Jenővári István


A Magyar Kézilabda Szövetség 2018 évben alapította meg a Jenővári István díjat. Kimagasló, példaértékű munkát végző nevelőedzők részesülnek ebben a megtiszteltetésben. Ők azok, akik munkájukkal megteremtették, hogy tanítványuk eljuthasson a felnőtt válogatott szintre.

Jenővári István, Pista bácsi rövid életrajza

Jenővári István 1926-ban született egy kis jászsági faluban, Viszneken. Szüleivel 1941-ben Budapestre költöztek, az általános iskolát már a Városmajor utcai Polgári Fiúiskolában fejezte be.
Több sportággal próbálkozott, atletizált, és kézilabdázott a Bp. Levente Egyletben és a Ganz-Villanyban.
A Testnevelési Főiskolát 1949-ben fejezte be, és 32 éven keresztül egyetlen iskolában, a budapesti Pannónia utcai (később Sallai Imre Általános Iskola és Gimnázium) tanított testnevelést.
1971-ben Budapest Főváros Tanácsa Földes Ferenc díjat adományozott neki az ifjúság neveléséért végzett munkájáért. A Budapesti Kézilabda Szövetség tiszteletbeli tagja.
69 éves korában, 1995-ben hunyt el, de tanítványai emlékeznek rá.

„A közepes tanárok elmondanak. A jó tanárok elmagyaráznak. A kiváló tanárok megmutatnak. Az igazán nagy tanárok inspirálnak.” – William Arthur Ward

Büszke vagyok, hogy tanítványa lehettem.

De ki volt az a Jenővári? Kérdezték tőlem főleg a fiatalabb generáció képviselői.
Jenővári István nemcsak kiváló pedagógus és felkészült kézilabda szakember, hanem újító is volt a maga nemében. Egy angyalföldi általános iskolában nevelte a gyerekeket, mint testnevelő tanár. Délutánonként eleinte a Vasas SC, később a Budapesti Elektromos salakos, majd bitumenes pályáin volt elérhető. Az ötvenes évek végétől, egészen haláláig, a kilencvenes évek elejéig számtalan gyerekkel ismertette meg a sportágat. Sok neveltje volt, akik a felnőtt válogatottságig vitték. Felnőtt csapatokat is irányított két szeretett klubjában. Az Ő nevéhez fűződik a Fekete – Kovács kézilabdázás című könyv egyik fejezete „Az általános iskola kézilabda oktatásának módszertana”.
Pista bácsi írta le és dolgozta ki először a kis területen megvalósítható 3:3, illetve a 2:2 elleni játékok jelentőségét. Ő volt az, aki köredzés formájában (a kisméretű terem miatt), 3-4-5 állomáshely beiktatásával, hogyan kell viszonylag sok gyereket megmozgatni, egymástól eltérő feladatokkal. Ő volt az, akitől elterjedt a DOBD és FUSS kijelentés, amit a folyamatos labda nélküli mozgás kicsikarásáért talált ki.

Most már bevallhatom, hogy én is egyike voltam annak a több száz gyereknek, akik „Istenként” tiszteltük és néztünk fel rá. Igazi példaértékű pedagógus volt, aki nemcsak nevelt, de mint az ábra mutatja inspirált is. Neki ajánlottam 1993 évben kiadott első könyvemet, de sajnos már csak a sírjánál mutathattam meg neki.
Az Ő nevével fémjelzett plakettre, oklevélre, amit ezt követően talán sok száz nevelőedző vehet majd át remélhetőleg az elkövetkezendő évtizedekben, joggal lehet büszke. Bizonyára fentről nézve minket Pista bácsi is örülhet, hogy munkássága, hívatástudata a mai nevelőedzők munkájában testesül meg.

A sporttevékenység nevelő hatásai.

Labda ugyesség fejlesztés alsós gyerekeknek

Több alkalommal elhangzott már, hogy a sport és maga a sporttevékenység nagy szerepet játszik a fiatalok személyiségének formálódásában, fejlődésében. Azonban, hogy ténylegesen magát a fejlődést idézze elő egy fiatal sportoló esetében, maga a közeg az ingereket kiváltó és azokat rendszerező edző személye az igazi motorja e folyamatoknak. Amikor a nevelés kérdését feszegetjük, hogy annak milyen nagy jelentősége van a tanulási folyamatokra, illetve a jó teljesítmények elérésében, akkor gondoljunk arra, hogy a sport milyen hatást vált ki az alábbi területeken.

• A sport magatartásformáló hatása
• A sport munkáltató funkciója
• A sport, mint eszköz az egyén szocializációjában

Egy jó pedagógiai érzékkel megáldott nevelőedző képes formálni, felépíteni tanítványában azokat az „ingervevő szenzorokat”, amelyek az alábbiak formájában jelennek meg a sporttevékenység alatt.

o Erkölcsi tudat
o Meggyőződés
o Érzelem
o Magatartás.

A sporttevékenység során tehát egységben, egy folyamatban alakul az erkölcsi tudat, meggyőződés, érzelem és a magatartás.
A sportolókat az edzés folyamatában sok pozitív, de sok negatív erkölcsi hatás is éri, amelyek csak akkor válnak tudatossá megfelelő módon, ha az edző nevelőmunkájával kihangsúlyozza azokat. A fiatalokat az edzés folyamatában erkölcsileg nevelni kell. Pedagógiai irányítás nélkül a mégoly értékes sportmunka – a spontán hatásaival – sem teljes értékű. Gondoljunk csak,

– Munkához való hozzáállás
– Alkalmazkodókészség
– Elfogadás
– Alázatosság
– Mások megbecsülése, tisztelete

Nagyon érdekes különbséget fedezhetünk fel a még nem kialakult és rögzült sportolói gondolkodás hiányában, hogy az egyes nemek, milyen belső késztetést, motivációt éreznek a sportolás szerepével kapcsolatban. Összehasonlítva, még mindig fontos szempont a sportolásban, hogy a fiúk a verseny adta hatásait ragadják meg, addig a lányok a „jó lenni” és jól kinézni a sport által, történő késztetést látják lényeges szempontnak. Persze, ez igaz lehet az amatőr, szabadidős sporttevékenységet folytató felnőttek között is.
Minden kapcsolat minősége, hatékonysága azon áll, vagy bukik, hogy milyen a tanítvány és az edzője, illetve a szülő – gyerek – edző hármasának a kommunikációja egymással és kifelé. Már a kisiskolás életkorban és ezt tovább folytatva, még a felnőtté vált sportolók esetében is kardinális kérdés! Tudni kell alkalmazkodni az életkori sajátosságokhoz. Gondolok arra is, hogy ne csak a saját hangodat hald meg, hanem a tanítványaidét is! A közöshang megtalálása, ismételten három lényeges dolog összefonására építhető.

