Néhány gondolat Kovács László mesteredző részéről a kézilabdázásról, ínség idején. I rész.

Gólpassz oktatása.

Miben különbözik ez a többi átadástól? Ha elemeznénk a gólhelyzetbe hozás technikáját, nagy vonalakban a következő fázisokat tudnánk elkülöníteni: spontán kialakulás; tudatos kialakítás; a társ jó pozícióban való észlelése; a kockázati tényező felmérése; a megválasztott átadás módja; a cselekvés megszakítása; az átadás végrehajtása.

Spontán kialakulásról akkor beszélünk, amikor az ellenfél hibájából váratlanul üresen marad egy társunk kecsegtető helyzetben. Illetve, ha egy labdát birtokló játékos nem észleli időben a kínálkozó helyzetet, majd hirtelen felfedezi az üresen álló társát. Ezek kimenetele kockázatos, mivel a döntésnél csak a saját társa felvillanása indítja be a reakciót, az ellenfél helyzetét figyelmen kívül hagyja. Kivétel ez alól, ha sokáig marad üresen a társ és az „ellenfél vakság nem érvényesül”. Külön kell szólni azokról, a „zseniális játékosokról”, akik improvizáló képességük folytán szabadon formálják a támadó játékot, a megadott kereten belül, kikényszeríti maga számára a helyzetet, közben figyeli a védők reakcióját. A labdát állandó átadásra kész helyzetben tartja és dönt a folytatásról. A spontán változatnak van még egy komoly veszélyre. A célszemély, a helyzetben lévőnek is tisztában kell lennie a szerepével. Gyakran tapasztaljuk, hogy nem számít az átadásra a társ és úgymond „megtapsolja a labdát”, azaz nem tudja megfogni.

A tudatos helyzetkialakításnak többféle változata van. Itt nem szeretnék minden variációra kitérni, csak az összes módozatra leginkább jellemző tényezőkről tennék említést. Ezen belül is azokra hívnám figyelmet, amit a képzésnél érdemes szem előtt tartani. A társ észlelése azt a magatartást igényli, amit folyamatosan kell hangsúlyozni az oktatás során. Ennek talán leggyakrabban látható hibája a tekintet módosítása a passz után. A belső pozíciókban játszók tekintete ott ragad ahová passzolt, ahelyett, hogy a folytatásra összpontosítana. Ha mindig keresni kell a folytatást, a gyors már kontrollált változat helyett, ez a védő számára egy igen jó sansz a kedvező pozíció elfoglalására. Ez csökkenti a kockázati tényező reális mérlegelését, egyben a döntés meghozatalát. Az átadás módja nagyban belejátszik a sikerben. Már korábban tettem említést arról az edzési magatartásról, amelyik ragaszkodik a divatos trendekhez. „Csak felső dobással passzolj!”; „Nekem ne csuklózz!”; „Ne trükközz!” Ugye ezek ismerős szlogenek.
Elmondok egy olyan mérkőzés helyzetet, amit többször tapasztaltam. Az átlövő betör az 1-es és 2-es védő közé, de összezárnak előtte. A dobó kézzel test előtt már nem tud passzolni, jóllehet a szélső szabadon van nem kapja mega labdát, csak egy sima szabaddobás lesz belőle. Kérdeztem, miért nem alkalmazzák a test mögötti pattintott átadást. A válasz nagyjából mindig hasonló: még nem tartunk ott. Lehet, hogy azonnal nem fog sikerülni az első kísérlet, de ha megmutatjuk a helyes végrehajtást- háttal a szélsőnek pattintsa le a labdát- szinte nem lehet hibázni. Mindkét változatnál-spontán, tudatos- fontos a megszakítás esélyének fenntartása. Ehhez elengedhetetlen a stabil egyensúlyi helyzet. Ez azt jelenti, hogy különösen a kezdőknél, mindkét láb a talajon legyen. Futásból, ugrásból a végrehajtásnál a döntési idő jelentősen lerövidül, és az elindított mozgás-dacára a kilátástalan helyzetnek – nem módosítható.


A fenti összetevők túlnyomó része, megvalósítása nem gondolati síkon zajlik, hanem automatizált. Ezért az edzőknek minden mozzanattal tisztában kell lennie, és az edzés megfelelő részében informálni kell a játékost.
Kovács László

Vélemény, hozzászólás?