LEGYEN KONCEPCIÓ!

siker 2
Sok esetben megyünk a fejünk után anélkül, hogy átgondolnánk vagy felépítenénk egy tervet magunkban. Sajnos ez olykor tapasztalható a távolabbi környezetünkben is. A terv nemcsak azért szükséges, hogy az elképzelt folyamat működőképes legyen, hanem a benne szereplőket is olyan helyzetbe kell hozni, hogy azok cselekvőképesek legyenek. Mindenkinek van ilyen, vagy olyan rátermettsége, képesítése, tapasztalata egy bizonyos területen. Ha a terv több szereplő tevékenységére, elméleti tudására épül, arra is gondolni kell, hogy megfelelő életteret biztosítson mindenki számára. Ahhoz, hogy ezt jól és kevés hibaponttal tudjuk kezelni, szükséges megismerni az összes szereplőt, aki az elképzelt „forgatókönyvünkben” helyet kap. Megismerni valakit csak úgy lehet, ha párbeszédet alakítunk ki vele és igyekszünk megérteni. Ha a tervben szereplő egyének gondolkodása eltérő, a cél eléréséhez, konszenzusra kell jutni egymással. Kell a közös többszörös, még abban az esetben is, ha másképpen látunk dolgokat, vagy különböző módszerekkel jutnánk előre, egy-két dologban!

Tehát, amikor a koncepció hiányáról esik szó, azt is vizsgáljuk meg, hogy eddig miért nem volt! Mert abban sokan egyetértünk, hogy kell egy koncepció a Magyar Kézilabdasport számára. Legyen átfogó, mindenki számára elfogatható. Képezzen olyan egységes rendszert, amiben az utánpótlás-neveléstől az egyetemes magyar kézilabdázás összes színterén át, minden résztvevőjének megteremtjük a kellő életteret és a lehetőséget a fejlődésre.
Kezdjük egy kicsit távolabbról az elmélkedést, hogy jobban megértsük a változásokhoz szükséges alapok hiányosságait.

idő 5
Ha bajba kerülsz, vagy egy számodra ismeretlen feladat megoldása előtt állsz, vagy ha segítséget kérnek Tőled, általában két dolog közül választhatsz. A leggyakoribb döntésed erre a megfutamodás. Nem vagy hajlandó még végig gondolni sem, hogy képes lennél e választ találni a kialakult helyzetre. Ez egy zsigerből érkező „magyaros” reakció, hogy ezt a területet nem ismerem, velem még ilyen nem történt meg, nem merek lépni, mert tartok valamitől, vagy elnézést, de nincs rá időm, nagyon elfoglalt vagyok. Jönnek ezek a válaszok! A másik lehetőség, hogy próbálsz azonosulni a gond orvoslásához. Megértést tanúsítasz. Tanácsot kérsz előtte esetleg, vagy megteszed egymagad az első lépéseket. Kis idő elteltével rádöbbensz, hogy egyedül maradtál. Esetleg megbántad, hogy belementél, mert gondolkodni kell, vagy a körülményeidet úgy kell átrendezni, hogy ez kiesne a komfortzónádból. Szóval nem esne nehezedre, ha visszakozhatnál és hagynád a dolgot magában. (Sajnos nagyon sokan így is tesznek! )
Tehát minden, ami új, minden, ami nem történt meg Veled, vagy nem tapasztaltál meg, az nem a Tiéd. Úgy gondolod, hogy jobb közömbösnek lenni és inkább udvariasan elutasítani vagy félreállni, vagy elfordulni az ismeretlen elől.

idő 2

Az új dolgokra történő nyitás, a más gondolkodás vagy az eddigiektől eltérő módszerek befogadása csak azoknak megy, akiknek nincsenek előítéletük. Képesek kilépni az életterükből és más dimenzióban képzelődni. Még az sem jelent számukra gondot, ha nem igazán értik csak érzik, hogy az út, amire léptek szélesebb, és nagyobb lehetőségeket kínál. Ez a tudat szabadságot és jó érzést közvetít.
Az emberekkel való bánásmód, az oktatás, vagy a nevelés területén, óriási fordulatok mentek és mennek végbe. Nagyon fontos változás, hogy ne csak felelni akarj a feltett kérdésekre, hanem fogalmazz meg Te is kérdéseket! A pedagógia nem arról szól, hogy a tanárt vagy az edzőt értsék meg a tanítványai, hanem főleg arról, hogy Te, aki tanítod Őket, akard hallani, meghallgatni és megérteni a tanítványaidat.
A tudás utáni vágy mindenkiben ott van. Még abban az egyénben is, aki ezt nem veri nagydobra, vagy titkolja. A lustaság a befelé fordulás és a közömbösség hármasa ellen kell hadat viselni mindenkinek, aki változni akar. Sajnos, a mi esetünkben a féltékenység az iririgység és a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyíti a vállalkozó szellemet a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. Nem kis hátrányt kell leküzdenünk az elszigetelődés, és az ebből fakadó erőtlenség kapcsán.

