A hajítómozdulat oktatása során felmerülő célfeladatok megvalósítása a kisiskoláskor végéhez érve.


A kisiskoláskor végéhez érkezve, amikor is a szivacskézilabdát felváltja a bőrlabda, illetve az iskolai testnevelés órákon a kislabdahajítás végrehajtása tantervi feladat egyben, rá kell döbbenjünk arra, hogy az oktatás több oldalról teheti nehézzé sportágspecifikus alkalmazását. Nagyon nehéz látatlanul, bárkinek is általános érvényű tanácsot adni. Hiszen a 10 – 11 éves gyermek oktatásában a hajítómozdulat helyes technikájának az elsajátíttatása fontos elem a képzés folyamán. Annak a gyereknek, akinek nincs a „vérében” a hajítás mozdulata annak nagyon nehéz, hiszen ebben a korban három elemre is figyelni kell,

– Erővel vagy inkább gyorsan elhajítani a labdát.
– Mindezt pontosan, célirányosan tegyék.
– Kövesse a hajító – csapó mozdulat, könyök – csukló – alkar hármas egység munkáját.

Az értelmi felfogó képesség és a megfelelő kondicionális képességek hiánya sem segíti az edző munkáját. Ha nem igazán működik a hajítás, mert a dobás pontatlan, vagy mert erőtlen, azt tudom tanácsolni, hogy türelemmel szedjük szét ezeket az elemeket. Minden játék vagy feladat mögött legyen elrejtve egy központi irányelv. El kell találni fix tárgyakat ilyen – olyan távolságokból, de erővel, gyorsan meglőve. Ezt tegye meg eleinte álló, majd mozgó helyzetből. Ezt követően lehetne egy guruló labdát, vagy egy levegőbe feldobott fittballt eltalálniuk. Sok kidobó játék szükséges az óra, vagy edzés előkészítő szakaszaiban.

A távolba dobás legyen az első lépés, hiszen itt nem kell figyelni a célpontra csak a távolságra. Itt azonban fontos dolognak kell meg történie. A felsőtest ne dőljön előre a hajítás pillanatában és a váll, illetve a felsőtest helyzete és a hajító karral ellenoldali láb kilépése alap legyen. Ne nézzen a földre és lehetőleg egyre inkább ív nélküli legyen a labda röppályája. Mindenképpen a gyors dobásra késztessük a tanítványunkat. A tanácsadásnál is ki kell emelni, hogy „ne erővel, hanem gyorsan dobd ki a labdát”. Ez a probléma egyébként általános és nem egyedi, úgy, hogy fel a fejjel nincs semmi baj, ha ilyet tapasztalunk.

Hasonló hiányosságot vélünk felfedezni akkor amikor a rossz labdafogás miatt magát a hajítást nem lehet helyesen végrehajtani. Hiszen képtelen kiemelni a szert, így csak lökőmozdulathoz hasonlót látunk. A könyök lóg, nem emeli a feje magasága fölé a labdát, szintén nem csapódik az alkar, hanem tolja, löki előre.

Következő mérföldkő a talajról és a felugrással végrehajtott lövések közötti technikák különbözőségéből adódó mozdulatok megértetése lesz. Hiszen maga az energia, amit a gyermek belefektet a lendület szerzéssel, alaphelyzetben egy jóval erősebb végrehajtást sejtet, mintha állóhelyzetben tenné ugyanezt. A lábak elrugaszkodó és lendítő szerepe, vagy a farizom és a mély hátizom izomlánc központúsága teszi lehetővé a felugrásos lövéshez szükséges nagy körívű labda felkészítést.
Érdekes, hogy míg a talajon állva inkább lefelé fognak könnyeben célozni, addig felugrásból pont fordítva felfelé céloznak szívesebben a kezdő gyerekek. Megfigyelhető, hogy a kezdők a felsőtestüket nem tudják koordinálni a talajról végrehajtott dobás alatt. Ezért tapasztalhatjuk, hogy előre dőlnek, vagy leviszik a súlypontjukat. A felugrás esetén a rossz lendítés vagy a helytelen labdafogás miatt jóval hamarabb engedik el a labdát, így gyakran megy magasabbra a labda íve.
Korábbi írásomban kiemeltem a folytonosság és az egymásra épülés didaktikai elv érvényre juttatásának fontosságát. Nos, ebben az oktatói folyamatban sem lehet kivételt tenni. Ne kapkodjunk és ne siettessük a tanulási folyamatot, mert több kárt okozhatunk.

Az egymásra épülés és a folyamatosság jelentősége az oktató-nevelőmunkában.