 A szeretet
 A megismerés
 A magyarázat

Minden magyarázat akkor talál helyet egy tanítványunk fejében, ha képesek vagyunk a lelkén keresztül közvetíteni azt számára. Ennek valószínűsége csökken, ha nincs érzelmi kötelék és tovább nehezítheti a feladatunkat a tanítvány megismerésének folyamatában.


SOHA ne éljünk vissza a gyermekek, vagy tanítványaink bizalmával, őszinteségével! Ha nem könnyű és nem rövid időnkbe tellett megnyerni a nyitottságukat irányunkba, ne tegyük kockára azt a pedagógiai tényt, mert ez az egyik legnehezebb feladata egy pedagógusnak is a pályája során! Az alábbiak szerint tudjuk felépíteni ennek a kötődési modell létrejöttét.

Kíváncsiság Őszinte érdeklődés Elfogadás

Sok sikert és kívánok Mindenkinek! 😊

Már megkezdtük a felzárkózást!

Minden bizonnyal vannak még olyan területek az utánpótlás-nevelésben, amiket fejleszteni, tökéletesíteni kell.
A nevelőedzőink többsége arra hivatkozva, hogy a sportszervezet számára, – ami épp foglalkoztatja őt -, elvárás a jó eredmény. Előfordul az is, hogy infrastruktúra, vagy megfelelő szakember hiányában akar sportszervezet kézilabdát csinálni, ahol ennek semmilyen alapja nincs. Vajon miért? Ez felelőtlen és egyáltalán nem a nevelést szolgáló hozzáállás.
Ahhoz, hogy mindenki számára elfogadható legyen az új koncepció, meg kell érteni a lényegét. Egységesíteni kell a képzést és egymásra kell építeni a korosztályok munkáját. Van már egységes tematika, ami soha nem volt, mert mindenki a saját feje után ment, van már prioritásokat meghatározó elmélet, de az igazi összefogás még sok helyen várat magára.
A világbajnoki cím elérését követően, a dán férfiválogatott szakmai stábján kívül, az összes korosztállyal foglalkozó szövetségi edző is aranyérmet vehetett át. Jelezve a munka felfelé ívelő össze fonódását, egymásra épülését.

2017 óta tudatos és szakmailag megalapozott fejlesztés, átalakítás vette kezdetét hazánkban. Vezető klubjainkban egyre többen jönnek rá, hogy nevelni nem csak azt jelenti, hogy hétvégén nyerjen a csapat, hanem hogy egyénileg jó sportolókat, majd ezt követve kiváló kézilabdázókat adjanak a sportágnak. A képzés igen fontos eleme a kondicionáló képességek fejlesztése és főleg az oly sokszor emlegetett dinamikus láberő területe.

Szeretnék beszámolni egy kiváló együttműködésről, amit a Telekom Veszprém utánpótlás csapatai és a férfi korosztályos válogatottak között jött létre.
A közös többszörös Elek László kondicionáló edző, aki minkét területen tevékenykedik.


A veszprémi akadémiánknál a sportág specifikus fizikai képzést az U15-ös korosztálytól kezdik el. Sajnos a gyerekek jelentős része gyenge alapokkal érkezik (ami változni fog, mert a fiatalabb korosztályoknál is elkezdődött egy olyan jellegű munka, amely lehetővé teszi, hogy a 15 évesekkel már egy magasabb szintről tudjanak munkát kezdeni) Az első félév “rámegy „az alapok lerakására. Megtanítják a gyakorlatok helyes végrehajtását a gyerekekének. Eleinte, ellenállás nélkül, mint például a guggolást, fekvőtámaszokat, a TRX használatát és még néhány alap gyakorlatot. Ezeket a jövőben beépítik az erőfejlesztő programba. Elkezdik a talajon való mozgás oktatását (amit már szerencsésebb esetben fiatalabb korban el kellene sajátítani) és ezzel párhuzamosan történik a törzs és a mélyizmok erősítése. A második félévtől amikor már nagy biztonsággal tudják használni a testüket, elkezdik a dinamikus láberő fejlesztését a többek között a videón látható módon, ellenállás nélkül. Itt szeretnék utalni arra a kritikai észrevételre, ami nem állja meg a helyét, miszerint nincs dinamikus láberő fejlesztés nálunk. A második évtől elkezdődik az ellenállásokkal történő munka, a TRX-et felváltja a G-FLEX, a fekvőtámaszok már ellenállással történnek, pl. súlymellényben stb. A videón a serdülő válogatott néhány tagja mutatja be a gyakorlatokat. Itt a guggolást teljes biztonsággal 45 kg-mal tudjuk végezni, és 8 kg-os súlymellény használatánál járnak a lábmunka gyakorlatoknál. Minden gyakorlatot négyszer ismételnek meg, például, 5-6 guggolás + 5db 80cm-es gát átugrása, az ismétlések között 60-120 mp pihenőkkel. A súlymellénnyel történő szökdelő, lábmunka gyakorlatokat általában időre hajtják végre. Például, 3 X 20mp, munka-pihenés arány a jelen esetben 1:2.Természetesen ezek az adatok a serdülő korosztályra vonatkoznak, az U18, U21-es korosztály már nagyobb ellenállásokkal, magasabb gátakkal dolgozik és beépítenek más gyakorlatokat is.