problémamegoldás 4

Vegyük sorjában a rendszer hibáit. A korosztályos válogatottakat irányító edzők, akik rossz eredményt érnek el valamilyen világversenyen, az adott korosztályt, vagy a nevelőedzőket szidják. Az egymásra mutogatás, nem az egységről árulkodik. Nincs állandóság a válogatottak élén. Jönnek-mennek az edzők. A nevelőmunka eredménye egy korosztály beérésének végső stádiuma! A mérkőzések, tornák, versenyek egy-egy szintére, vagy eszköze a szereplők fejlődése végett! A végső cél nem az, hogy jó csapat, hanem, hogy jó játékosok legyenek! Nem de? Nincs egységes utánpótlás-nevelési koncepció. Az utánpótlás-nevelésünkkel az a baj egyrészt, hogy ahány terület létezik, annyi féle tematika vagy elképzelés van érvényben. Másrészt, nem egységes, egymásra épülő folyamatnak tekintjük a képzést. Azaz, az utánpótlás-nevelés, hosszú folyamatából (ami, jó esetben 10-12 évből áll) erőszakosan kiemelnek az edzők 1-3 évet, és csak a versenyeztetésre koncentrálnak, háttérbe szorítva a képzés és a sportnevelés fontosságát! A központi törekvések (MKSZ) a versenyekre fókuszálnak.
siker 5

Előírnak követelményeket, hogy az országos gyermekbajnokságokban, mikor hány gyerekkel és hogyan kell játszani, hány percig, illetve mikor kell sort cserélni. Ha nincs megfelelő létszám, pontlevonás történik. A kiírás adta rendszertelenség, szintén nem teszi könnyen elfogadhatónak a gyermekbajnokságokat. Fordulók elmaradnak, majd érkezik egy üzenet, hogy két nap múlva mérkőzése lesz a csapatodnak. Az informatika jelenléte az egyik oldalról könnyebbséget, de ezzel együtt sok bonyodalmat is okozhat egyeseknek. A nevelőedzőknek is licenszhez van kötve a működése. Ezeket, meg kell vásárolni. A licensz szerzés azzal jár, hogy évente egy továbbképzésen részt kell venni. A résztvevők, többségében olyan gyakorlatokat, elméleti információkat kapnak, amire saját edzéskörülményeiket figyelembe véve kevés esély van a megvalósításra. Főleg azért, mert felnőtt továbbképzéseken kell regisztrálnia magát. Persze előfordul olyan is, amikor utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubok bemutatják egy-egy korosztályukat. Ez jó dolog, de jobb lenne, ha ilyen bemutatókon nem a „végterméket” prezentálnák, hanem az utat mutatnák be, hogy a képzés folyamán, hogyan jutottal el egy adott szintről, a magasabb fejlettségi fázisba!

siker 3

Sajnos realitás, hogy a nevelőedzőink 80{74139092e1082ce3364771a54d40f672a8e5aa63668aa4694c0b032df09aa542} nem tudja, a hogyan kérdésekre a választ! Az edzőképzés alatt, inkább elméleti ismereteket, mint mindennapos munkájukhoz szükséges, a gyakorlatban alkalmazható muníciókat kapnak. Éppen ezért, többen nem ismerik fel a hibákat az edzések alatt, és ha igen, nem képesek kijavítani. Több alkalommal bizonytalanságban tartja az edzőket a tanítás folyamatának sorrendisége. Sajnos, nevelőedzőket nem képezzük, pedig ez lenne a legfontosabb. Jó megoldás lehetne, ha nemcsak licenszeket, hanem évente krediteket, pontokat lehetne szerezni. Éves szinten, akár régiók szerint 3-4 kreditszerző továbbképzést lehetne tartani. Persze ennek akkor lenne értelme, ha ezek tematikája egymásra épülnének. Az edzők tudnának választani évente 4-5 ilyen képzést, amin részt tudnának venni, ezért kapnának krediteket. Sok nevelőedző bizonytalan, mert nem volt és ma sincs olyan szakanyag, ami tudatosítaná az egyes korosztályok képzésének metodikáját.
Néhány példa arra, hogy mit nem tud a nevelőedző:
– Mit, hogyan és meddig kell oktatni?
– Hogyan vegyük észre a hibákat?
– Mikor kezdjünk hibákat javítani?
– Hogyan javítsuk ki a hibákat?
– Hogyan kell megtanítani a gyerekeket jó döntéseket hozni?
– Mikor és hogyan lehet elkezdeni a kondicionális képességek képzését?
– Melyik technikát és milyen sorrendben kell oktatni a gyerekeknek?
– Hogyan haladjunk az oktatásban előre a didaktikai alapelvek szerint?
– Mit kellene tudni a sérülés megelőzésről?
– Miért fontosabb az egyén képzése, mint a csapatépítése?
– Hogyan magyarázzak, hogy minden gyerek értse
– Hogyan motiváljam a tanítványomat

