Az elfogadás kérdése


Fiatal edző éveimben, nem értettem az összefüggéseket, nem találtam anyagot, ami rámutatott, hogy a nevelés folyamata mitől és miért lehet egymásra épülő és folyamatos. Tanáraim stádiumokat és kész kialakult technikákat mutattak számomra. Hogyan tudok technikailag helyesen kivitelezni mozgásokat, vagy milyen teljesítményt kell mutatnom, hogy bizonyos korosztályos válogatott motorikus fejlettségi szintjét elérjem. A folyamat, hogy a különféle életkorban mit és mikor és hogyan oktassunk, senki nem árulta el nekem. Nos, ilyen nem létezett. Sok fejtöréstől és hezitáló időszaktól mentett volna meg. Persze az sem okozott volna gondot, ha a sejtéseimet, a bizonytalan döntéseimet megerősítette volna valaki, hogy az út, amit választottam, vagy maga a képzés felépítettsége helyes és megfelelő. Nekem is voltak szerencsés tanítványaim, akik eljutottak a csúcsra. Bizonyára ez másokkal is előfordult, de az igazi értelmet és a választ, hogy mindez miért történhetett meg, nem tudtuk megadni. Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat tettünk az adott játékosról. Talán mert igazi nagy tehetség volt. Nagyon szorgalmas és jó adottságai voltak. Kivételes technikai tudása volt. Hallatlan szívós, erős és jó harcos. Ördögien cselezett és kifinomult a technikája.

Ha egy hatemeletes lépcsőháznak azonosítanánk be az utánpótlás nevelés folyamatát a kisiskoláskortól a felnőtté válás állomásáig. Nos, könnyen lehetne szemléltetni a jelen gondjait a képzés területén. Ugyanis ha minden egyes lépcsőfok egy egy lényeges részét alkotja a képzés folyamatának, legyen az akár nevelés, képességfejlesztés vagy technikai érettségi szint. Ebben a lépcsőzésben korán kiesnek azok a gyerekek, akik kisiskoláskorban nem kapják meg a megfelelő koordináció fejlesztést. A kimaradt lépcsőfokokat nem képesek átugrani. Ilyen lehet például az is, ha nem kap kiemelt figyelmet a serdülő életkor elején az aerob állóképesség fejlesztése, illetve a serdülőkor végén a szükséges gyorserő és ezzel szorosan összefüggésben álló technikai képzéshez rendelt kondicionális fejlettség. Ahogy a gyerek kronológiailag növekszik, úgy távolodnak egymástól a lépcsőfokok. Soha nem ismételhető és nem behozható hátrányba kerülnek azok a kollégák, akik kondicionális hátránnyal, vagy technikai hibákkal és eszetlen taktikai tudással akarják felfelé rohantatni a tanítványaikat az emelkedőn. Képtelenek lesznek felérni a csúcsra, a hatodik emeletre, vagyis a felnőtt sportolói szintre.

Igen, eddig is voltak és lesznek kiváló sportolóink, akik büszkeséget és örömet okoztak nekünk, mert felnőtt szinten megmaradtak és jó vagy éppen válogatott kézilabdázók váltak belőlük. Na de hányan nem? Az elfogadás a fejlődés felé abban áll, hogy magát az egységességet és a folyamatot állítjuk szembe a múltbéli ad hock képzéssel. Ismereteink bővültek az elmúlt évtizedek alatt. Tudjuk, hogy mikor, mit érdemes tanítani és azt milyen módszerrel vagyunk képesek a leghatékonyabban átadni.

a group of girls run forward as a little boy strolls slowly behind them

Lesznek szakemberek, akiknek nem azt kell megmondani, hogyan csináljuk, hanem, hogyan érdemes. Nekik kötelességük lesz az egész folyamatot ismerni, közvetíteni a területen. Ha elfogadjuk, hogy az edzőnek minden esetben adminisztrálnia kell magát, és ezzel azonosulni tudunk, már csak egy lépés szükséges a tudatos készültségi szint elérése felé. A naprakész, tervező nevelőedző eddig csak kevesek sajátjaként, vagy inkább elképzelés szinten működött. Aki elfogadja a segítséget és nem valami szükségszerű és fentről jövő kötelezettséget elővételez a mentori rendszer bevezetésével, az képes lesz megváltozni hozzáállását és munkájával, a hibázás eshetőségét a minimálisra tudja csökkenteni.
Mindez elfogadás kérdése lesz.

Vélemény, hozzászólás?