A posztra történő egyéni képzés jelentősége

Sokan abban tévednek, hogy az egyéni képzés kimeríti a kapura lövések gyakorlását. Úgy vélem ez ettől jóval összetettebb feladat edzőnek, tanítványnak egyaránt. Minden pozíció rejt magában egyfajta sajátos technikai tudást, amit feltétlen el kell sajátítani egy adott játékosnak. Természetesen, hogy valaki elérje a felnőttekre jellemző speciális technikák végrehajtásának szintjét, nagyon sok időre és gyakorlásra van szükség. Azonban arra már kevesebben gondolnak, hogy mikor és milyen tartalmakkal érdemes egyéni foglalkozásokat tartani. Még a legapróbb gyerekkel is képesek vagyunk egyénileg foglalkozni. A kézilabdázókkal szemben vannak általános képzettségre utaló elvárások és vannak speciális, sőt egyedi, eredeti technikák elsajátítására történő törekvések. Itt is, mint minden fontosabb képzés esetén, a képeségfejlesztésnek van a legnagyobb szerepe. Hiába akarok speciálisan képzést elindítani egy kisgyermek esetén, ha az alap atlétikus képességei hiányosak (Futás, ugrás, dobás).
Eleinte az alap, mindenki számára általánosítható mozgások erősítése, javítása legyen a fő irányvonal. Később az ehhez szükségesképességek fejlesztése legyen a cél. Alábbiakban a javasolt tematika látható egy felépített rendszer keretében. Amennyiben a kisiskoláskortól haladunk a serdülő életkor felé.
– A labda fogása, továbbítása.
– A labdavezetés, mindkét karral.
– Elindulás, megállás labda nélkül és labdával.
– Lendületszerzés labdával.
– Váltakozó irányú futások, tempó és ritmusváltással.
– Támadó és védekező lábmunka gyakorlása.
– Elrugaszkodás, dinamikus láberő fejlesztés.
– Felugrás, a reaktív erő fejlesztése.
– Talajról és felugrásból történő átadások, kapura lövések
– A test ereje, helyzete. Reaktív és a gyorserő fejlesztése.
– A test munkája az elrugaszkodást követően. Törzsstabilitás erősítése.
– A karok munkája a hajítás előtt, alatt és azt követően. Lövőerő fejlesztés.
– A cselezés technikája. Reakció gyorsaság.
– Az egykezes felső és hajítómozdulat technikája.
A fenti felsorolás hónapok, évek munkáját összegezi. A sorrendiség és a tanítási folyamat időmegoszlása is fontos lehet. Ne feledjük, a hiányos tudás egy rossz beidegzésű láncreakciót indíthat el, amit később nem lehet, vagy nagyon nehéz kijavítani. Minden megtanítandó elemre kellő energiát és időt fordítsunk a pontos egymásra épülés miatt. Azok a nevelőedzők, akik nem biztosak a tudásukban, bátran kérjenek segítséget. Azonban azoknak sem árthat ezt megtenni, akik úgy gondolják, hogy felkészültségük alapos, mert képesek a tökéleteshez közeli állapotokat előidézni a tanítványaik mozgástanulásában. A mai felfogás szerint, a képzésben óriási jelentőséggel bír a törzs ereje (főleg a mélyizmok), helyzete, szerepe a mozgások megtanítása terén. Ha az egyéni technikák megtanítása nem párosul a fent jelzett képességfejlesztéssel, nos, úgy a későbbi páros, vagy társas kapcsolatok sem fognak működni eredményesen.
Minden posztnak meg van a maga lövés és cselező technika repertoárja. Ennek elsajátíttatása mellett a másik lényeges képzési feladat a posztra jellemző területek bemozgásának lehetősége. Lendületszerzés labdával, vagy a labda nélküli mozgások, helyezkedések, elzárások. A labdával, vagy labda nélküli előkészítések társnak. Küzdő jellegű feladatok 1:1 vagy több társ bevonásával. Oldalak közötti versenyek beiktatása. Tehát, elég nagy tárháza van a posztra képző egyéni képzésnek.

Erik Wudke

Az alábbi klipek a Münchenben (Coaches Symposium 2019) bemutatott gyakorlatokat kötötte csokorba a német férfi serdülő válogatott, Erik Wudke szövetségi edző irányításával. Látható lesz, milyen sokrétűen és mennyire összetetten lehet képezni a fiatalokat az adott posztokra.

SZÉLRŐL TÖRTÉNŐ LÖVÉSEK NEHEZÍTETT KÖRÜLMÉNNYEL.

SZÉLRŐL TÖRTÉNŐ LÖVÉSEK FIX HELYRŐL ELRUGASZKODVA

1:1 ELLENI JÁTÉK SZÉLEN

1:1 ELLENI JÁTÉK SZÉLEN

3:2 ELLENI JÁTÉK (SZÉL, IRÁNYITÓ, ÁTLÖVŐ)

ÁTLÖVŐ 1:1 ELLEN, KÜZDŐJÁTÉK

ÁTLÖVŐ SÁNCOLÓ VÉDŐVEL SZEMBEN

ÁTLŐVŐ KÜZDŐJÁTÉKOK ÜGYESSÉGI FELADATOK BEIKTATÁSÁVAL

ÁTLÖVŐK OLDALIRÁNYÚ ÁTADÁSA UTÁNI TALAJRÓL VÉGREHAJTOTT KAPURA LÖVÉSE

A korai eredmények hajszolása megöli az utánpótlás nevelést, mert elvész a lényeg, maga a képzés!


A címben megfogalmazott kijelentés kemény ítéletet alkot olyan témában, amely önmagában is ellentmondásos. Ha elfogadjuk a tényt, hogy az utánpótlásnevelés célja a felnőttjátékos felnevelése, úgy azt is el kell fogadnunk, hogy a pillanatnyi hétvégi győztes mérkőzések jelentőségének súlya, nincs arányban az előbbi állítással. Egyáltalán, van e egyetértés abban, hogy mi a lényeg?
Úgy vélem, az első akadály „leverése” már a kisiskoláskorban megtörténhet, és olykor „végzetes” erővel képes romboló hatást kiváltani. Ha egy 8-9 éves tanítványunkban a jó kézilabdázót akarjuk felfedezni és ennek, hangot is adunk. Véleményem szerint azok az edzők csinálják jól, akik eleinte sportolót akar nevelni a játékosukból és ha ezek a tulajdonságok, viselkedési és magatartási normák kialakultak, de csak ezt követően oktasson, majd képezzen a sportágra speciális technikákat.
Elgondolkodtam azon, hogy a taktikai elképzeléseket, legyen egyszerű, nagyon alap vagy összetettebb elem, hiányos, vagy inkább nem létező technikai tudás nélkül nehéz megvalósítani. Ugyanakkor az sem lehet közömbös, hogy egy jó technika elsajátításához, elengedhetetlen a képességfejlesztés. Hiszen tudnunk kell, hogy egy technikai elem, a meglévő képességre épül. Pontosítva, van egy sorrendiség a képzési mechanizmusban.