… és még megannyi ehhez hasonló megbeszélésre váró elem marad ki, a jelenlegi képzési folyamatból. Nem kapnak kielégítő válaszokat a leendő edzők, így a gyakorlatban sokszor tanácstalanok.

A felnőtt edzőképzések túl tudományosak, főleg elméleti ismeretanyagot közvetít. Hiányoznak a gyakorlatban alkalmazható technikák, módszerek tanítása. Nincs törekvés a váratlan helyzetek kialakulásának kezelésére és nem interaktív. Nem vonja be kellően a hallgatóságot, vagyis nem adja meg a lehetőséget, hogy a steril, gyakorló helyzetekben felszínre jöjjenek olyan hibák, amik a hallgatók alkalmatlanságról vagy felkészületlenségről jeleket küldenének vissza a kurzus vezetőjének. A tapasztalt és a munkájuk révén sok szituációt átélő szakemberek, rengeteg érdekes szituációra tudnák felhívni a leendő kollégák figyelmét. Az elmúlt években sok játékos és edző érkezett külföldről.

siker 4
A külföldi edzők tudása és szakmai sikereinek titka pont ebben rejlik! A gyakorlatiasság és a bátrabb improvizációs készség. A másik elleshető dolog a játékosokkal való bánásmód, vagy a kommunikáció kérdése. Mindenkitől lehet tanulni és kell is. Bizonyos helyzetekben le kell vonni a konzekvenciát és elfogadni, befogadni a jó dolgokat. Néha lépjünk hátra és hagyjuk, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, de ne legyünk passzívak. Fel kell tölteni az energia raktárainkat újabb impulzusokkal, hogy később, amikor eljön az idő a bizonyításra, képes legyél rá!
A nemzeti bajnokságoknak elsőbbséget kellene élvezni az európai kupákban résztvevő csapatok igényeivel szemben. Magyarország meghatározó színtere lett Európának. A bajnoki rájátszás szisztémája elavult, értelmét teljesen elvesztő rendszer. Nagyon korán eldőlhet az alapszakasz helyezése és ettől kezdve, értelmetlenül folyik, izgalomtól mentes medrében. Gyakorlatilag 1-3 és az utolsó két helyezett csapatok harcolnak még valamit a rájátszásban, de a többi csapat szinte tét nélkül játszik!

A legnagyobb hiányosságot minden színtéren a koncepció hiánya jelenti. Ismerni kell a célt, hogy mit akarunk elérni. Fontos, hogy minden edző képes legyen építkezni. Tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy egyik pontból eljussunk a másik pontig és tovább. Minden edző adminisztrálja magát, mert előfordul az is, hogy vissza kell lépni a képzés menetében, mert a cél inkább távolodik, mint közelítene. No de ezt észre kell venni! Nem könnyű szakma ez.

koncepció 1

Ahhoz, hogy legyen egy mindenki számára elfogadható egységes koncepció az egészben kell gondolkodni úgy, hogy minden egyes részeleme is képes legyen önállóan élni. Legyenek meg az átfogó-hidak az elemek között és érzékelhető legyen az egymásra épülés.

5 thoughts on “LEGYEN KONCEPCIÓ!

  1. Kedves Gyula
    az ön iràsàt olvasva làtszik, hogy a képzés otthon és külföldön ugyanazokat a hibàkat tartalmazza, nekem jelenleg B Lizensem van amit Németorszàgban
    szereztem és mivel nem az anyanyelvemen tanultam, nem volt egyszerü megszerezni, de az oktatas pont ugyanugy zajlott ahogy Ön leirta
    Nagyon szerencsésnek érzem magam hogy az Ön iràsait olvashatom
    mert megtalalom benne azokat a fontos dolgokat amire valoban szüksàge van egy edzönek és igy valoban tovabbképezheti sajàt magàt
    Köszönöm Tisztelettel Agnes

Vélemény, hozzászólás?