Két nagyon fontos képzési alkotórésszel szeretnék foglalkozni ebben az írásban, amit minden előadás vagy bemutató alkalmával kiemelek. Az egyik sarkalatos didaktikai eleme a képzésnek az egymásra épülés kérdése, illetve ezzel összefüggésben lévő folyamatosság, vagy maga a folyamat biztosítása az oktató-nevelőmunkában. Mindkettő megléte és következetes alkalmazása alapvető kérdés.
A mozgások megtanulásához a kisiskoláskorban a képi úton történő ismeretszerzés és azok gyakori alkalmazása, lehetővé tesz egy lineáris vagy ciklikus fejlődési, vagy még inkább egy stabilitási folyamatot. Nem bonyolult de egyszerű mozgások, mozdulatok esetén és főleg egy ritmusban végrehajtva, stabilizálja a gyakori ismétlésszám. Ez lehet egy ugró, hajító, vagy éppen pörgő mozdulat. Ezek végrehajtása nem feltételez tudatosságot. A mozgás akkor tud igazán életre kelni, ha az idegrendszer eléri és ez által lehetővé teszi, hogy bonyolultabban, más ritmusban, eltérő kívülről érkező ingerek hatására, szabályozni képes azok lefolyását. Pontosabban, feltételez egy mozgás szabályozási mechanizmust.


Vegyünk egy egyszerű példát:
Labdavezetés csak akkor tud megvalósulni, ha mindezt az alábbi sorrendben megtanítottuk a gyereknek.
– labdafogása
– labda elkapása
– labda leütése helyben maga elé
– labda leütés helyben maga mellé
– labda leütés úgy, hogy a tekintet ne a labdára szegeződjék
– labda leütés másik kéz használatával
– labda leütés váltott kézzel helyben
– labda leütése lépésekkel

Ez a technika a törzs helyes helyzetét is feltételezi. Ezt követően már csak arra kell kérni a gyereket, hogy nagyobb lendülettel és esetleg, nagyobb lépésekkel haladjanak.

Számolatlan hibaforrás lehet, például:
– nem képes azonos erővel lenyomni a labdát, ezért a labda nem pattan úgy fel, mint az elinduláskor
– nagyon maga előtt üti le a labdát, ezért belerúg
– a felpattanó labdához nem jó ritmusban akar hozzáérni

Ha a képzés folyamatos és helyesen felépített, meg kell teremteni a térlátás javításához szükséges állapotot. Gyakori hiba, ha nem foglalkozunk ezzel korábban. Ezért, így előfordulhat, hogy a gyerek gyorsan futva vezeti a labdát, de nem látja mozgás közben azt a célt, amit elindulása előtt megfigyelt. Nagyon fontos lépés tehát, hogy a labdavezetés gyorsító szakaszát eleinte fix távolságban és előre meghatározott irányban tegye meg tanítványunk. Amennyiben ez megvalósult, léphetünk egy magasabb szintre. Más távolságra és mélységben eltérő irányban elhelyezett jelek mentén vezessék a labdát. Ezt követően előkerülhet a váltott karok használata is, azzal a megkötéssel, hogy minden esetben a jeltől távolabbi oldali kar mozduljon a labda leütése végett. Mindezt lehetővé teszi az előzetes rajt előtti szemrevételezés, hiszen így a gyerek képes tájékozódni a jelek és távolságok között. A következő tanulási folyamat, hogy még mindig stabil jelek mentén, de úgy induljon el a gyakorlat, hogy a gyerek nem látja sem a célt, sem pedig a pályán elhelyezett jeleket. Ki kell kényszeríteni a periférikus látás használatának minőségi javulását.


Ebben a stádiumban elő kell venni a már korábban, de más keretek között gyakorolt két elemet az oktatás folyamatába. Irányváltoztatás labda nélkül (testnevelési játékok) amit az elindulás – megállás tanítása utáni következő lépésben helyezhetünk el tanítás sorrendjében. Itt a helyesen végrehajtott súlypont képzések, vagyis a lábak és a felsőtest megfelelő helyzetének kialakítása történik meg. Lényeges és jó alapot biztosít erre a szélességi irányban történő oldalazó mozgás közbeni labda leütés ismerete, mindkét irányban, váltott kézzel.
Visszatérve az eredeti tanulási folyamathoz, a stabil jelek előtt irányváltásokkal, súlypontképzések segítségével, vagyis az egyszerű indulócselekhez hasonló mozdulattal haladjon tovább a gyerek.

Ebben az állapotban ismételten felszínre jön egy másik és korábban begyakorolt technika beillesztése ez pedig az egyszerű indulócsel beépítése a folyamatos labdavezető mozgásba.

Az oktatás következő fázisa a mozgó és hirtelen érkező akadályok kikerülése, kicselezésének helyes technikájának gyakoroltatása lenne. Ez már egy jóval magasabb szint, hiszen itt alternatív döntés és minimális kombinatív képesség szükséges a gyerek számára, ami tudatosságot feltételez.
A fentiekben igyekeztem bemutatni, hogy az oktató-nevelőmunka miért és miben fontos! Sok pici és olykor számunkra edzőknek magától érthető mozdulatot, jelenséget nem magyarázunk el, nem körültekintően építjük fel az egyes technikák elsajátításához szükséges oktatási folyamatot. Ez az írás csak maga a labdavezetésről szólt, de hol van az a sok jóval bonyolultabb elem, amit szintén ilyen körültekintően egymásra építve kellene oktatnunk.

Lényeges tehát, hogy egy sportági mozgásanyag egymásra épülő láncolatból áll és nem lehet egyet is kiragadva oktatni, mert minden összefügg mindennel!