Életkortól függetlenül bárkik is legyenek a tanítványaink, ismerni kellene az egymásra épülő képzési folyamatot. Eleinte globálisan tanítsunk, (kisiskoláskor) majd az elemek ismeretében, kezdjük parciálisan a képzést. Ismerjük fel az optimális kondicionális képességfejlesztés időpontjait. Ha ebben nem vagyunk képben, kérjünk tanácsot olyan valakitől, aki átlátja, érti az összefüggéseket és tudja a miért, hogyan és mikor kérdésekre a válaszokat. A rendszeres és az egymásra épülő nevelőmunka sikere abban áll vagy bukik, hogy az adott életkorokban az oktató-nevelőmunka mennyire összehangolt és felépített. Egy sportoló felépítése az adott sportágra, véleményem szerint az alábbi egymásra épülő fázisokra kell épülnie.

1. Képességfejlesztés 2. Technika oktatása
3. Taktikai gondolkodás 4. Speciális képzés

(Ha jól megfigyeljük, érdekes hasonlóság van a heti edzésmunka tervezése és a sportoló hosszú távú felépítése között. Hiszen a hét elején történik a képesség fejlesztése zömében és a hét végén vesszük át a taktikai feladatainkat.)
Ha a speciális képzés megelőzi bármelyik összetevőt, hiba fordulhat elő a végső cél elérése szempontjából, vagyis előfordulhat, hogy mielőtt felnőtté válna a sportoló, lesérül, elfásul, kiég, vagy mentálisan omlik össze a kudarcok miatt.
A nevelés és az adott sportághoz való kötődések kialakítása után, kezdetét veheti az oktatás, vagy a tanítás folyamata. Ez alatt azt értem, hogy egy nem létező, vagy minimális tudás birtokában lévő szintről tudunk eljutni a gyerekkel valahová. Ezt a szintet csak képzéssel leszünk képesek tovább. Tehát ne feledjük az UTÁNPÓTLÁS NEVELÉS = A felnőtt csapat részére nevelünk sportolókat. Ez egy hosszú folyamat, aminek minden állomása fontos és kihagyhatatlan. Ha kevés hibával és eredményesen szeretnénk dolgozni e téren, legyünk figyelemmel arra, hogy
az életkori sajátosságok támogató legyen.
az értelmi felfogó készség szintje adott legyen.
a kondicionális képességek pillanatnyi állapota adott legyen.
a szenzitív periódusok jótékonyan legyenek kihasználva.

Természetesen a versenyeken való részvétel fontos és lényeges, mert a gyerekek sokat képesek fejlődni ezek alatt. A félreértés köztem és a csapatát állandóan mérkőzésekre citáló edzők között, csak az arányok felállításában van. Mert óriási különbséget látok a TÚLZOTT VERSENYEZTETÉS vagy TERVSZERŰ VERSENYEZTETÉS között.

Nagy hibaforrás lehet, ha az oktató-nevelőmunka csak a mérkőzésekre történő felkészítésben találja meg önmagát!
Hiszen a gyerek nem attól fog bátran, határozottan és hatékonyan szerepet vállalni a mérkőzéseken, ha a felnőttekhez hasonlóan játékelemeket gyakorolnak az edzéseken. Elérkeztünk egy másik hibaforráshoz és ezek a lebutított” felnőtt edzések. A gyerekek olyan feladatokat kénytelenek csinálni, ami számukra nem hatékony, a fejlődésüket nem szolgálja és a tudás szintjüket meghaladja. A másik káros hozadéka ennek a hozzáállásnak, ha a nevelőedző a felnőttekre jellemző értékrendek szerint kezeli a tanítványait. Számára csak győztes vagy vesztes létezik. Képesek nagyon fiatal gyerekeket „megbélyegezni” a tehetséges, vagy az alkalmatlan kategóriákkal. Ismételten szeretném kihangsúlyozni, hogy nevelőedzőként tanítsuk meg tanítványainknak a sportolói hozzáállás és viselkedés alapjait! Koncentráljunk az alábbiakra.
Tanulja meg az előkészítő játékok alatt elfogadni a verseség negatív érzését!
Sajátítsa el és tanulja meg, hogy milyen a szorgalma által befektetett munkájának sikere.
Legyen képes jól futni, dobni és ugrani!
Kapja meg az életkorához szükséges kondicionális képességeket!
Sajátítsa el az életkorának megfelelő alaptechnikákat, mint lövés, cselezés!

Az összefüggések megértése.


Korábbi írásaimban már több alkalommal utaltam arra a számomra leginkább foglakoztató jelenségről, aminek jelentőségét nem lehet eleget hangsúlyozni. Maga a jelenség, véleményem szerint általános érvényű lehet, hiszen nemcsak a mi sportágunkban tapasztalható, de a csapatjátékok területén jóval erőteljesebben érzékelhető. Nevezetesen az összefüggések megértésének hiánya, vagyis legyen szakmai, vagy nevelési tartalom, nincs elkülöníthető, csak magában kezelhető kialakult helyzet. Értem ezalatt, hogy mint a koordinációs és a kondicionális képességek is kölcsönhatásban működnek, úgy a technika hiánya sem képes együttműködő lenni a taktikai gondolkodással. Gyakori példa, hogy a teljesítőképesség minősége a mérkőzések elején és a végén merőben más mutatókat hoznak felszínre. A koordináció, vagyis a térlátóstól egészen a reakció idő érvényesüléséig, számos összetevője változik, változhat az állóképességi mutatók hiányában. A pontos mozgás kivitelezések és a fáradság érzet aránytalanságának kialakulása, lehetetlenné teszi, nemcsak a tudatos tevékenységre irányuló szándékot, de mindez jelentkezhet a tudatalatti mozdulatok helytelen végrehajtása során is. Az értelmi felfogóképesség fejletlensége képes ellehetetleníteni egy adott oda nem illő tanulási folyamatot. Ennek egy még kellemetlenebb következménye lehet, hogy a (tapasztalatlan) edzői pedagógiai oldal, személyiséget, karaktert sértő módon avatkozik be az egyén fejlődésének folyamatába. Hiszen a felszínes ismeret zavart produkálhat, ami nem hogy megoldja, de még súlyosbítja a kialakult helyzetet.

