KOMPLETT DBANDS EDZÉS, LÁB ÉS TÖRZSGYAKORLATOK.

DBands

Olyan eszközzel dolgozunk, amit a bemelegítéstől a főrészen át, folyamatosan képesek vagyunk használni a levezetésig. A klipek segítségével igazolni szeretném a DBands sokoldalúságát. Harmincöt, negyven perces láb és törzsgyakorlatokat felvonultató edzésanyagot állítottam csokorba. A didaktikai elvek egymásra épülése és az edzéselméleti felépítettséget nem kizárva.

A Dbands segítségével nagyon sokszínű képzést tudunk megvalósítani. Kezdve a statikusabbnak tűnő elemektől kiindulva, az egyre dinamikusabb feladatok felé haladva. Stabilizálni, erősíteni, gyorsítani, sőt még állóképességet is tudunk fejleszteni!

A koordináció fejlesztésétől és az összetett, több elemből álló feladatok variálhatóságával, nemcsak egyfajta szakmai igényt vagyunk képesek kielégíteni, de magát a monotónia tűrést is áthidalhatóvá tudjuk tenni.

Célszerű a tartás stabilizációs gyakorlatokkal elkezdeni a foglalkozásokat. Majd koordináció és gyorserő blokkokat iktassunk be.

A programot egy viszonylag nyugalmi, statikus helyzetből elindított dinamikus erőkifejtést követő gyakorlattal folytassuk.

A reaktív erő megnyilvánulásai, igen gyakori tevékenysége játékosainknak. Fellépések ülésből, viszonylag mélyről történő lendületszerzéssel.

Átlépések, vagy ugrások, szökkenések eltérő láblendítések, nyújtott vagy hajlított térdízülettel sorozat ugrások formájában. Folyamatosan a dinamika iránya legyen mértékadó!

A komplex feladatokat csak részben tudjuk eredetien visszaadni. Tartalmaznak olyan elemeket, amik nincsenek jelen a valódi játékban.

Végül kialakíthatunk olyan helyzeteket is, a DBands segítségével, amikor a gyorserő fejlesztése átalakul állóképességi munkába.

Egyéni képzés, III. rész / ÁTLÖVŐK.

átlövő

A játékosok egyéni képzése, illetve az eltérő pozíciók sajátos, egyedi mozgásának gyakorlása, még a kitűnő képességekkel rendelkező kézilabdázóknak is fontos foglalatossága! Minden gyakorlásnak más és más a jelentése, no és a lényege! Nem feltétlen csak a támadó tevékenység egyes részelemeinek sulykolása, de a gyakorlatok felépítettségétől függően, a védőtevékenységet is képesek vagyunk erősíteni, az egyéni, vagy a kis csoportos edzéseken. Jelen esetben három megközelítést tettem a képzés fókuszába.
1. A pozícióra jellemző összetett támadó mozgásokat. Ezek a mozgások, általában gyakrabban vannak jelen teljes valójukban. Olykor egymásra épülnek, de külön-külön is felszínre jönnek egy-egy mérkőzés alatt.

2. Speciális feladatok esetében, mindig egy helyről indulva, vagy egy adott céllal történő ismétlődő mozgások csoportját jelenti.

3. Nehezített körülménynek számítanak a védők alkalmazása a képzések alatt. A védők, ha nem is 100% on teszik a dolgukat, de a mozgások térbeli előfordulása és ritmikájának fékezése szempontjából, mérkőzés közeli körülményeket tudnak produkálni.

Egyéni képzés, II. rész / BEÁLLÓ

beálló

2. Speciális feladatok esetében, mindig egy helyről indulva, vagy egy adott céllal történő ismétlődő mozgások csoportját jele

3. Nehezített körülménynek számítanak a védők alkalmazása a képzések alatt. A védők, ha nem is 100% on teszik a dolgukat, de a mozgások térbeli előfordulása és ritmikájának fékezése szempontjából, mérkőzés közeli körülményeket tudnak produkálni

Egyéni képzés, I. rész / SZÉLSŐK

szélső