Képzés, képzettség, nevelőmunka.

kepzes-1

Az emberekkel való bánásmódban, az oktató-nevelő munka területén, vagy az adott szakmai képzések területein óriási fordulatok mentek és mennek végbe az idő múlásával. Ez egyik ilyen lényegi változás, hogy ne csak felelni akarjunk a feltett kérdésekre, hanem fogalmazz meg Te is kérdéseket, legyél figyelmes és érdeklődő! Pontosabban attól lehet emberközeli és életszerű egy pedagógiai folyamat, ha a párbeszéd oda-vissza működik. A pedagógia nem arról szól, hogy a tanítót, az oktatót, vagy az edzőt értsék meg a tanítványai, hanem főleg arról, hogy Te, aki tanítod Őket, akard hallani, meghallgatni és megérteni a tanítványaidat. Nemcsak megfigyelni kell Őket, hanem együtt gondolkodni is!
A tudás utáni vágy mindenkiben ott van. Még abban az egyénben is, aki ezt nem mondja ki, vagy titkolja. Az érdektelenség, a befelé fordulás és a közömbösség ellen, hadat kell viselni mindenkinek, aki változni akar. Sajnos, a versenysport utánpótlás-nevelésben a féltékenység az irigység, és olykor a hatalom rossz értelmezése is gátat szab, illetve lassíthatja a változások kialakulását. Nem könnyíti a vállalkozó szellemet a pesszimista gondolkodás és az állandó megfelelési kényszer sem. A negatív szemlélet és az örökös kifogások keresése lefedi az igazi problémák felismerését! A folyamatos eredménykényszer a részletek és az úgynevezett „kis dolgok” figyelmen kívül helyezése következtében, beszűkített gondolatokat, és ezért „kicsiny” látóteret alakíthat ki. Azonban ne tévesszük össze az aprólékosságot, az elaprózódással! Minden esetben a prioritásokra koncentráljunk eleinte és abból haladjunk a részletek felé, mert a részletek fontosak! De ne vesszünk el a részletekben, amikor a lényeges dolgok a szemünk előtt vannak! Az apró hibákat nekünk kell kijavítani, hogy az egész működni tudjon. De ne pöttyöket akarjunk összekötni, ha vonalat szeretnénk húzni! Nem kis hátrányt kell leküzdeni annak, aki az elszigetelődés, és az ebből fakadó erőtlenség kapcsán, tanácstalan. Talán mert úgy érzi, hogy a „periférián” van és nincs társa, nem rendelkezik megfelelő erővel, hogy kiálljon saját igaza mellett! Bizonytalan és ezért passzivitásba menekül.
A nevelőmunka eredménye egy korosztály beérésének végső stádiuma, tehát a mérkőzések, tornák, versenyek, csak eszközök a szereplők fejlődése szempontjából! A végső cél nem az, hogy jó csapat, hanem, hogy jó játékosokat neveljünk ki!

kepzes-3
Igen, ahogy az elnevezést értelmezzük, utánpótlás-nevelés. Az egyik gond, hogy nem egységes, egymásra épülő folyamatnak tekintjük a képzést. Azaz, az utánpótlás-nevelés, hosszú folyamatából (ami, jó esetben 10-12 évből áll) „erőszakosan kiemel több edző” 1-3 évet, és így a versenyeztetésre koncentrálnak, háttérbe szorítva a képzés és a sportnevelés fontosságát! A nevelőedzőknek licenszhez van kötve a működése. Ezeket, meg kell vásárolni. A licensz szerzés azzal jár, hogy évente egy, vagy jó esetben több továbbképzésen részt kell venni. A résztvevők, többségében olyan gyakorlatokat, elméleti információkat kapnak, amire saját edzéskörülményeiket figyelembe véve kevés esély van a megvalósításra. (infrastruktúra, eszköz hiány) Persze előfordul olyan is, amikor utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubok bemutatják egy-egy korosztályukat. Ez jó dolog, de jobb lenne, ha ilyen bemutatókon nem a „végterméket” prezentálnák, hanem az utat mutatnák be, hogy a képzés folyamán, hogyan jutottal el egy adott szintről, a magasabb fejlettségi fázisba!