Nem véletlen az az állítás, hogy a nevelőedzők feladata jóval nagyobb odafigyelést kíván egy részről, szakmai oldalról, más részről alaposabb pedagógiai felkészültséget igényel, mint a felnőttekkel, (gyakorlatilag kész karakterekkel) történő foglalatosság.
A hibaforrása általában nem ott van, ahol éppen megmutatkozik egy rosszul végrehajtott mozdulat vagy technika közben. Tegyük fel, hogy a hajítómozdulat technikailag nem áll össze, mert ez vagy az nem működik, vagy nem helyesen, vagy nem olyan robbanékonyan, mint azt szeretnénk látni. Több kérdést kell feltennünk magunkban, hogy a problémát orvosolni tudjuk. Mik lehetnek ezek?
– életkor, megértés vagy testtudat hiánya
– mély hátizom, vagy a váll ízület izomzatának hiánya
– a törzsizmok nem megfelelő alkalmazása, hiánya
– a lendítőláb és a törzs aszimmetrikus mozgásának helytelen végrehajtása, esetleg koordináció hiánya
– a lendítőláb helytelen mozgástartománya, (sarok lendül a térd helyett)
– rosszul beidegződő mozgások, például ha más sportágból hoz magával, arra sportágra jellemző mozdulatokat

Most csak néhány elemet emeltem ki, de hibaforrás lehet még számos hiányosság, vagy pszichés gát is, amit csak a gyerekkel történő elbeszélgetéssel leszünk képesek feltárni. Nos, ez az, amikor a pedagógia és az oktató nevelőmunka közötti összefüggés felismerése jelentőséggel bír. Ha a verbális hibajavítás hatástalan, mert
– nem érthető az alany számára
– túl gyakori és ez által hatástalan, mert nem lényegre törő
– a hangvétel inger alatti, túl kérő és nem határozott
– ha a hangvétel túl arrogáns, erőszakos és ellenállást, vagy félelmet kelt

Tehát a dolgok összefüggenek! Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy rossz diagnózist felállítani a hibák orvoslására már magában veszélyt hordoz, de ha ezt még helytelen kapkodással tetőzzük, vagy éppenséggel elodázzuk a közbe avatkozást még nagyobb kavarodást okozhat.


Következő alkalommal a cselező tevékenység tanításával kapcsolatos összefüggéseket fogom taglalni.

A hajítómozdulat oktatása során felmerülő célfeladatok megvalósítása a kisiskoláskor végéhez érve.


A kisiskoláskor végéhez érkezve, amikor is a szivacskézilabdát felváltja a bőrlabda, illetve az iskolai testnevelés órákon a kislabdahajítás végrehajtása tantervi feladat egyben, rá kell döbbenjünk arra, hogy az oktatás több oldalról teheti nehézzé sportágspecifikus alkalmazását. Nagyon nehéz látatlanul, bárkinek is általános érvényű tanácsot adni. Hiszen a 10 – 11 éves gyermek oktatásában a hajítómozdulat helyes technikájának az elsajátíttatása fontos elem a képzés folyamán. Annak a gyereknek, akinek nincs a „vérében” a hajítás mozdulata annak nagyon nehéz, hiszen ebben a korban három elemre is figyelni kell,

– Erővel vagy inkább gyorsan elhajítani a labdát.
– Mindezt pontosan, célirányosan tegyék.
– Kövesse a hajító – csapó mozdulat, könyök – csukló – alkar hármas egység munkáját.

Az értelmi felfogó képesség és a megfelelő kondicionális képességek hiánya sem segíti az edző munkáját. Ha nem igazán működik a hajítás, mert a dobás pontatlan, vagy mert erőtlen, azt tudom tanácsolni, hogy türelemmel szedjük szét ezeket az elemeket. Minden játék vagy feladat mögött legyen elrejtve egy központi irányelv. El kell találni fix tárgyakat ilyen – olyan távolságokból, de erővel, gyorsan meglőve. Ezt tegye meg eleinte álló, majd mozgó helyzetből. Ezt követően lehetne egy guruló labdát, vagy egy levegőbe feldobott fittballt eltalálniuk. Sok kidobó játék szükséges az óra, vagy edzés előkészítő szakaszaiban.

A távolba dobás legyen az első lépés, hiszen itt nem kell figyelni a célpontra csak a távolságra. Itt azonban fontos dolognak kell meg történie. A felsőtest ne dőljön előre a hajítás pillanatában és a váll, illetve a felsőtest helyzete és a hajító karral ellenoldali láb kilépése alap legyen. Ne nézzen a földre és lehetőleg egyre inkább ív nélküli legyen a labda röppályája. Mindenképpen a gyors dobásra késztessük a tanítványunkat. A tanácsadásnál is ki kell emelni, hogy „ne erővel, hanem gyorsan dobd ki a labdát”. Ez a probléma egyébként általános és nem egyedi, úgy, hogy fel a fejjel nincs semmi baj, ha ilyet tapasztalunk.

Hasonló hiányosságot vélünk felfedezni akkor amikor a rossz labdafogás miatt magát a hajítást nem lehet helyesen végrehajtani. Hiszen képtelen kiemelni a szert, így csak lökőmozdulathoz hasonlót látunk. A könyök lóg, nem emeli a feje magasága fölé a labdát, szintén nem csapódik az alkar, hanem tolja, löki előre.

Következő mérföldkő a talajról és a felugrással végrehajtott lövések közötti technikák különbözőségéből adódó mozdulatok megértetése lesz. Hiszen maga az energia, amit a gyermek belefektet a lendület szerzéssel, alaphelyzetben egy jóval erősebb végrehajtást sejtet, mintha állóhelyzetben tenné ugyanezt. A lábak elrugaszkodó és lendítő szerepe, vagy a farizom és a mély hátizom izomlánc központúsága teszi lehetővé a felugrásos lövéshez szükséges nagy körívű labda felkészítést.
Érdekes, hogy míg a talajon állva inkább lefelé fognak könnyeben célozni, addig felugrásból pont fordítva felfelé céloznak szívesebben a kezdő gyerekek. Megfigyelhető, hogy a kezdők a felsőtestüket nem tudják koordinálni a talajról végrehajtott dobás alatt. Ezért tapasztalhatjuk, hogy előre dőlnek, vagy leviszik a súlypontjukat. A felugrás esetén a rossz lendítés vagy a helytelen labdafogás miatt jóval hamarabb engedik el a labdát, így gyakran megy magasabbra a labda íve.
Korábbi írásomban kiemeltem a folytonosság és az egymásra épülés didaktikai elv érvényre juttatásának fontosságát. Nos, ebben az oktatói folyamatban sem lehet kivételt tenni. Ne kapkodjunk és ne siettessük a tanulási folyamatot, mert több kárt okozhatunk.

