a láncot elszakítania, magával viszi azt a két játékost, akiknél a lánc elszakadt. Ha nem sikerül a szakítás és fönnakad az összekapcsolt kezeken, akkor ő marad ott fogolynak. A foglyok az egyik játékmód szerint nem állnak be a foglyul ejtők láncába. Így a játék rangsorolás jellegű: ki marad benn tovább.

2. Körlabda

A játékosok két csapatra oszlanak. Két kört alakítanak, egy belsőt és egy külsőt. A két kör legalább öt méter távolságra legyen egymástól. A külső kör tagjai adogatják egymásnak a labdát. Az egyik játékos hirtelen megcéloz valakit a belsők közül. Ha talált, akkor a megdobott játékos áll ki, ha nem, akkor a dobó. A találat ellen megfogással nem, csak elugrással szabad védekezni. Ezután a belső kör következik, ők kezdik adogatni a labdát. Az a csapat győz, amelyik kidobja az ellenfél összes játékosát. Majd új csapatokat alakíthatunk, de visszavágóval is folytatódhat a játék. Ha nagyon sok gyerek játszik, akkor félidőket jelöljünk ki, és időre játsszunk!

3. Vadászlabda

A „vadász” kezében van egy pattanós szivacs kézilabda, a „puskája”. A többiek a „vadak”. A vadász elindul, a vadak pedig elrejtőznek, vagyis leguggolnak. Ha a vadász a közelébe ér egy vadnak, akkor az rögtön felugrik és elfut, de a vadász se rest, utána dobja a labdát. Ha eltalálja, akkor a vad kiáll a játékból. Ha csak a kezét vagy a lábát éri a labda, akkor úgy fut tovább, hogy a megsebzett testrészt már nem használhatja, tehát fél lábon, vagy a karját a nyakába akasztva fut tovább. A játék addig folytatódik, amíg a vadász elejti az összes vadat. A következő játékban az utoljára maradt vad lesz a vadász, mert ő volt a legügyesebb. Több lehetséges variáció a játék alkalmazására,

a) Kikészítünk az óra elején 6 nagyméretű hulahoppkarikát két sorban, egymástól 6–8 méterre. A két sor között elhelyezünk 3 tornaszivacsot úgy, hogy a karikák között, tőlük egyenlő távolságra legyenek. Gyakorlatilag így három térfélre osztottuk a pályát. Mielőtt elkezdenénk a játékot, egy előkészítő gyakorlatot iktatunk be. Rajt- és ügyességi feladatokat oldunk meg az eszközök használatával. Az elsődleges cél, hogy a gyerekek „belakják” a termet. Érezzék a távolságot a karikák és a szőnyegek között. A tornasorban két csapatot jelölünk meg: egyesek és kettesek. Mindkét csapatot tovább bontjuk, például 18 gyerek esetén 3×3 főre. Mind a három térfélen 3-3 helyezkedik el a karikákban és a tornaszőnyegeken. Sípjelre, lehetőleg a szőnyegeken, más-más kiinduló helyzetből (guggolás, hason fekvés, ülés stb.) rajtgyakorlatokat csináltatunk úgy, hogy a két társaság helyet cserél.

Mielőtt elkezdenénk a játékot, egy előkészítő gyakorlatot iktatunk be. Rajt- és ügyességi feladatokat oldunk meg az eszközök használatával. Az elsődleges cél, hogy a gyerekek „belakják” a termet. Érezzék a távolságot a karikák és a szőnyegek között. A tornasorban két csapatot jelölünk meg: egyesek és kettesek. Mindkét csapatot tovább bontjuk, például 18 gyerek esetén 3×3 főre. Mind a három térfélen 3-3 helyezkedik el a karikákban és a tornaszőnyegeken. Sípjelre, lehetőleg a szőnyegeken, más-más kiinduló helyzetből (guggolás, hason fekvés, ülés stb.) rajtgyakorlatokat csináltatunk úgy, hogy a két társaság helyet cseréljen.

b) Variáció: Minden karikában egy-egy vadász áll. A vadak sípjelre kiszaladnak a rejtekükből (tornaszőnyeg), a vadászoknak van 10 másodpercük arra, hogy a vadak közül valakit eltaláljanak. A következő sípjelre a vadak visszafutnak a szőnyegre. A vadászok van 3–4× próbálkozhatnak. Minden esetben megszámoljuk az elejtett vadakat, de egy játékon belül mindig visszaállnak a játékba. Minden 3–4 menet után cseréljük a vadászokat.

c) Variáció: A vadak a két sor karika között futnak a szőnyegeken egyenként, keresztben. Csak akkor lehet célba venni a vadat, ha az a szőnyegen tartózkodik. Egy időben tehát csak az a két vadász lőhet, akik az adott szőnyeg két oldalán állnak a karikában.

Célkitűzés az év végére – el kell sajátítani

– A labda távolba dobása, hogy ne legyen íve a levegőben – A gyerek tudjon álló helyzetből, rövid és nagyobb távolságra történő hajító mozgást végrehajtani egy kézzel – Passzív helyzetből mozgó partner megjátszása – Tudjon felugrással kapura dobni, illetve a másiknak passzolni szembe – Képes legyen oldalazni, kitámadni és visszahúzódni a védelemben – Tudjon küzdeni a labdáért – Ne féljen a labdától – Reagáló képesség (mozgásreakció, reakciógyorsaság) fejlesztése – Ritmusérzék fejlesztése – A védekezési alaphelyzet ismerete