kepzes-2

Sajnos realitás, hogy a nevelőedzőink többsége nem tudja a választ a hogyan kérdésre.Az edzőképzés alatt, inkább elméleti ismereteket, mint mindennapos munkájukhoz szükséges, a gyakorlatban alkalmazható muníciókat kapnak. Éppen ezért, többen nem ismerik fel a hibákat az edzések alatt, és ha igen, nem képesek kijavítani. Több alkalommal bizonytalanságban tartja az edzőket a tanítás folyamatának sorrendisége.
Sajnos, nevelőedzőket nem képezzük, pedig ez lenne a legfontosabb. Jó megoldás lehetne, ha nemcsak licenszeket, hanem évente krediteket, pontokat lehetne szerezni. Éves szinten, akár régiók szerint 3-4 kreditszerző továbbképzést lehetne tartani. Persze ennek akkor lenne értelme, ha ezek tematikája egymásra épülnének. Az edzők tudnának választani évente 4-5 ilyen képzésből, amin részt tudnának venni, ezért kapnának krediteket. Nagyon jó lehetőségnek tartanám a hospitáló, gyakorlatokon résztvevő edzőképzést, aminek lényege abban állna, hogy képzett, tapasztalt edzők mellé beosztanának „zöldfülűeket”, hogy minél nagyobb gyakorlati ismeretre tegyenek szert. Sok nevelőedző bizonytalan, mert kevés a szakanyag, ami tudatosítaná az egyes korosztályok képzésének metodikáját. Néhány példa arra, hogy mikben bizonytalan a nevelőedző:
– Mit, hogyan és meddig kell oktatni?
– Hogyan vegyük észre a hibákat?
– Mikor kezdjünk hibákat javítani?
– Hogyan javítsuk ki a hibákat?
– Hogyan kell megtanítani a gyerekeket jó döntéseket hozni?
– Mikor és hogyan lehet elkezdeni a kondiciónális képességek képzését?
– Melyik technikát és milyen sorrendben kell oktatni a gyerekeknek?
– Hogyan haladjunk az oktatásban előre a didaktikai alapelvek szerint?
– Mit kellene tudni a sérülés megelőzésről?
– Miért fontosabb az egyén képzése, mint a csapatépítése?
– Hogyan kommunikáljak a gyerekekkel?
– Hogyan motiváljam a tanítványomat?

… és még megannyi ehhez hasonló megbeszélésre váró elem marad ki, a jelenlegi képzési folyamatból. Nem kapnak kielégítő válaszokat a leendő edzők, így a gyakorlatban sokszor tanácstalanok.

kepzes-4

A felnőtt edzőképzések sokszor túl tudományosak, de előfordul olyan is, amikor színvonal alatti. Főleg elméleti ismeretanyagot közvetít. Hiányoznak a gyakorlatban alkalmazható technikák, módszerek tanítása. Nincs törekvés a váratlan helyzetek kialakulásának kezelésére és nem interaktív. Nem vonja be kellően a hallgatóságot, vagyis nem adja meg a lehetőséget, hogy a steril, gyakorló helyzetekben felszínre jöjjenek olyan hibák, amik a hallgatók alkalmatlanságról vagy felkészületlenségről jeleket küldenének vissza a kurzus vezetőjének. A tapasztalt és a munkájuk révén sok helyzetet átélő szakemberek, több érdekes szituációra tudná felhívni a leendő kollégák figyelmét. Az elmúlt években sok játékos és edző érkezett külföldről. A külföldi edzők tudása és szakmai sikereinek titka, pont a gyakorlatiasság és a bátrabb improvizációs készség használatában rejlik. A másik elleshető dolog a játékosokkal való bánásmód, vagy a kommunikáció kérdése. Mindenkitől lehet tanulni és kell is. Bizonyos helyzetekben le kell vonni a konzekvenciát és elfogadni, befogadni a jó dolgok.

Vélemény, hozzászólás?