Az egymásra épülés és a folyamatosság jelentősége az oktató-nevelőmunkában.


Két nagyon fontos képzési alkotórésszel szeretnék foglalkozni ebben az írásban, amit minden előadás vagy bemutató alkalmával kiemelek. Az egyik sarkalatos didaktikai eleme a képzésnek az egymásra épülés kérdése, illetve ezzel összefüggésben lévő folyamatosság, vagy maga a folyamat biztosítása az oktató-nevelőmunkában. Mindkettő megléte és következetes alkalmazása alapvető kérdés.
A mozgások megtanulásához a kisiskoláskorban a képi úton történő ismeretszerzés és azok gyakori alkalmazása, lehetővé tesz egy lineáris vagy ciklikus fejlődési, vagy még inkább egy stabilitási folyamatot. Nem bonyolult de egyszerű mozgások, mozdulatok esetén és főleg egy ritmusban végrehajtva, stabilizálja a gyakori ismétlésszám. Ez lehet egy ugró, hajító, vagy éppen pörgő mozdulat. Ezek végrehajtása nem feltételez tudatosságot. A mozgás akkor tud igazán életre kelni, ha az idegrendszer eléri és ez által lehetővé teszi, hogy bonyolultabban, más ritmusban, eltérő kívülről érkező ingerek hatására, szabályozni képes azok lefolyását. Pontosabban, feltételez egy mozgás szabályozási mechanizmust.


Vegyünk egy egyszerű példát:
Labdavezetés csak akkor tud megvalósulni, ha mindezt az alábbi sorrendben megtanítottuk a gyereknek.
– labdafogása
– labda elkapása
– labda leütése helyben maga elé
– labda leütés helyben maga mellé
– labda leütés úgy, hogy a tekintet ne a labdára szegeződjék
– labda leütés másik kéz használatával
– labda leütés váltott kézzel helyben
– labda leütése lépésekkel

Ez a technika a törzs helyes helyzetét is feltételezi. Ezt követően már csak arra kell kérni a gyereket, hogy nagyobb lendülettel és esetleg, nagyobb lépésekkel haladjanak.

Számolatlan hibaforrás lehet, például:
– nem képes azonos erővel lenyomni a labdát, ezért a labda nem pattan úgy fel, mint az elinduláskor
– nagyon maga előtt üti le a labdát, ezért belerúg
– a felpattanó labdához nem jó ritmusban akar hozzáérni

Ha a képzés folyamatos és helyesen felépített, meg kell teremteni a térlátás javításához szükséges állapotot. Gyakori hiba, ha nem foglalkozunk ezzel korábban. Ezért, így előfordulhat, hogy a gyerek gyorsan futva vezeti a labdát, de nem látja mozgás közben azt a célt, amit elindulása előtt megfigyelt. Nagyon fontos lépés tehát, hogy a labdavezetés gyorsító szakaszát eleinte fix távolságban és előre meghatározott irányban tegye meg tanítványunk. Amennyiben ez megvalósult, léphetünk egy magasabb szintre. Más távolságra és mélységben eltérő irányban elhelyezett jelek mentén vezessék a labdát. Ezt követően előkerülhet a váltott karok használata is, azzal a megkötéssel, hogy minden esetben a jeltől távolabbi oldali kar mozduljon a labda leütése végett. Mindezt lehetővé teszi az előzetes rajt előtti szemrevételezés, hiszen így a gyerek képes tájékozódni a jelek és távolságok között. A következő tanulási folyamat, hogy még mindig stabil jelek mentén, de úgy induljon el a gyakorlat, hogy a gyerek nem látja sem a célt, sem pedig a pályán elhelyezett jeleket. Ki kell kényszeríteni a periférikus látás használatának minőségi javulását.


Ebben a stádiumban elő kell venni a már korábban, de más keretek között gyakorolt két elemet az oktatás folyamatába. Irányváltoztatás labda nélkül (testnevelési játékok) amit az elindulás – megállás tanítása utáni következő lépésben helyezhetünk el tanítás sorrendjében. Itt a helyesen végrehajtott súlypont képzések, vagyis a lábak és a felsőtest megfelelő helyzetének kialakítása történik meg. Lényeges és jó alapot biztosít erre a szélességi irányban történő oldalazó mozgás közbeni labda leütés ismerete, mindkét irányban, váltott kézzel.
Visszatérve az eredeti tanulási folyamathoz, a stabil jelek előtt irányváltásokkal, súlypontképzések segítségével, vagyis az egyszerű indulócselekhez hasonló mozdulattal haladjon tovább a gyerek.

Ebben az állapotban ismételten felszínre jön egy másik és korábban begyakorolt technika beillesztése ez pedig az egyszerű indulócsel beépítése a folyamatos labdavezető mozgásba.

Az oktatás következő fázisa a mozgó és hirtelen érkező akadályok kikerülése, kicselezésének helyes technikájának gyakoroltatása lenne. Ez már egy jóval magasabb szint, hiszen itt alternatív döntés és minimális kombinatív képesség szükséges a gyerek számára, ami tudatosságot feltételez.
A fentiekben igyekeztem bemutatni, hogy az oktató-nevelőmunka miért és miben fontos! Sok pici és olykor számunkra edzőknek magától érthető mozdulatot, jelenséget nem magyarázunk el, nem körültekintően építjük fel az egyes technikák elsajátításához szükséges oktatási folyamatot. Ez az írás csak maga a labdavezetésről szólt, de hol van az a sok jóval bonyolultabb elem, amit szintén ilyen körültekintően egymásra építve kellene oktatnunk.

Lényeges tehát, hogy egy sportági mozgásanyag egymásra épülő láncolatból áll és nem lehet egyet is kiragadva oktatni, mert minden összefügg mindennel!

