Még mindig az elfogadás kérdése.


Megélni sok évtizednyi tapasztalatot, ezeket tárolva a lehető legjobb formádat mutatva, tenni a dolgod, ahogy azt elképzeled, és mindezt hatékonyan. Kimondani a szavakat és szép összefüggő mondatokat szerkesztve kitárulkozni a személyes véleményeddel és ezzel lehetőséget adni a pro-kontra reakcióra. Ha hiteles vagy abban, amiről véleményt alkotsz, talán többségében elfogadásra kerül a gondolatod. Míg ez évtizedekkel korábban lázadó ifjúkori villongásnak, mára már letisztult a többség számára is érteni látszó koncepciónak tűnhet.
Azt viszont nagyon hiányzott, hogy fiatal edző éveimben valaki elmesélte volna számomra az összefüggéseket, ami rámutatott volna, hogy a nevelés folyamata mitől, miért és hogyan lehet lineáris és folyamatos. Persze az sem okozott volna gondot, ha a sejtéseimet, a bizonytalan döntéseimet megerősítette volna valaki, hogy az út és a képzés felépítettsége helyes és megfelelő. Nekem is voltak szerencsés tanítványaim, akik eljutottak a csúcsra. Bizonyára ez másokkal is előfordult, de az igazi értelmet és a választ, hogy mindez miért történhetett meg, nem tudtuk megadni. Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat tettünk az adott játékosról. Talán mert igazi nagy tehetség, vagy nagyon szorgalmas és jó adottsággal bírt. Kivételes technikai tudással rendelkezett. Hallatlan szívós, erős és jó harcos, vagy kiválóan cselezett és kifinomult technikája volt.

Ha egy több emeletes lépcsőházhoz hasonlítanánk az utánpótlás nevelés folyamatát a kisiskoláskortól a felnőtté válás időszakáig, nos, véleményem szerint többen sok lényegesnek tűnő lépcsőfordulót hagy ki a képzés folyamatából. Ugyanis a többség a hasonlattal élve, a gyors utat választja és lifttel utazik egészen a csúcsig, ha egyáltalán eljut odáig!
A tudományosság álarca mögé bújva vitatkozunk egymással, hogy az elmélet érvényesüljön a gyakorlatban, ugyanakkor számtalanszor előfordul, hogy a gyakorlat mást mutat, mint azt az elmélet meghatározná.
Látva a sporttudomány fejlődését, szinkronban az elavultnak tűnő korábbi edzéselméleti ismeretekkel, nem egyszerűsíti a helyzetet. Ugyanakkor a számszaki statisztikák gyártásának növekedése, a szakmai hozzáértést és az egyének fejlődését szolgáló képzést helyezi háttérbe. Sokan mérnek és gyűjtenek adatokat, de az adatok feldolgozásának elméletével, és azok értelmezésével nincsenek tisztában. A másik népszerű elem a versenyeztetés témája. A játék a mérkőzés és a minél magasabb szintű versenyzés, kimutathatóan a 16-18 éves életkortól lehet jó irány. Addig azonban rengeteg dolgot kell nagyon sok edzésen megvalósítani. Játékosunkat fel kell készíteni, képezni és nem utolsósorban nevelni szükséges, hogy a sportolóvá érés szakaszában minden ingert megkapjon, hogy jó kézilabdázó váljék belőle. Ezeket többségében az edzéseken lehet megtanítani!
Az alábbi sorokat, egy hasonló című írásomban, három évvel korábban adtam közre, amikor az új utánpótlás nevelési koncepció útjára indult.
„Lesznek szakemberek, akiknek nem azt kell megmondani, hogyan csináljuk, hanem hogyan érdemes. Nekik kötelességük lesz az egész folyamatot ismerni, közvetíteni a területen. Ha elfogadjuk, hogy az edzőnek minden esetben adminisztrálnia kell magát, és ezzel azonosulni tudunk, már csak egy lépés szükséges a tudatos készültségi szint elérése felé. A naprakész, tervező nevelőedző eddig csak kevesek sajátjaként, vagy inkább elképzelés szinten működött. Aki elfogadja a segítséget és nem valami szükségszerű és fentről jövő kötelezettséget elővételez a mentori rendszer bevezetésével, az képes lesz megváltozni hozzáállását és munkájával, a hibázás eshetőségét a minimálisra tudja csökkenteni.
Mindez elfogadás kérdése lesz.”