Nyolcéves gyerekek komplett edzése. Mórahalom

A kisiskolás életkor igen fogékony a különböző külső ingerek feldolgozására. Különös tekintettel a koordináció fejlesztésében nyílik alkalom, a hatékony testi nevelés területén. A tér – idő vonzásában, sok lehetőség adódhat számunkra. A térben való látás, és az ezzel járó mozgástanulás, illetve tempó – ritmus érzékelés és több irányból érkező ingerek folyamatos feldolgozásában érhetünk el kimagasló eredményeket. Azonban, nem a tudatos cselekvésekre kell gondolnunk, amit hosszabb vagy rövidebb tudatos gondolkodás és tanulási fázis előzhet meg, hanem a vizuális emlékek és a gyakori ismétlésből adódó sematizálás alakíthat ki. Lényeges továbbá tudatosítani, hogy ebben az életkorban a törzs és a végtagok együtt és külön – külön történő mozgásaiban, kellő megalapozottsággal előkészített gyakorlatok alkalmazásával, sokat tehetünk tanítványaink sokoldalú képzéséért. Az alapokat ebben az életkorban sikeresen felépíthetjük. Az alábbi klipek olyan edzés részleteket mutatnak, amit nulla gyakorlással, a minap egy U8 korosztályú kis csoporttal mutatunk meg Mórahalmon, az összegyűlt szakembereknek.

1. Bemelegítés és a labdával történő mozgások előkészítése, előre elhelyezett tornapadok és kerülő bóják, illetve zsámoly segítségével. Módszertani szempontból is inspiráló lehetnek a látottak, hiszen hatékonyan és kevés idő ráfordítással voltam képes több edzés részletbe megfelelni anélkül, hogy hosszabb időt fecséreltem volna el arra, hogy a termet rendezgessem egy újabb feladathoz.

2. Ebben a klipben a torna szőnyeg segítségével, az esések, a test földre érkezése, illetve a játékszabályból adódó helyezkedés, a figyelem megosztottsága és gyors döntések meghozatala érdekében állítottam össze. A szőnyegre történő ugrások, csúszások, tompítják az esésekből adódó fájdalmakat, és vezethetik át a gyerekeket a kicsúszások végrehajtására.

3. A labdával való bánásmód, az egymásra épülő ügyességi versenyzések, amik igazából párban, de éppenséggel külön, egy az egy elleni párharcokban valósult meg, kellő küzdelmet kreált! A feladat felépített, hiszen több didaktikai alapelvet is figyelme vett. Van egy része, amikor együtt, majd külön és a végén egymás ellen „harcolnak” támadó – védő kapcsolatban.
A meghívásomért szeretnék köszönetet mondani a Tisza Volán SC vezetőinek, szakembereinek. Külön köszönöm, a mórahalmi U8 csapatának a bemutatón való részvételt!

Vélemény, hozzászólás?