Nem gyerekjáték – az edző felelőssége. Híd – Kapocs – Hangnem – Magatartás

Hogyan legyek híd és kapocs?
Kívülről nézelődjek, vagy lépjek be és legyek részese az életének?
Ha kívül maradok, tudok objektív maradni?
Ha belépek, képes leszek másokat is meghallani?
Mit mondhatok, és mit kell mondani?
Hogyan tegyem és azt mikor? Menjek a dolgok elé, vagy várjak és takarítsak?

Az összes sportszakmai terület képzési tematikája, vagy nem foglalkozik a fenti elemekkel, vagy nem jelentenek prioritást. Pedig a fenti kérdések szinte mindennapos problémakör a gyerekekkel foglalkozó edzők életében. Sok esetben felmerülhet a kérdés, hogy az edző karaktere milyen legyen a nevelés területén a különféle életkorokban. Talán igazán jó lenne elhinni, hogy életszakaszonként pont ezért váltanak edzőt, mert más – más beállítású szakembert igényel a kommunikáció, a szakmai tapasztalat, vagy a pedagógiai érzék.
Azonban minden életszakaszban a szülők, vagy gondviselők kezelése elengedhetetlen. Minden alapja a jó kezdet és a stabil, őszinte folytatás.

A kommunikáció, mint alap

Tiszta kép – Elmosódott kép – Valótlan (túl lehangoló vagy túl pozitív)

A szülőkkel való törődés lépcsői

1. Kölcsönös megismerés
2. Elfogadás, totemek felállítása nélkül
3. Folyamatos párbeszéd
4. Őszinte véleményalkotás
5. Csapatérdek tudatosítás (inkább a közösségért, mint az eredményesség miatt)

Kisiskoláskor 7-10 (Pedagógus, megértő, szeretetett sugárzó hozzáállás)

Sportági megismerés
Megszerettetés
Elfogadás
Játékosság
Koordinációfejlesztés

Kisgyermekkor 10 – 14 (Kiváló szakmai felkészültség, hasznos tanító, jó pszichológus)

Kötődés
Rendszeresség
Alkalmazkodó készség
Állóképeség fejlesztés

Serdülőkor 14 – 16 (A szakmaiság, precíz tanítás. Megfelelő szigor és következetesség)
Testtudat
Értelem
Győzelem
Belső és külső kényszer
Gyorserő fejlesztés

Ifjúkor 16 – 18 (A specializálódás elengedhetetlen része a sokoldalú képzés, sok szakember bevonásával)

Specializálódás folyamat
Egyéni és Csapat érdek
Folyamatos megterhelés, komplex képességfejlesztés
Monotónia tűrés

Lehet egyáltalán határvonalat húzni nevelés és képzés közé?


Szakmai vagy nevelési tartalmak kapjanak prioritást a kisiskolás és a kisgyermek életkorban? Mit és hogyan neveljünk? Mit képezzünk és tanítsunk az „idomítással” szemben? Meddig neveljük, és mikortól képezzük a tanítványunkat?
Érdekes paradoxon van ebben az életszakaszban, ami az oktató-nevelőmunka lényegét illeti. Azért tűnhet ellentmondónak a ránk váró feladatok egymáshoz rendelése, mert lényegében tanítani szükséges a gyereket egyénileg, azonban mindezt mégis nem kiemelve őt, egy közösségben való együttműködő hozzáállás megértetésével lenne jó megvalósítani. A nehézség az ebben, hogy az egyént, vagyis a kis tanítványunkat főleg saját magát adva juttathatjuk el ide. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ebben az életszakaszában a nevelőmunka élvezze a prioritást a képzéssel szemben. Ilyenformában a tanítás metodikája is lépésről – lépesre valósuljon meg. Irányadó az legyen, ami nem az egyénre szabott képzésben jelentkezik elsősorban. Célozzuk meg a csoportos foglalkozások adta tanítási folyamatokat, hasonlóan, mit egy iskolai testnevelés órán. Maga a tanítás globális módszerrel párosuljon. A dicséret, elmarasztalás, a hibák javítása ne személyre szóló legyen elsősorban, hanem inkább közösségre vonatkozó. Tehát általánosságok és nem egyedi esetek legyenek. Miért mondom ezt? Elképzelhető, hogy táptalajt adunk egy kissé eltorzult, talán személyiségzavar kialakuláshoz vezető helyzethez. (túl magasztalás, szigorú bírálatok) Amit már csak „magyarázkodással” vagy még úgy sem tudunk helyrehozni. Gondoljunk csak bele! Könnyen előfordulhat, ha feldicsérsz valakit ezen elvek mentén és elhiteted vele, vagy a szüleivel, hogy ő „zseni”, vagy pont ellenkezőleg, lenyomod a negatív kritikáddal. Azért nehéz a téma, mert az ambiciózus edző és a gyerekben „istent látó ”szülő is bajnokot akar csinálni abból a kisemberből, aki saját maga, még fel sem tudja fogni, megérteni, hogy valójában mi is történik vele. A gyereknek tetszik ez a helyzet, fogalma sincs még ugyan, hogy mitől jobb a többinél, de nagyon élvezi a felé irányuló megkülönböztető figyelmet. A korai túlminősítés óriási károkat idézhet elő. Előbb tegyük olyan pályára tanítványainkat, amire később építhetjük a kézilabdázásra jellemző speciális elemeket. Ezt csak egyetlen úttal vagyunk képesek megvalósítani és ez a nevelés! A nevelési alapelvek megtanítása független kell, legyen ügyességtől az életrevalóságtól, az alkattól és a szorgalomtól. Hiszen azért nevelünk, mert minden gyerek más-más „belső” beállítottsággal érkezik hozzánk. Kivétel nélkül mindenkinek részese kell, legyen ennek az útnak. Sokat kell beszélni egy csapat életéről, belső rendjéről. Többek között lehet egy film elemzése, vagy egy ismert nagy sportoló élete, de lehet egy – egy felnőtt mérkőzés látogatásnak is nevelő hatása. Elengedhetetlen nevelőedzői feladat, hogy az edzések, vagy foglalkozások alkalmával ne hangzanak el mondatok, gondolatok a lényeges sportolói hozzáállásról, vagy értékrendről. Mint, például

a. Tisztelet csapattársainak és az ellenfelének
b. Alázat, elfogadási szándék
c. Mások megbecsülése
d. A tiszta sportszerű játékra való törekvés
e. Az új ingerek iránti fogékonyság, ismerkedési szándék

A képzés fogalma ebben az életkorban, ne csökkenjen az „idomítás” szintjére. Hiszen a gyerekben nem alakulnak még ki a tanulási folyamat elsajátításához szükséges fejlődési és értelmi szintek. Ha ez így van, a későbbi életszakaszokban ez a fajta „tudás” élettani, vagy antisportolói magatartás miatt elveszhetnek, kiéghetnek, vagy egyáltalán nem hozhatók vissza a kondicionális képességek hiánya miatt.
Mit tehetünk?

