A korai eredmények hajszolása megöli az utánpótlás nevelést, mert elvész a lényeg, maga a képzés!
A címben megfogalmazott kijelentés kemény ítéletet alkot olyan témában, amely önmagában is ellentmondásos. Ha elfogadjuk a tényt, hogy az utánpótlásnevelés célja a felnőttjátékos felnevelése, úgy azt is el kell fogadnunk, hogy a pillanatnyi hétvégi győztes mérkőzések jelentőségének súlya, nincs arányban az előbbi állítással. Egyáltalán, van e egyetértés abban, hogy mi a lényeg?
Úgy vélem, az első akadály „leverése” már a kisiskoláskorban megtörténhet, és olykor „végzetes” erővel képes romboló hatást kiváltani. Ha egy 8-9 éves tanítványunkban a jó kézilabdázót akarjuk felfedezni és ennek, hangot is adunk. Véleményem szerint azok az edzők csinálják jól, akik eleinte sportolót akar nevelni a játékosukból és ha ezek a tulajdonságok, viselkedési és magatartási normák kialakultak, de csak ezt követően oktasson, majd képezzen a sportágra speciális technikákat. Elgondolkodtam azon, hogy a taktikai elképzeléseket, legyen egyszerű, nagyon alap vagy összetettebb elem, hiányos, vagy inkább nem létező technikai tudás nélkül nehéz megvalósítani. Ugyanakkor az sem lehet közömbös, hogy egy jó technika elsajátításához, elengedhetetlen a képességfejlesztés. Hiszen tudnunk kell, hogy egy technikai elem, a meglévő képességre épül. Pontosítva, van egy sorrendiség a képzési mechanizmusban. Életkortól függetlenül bárkik is legyenek a tanítványaink, ismerni kellene az egymásra épülő képzési folyamatot. Eleinte globálisan tanítsunk, (kisiskoláskor) majd az elemek ismeretében, kezdjük parciálisan a képzést. Ismerjük fel az optimális kondicionális képességfejlesztés időpontjait. Ha ebben nem vagyunk képben, kérjünk tanácsot olyan valakitől, aki átlátja, érti az összefüggéseket és tudja a miért, hogyan és mikor kérdésekre a válaszokat. A rendszeres és az egymásra épülő nevelőmunka sikere abban áll vagy bukik, hogy az adott életkorokban az oktató-nevelőmunka mennyire összehangolt és felépített. Egy sportoló felépítése az adott sportágra, véleményem szerint az alábbi egymásra épülő fázisokra kell épülnie. 1. Képességfejlesztés 2. Technika oktatása 3. Taktikai gondolkodás 4. Speciális képzés