– Alakítsunk ki akadálypályákat kiscsoportok részére, más-más célzatú versenyeket. Az egyes játékokat, edzésgyakorlatok felhasználhatjuk időre, mennyiségre, vagy ügyességi színt lemérésére, de a teherbíró képesség növelésére is. Megalapozhatjuk a kitartó – folyamatos munkavégzést, ami ebben az életkorban az egyik legnehezebb feladat, hiszen szinte minden számára megterhelő dolgot, nagyon hamar megun, vagy felad a kisgyermek.

– Lehet kiscsoportos, előkészítő vagy rávezető játékok más – más képességekre épített küzdő feladatokkal. Alkalmazhatunk összetett játékot, amelyben a védekező – támadó alapmozgások hatékony együtt történő elvégzése alakítja ki a végső győzelmet, de nem elsősorban a góllövés megnyilvánulásával. Valamit gyűjtögetni kell, vagy területet kell szerezni, vagy éppen célba kell dobniuk. Persze maga a gól elérése is fontos eszköze a sikeres nevelésnek, de ügyeljünk arra, hogy erre kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége. Ne csak 1 – 2 játékos tudja ezt megvalósítani és pláne, ne az edző indukálja ki ezt a szituációt.

Hogyan tovább?

Tovább folytatva ez előbbi elmélkedésem, ha ebben az életszakaszban tanítványaink a korábban felépített sportolói és nevelési alapokra építve egyéni képzéseket kapnak, a technikai tudás magasabb szintre történő emelkedése, szinte biztosra vehető. Nos, a félreértések elkerülése miatt nem szó szerint kell értelmeznünk az egyéni képzést. A hibajavítás és a csapatjátékon belüli egyéni szerepvállalások, az egyes edzésgyakorlatok alatti egyedi hozzáállás különbségeket fog képezni játékos és játékos között. Ebben az életkori szakaszban már fontos az egyén értékelése, szorgalmának kiemelése a többiekkel szemben. Azonban, ha ezt normális hangnemben és objektíven tesszük meg a tanítvánnyal szemben, nem hogy problémás szituációról beszélünk, hanem szükséges kényszerről. Ugyanis, kialakulnak azok az értelmi és érzelmi fogadó kész csatornák, amik lehetővé teszik a tanulás folyamatának egy jóval magasabb szintre történő emelkedését. Ebben az időszakban a közösségi és a versenyeztetéssel járó pedagógiai tényezőket, neveléssel megoldható elemeket előre kell venni.

TEHÁT

12 év alatt — Nevelés egyénileg, a sportolóvá válás alap tulajdonságainak kérdésében. Tanítás szakasza az élvezhető, jó csapatban, közösségben kialakított légkörben.

Labda ugyesség fejlesztés alsós gyerekeknek

13 év felett —- Képzések egyénileg, nevelés és pedagógiai érzék verseny helyzetbe ültetve. A versenyeztetés adta negatív és pozitív hatásainak feldolgozása alatt, fejleszthető technika és taktikai gondolkodás.

Hogyan tudom edzésfeladatokban, játékokban megtalálni a fentiek figyelembevételével a lényegiséget? Azt gondolhatnánk hibásan, hogy 12 éves életkor előtt ne foglalkozzunk a gyerekek versenyszellemének optimális kialakításán? Dehogynem! A küzdelem az egyéni tulajdonságok minél hangsúlyosabb kiaknázásával tegyük élvezhetővé egy a csapatban, vagy egy csoportban történő versenyhelyzetben. Tehát a lényeg az legyen, hogy Jancsi, vagy Kata gyorsasága, kitartása, ügyessége, jó felismerő, vagy döntési készségének minősége jutassa el a csapatát a győzelemhez. Ne az egyén győzni akaró belső indítékát erőltessük, pontosabban hogyan kell gólt dobni, hanem a hozzáállását, szorgalmát, erőfeszítéseit emeljük ki a csapata győzelme kapcsán.
Ne azt érjük el, illetve ne ezt a vonalat járjuk, hogy Te vagy az, aki a legtöbb gólt éri el és ezért Te milyen ügyes, vagy jó vagy. Azzal szemben, ha azt emelem ki, hogy a Te valamilyen jó tulajdonságod, kemény hozzáállásod volt a csapatod nyerésének titka. 13 évesen már megérti és tudja is, hogy a tevékenysége, eredményt hoz és képes arra is, hogy ezt hogyan fejlessze edzője segítségével! Legyen ez az út pedagógiai, pszichés, vagy egyszerű racionális technika, kondicionáló képesség fokozás. Tudatosítani, döntéseket, jó teljesítményeket csak a megfelelő alapok megszerzése után tudjuk beépíteni a fejekbe. Ezt megelőzően, amíg erre nem érett meg a tanítványunk, az esetek többségében felnőtté válás előtt elveszíti a gyerek.

Amikor arról beszélek, hogy ne „lebutított felnőtt” gyakorlatokat alkalmazzunk kisikláskorban és még jó szerivel gyermekkorban sem, akkor a fentiekkel szinkronban kell együtt értelmezni ezt az állításomat. Ha az edző felnőttek játékait és edzés feladatait kényszeríti a tanítványaira, nem megfelelően az életkor sajátosságaira alapozva, pontosan a nem meglévő értelmi és egyéb képesség és nevelési alapok hiányában, nem rakodnak be hatékonyan a feladatok lényege. Arról már nem is beszélve, hogy ha egyetlen javító, hibákat kijavító mondat sem hagyja el az edző száját, sőt csak negatív kritikai megjegyzéseket tesz, arra utalva, hogy ezt már tudni kellene, mert már hányszor csináltuk meg!